Daniel Callahan szemszöge

-Hé, mit csinálnak vele? -ordítoztam, ahogy megláttam, hogy injekciót szúrnak a lány nyakába. Biztosan nyugtató, de miért?!
Tehetetlenül próbáltam kiszabadulni a böhöm nagy marhák kezei közül, ám nem igazán sikerült. A már ájult lányt elcipelték valahova, gondolom vissza a szobájába, és engem is hurcoltak, ha jók a megérzéseim, akkor apámhoz... Kurva jó. Hatalmas nagy szarba keveredtem egy dilis lány miatt, akinek nem bírta a hólyagja addig, amíg egy tényleg itt dolgozó személy oda nem keveredett volna. Nem mintha nem lett volna aranyos, és szép lány... De akkor is. Nem tudhattam miért hozták be, én pedig kiengedtem, ezzel bajbasodorva az ő életét, meg a sajátomat is. Francba, jogosan leszek megbüntetve... 
Elvittek apám irodájához, már beletörődtem a sorsomba. Kínszenvedésnek tűnt az a pár percnyi idő, mire végre nyikorogva utat adott nekünk a helyiség ajtaja.
-Daniel! -ordította, miközben felém fordult gurulós székével.
-Igen, apám? -hajtottam le bűnbánóan fejemet.
-Ugye tudod, hogy egy pszihopatát engedtél szabadon?! -vágott a közepébe. -Megölhetett volna téged is! -csapott dühösen az asztalra.
-Mi? Mi az, hogy engem IS? -akadtam ki.
-Ez a lány egy gyilkos! Nem akarlak mégegyszer a közelében látni, megértetted?! -mutatott rám.
-Persze -bólogattam kikerekedett szemekkel, még mindig az előbbiek hatása alatt állva.
Gyilkos? Nekem egyáltalán nem tűnt annak...
-Apa -fordultam felé. -Hány embert ölt meg?
-Nos... Éppen eleget ahhoz, hogy bekerüljön ide -válaszolta kimérten.
-És kik voltak azok? -kérdezősködtem tovább.
-Ahhoz neked semmi közöd -motyogta, miközben a papírjait kezdte el rendezgetni.
-De apa, én... -kezdtem volna, ám durván közbeszólt.
-Fiam! -nézett mélyen a szemembe. -Tudod a mondást...
-Tisztelet, és titoktartás... Vágom -dünnyögtem unottan.
-Jó. Mert ha az a lány megtudja, hogy mire képes ez a hely valójában... Akkor mindannyiunkat meg tudna ölni -suttogta sejtelmesen.
Persze nem terveztem elmondani neki, mekkora titkot rejtegetünk... De mégiscsak megkérdezném erről a gyilkolósdis dumáról. Nem az, hogy nem bízom apámban, ellenben ez az egész rohadtul furcsa. Szerintem egy sorozatgyilkos nem így néz ki...  
-Most pedig menj -mutatott kifele apám. -Tedd magad hasznossá -dörmögte.
Megadóan bólintottam, és kimentem, immár a kísérőim nélkül... Elindultam a szokásos helyemre, mégpedig a konyhába, amikor belebotlottam Betty-be.
-Daniel! -kiáltotta, ugyanis kilöktem a kezéből a holmijait.
-Bocsi! -tettem föl védekezőn a kezeim, majd segítettem neki fölszedni a papírokat. -Ööö, ez már megint micsoda? -vontam fel a szemöldököm, ahogy megláttam egy tökéletesen rajzolt, fekete csuklyás, arc nélküli alakot a sok lap között.
-Éppen Őt tanulmányozom, és... -kezdte mesélni lelkesen.
-Betty! -szakítottam félbe. -Ezt már megbeszéltük. Ide nem juthat be. Ne aggódj.
-Én csak folytatom a kutatómunkát, hogy mégis mi védi ezt a helyet... -magyarázkodott.
-Nem! Nem, nem, nem! -fogtam meg ijedten a platinaszőke lány vállát. -Ezzel mindenkit bajba fogsz sodorni! Ismered a mondást... -suttogtam körbenézve, hogy nincs-e valaki a közelben.
