Egy teljesen átlagos délelőtt volt.
Az emberek hangulat mentesen sétálgattak az utcán.
Amióta All Might legyőzte All For One Az emberek egy kicsit megnyugodtak, mert tudták, hogy a gonosztevők most egy darabig nem mernek majd előmerészkedni, de ugyanakkor féltek, hogy a jövőben még erősebbeké válnak majd és mivel All Might visszavonult már nem voltak annyira biztonságban.
De mindenki próbálta elfojtani az érzéseit és nyugodt maradni.
Viszont a gonosztevők már készülődtek és a sikátorokban és elhagyatott épületekben várták a megfelelő alkalmat a lecsapásra...

Ugyanekkor egy kicsi, villámgyors sólyom száguldott végig a házak felett.
Próbált bujkálni és feltűnés mentesen repülni. Majd egyszer csak berepült egy szűk sikátorban és eltűnt. Az emberek látszólag semmit nem vettek észre belőle. Ők már megszokták a fura dolgokat.

A madár végrepült a sikátoron, majd a vége felé egy kék villanás kíséretében(úgy kell elképzelni mintha egy marék világító homokot szórnánk szét) farkassá változott.
Kék szemei élesen világítottak a sötétben, sötétszürke, szinte fekete szőrének vége pedig halványan és kéken foszforeszkált(nem tudom így kell-e írni).
Halál nyugodtan, mintha minden nap óra járna, végsétált a szűk folyosón.
A nap alig szürődött be, de a kék fény mindent megvilágított.
Hangokat halott, amik úgy erősödtek, ahogy egyre beljebb és beljebb ment.
Hirtelen elfordult és egy kisebb terembe lépett be.
Egy régi pince volt, amit gyenge fényű lámpák világítottak meg. A helységben vele egykorú, 14-16 éves gyerekek voltak. Mind árvák vagy bűnözők gyerekei. Csak úgy maradhattak életben ha loptak vagy megküzdöttek egymással a pénzért és ételért.

A farkas is ide tartott. Nem akart rabolni, mert nem volt gonosz vagy rossz szándékú, ezért inkább megküzdött az ellenfeleivel, minthogy ő is az legyen mint akiket le akar győzni. Bűnöző.
Ahogy belépett egy, az előzőhöz hasonló villanással emberré változott.
Közepesen magas volt, kék szemei még így is szinte izzotak. Kapucnis pulcsit viselt, ezért nem lehetett látni az arcát. Csak néhány szőkés hajszála látszott ki alóla.
Ahogy belépett rögtön abba hagyták a beszélgetést és néma csend lett.
- Hát mégis eljöttél? - kérdezte egy magas, vékony, fekete hajú srác, miközben leugrott az asztalról amin ült - Nem is vagy olyan gyáva, mint amilyennek tűnsz. - gúnyosan folytatta - Vagy mégis?
Ő volt köztük a legidősebb és az egyik legerősebb képességgel bíró, ezért főnökként tisztelték és féltek tőle.
Ő volt Yamamoto Takuya.
Csak egy valaki mert vele szembeszállni.
Shimura Hiroto. Igen, ő volt a farkas.

Hirotoban fortyogott a düh és fél volt készülve minden eshetőségre.
- Na mivan? Igazam van? - mondta direkt ingerelve a másilat, hogy ő támadjon először. Már régóta készültek erre, hogy összemérjék az erejüket.
- Most még visszafordulhatsz... - mondta egy vicsorgó mosollyal az arcán. Szentül meg volt győződve róla, hogy őt senki sem múlhatja felül.
- Ezt csak azért mondod, hogy elhitesd magadal, hogy legyőzhetsz vagy csak idegesíteni akarsz? - kérdezte Hiroto is gúnyosan. Már megszokta az ilyeneket és tudta hogy válaszoljon lazán, nyugodtan és mégis határozottan.
Mostmár Takuya is majdnem felrobbant a méregtől és már készült a támadásra. A többiek persze Takuyának szurkoltak, de csak azért, hogy ne dühítsék fel, igazából ők is utálták.
Takuya képessége elég különleges és erős:
Testéből mérget és mérgező tüzet tud kibocsátani. Sokkal erősebb a sima tűznél és maró hatása van. Előnye még, hogy tűzálló dolgok ellen is használható. Viszont ami elég nagy hátránya, hogy magában a használóban is kárt tud tenni a hosszú, intenzív használata.

