Dawnnak fogalma sem volt arról, hogy mi történhetett. Mikor visszatért eszmélete, érezte, hogy szinte mindene fáj. Ami azt jelentette, hogy életben maradt. Nehézkesen, de kinyitotta szemét. Egy ismerős mennyezet fogadta, melyet sokszor látott már életében. Nagybátyja házában volt. A vendégszobában, ahol gyakran aludt már. Az ég felé emelte bal kezét. Csuklójától válláig kötés húzódott. Nem csoda, elvégre egy olyan épületben volt, mely a lángok martalékává vált. Nagyot sóhajtott. A takaró alá nézett. Abban a ruhában volt, melyben szülinapját töltötte. Barna hajának füst szaga volt, s kulmázott göndör tincsei hullámossá változtak. Ruhája teljesen gyűrődött és piszkos, néhol megperzselődött volt. Táskája az ágya szélén hevert, érintetlenül. Amikor megpróbált felülni, erős fájdalom hasított a hátába.
-Juj! Juj! - jajgatott, de valahogy sikerült.
Magához vette a táskát. Kutatni kezdett benne. A pendrive sértetlen maradt. Egy kissé megkönnyebbült. Ekkor eszébe jutott a kard. Amikor ide-oda kapkodta tekintetét, meglátta jobb oldalán, az ágy szélén. Lerakta ellentétes oldalára az éjfekete kiegészítőjét, majd mellkasához ölelte a fegyvert. Boldog volt, hogy édesapja mindkét ajándéka épségben maradt. Még jobban magához szorította a kardot.
-Meddig akarod még szorongatni? - hallatszott egy ismeretlen fiú hang.
Dawn lassan és óvatosan fordította jobb oldalra fejét. Egy még soha nem látott, 25 év körüli srác ült tőle pár centire egy széken. A lány alaposan végigmérte tetőtől talpig.
Ha tippelnie kellett volna, azt mondta volna, a fiú kb. egy fejjel magasabb nála. Egyszerű, mintamentes, farkasszürke pólót viselt, mely teljesen hozzásimult felsőtestéhez. Felsője miatt Dawn nem látta teljesen, de úgy tűnt, egy fekete sárkány tetoválás tekeredett körül bal csuklójától végig a válláig. Legszívesebben megérintette volna, de még a nevét sem tudta, nem mozdulhatott rá rögtön, ki tudja, lehet hogy egy közveszélyes bűnöző. Gyászfekete farmerébe süllyesztette mind a két kezét, s lábán hófehér tornacipő volt. Ahogy ismét a fiú arcára fókuszálta figyelmét, tekintetük találkozott. Az ő acélkék szemét egy másodperc alatt rabul ejtette az aranysárga szempár. Vendége megpróbálta éjfekete haját hátrasimítani, de pár engedetlen tincs visszabújt, s beárnyékolta homlokát. Nyakának jobb oldalán virított egy hosszabb tincs, mely a kulcscsontjáig ért, s amely még szexibbé tette az idegent.
Dawn egyre kíváncsibb lett, ki a mellette ülő idegen, de hirtelen visszazökkentette magát rózsaszín világából a valóságba és próbált ridegen szólni hozzá.
-Ki a franc vagy te?
-A megmentőd vagyok, Haurus - mondta rezzenéstelenül.
-A megmentőm? - csodálkozott a lány.
-Igen.
-Elmondanád részletesebben, hogy mi is történt?
-Miután beájultál, előjöttem a kardból, kihúztalak a törmelék alól és kimenekítettelek a házból. Aztán a rokonod megérkezett az autójával és ide hozott minket.
Dawn eléggé sokkos állapotba került a nem túl részletes beszámolótól, de először a családja és saját maga érdekelte.
-Mennyi ideig voltam kiütve?
-Egy teljes napig.
-Tessék?! - nyíltak tágra a szemei.
-Jól hallottad.
-És te végig mellettem voltál?

-Védelmeződként ez a feladatom - mondta unottan.
-A szüleimmel mi történt?! Őket is kihoztad a tűzből? A házban vannak vagy kórházban? Látni akarom őket!
-Az nem lehetséges - nézett félre a fiú.
-Miért?
-Mert miután kimentettelek, a ház összedőlt. Sajnálom, hogy ezt mondom, de a családod tagjai közül egyedül te élted túl azt a tüzet.
-Ne! Ne! Ne! - ismételte a lány összetörve.
