A feszültség szinte kézzel fogható volt. Dawn csak kapkodta tekintetét oda és vissza a két fiú között. Ötlete sem volt, hogy mihez kéne kezdenie az új információval. Greg és Haurus is a helyén maradt, így legalább verekedés nem történt. Pár percig még csend uralkodott. Úgy látszott, már Kim és Solomon is gyanít valamit, mert a családfő megköszörülte torkát, köhintett egyet, jelezve, mondani akar valamit. Ám mielőtt bármit is szólhatott volna, Chloe megragadta barátja alkarját és az asztal irányába húzta. Neki nem tűnt fel semmi. Szerencse volt, mert így a szikrázó tekintetek is megpihenhettek pár rövid pillanatra. Dawn sajnos nem lélegezhetett fel, mert unokatestvére egyenesen Haurus elé vezette Greget, jelezve, azt akarja, hogy bemutatkozzanak egymásnak.
-Haru, ő itt a barátom, Greg! - mondta Chloe mosolyogva.
Dawn kapkodva szedte a levegőt.
-Greg Knight - nyújtotta ki az új srác felé kezét.
-Haru Masamune - reagált vissza hasonlóképpen.
Kezet ráztak, majd miután elengedték, úgy tűnt, tűzszünet van. Mindenki megkönnyebbült. Elfogyasztották a finom reggelit, majd Greg kiugrott a kocsihoz. Dawn kérdőn nézett a másik lányra.
-Hova megy?
-Az autóhoz. Megkértem, hogy hozzon Harunak is valamit, amiben eljöhet a temetésre. Úgy láttam, egy méretük van. Bár csak arról tudom megmondani, amit láttam, ha érted mire gondolok - mondta perverz gondolatokkal.
-Chloe! - szólt rá hangosan a zavarban lévő lány.
Greg fekete pólót, farmert és menő bőrkabátot hozott. Haru szó nélkül vette el tőle. Felment a szobába, ahol Dawn aludt, s pár perc után visszatért a család tagjaihoz átöltözve. Dawn lélegzete teljesen elállt. Tökéletesen nézett ki. Mintha csak rá öntötték volna. Irtó szexi volt, de ezt inkább nem akarta sem kimondani, sem kimutatni.
Elhatározták, hogy a fiatalok külön autóval mennek. Így Dawnék nem úszták meg továbbra sem. Greg volt a sofőr, mivel az ő autójával utaztak, Chloe ült az anyósülésre, a vendégek pedig hátra. Egész úton egy szót sem szóltak.

Andrewt és Emmat a legmodernebb típusú, fekete színű halottas ládákban helyezték el végső nyugalomra. Amikor a halottas ház temetőjében engedték le a koporsókat a nekik kijelölt helyen a földbe, Dawn nem bírta tovább. A könnyek akaratlanul is jöttek és bárhogy próbálta, nem tudta megállítani őket. Az érzései egyre rosszabbat hoztak ki belőle, amikor a munkások elkezdték lapátolni a földet. Ahogy meglátta, mintha kést szúrtak volna a mellkasába.
-Ne! - ordította többször is egymás után.
-Dawn, nyugodj meg!
Próbálta őt nyugtatni nagybátyja, nagynénje, Chloe, sőt, még Greg is. Semmi nem használt. A sírhely látványa kizárt Dawn fejéből minden mást. Nem hallott és nem érzékelt semmit.
-Anya! Apa! - kiabálta.
Az összetört Dawn látványa könnyeket csalt Chloe szemébe is. Sírva szorította meg Greg kezét. A fiú viszonzásképp, hogy a lány érezze, vele van, visszaszorította. Haurus csendben figyelte őket. Nem azért, mert továbbra is a másik démon zavarta, hanem mert tudni szerette volna, hogyan enyhíthetne a Hendricksen lány bánatán. Ő még nem volt olyan tapasztalt az érzések terén, ezért kíváncsi volt, mit kéne tennie. Bár már kapott választ, nem lépett a tettek mezejére. Sajnos nem volt elég mersze hozzá, hogy megszorítsa Dawn kezét, vagy megölelje. Nem volt bátorsága.
Dawn már nem bírta magában tartani a szavakat, automatikusan előtörtek belőle. Szülei nevét kiabálta, hangoztatta, hogy még mindig nem akarja elfogadni a halálukat. Teljesen megtört. Az ásók hangja, ahogyan ledobták a földet a koporsókra, kibírhatatlan volt.
