Elérkezett augusztus 14.-e, Dawn születésnapja. A lánynak Solomon szabadnapot adott, hogy ünnepelhessen otthon és este partizhasson Chloeval.
Beköltözött két teljes órára a fürdőszobába, majd miután kijött, rá sem lehetett ismerni. Bársonybarna haja göndör tincsekben volt, melyek a lapockájáig értek. Arcát testápolóval kente be, melynek hatására sima bőre csak úgy csillogott. Szempillái a spirál hatására még bűvölőbbé tették acélkék szemeit. Fülében egy sötétkék gömb fülbevalócska foglalt helyet, nyakában pedig egy fekete kötőfék nyaklánc díszelgett. Ruházata egy egyszerű királykék alkalmi ruha volt, mely térde fölött ért véget és felső részén flitterek díszítették. Szandálja kényelmes volt, bokapánttal ellátott, s a felső részén gyöngyökkel díszítve.
Szülei ámulva nézték húsz éves, gyönyörű gyermeküket. Emma könnyekben tört ki. Boldog volt. Együtt mentek a földszintre, s meglepték lányukat egy termetes tiszta csokis csokoládétortával, melynek tetején húsz darab gyertya volt. Dawn azt kívánta magában, hogy bárcsak megtalálná a nagy őt, az igazit. Mindene megvolt már. Boldog család, nagyszerű baráti kör, remek munkahely. Elfújta a lángokat. Emma felvágta a tortát. Amikor Dawn kanalával épp vett volna szeletéből egy darabot, édesanyja nevetve elhúzta előle a tányért édességével. Értetlenül nézett rá. Édesapja ekkor egy nagy tál palacsintát hozott elő a raktárból. Bizonyára addig készítették el, míg ő készülődött, s elrejtették. A szülinapos elvette a polcról a csokis öntetet, majd miután szedett magának palacsintát, lecsorgatta azokat. Ízlett neki. Tíz órakor aztán átmentek tortájukkal a nappaliba, s filmeket néztek. Krimit, akciót, vígjátékot, romantikusat.
Tizenkettőkor Emma nekilátott az ebéd készítéséhez. Lánya kedvenc levesét és második fogását akarta csinálni. Lencseleves és savanyú káposzta knédlivel. Fél kettőkor nekiláttak ebédelni. Dawn jóízűen megebédelt. Nagyon jól érezte magát.
A délután további részében társasjátékokkal játszottak és kártyázgattak. Amikor a konyha falán levő óra mutatója nyolcat ütött, kopogtak az ajtón. Dawn felpattant és kinyitotta azt. A küszöbön barátnője, s egyben unokatestvére, Chloe állt. A legújabb divatos éjfekete táskát adta neki ajándékba, melyet Dawn magával akart vinni az éjszakába. Dawn megpuszilta mindkét szülőjét, majd indult volna, mikor apja megállította. Kezébe rakott egy tárgyat. A lány először nem tudta, mi akar lenni, de Andrew elmagyarázta, hogy egy egyedi külsejű pendrive, melyen sok hely van, így rakhat rá sok filmet, mesét, dokumentumot. Megköszönte az ajándékot, berakta táskájába, majd bezárta maga mögött az ajtót. Chloe pasija volt a sofőr, így a két lány nyugodtan ihatott. A város szélén, egy kisebb sikátorhoz mentek. Dawn eleinte értetlenül nézett, de amikor kinyitották a rozsdás ajtót, az alkohol és cigaretta szaga megcsapta az orrát. Tudta, unokatestvére egy nagyon érdekes helyre hozta. Jó kis parti zene ment. Greg, Chloe barátja elvezette őket a bárpulthoz. Nagyon úgy tűnt, számára nem ismeretlen a hely. Dawn karon ragadta barátnőjét és kicsit hátrébb húzta.
-Chloe, a szerelmed ismeri ezt a helyet? - nézett szét feszülten.
-Igen. Elfelejtettem volna mondani? Elég nagy partimániás volt régebben, ráadásul egy régi ismerőse is itt dolgozik, emiatt ajánlotta, hogy ide jöjjünk. Hát nem rendes az én Gregem? - áradozott.
-Mi is ennek a helynek a neve?
-DemonDance.
-Nem tetszik valami nagyon, hogy őszinte legyek - vonakodott Dawn.
-Jösztök? - állt meg előttük Greg.
-Persze, csak Dawn érdeklődött a helyről.
-Értem. Gyertek, bemutatlak titeket Rosienak!