- Ha ennyire menőnek hiszed magad, akkor támadj! - ordította Takuya és a testéről fura, méregzöld színű folyadék kezdett el folyni, majd hirtelen meggyulladt és hatalmas lángokkal égni kezdett. A tűz eredeti színébe sárga és zöld is keveredett.

Hiroto is rögtön felkészült a nagy összecsapásra. A lába alatt a padlón kék, világító csíkok jelentek meg, felkúsztak a lábán és az egész testét beborították. Világítani kezdet és elkezdett nőni a szőr. Ez azt jelentette, hogy készült farkassá változni. Vagy mégsem?
Takuya bevette a cselt és támadásba lendült. Azt hitte, hogy az ellenfele farkasként fog támadni, de ehelyett felugrott és szinte szikrákat szórva, villámgyosan, egy bukfenc kíséretében sólyommá változott majd kék villanások és fények közepette eltűnt.
Takuya ismerete Hiroto képességét, de nem eléggé ahhoz, hogy jól kiismerje.
A legutóbbi harcuk óta rengeteget fejlődtek. Ezért csak figyelt és minden egy mozdulatra már készen állt a védekezésre. De nem jött semmi. Az egész teremben néma csend volt.
- Hol vagy?!? - mondta dühös, rekedt hangján. Kezdett elbizonytalanodni.
Már nem figyelt annyira és azt a pici mozdulatot nem hallotta meg, ami a vesztét okozta.
Hiroto már Takuya fölött volt, amikor a fiú felnézett. Olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy még fel sem tudta fogni mi történik és már egy hatalmas lökőhullám elsodorta.
Köhögve állt fel a poros padlóról.
A helyiség felé romokban hevert, Hiroto pedig előtte állt. Az egész szeme kéken világított, dühösen vicsorgott és teste körül kis fénypontok cikáztak, hosszú csíkot hagyva maguk után. Mikor a két ellenség egymásra nézett a fénylő golyók Hiroto mellé siklottak és egy függőleges robbanással pajzsot alkották a farkas előtt. Ő csak mordult egyet és a fények visszaszálltak a testébe, majd visszaváltozva emberré Takuya elé sétált.
- Akkor nyertem? - kérdezte teljesen átlagos és nyugodt hangon.
Takuya először döbbenten nézett rá, aztán összeszorította a fogát és erősen becsukta a szemét, miközben felállt.
Mikor kinyitotta vörös szemeit olyan dühösnek látszott mint még soha.
Életében most először győzték le egy olyan dologban, amiben azelőtt ő volt a legjobb.
- Ne hidd azt hogy vége! - kiáltotta dühösen - Akárhányszor is győzöl le vagy menekülsz el, egyszer felülmúllak! És ha megtalállak MEGÖLLEK! - ezt már teljes torkából ordította és már szó szerint lángolt a haragtól.
Hiroto tudta hogy itt az ideje eltűnnie.
Takuya már száguldott is felé hogy elintézte, ezért gyorsan sólyom képében egy szempillantás alatt kiszállt a beomlott tető lyukán.

Ezek után többet nem mehetett oda, mert Takuya tárt karokkal várta, hogy bosszút állhasson és azt lehet, hogy nem ússza meg ilyen könnyen.
Amilyen gyorsan csak tudott végszáguldott a városon, hogy minél hamarabb odaérjen a menedékhelyükhöz.
- Akira már biztos vár - gondolta, amikor hirtelen meglátott valamit.
Felfelé gomolygó, sűrű füstöt.
Közelebb repült és tisztává vált neki a helyzet.
Bűnözők, tűz és emberek akik veszélyben voltak...

...Folytatás a következő részben...

Bocsi, hogy pont a legizgalmasabb résznél hagyom abba😂
Hát hosszabb lett, mint gondoltam, több mint ezer szó
Remélem tetszik és érthető, hamarosan folytatás!