-Hagyják abba! Nem tehetik ezt velük! Nem temethetik el őket! Anya! Apa! Ha így folytatják tovább, nem láthatom őket soha többé! Elég! - sírt és ordibált keservesen.
Még szívszorítóbb helyzetbe került. Előbújtak agya rejtekéből az emlékképek. Édesanyja leszúrása, édesapja véres teste, melyből a szeme láttára távozott a lélek. Az égő ház. A fejére eső mennyezet. A kimondatlan szavak fájdalma. A bántó mondatok súlya. Az alatt az idő alatt, míg az utolsó morzsáig nem került a föld a helyére, Dawn kimondhatatlanul szenvedett. Többé nem látja őket élőben, csak képeken. Nem hallja a hangjukat, csak videókról. Nem kérhet több tanácsot tőlük. Nem fogják megölelni. Nem lesznek mellette, amikor szüksége van rájuk. Nem esznek többé egy asztalnál. Nincs több közös kirándulás. Nincs több történet. Nincs többé szeretett otthona. De ami a legrosszabb: ők maguk nincsenek többé vele!
Dawn lerogyott a földre. Arcát tenyerébe rejtette, s úgy zokogott tovább. Az emberek nagy része elment, miután imádkoztak. Csak a család tagjai és a két démon maradt. Ahogy a Hendricksen lány ott ült a földön, valaki megállt mögötte, s vállára tette kezét, majd halkan megszólalt.
-Bocsáss meg, hogy nem tudtam hamarabb jönni!
Amikor megemelte fejét, s lassan megfordult, mostohabátyja állt ott. Egy apró megkönnyebbülés következtében a karjaiba ugrott. Kimondhatatlanul hálás volt, hogy megjelent.
Haurus kérdőn nézett Chloera. Miután megtörölte arcát, s kifújta orrát, készült elmagyarázni a démonnak, ki is az idegen, ám Solomon megelőzte. Úgy gondolta, neki kéne elmondania. Belekezdett hát.
Kiderült, Andrew és Emma Hendricksen attól féltek, hogy nem születhet gyermekük, ezért örökbe akartak fogadni egy fiút. Pár órával azelőtt, hogy elindultak volna az árvaházba, nem messze tőlük történt egy rablás. Két bűnöző megtámadott egy házaspárt, s a dulakodás közben meglőtték őket. A helyszínen életüket vesztették. Megtudták, hogy otthon maradt nekik árván egy három éves fiúgyermek. Andrewék megsajnálták és befogadták. Nem sokkal ezután Emma teherbe esett és kilenc hónap múlva megszületett Dawn. Bár a srác csak fogadott gyerek volt, a régész sajátjaként szerette és nevelte őt. Egy éve beköltözött Chloe bátya mellé az albérletbe, mivel a lakótársa elment és szeretett volna valamilyen ismerőst maga mellé, s mivel a két fiú nagyon jól kijött egymással és barátok voltak, beköltözött. Kapóra is jött neki, mert az étterem, ahol szakácsként dolgozott, csak pár háztömbnyire volt tőle.
Solomon fia is megérkezett melléjük csendben. Feltűnt neki Haurus jelenléte, de Greggel ellentétben barátságosan közelítette meg.
-Szia! Sajnálatos, hogy a bácsikámék temetésén kellett először találkoznunk. Joshua Hendricksen vagyok, Chloe bátyja!
-Örülök a találkozásnak! Haru Masamune vagyok - mondta komoly tekintettel.
-Érdekes neved van - jegyezte meg Joshua.
-Szerintem is - szólalt meg Greg.
Mielőtt még hosszabb beszélgetésbe kezdhettek volna, Solomon odacsapott gyengén mind a három tarkójára. A fiúk kérdőn néztek rá, mire ő dühösen leszólta őket. Igaza volt. Nem a temető volt a legalkalmasabb hely arra, hogy összeismerkedjenek. Pont időben, mert Dawn és testvére épp hozzájuk lépett. A lány már kicsit jobb állapotban volt, de még mindig potyogtak a könnyei. Haru látta, ahogy egy könnycsepp éppen végigfolyik Dawn arcán. Tett előre egy apró lépést és bizonytalanul ugyan, de kinyújtotta jobb kezét a partnerének tartott Hendricksen lány felé. Dawn egy pillanatra megpróbálta félretenni bánatát, hogy a fiúra nézhessen. Acélkék szemei szinte rögtön megtalálták Haurus aranysárga szempárját. Nem tudta miért, de erős késztetést érzett arra, hogy magához ölelje a lányt. Dawnnak is hasonló érzése lett, mert se szó, se beszéd, átölelte a démont. Még erősebben átkarolta. Mintha ő lenne az, aki képes segíteni neki megnyugodni. Greg halkan odasúgott valamit a démon fülébe. Haru látszólag meglepődött, de végül azt tette, amit mondott neki. Amíg ők ott álltak összefonódva, a többiek imádkoztak Andrewék sírja előtt, majd megindultak az autók felé. Dawn elhajolt Haurustól. A fiú rezzenéstelen arccal nézett le a tőle már szinte alig pár centivel alacsonyabb leányzóra.