-Rosie? - kérdezte Dawn, mikor a pulthoz értek.
-Csak az ismerőseim nevezhetnek így, te viszont ismeretlen vagy számomra - könyökölt a pultra, s abszintzöld szemével foglyul ejtette a Hendricksen lány tekintetét.
-Lányok, ő egy régi jó ismerősöm, Rosinante! Rosie, ő a szerelmem Chloe Hendricksen és a barátnője Dawn Hendricksen - mutatta be őket egymásnak.
-Dawn Hendricksen? Hm... Mintha már hallottam volna ezt a nevet.
-Van rá esély, mivel biztosra veszem, hogy nem én vagyok az egyetlen ilyen nevű lány a világon - okoskodott Dawn.
-Azt hiszed, ezzel menő leszel? - nevetett Rosinante.
-Hé, hé! Nyugi! - állította le őket Greg. - Szórakozni jöttünk! Rosie, nekem adj egy alkoholmentes sört, a hölgyeknek meg valami erősebbet!
-Te és az alkoholmentesség, mi? Ritkán hallok ilyet tőled.
-Én vagyok a kisasszonyok sofőrje, mivel Chloe és Dawn unokatestvérek és kötekedős barátnőnknek ma van a születésnapja.
-Szülinapod van?! - kérdezte meglepetten a pultos srác. - Akkor ma partiznod kell! Máris hozom az italokat!
-Fura figura - súgta Dawn barátnőjének.
Pár óra elteltével azonban egész jól megismerték egymást. Kiderült, Rosinante csak pár hete érkezett Florincia városába. Huszonöt évesnek nézett ki. Borzos, lángvörös hajának és abszintzöld szemeinek hála egyéni külseje volt, ehhez párosult még érdekes személyisége, melyet úgy változtatott, mint kaméleon a színét. Pár vodkát a saját számlájára iratott. Minden jól ment, míg éjfél táján a lány meg nem említette neki még egyszer a teljes nevét. Amint kimondta, Rosinante arca teljesen elfehéredett.
-Azt mondtad, Dawn Hendricksen, ugye? - suttogta.
-Igen, miért?
-Tudtam, hogy hallottam már ezt a nevet - mondta komoly tekintettel.
Körülnézett. A pult azon részének közelében, ahol ők beszélgettek, senki nem volt, ezért nyugodtan mondhatta, amit akart. Greg és Chloe épp a tömegben táncoltak. Rosinante nagy levegőt vett, majd magyarázni kezdett.
-Figyelj, normál esetben nem osztanám meg veled ezt a dolgot, de mivel kedvellek, kötelességemnek érzem, hogy besegítsek.
-Ó, csak nem meghallottad, hogy valaki fel akar csípni és inkább megelőznéd? - kérdezte Dawn kicsit ittasan.
-Szép is lenne, ha csak ennyiről lenne szó. Figyu, tudom, hogy baromira hihetetlennek fog tűnni amit mondok, pláne így, becsiccsentve, de végig kell hallgatnod. A minap hallottam egy pár alakot arról beszélni, hogy meg fognak támadni egy Hendricksen nevű személyt. Amikor megláttalak titeket, először azt gondoltam, a barátnőd van bajban, de miután kiderült, hogy ő Greg nője, rájöttem, tévedtem. Ha itt maradsz, hatalmas bajba kevered magad, érted?
-Mégis milyen bajban lennék? Nincsenek ellenségeim! - dűlöngött a lány.
-Na jó, kijózanítalak és aztán mondom tovább!
Rosinante jelzett a másik bárpultosnak, hogy ki kell mennie egy kicsit, majd szólt Gregéknek is. Chloe engedélyt adott neki arra, hogy magával vigye Dawnt józanítani, de megtiltotta a  rámozdulást. A különc csak nevetett, majd megnyugtatta az unokatestvért, hogy esze ágában sincs részeg lányokra mászni. A DemonDance előtt pár lépéssel Dawn elég szépen kihányta magát, majd Rosinante megitatott vele egy egész üvegnyi ásványvizet. Miután a lány normálisnak mondható állapotba került, a fiú elvitte sétálni. Mikor úgy tűnt, a leány eléggé magához tért, megállt előtte és belekezdett.
-Most már elmondom, amit akarok, akár figyelsz, akár nem. A valódi nevem Rosie. Navalia szigetéről származom. Egyike vagyok azon démonoknak, akik régebben érkeztek ide és beolvadtak a hétköznapi emberek közé. Nyugi, nincsenek rossz szándékaim! Viszont az expedíció tagjainak nagy részét már utolérte a sors. Egyikük meg is halt. Én a helyedben nem mernék ilyen nyugodtan az utcán járni, hallod?