-Tisztelet, és titoktartás. Persze, hogy tudom. Valamint azt is, hogy mekkora egy köcsög apád van... -ráncolta a szemöldökét. -Behurcolt ebbe az átkozott diliházba, csak azért, mert Róla beszéltem.
-Shhh! Betty! -fogtam be a száját. -Ha megtudnak bármit is a projektünkről, akkor engem is bezárnak melléd. És tekintve, hogy én vagyok a fő információ, mert apa bízik bennem, nem hagyhatom most abba ezt az egészet -suttogtam olyan halkan, hogy a légy zümmögését is lehetett volna hallani.
-Apád úgy bánik velem, mint egy korccsal, nem mint a lányával... -sóhajtott csalódottan.
-Ő a te apád is! -öleltem át biztatóan. -Megígértem tíz éve, hogy egyszer kiviszlek innen, és együtt megszökünk. Irtó közel járunk, és nem engedhetem, hogy ezt most elrontsd nekem -azzal a lendülettel elővettem a nyugtató injekciót a zsebemből, úgy, hogy ne lássa, majd a nyakába szúrtam. -Bocsi, hugi. De ezt most muszáj -suttogtam a fülébe, ő pedig egészen gyorsan összeesett a karjaimban.     
Észrevétlenül összeszedtem minden lehullott lapot, és próbáltam halkan elvinni Betty-t a szobájába. Már a célegyenesben voltam, amikor összetalálkoztam a lánnyal, akit kiengedtem pisilni... Francba!
-Nocsak, nocsak, egy újabb áldozat, akit kiszöktetsz wc-re? -kérdezte cinikusan, összefonva karjait.
-Nem, ő a hú... -haraptam el a szó végét. -Új dilis, akit idehoztak. Egyáltalán mit keresel te itt? -tereltem a témát, mielőtt gyanússá vált volna neki. Nem szabad megtudnia, hogy Betty a testvérem.
-Kísérettel vagyok -mutatott a háta mögé, és valóban mellé lépett két férfi.
-Á, értem. Mégis hogy keltél föl ilyen gyorsan az altatásból? -furcsállottam.
-Kis dózist kapott -válaszolt a lány helyett az egyik férfi.
-Világos... Na, nekem mennem kell -indultam el.
-Hé! Veled még beszédem van! -fogta meg a vállamat a lány, és a fülembe suttogta ezt a mondatot.
Mivel a két nagy tag arrébb rántotta őt, ejtettem egy önelégült mosolyt, és tovább mentem.
Igyekeztem észrevétlenül lerakni, majd bezárni Betty-t a szobájába, aztán az ebédlőbe mentem, ahova eredetileg siettem. Kikészítettem a tányérokat a reggelihez, segítettem a konyhásoknak, majd elővettem a rettegett tálcát, amin a betegek gyógyszerei vannak. Lassacskán beszivárogtak az emberek, és mindenki ételébe belekevertem a saját, személyre szabott gyógyszerét. Vagyis ez csak a látszat... Valójában ezek tudatmódosító szerek, drogoknak is nevezhetnénk. Évtizedek óta ezt használja az elmegyógyintézet, illegális, de olcsó, és jobban megéri, minthogy különféle méregdrága gyógyszereket vásároljunk. A betegek erről nem tudnak, szóval ez hozzátartozik a titoktartásunkhoz. Ha kiderülne, hogy nyugtató hatású, tudatmódosító drogokat adunk az embereknek a tudtuk nélkül, bezáratnának minket. Persze ezek jót tesznek a beteg mentális egészségének, előbb-utóbb teljesen megváltozik a személyisége, ergo meggyógyul, ugyanakkor drog révén okoznak némi agykárosodást is. Nem teljesen értek egyet ezzel az egésszel, de ez van, én csak itt dolgozok.
Bekevertem a tojásrántottába a porokat, és a konyhások egy hatalmas mosoly kíséretében átadták a pultnál állóknak. Egy újabb adagot kevertem be, amikor megláttam, hogy őrök kíséretében belép az ebédlőbe megint AZ a lány...