-Köszönöm, Haurus!
Bár halkan mondta ki ezt a két szót, Haurus mégis megkönnyebbült tőlük. Nem csak, hogy elálltak a könnyei, de végre mosolygott. Egy apró mosoly megjelent Haurus arcán is. Pár pillanatig még néztek egymásra, ám hirtelen megzavarták az idilli pillanatot.
-Dawn, ha nem gond, bemutatkoznék a barátunknak! - mondta, miután megköszörülte a torkát.
-Persze, nyugodtan! - mondta, majd átállt Haurus jobb oldalára.
-Én Ryan Hendricksen vagyok, Dawn mostohatestvére! Látom, jól kijösz vele - mondta mosolyogva.
-Haru Masamune vagyok. Kedvelem őt, így természetes, hogy jól kijövünk - válaszolta.
Dawn eme válasz hallatán pirulni kezdett. Tudta, hogy Ryan nem olyan értelemben gondolja a kijövős dolgot, mint Haru. Megjegyezte magának, hogy minél hamarabb el kell kezdenie a magyarázást Haurus számára, ha túl akarja élni az ő világában.
Megindultak ők is az autók felé.
Chloe és Greg a fiú autójának támaszkodva várakoztak. Amikor meglátták a két fiút és Dawnt, Chloenak eszébe jutott valami.
-Mondd csak, mit súgtál oda Harunak?
-Semmi különöset.
-Na, mondd már el! Megöl a kíváncsiság!
-Nem.
-Na! Légyszi! Légyszi! - erősködött a lány.
Greg sóhajtott egyet, majd durcás arckifejezéssel barátnőjére nézett.
-Csak annyit, hogy ölelje magához.
-Egyelek meg! - ugrott barátja nyakába. - Milyen kis aranyos vagy, hogy így besegítesz nekik! Mit szólnál hozzá, ha megpróbálnánk összeboronálni őket? - mondta csintalan mosollyal.
-Kiket akartok összeboronálni? - kérdezte megemelt szemöldökkel Ryan.
-Senkit! - vágta rá ártatlan arccal Chloe.
-Na persze - reagált rá Dawn.
-Úgy tűnik, már jobban vagy - jegyezte meg Greg Dawnra nézve.
-Igen.
Ryan és Joshua még elmentek Solomonékhoz beszélni, így ők négyesben maradtak. Chloe kijelentette, hogy a hátsó ülésen akar ülni Dawn mellett, ezért Harunak kell beülni előre. A két démonnak igazából mindegy volt, hogy ki hol ül. A lényeg az volt, hogy az autó tulajdonosa vezesse a kocsit, az utasok helye nem számít. A sofőr már épp be akart ülni, amikor Haurus komoly tekintettel ránézett. Nem szólt semmit, de Greg érezte, hogy valamit mondani akar neki. Farkasszemet néztek egymással. A két lány nem látta, mivel ők épp beszélgettek és nem figyeltek. Ketten voltak. Mivel Haurus arckifejezéséből nem lehetett kiolvasni, jó vagy rossz dologról van szó, Greg arra készítette magát, hogy talán verekedni akar, vagy valami sértőt akar mondani. Épp felvette a pókerarcát, amikor Haurus elengedte magát és nyugodt arckifejezéssel megszólalt.
-Köszönöm a segítségedet, Gressil!
Greg azt hitte, rosszul hall. Kb. egy percig csak pislogott és azon gondolkozott, hogy talán félreértette a mondatot. Haurushoz hasonlóan ő is érzékeli, hogy ki démon és ki nem az. Tudta jól, hogy a vele szemben álló személy az, már attól a pillanattól kezdve, hogy Solomon Hendricksen házában találkoztak. A démonok nagy részére pedig jellemző, hogy szeretnek viccelődni, illetve nem áll távol tőlük a hazudozás sem. Arra gondolt, hogy talán tréfál vele. Amikor rá akart kérdezni, ismét megszólalt Haru. Mintha látta volna, milyen gondolatok játszódnak le a fejében.