-Értem.
-Hiszel nekem?! - lepődött meg a fiú.
-Ha létezik a Daemonium Birodalom, mármint, ha maradtak romjai, az azt jelenti, hogy vannak démonok is, akik ott éltek. Mondjuk, azt tényleg nehéz elhinni, hogy te az vagy.
-Figyelj, menj haza, hívok neked taxit. Szerintem jól kimulattad magad és annak a kettőnek is jól jön most egy kis privát idő, ha érted, mire gondolok - vigyorgott Rosie.
-Igen, értem - nevetett a lány. - Köszönök mindent! Minden nap itt vagy?
-Ja, néha nappal, máskor este dolgozok, szóval ha kérdésed van, engem megtalálsz - kacsintott.
A srác telefonált. Miután megérkezett az autó, Rosinante megvárta, míg a lány beszáll, s a taxi elindul. Ezután bement. Szólt Chloenak és Gregnek, hogy az este az övék, mert a szülinapos már hazament.
Fél kettő volt, amikor kiszállt az autóból. A sofőr letekerte az ablakot, s a lány kifizette a fuvart. Úgy gondolta, szülei már aludni tértek, ezért igyekezett csöndben lépni be a házba. Lenyomta a kilincset, majd óvatosan benyitott. Hála Rosinantenak és a józanításnak, képes volt lehúzni szandálját anélkül, hogy zajt csapott volna. Amikor már épp indult volna fel a lépcsőn, hangokat hallott a nappali felől. Táskája jobb kezében, cipője bal kezében. Így lapult a falhoz, s óvatosan bekukucskált a szobába. A látvány megrémítette. Odabent volt édesanyja, s körülötte négy fekete ruhás alak. Az arcukat nem látta, mert villanylámpát használtak, így gyér volt a fény. Valamit nagyon kerestek, mert ahányszor valamit kérdeztek és Emma nem válaszolt, vagy rosszul, arcon csapták. Ahogy lefordult a székről, melyen ült, s felnézett, meglátta lányát. Nem szólt egy szót sem. Tudta, bármit mond vagy reagál, azzal gyermekét sodorja veszélybe.
Az egyik fekete ruhás férfi megragadta majd rádobta a székre. Emma felnyögött fájdalmában.
-Utoljára kérdezem meg, Hendricksen asszony! Hol van az a műkincs?
Dawn nem hallott mást, csak a "műkincs" szót. Sejtette, hogy valami nincs rendben. Már épp indulni akart, mikor szeme sarkából látta, hogy mind a négyen megindulnak édesanyja felé. Táskáját könyökére csúsztatta, kezét pedig szája elé kapta, hogyha kiad valamilyen hangot, ne hallják meg. Mind a négy fekete ruhás személy kezében volt egy kard. Ezt abból következtette ki, hogy a fény megcsillant a pengéken. Megindultak, s mind egyszerre döfték bele a kardot Emma testébe. Dawn visítani akart, de tudta, hogy akkor ő is nagy bajban lenne. Eszébe jutott az, amit Rosinante mondott neki. Az expedíciós tagokat megtámadták. Édesapja is egy volt közülük. Indult az emeletre és sikerült észrevétlenül édesapja szobájába mennie. Apja az íróasztala előtt feküdt, az ő testén is négy szúrás volt, bizonyára vele is azt tették, mint édesanyjával. Halkan bezárta és becsukta maga mögött az ajtót. Odarohant apjához és szólongatni kezdte. Jó pár perc után végül kinyitotta szemét. Amikor Andrew meglátta lánya arcát, elsírta magát. Öröm és aggodalom könnyek voltak.
-Dawn...
-Apu! Felhívom a rendőrséget és mentőt is hívok és... És minden jó lesz! - potyogtak a könnyei.
-Dawn, figyelj! Add ide a telefonodat! Felhívom Solomont, hogy jöjjön el érted.
-Miről beszélsz?! Értünk jöjjön! Anya odalent van, azok az idegenek leszúrták, de még túl tudja élni, ha kihívjuk a mentőket és elmondjuk, hogy mi történt!