Könnyei ismét eleredtek, de ezúttal a mérhetetlen bánat miatt. Nehezére esett elhinni, hogy szeretett szülei tényleg nincsenek többé. Édesanyja nem fogja finom ételekkel várni. Nem hallja majd édesapja elképesztő történeteit. Az otthona, melyhez oly sok emlék köti, már a földdel egyenlő. Nem tudta elfogadni. Haurus hagyta, hogy kisírja magát, de nem próbálta megvígasztalni, mert fogalma sem volt róla, mit mondhatna.
Másfél óra múlva végül sikerült lenyugodnia. Mégegyszer átgondolta azt, amit a fiú mondott és ezúttal minden apró részletet meg akart tudni.
-Azt mondtad, Haurus a neved, ugye?
-Igen.
-Hogy értetted azt, hogy előbújtál a kardból? Meg azt, hogy védelmezőként a feladatod mellettem lenni?
-Ahogy mondtam.
Dawn kicsit hezitált, hogy megkérdezze, de nem félt a ténytől, csak attól, mit fog reagálni Haurus.
-Te egy... Egy démon vagy?
Haurus szemei tágra nyíltak. Azt hitte, ha megmondja a lánynak, hogy mi is ő, ijedtében sikítani fog vagy megpróbál elmenekülni. Egyáltalán nem várta, hogy a vele szemben ülő összetört lelkű emberlány ilyen bátran rá fog kérdezni kilétére. Nem akarta mutatni neki, hogy kérdése mennyire váratlanul érte, ezért próbált flegmán válaszolni.
-Igen. Honnan tudtad?
-Megérzés. Azt viszont tényleg elmagyarázhatnád, mit is jelent ez az őrző-védő dolog.
-Az attól függ, mennyi mindent tudsz a fajtámról.
-Nos, szinte semmit. Csak azt, hogy Florincia városában élnek démonok és hogy mindannyian Navalia szigetéről származtok.
-Idővel részletesen elmondok mindent, egyelőre elég, ha ezt a kardos dolgot elmagyarázom. Ez a katana a Honjo Masamune, melyet "Elveszett kard" néven is ismernek. Több, mint ezer éve tűnt el. Valójában egy olyan ember tulajdonában volt, aki menekülni próbált az ismert világból, mely üldözte őt. Valahogy eljutott Navalia szigetére. A démonok elfogták és tanulmányozták. Az ember idővel meghalt, de a kard nálunk maradt. Aztán a Démonháború ideje alatt azok a démonok, akik túl akarták élni, fogták és elzáratták magukat különböző kincsekbe, nagyrészt fegyverekbe. Én találtam meg ezt a katanát, ezért engem zártak bele. Azonban úgy zártak el minket, hogy saját akaratunkból és más démonok által nem juthatunk ki belőle, csak emberek engedhetnek ki. Emiatt viszont afféle szolgák vagyunk. Aki megtalálja a műkincsünket, annak az embernek leszünk szolgálói.
-Értem, de ha ez igaz, akkor valami itt nem stimmel.
-Mi?
-A kardot az édesapám, Andrew Hendricksen találta meg, szóval akkor az ő démonának kéne lenned, nem?
-Hol találta?
-Navalia szigetéről hozta, szóval ott találhatta.
-Akkor ez megmagyarázza. Van egy titkos része ennek az elzárásnak, mely szerint a szigeti első megtalálás nem számít. Mivel édesapád ott találta, nem válhattam szolgájává. Utána pedig te érintetted meg a kardot, tehát te vagy a gazdám.
-Hagyjuk már ezt a gazda dolgot, jó? Olyan rosszul hangzik. Mondjuk inkább partnerségnek.
-Nekem megfelel. Egyébként van még egy fontos dolog, amit tudatnom kell veled. Én vagyok Haurus, ki megmondja az igazságot a múlt vagy jövő bármilyen eseményével kapcsolatosan. Szóval, ha tudni akarod valamiről az igazat, csak kérdezned kell és parancsolni, hogy mondjam el.
A démon már készítette magát arra, hogy ezzel elkezdődik a kérdezősködés és nagyon hosszú ideig fogja őt fárasztani a lány. Nem azért, mert ilyennek képzelte őt, hanem mert úgy gondolta, bárki, akinek ilyet mondanak, rögtön kapna az alkalmon és mindent tudni akarna.
-Nagyon érdekes képesség! Remélem, mesélsz még az otthonodról, meg magadról is! - mondta Dawn mosolyogva.
Haurus nagyon meglepődött. Azt hitte, valami nagyképű, gazdag fruska szolgája lett, de nem így történt. Pont az ellentéte. Egy aranyos, nagyszerű lány lett a partnere. Felkeltette az érdeklődését.