-Komolyan gondoltam az előzőt. Ha nem mondtad volna, hogy öleljem magamhoz, csak álltam volna ott, mint valami idióta - kuncogott egy picit. - Talán még rosszabbul is érezte volna magát. Úgy érzem, hogy kicsit közelebb kerültünk egymáshoz és sikerült könnyítenem a bánatán is. Szóval veheted úgy, hogy nincs bajom veled.
Gregnek fogalma sem volt arról, mit kéne erre mondania. Szerencséjére barátnője türelmetlen lett.
-Hé! Elindulunk még ma?! - szállt ki Chloe az autóból.
-Igen, bocsi, csak beszélgettünk - mondta mosolyogva Greg a párjának.
-Aha! Akkor csak folytassátok! - ült vissza.
Hirtelen valamiféle rossz érzés fogta el a két démont. Körülnéztek, de nem volt sehol senki. Ekkor Joshua és Ryan elhaladt mellettük az autóval. Nem néztek egymásra. Joshua volt a sofőr, s csak előre nézett. Dawn testvérét, aki az anyósülésen foglalt helyet, alig lehetett látni. Miután elhajtottak, Gressil Haurusra nézett.
-Te is érezted?
-Igen. Rossz előérzetem van.
-Nekem is - sóhajtott. - Azt hiszem, Astaroth testvérem színre lépett.
-Én is pont így gondolom, de az a kérdés, hogy melyik Hendricksen fiú az? Amikor megérkeztek ide, nem lehetett érzékelni semmit, amikor bemutatkoztak, szintén semmi, csak most, hogy együtt mentek el előttünk.
A lányok érdekében végül abbahagyták a démon téma megvitatását, és mivel már ideje volt hazamenni és pihenni, a fiúk úgy döntöttek, hogy valamikor máskor folytatják a társalgást. Ezen kívül Greg megemlítette, hogy négyesben meglátogathatnák Rosinantet és bemutatnák neki Haurust. A lányoknak tetszett az ötlet. A démon fiúk emellett azt is elhatározták magukban, kiderítik, melyik Hendricksen lehet Gressil bátyja, a lustaságot kedvelő Astaroth. Biztosra vették,  nem véletlen, hogy megjelent a temetésen. Arra is rá akartak jönni, miért nem érzékelték hamarabb a démoni jelenlétet.
A Gressillel való néhány perc után Haurus biztosra vette, hogy a fiúnak nincsenek rossz szándékai, legalábbis egyelőre. Ez azt jelentette, hogy nem jelent veszélyt Dawnra nézve. Régebben esze ágában sem lett volna még csak egy légtérben sem lenni a csábító herceggel, ezúttal viszont olyan megérzése volt, hogy talán még barátok is lehetnek. Őszintén szólva nem bánta. Mélyen legbelül még egy kicsit talán örült is neki. Teljesen meg volt lepve saját magán. Érdeklődik egy emberlány iránt, érzéseket mutat, mosolyog és talán még barátkozni is képes lenne a mellette ülővel.
Dawn az ablakon át a tájat figyelte. Nem tudta, mi is játszódik le benne pontosan. Szomorú volt a szülei elvesztése miatt, boldog, hogy találkozott Ryannel ismét. De a Haurus iránti érzéseiben teljesen bizonytalan volt. Nem gondolta magát könnyű nőnek, mégis, egyetlen apró mozdulatára reagált. A karjaiba vetette magát szó nélkül. Behunyta szemét és visszaemlékezett. Izmos felsőtestére, mely még a fekete póló és bőrkabát alatt is érezhető volt. Teste melegére mely segített felszárítani könnyeit. Csábító illatára, mely meg akarta nyugtatni, hogy vele van és rendben lesznek a dolgok. Arra az érzésre, mely akkor töltötte el, amikor visszaölelte őt. Ahogy így jártak fejében a gondolatok, érezte, szép lassan elvörösödik. Kinyitotta szemét. Ahogy szemhéje felpattant, az aranysárga szempár épp őt nézte pár centire tőle. Szívverése gyorsulni kezdett és ha addig a pillanatig vörösödött, biztosra vette, hogy már fel fog robbani a feje, annyira kipirult és fel is forrósodott. Haurus feje mellett gyorsan kipillantott a nyitott ajtón. Már Solomon háza előtt voltak. Annyira el volt merülve a saját kis gondolatvilágában, hogy fel se tűnt neki, mikor megérkeztek.