-Most jól figyelj és tégy mindent úgy, ahogy mondom. Először is, az íróasztalom legalsó fiókjában találsz egy kulcsot. Azt vedd magadhoz. Az ajtó mellett, ahol a villanykapcsoló van, találsz egy másik kapcsolót. Nyomd meg. A két ablak között előugrik egy zár. Fogd a kulcsot, és nyisd ki vele a zárat. Ugyanebből a falból kiugrik egy fiók, melyben találsz egy papírt. Számok vannak rajta. Az első azt jelzi, hogy a könyvesszekrény hanyadik polca. A második azt, hogy hanyadik könyv. A harmadik azt, hogy az első fejezet hanyadik szava. Minden további szám a következő négy fejezet szavait mutatja meg. Ha megvan a könyv, várj még. Emeld meg az íróasztalt. Az egyik lábába be van építve egy kapcsoló. Nyomd meg. A szekrény oldalra csúszik és előtűnik egy ajtó. Be kell írnod öt szót. Ezek a szavak adják egymás után beírva a jelszót. Ha készen vagy, kinyílik az ajtó és bemehetsz a rejtett szobába. Sajnálom, hogy titkolóztam előtted és édesanyád előtt is. A kard, melyet a rejtett szobában találsz, egy olyan műtárgy, melyet rád hagyok afféle hagyatékként. Tudom, hogy nagyszerű kezekben lesz nálad. Büszke vagyok rá, hogy az édesapád lehettem! A szülinapi ajándékod! Szeretlek, kicsim! - s lehunyta szemét.
-Apa? Apa! Nyisd ki a szemed!
Andrew már a halál szélén állt, mire lánya megtalálta. Az is csoda volt, hogy utasításokat tudott még adni neki. Nem volt több ereje. Szegény Dawn magára maradt, ezért neki kellett értesítenie nagybátyját a történtekről. Írt egy gyors üzenetet Solomonnak, hogy rögtön induljon el érte, majd elmesél mindent. Telefonját táskájába rakta. Keservesen sírt. Mindent úgy tett, ahogy azt apja mondta. Az öt szó, melyet beírt jelszónak a következőek voltak: akkor, kell, soha, együgyű, szeretet. Miután bepötyögte ezeket, a könyvet visszahelyezte a polcra. Kinyitotta az ajtót, s besétált, bezárva azt maga mögött. Odabent egy asztal volt, s rajta egy kard. Közelebb lépett. Egy papírlap volt mellette, melyen a következő állt: "Honjo Masamune, az elveszett katana". Dawn kezébe vette a kardot. Végigsimította kezét a kardhüvelyen. Miközben a fegyvert csodálta, füst kezdett el szivárogni az ajtó alatt. Rossz érzése támadt.
Miközben Dawn fent volt az emeleten, a négy fekete ruhás úgy hitte, azáltal, hogy megölték az archeológust és feleségét, a Navaliaból csempészett kard holléte ismeretlen maradt, ezért elhatározták, megsemmisítenek mindent. Alkoholt és benzint öntöttek szét a földszinten, a lépcsőn, az emeleten is, de mivel siettek, nem figyeltek fel arra, hogy a dolgozószobában mozgolódás van. Ezután kimentek a bejárati ajtón, s egy meggyújtott papírdarabot dobtak a gyúlékony folyadékra. Pár perc alatt lángokban állt a ház. Dolguk végeztével elhagyták a helyszínt.
Dawn kétségbe volt esve. Nem tudta kinyitni az ajtót, mert a gomb kilincs felforrósodott és nem bírta megfogni az égető vasat. A titkos szobának nem volt más kijárata, csak az az ajtó, mely bejáratként szolgált. A falhoz bújt. Földre huppant. Felhúzta szandálját, vállára kapta táskáját és mellkasához szorította a katanát. Magában imádkozott. Bánta, hogy nem faggatta ki édesapját arról, mit talált. Átkozta magát, amiért nem lopózott be Andrew dolgozószobájába és nem nyomozott utána. Sajnálta, hogy nem kért segítséget Rosinantetól. Démonként talán segíthetett volna a szülein és meg tudta volna menteni őket. Könnyei záporként potyogtak szemeiből.
A szobába még nem szabadult be a tűz, de a mennyezetre már feljutott. A plafon szép lassan hullani kezdett. Egyszer csak egy nagyobb darab esett le Dawn feje fölött. Érezte, hogy el kéne ugrania, de nem volt ereje hozzá és nem is akart. Előbb vagy utóbb az egész szoba, a háza leomlik, mindegy, hogy melyik törmelék zuhan rá. Pár perc múlva több kisebb is ráesett Dawnra, így már akkora súly volt rajta, hogy ha akart volna, sem tudott elmenekülni. Beletörődve sorsába lehunyta gyönyörű acélkék szemét.