-Bocs, hogy illetlen vagyok és be sem mutatkoztam! Dawn Hendricksen vagyok! Örülök a találkozásnak és köszönöm, hogy megmentettél! - nyújtotta ki kezét megmentője felé.
Haurus elmosolyodott és megrázta. A lány kezének melegsége azt súgta neki, hogy nagyon szerencsés, amiért egy ilyen hölggyel találkozott. Miután elengedték egymást, Dawnnak eszébe jutott valami. Nem érdekelte őt sem a múlt, sem a jövő, de egy dologról szerette volna megtudni az igazat.
-Haurus, kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Nagy baj lenne, ha valamikor megkérnélek rá, hogy mondd el, mi miatt kezdett el az apám furcsán viselkedni? Miután hazatért Navaliaról, furcsa volt és elzárkózott. Tudom, hogy a múlton már nem változtathatok, nem menthetem meg a szüleimet, de szeretném tudni, mi okból kellett meghalniuk. Más események és a jövő nem érdekel.
-Rendben, majd szólj, ha készen állsz!
-Köszönöm!
Kopogtak az ajtón.
-Ki az? - szólt Dawn.
-Solomon vagyok, bemehetek?
-Természetesen!
Nagybátyja benyitott, majd bezárta maga mögött az ajtót. Megkönnyebbült, amikor meglátta, hogy unokahúga már magánál van. Közelebb lépett, majd oda-vissza ugrált tekintete a lány és a démon között.
-Már beszéltünk - mondta Dawn halkan.
-Akkor már tudod, hogy az itt ülő fiatalember ki is valójában.
-Igen.
-Sajnálom, hogy nem értem oda hamarabb. Már megköszöntem Haurusnak, hogy kimentett az égő lakásból. El nem tudom mondani, mennyire mélyen érintett engem is az, ami történt. Ha jobban leszel, szeretnék beszélni veled.
-Rendben. Egyébként, hol fogok mostantól lakni?
-Itt fogtok élni nálunk és meglátjuk, hogy hogyan tovább. Az lesz a legjobb, ha a kardot magadnál tartod, csak eléggé feltűnő lenne, ha azzal járkálnál mindenüvé - vakargatta fejét a ház ura.
Ahogy ezt kimondta, Haurus megfogta a kardot, s azt egy gyönyörű, ébenfekete színű, egyszerű gyűrűvé változtatta, majd felhúzta Dawn bal kezének középső ujjára. A lány eme tettnek látványára zavarba jött és fülig elvörösödött.
-Úgy tűnik, probléma megoldva - mosolyodott el Solomon.
Ismét kopogtak az ajtón, de ezúttal nem kértek engedélyt a belépésre. Chloe könnyes szemmel benyitott és egyenesen Dawnhoz sietett. Szorosan átölelte a lányt és hálát adott, hogy életben van. Dawn elmosolyodott és megsimogatta unokatestvére hátát. Miután elengedte, kíváncsi tekintettel nézett a fiúra. Haurus megemelte szemöldökét.
-Ki ez a jóképű Adonisz?! - mutatott illetlenül a srácra.
-Hau... - mondta volna, de Dawn sietve szája elé rakta kezét.
-A neve Haru - mondta mosolyogva.
-Haru? - csodálkozott Chloe.
-Igen. Haru Masamune.
-Érdekes név, de tetszik! - mutatta fel hüvelykujját.
Megbeszélték, hogy hagyják Dawnt aludni, majd másnap reggel szólnak neki és mehetnek együtt reggelizni. A szobában már csak ketten maradtak. Csend uralkodott. Dawn mosolyogva vetett még egy utolsó pillantást a gyűrűre, majd lerakta fejét a puha párnára. Perceken belül álomba szenderült. Haurus úgy döntött, ő is pihenni tér, mert már kíváncsian várta, mi vár majd rá a következő napon és az azutánikon.
Reggel pontban hétkor Chloe berontott a szobába. Dawn és Haurus ijedten ugrottak fel. Amikor látták, hogy csak a dilis unokatestvér az, megnyugodtak. A lány megpróbált kimászni az ágyból. Elég jól ment neki, de amikor hirtelen felállt, kicsit megszédült és kishíján hátra esett. Szerencséjére Haurus gyorsan reagált és elkapta a derekánál fogva. Mikor biztosak voltak affelől, hogy már meg tud állni esés nélkül, elengedte. Csak pár másodpercig fogta a lányt, mégis mind a ketten pirulni kezdtek.
Haurusnak fogalma sem volt, mi üthetett belé. Még csak egy napja ismerték egymást, de már megkedvelte őt. Hülyének érezte magát. Dawn sem gondolta másképp. Kívül nem mutatta, de belül nagyon is zavarban volt. Butának érezte magát, hogy egy ilyen hihetetlenül jó démon talán megtetszett neki. Mind a ketten megcsóválták fejüket. Chloe szemszögéből nézve ez viccesnek tűnt, így a lány jót nevetett rajtuk. Amikor befejezte, komoly arccal Dawnhoz fordult.
-Mivel csak ez az egy ruhád van, gondolom nincs mit felvenned a temetésre. Gyere, adok egy egyszerű fekete ruhát meg magassarkút hozzá.
-Temetéshez? - kérdezte Haurus.
-Mi az, te még soha nem voltál temetésre, Haru? - kérdezett vissza csodálkozva Chloe.
-Nem, mert náluk hamvasztás van és azt aztán szétszórják a hamvakat, ahhoz meg nem kell annyira kiöltözni! - mentett Dawn.
-Értem! Egyébként mit keresett a házatoknál Haru? Amikor apu hazahozott titeket, nála sem volt semmilyen táska vagy bőrönd.
-Azért, mert addig érkezett nálunk, míg mi bulizni mentünk. Aztán felhívta őt Rosinante és eljött értem.
-Világos! Szóval ő valami titkos udvarlód vagy mi?
-Szó sincs róla! Apa egyik régebbi munkatársának a fia, aki látogatóba jött. Árva. Apu meg akarta kérni, hogy költözzön nálunk, ha szeretne.
-Ez szörnyű! Mind a ketten elveszítettétek az otthonotokat és a cuccaitokat! - ájuldozott Chloe. - Készüljetek fel, mert három nap múlva elmegyünk vásárolni! Mind a kettőtöknek kellenek új holmik!
-Jó, jó, csak menjünk! - tessékelte ki őt Dawn.
Miután kettesben maradtak, kérdőn nézett Haurusra. Kiderült, hogy a démon szinte semmit nem tud az emberi világról. Pontosabban tud, de az az ember, aki mesélt nekik, az ezer éve halott, azóta modernizálódott Florincia is. Dawn gyorsan és egyszerűen elmagyarázta Haurusnak, hogy a temetésnél vesznek végső búcsút a halottaktól és arra illik elmennie a családtagoknak. Haurus érdeklődve hallgatta. Új dolgokat tudhatott meg arról a városról, mely aktuális otthonául szolgált.
Dawnnak érdekes ötlet jutott eszébe. Mosolyogva Harura nézett.
-Mit szólnál egy ajánlathoz? Én mesélek neked erről a világról, te pedig a tiédről. Még a várost is megmutatom!
-Tetszik az ötlet, benne vagyok!
A démon percről percre jobban megkedvelte a lányt. Egyáltalán nem akart neki parancsolgatni. Tényleg egyenlő félként tekintett rá. Bár boldoggá tette, hogy Dawn megismerteti vele az otthonát, ő mégis vonakodott, vajon jó dolog-e megosztani vele a Daemonium Birodalom titokzatos világát. Tudta jól, sok gonosz démon létezik, akik közül félő, hogy páran már Florincia városban tartózkodnak.
Dawn és Haurus lementek a földszintre, ahol Chloe szobája volt. A lány megkérte a fiút, hogy várja meg, míg kijön, mert nem illik bámulni egy lányt öltözködés közben. Tizenöt perc múlva kilépett az ajtón. Egy nagyon egyszerű fekete selyemruha volt rajta, lábán pedig egy nem túl magas magassarkú. Így Haru már csak pár centivel volt magasabb nála. A füst szagának eltűntetésére Chloe jó sok parfümöt fújt unokatestvérére, így már távolról érződött az illata. Együtt mentek be a konyhába, ahol már kész volt a reggeli. Tükörtojás szalonnával. Solomon és felesége, Kim az asztalnál ültek. Mosolyogva fogadták a fiatalokat. Mielőtt nekiláttak volna az evésnek, csengettek. Chloe felpattant a székéről.
-Nyitom! - rohant az ajtóhoz.
-Ki jön ilyen korán? - kérdezte Dawn.
-Greg. Mióta együtt járnak, minden reggel beugrik és együtt eszünk - válaszolt Kim.
Amikor Chloe bevezette a barátját, a két fiú elkerekedett szemekkel nézett egymásra. Dawn észrevette, ezért halkan odaszólt Haurusnak.
-Haurus, ismered őt?
-Ő is egy démon - mondta, de szemét továbbra sem vette le Gregről.