A haját tépte a zuhanás szele, ruhája megfeszült mellkasán, ő viszont tágra nyílt szemekkel meredt az egyre közeledő talajra. Az úton elsuhanó autók zaját mind közelebbről hallotta, egy távolabb álló részeg társaság már felfigyelt rá. Ez lesz életük utolsó döbbenete.

Kenji gonoszul elvigyorodott. A helyzet abszurditásán csodálkozó fiataloknak sejtése sem volt, mi fog történni alig tíz másodperc múlva. Az ital ködén átrikoltó rémület már nem fogja megmenteni őket.

Majdnem elnevette magát, ám ekkor tekintete megakadt egy pontosan alatta álló személyen. A fekete tincseket finoman borzolta a hajnali szél, a felemás szemek várakozva pillantottak felé. Minato mosolyogva tárta ki karjait. Kenjit már nem érdekelte, hogy csak az elméje játszik vele a brutális halál utolsó két pillanatában. Ősrégi sebként szakadt fel belőle a zokogás és nevetés egyszerre. Végre ismét együtt lesznek. Végre ismét hallani fogja a szót. Végre ő is kimondhatja minden hazugság nélkül.

– Szeretlek – suttogta rekedten, ahogy karjait Minato köré zárta.

*

https://youtu.be/YQZX0ams8dc

Aika érezte a remegést. Érezte, ahogy a föld megmozdul alattuk. A felhőkarcoló megbillent, a volt rendőr mögötte felsikoltott.

– Végig nézném, ahogy meghal – mondta neki Aika. – De nincs időm. El kell kezdenem a magam részét.

Ebben a pillanatban az épületek megroggyantak, s mélyről feltörő robaj hangzott fel, mely mintha a levegőből érkezett volna. A következő másodperc pedig mindenkinek jelezte, hogy ez nem egy kisebb rengés lesz. A legtöbb ablaküveg kirobbant a helyéről, ahogy az épületek fülsértő nyikorgással végleg kibillentek stabil helyzetükből.

Mikor Aika érezte, hogy a lába alól szó szerint kicsúszik a felhőkarcoló, kieresztette a vérét. Sosem hitte volna, hogy a képességét illetően Kenjinek ilyen őrült ötletei vannak.

A lassan véget érő éjszakába belecsaptak az első sikolyok, ő pedig Kenji után ugrott. Felszisszent, ahogy vérét olyan szorosan körbefonta maga körül, amilyen erősen csak tudta, majd egy pár, kolibriéhoz hasonlító szárnyat formált magának. Ahhoz, hogy ez tényleges katasztrófa legyen, meg kellett állítania a hősöket. Az esti műszakosokról pontosan tudta, merre járnak éppen. Kenji – mint mindig, – alapos kutatómunkát végzett.

Kilőtt a legközelebbi főút felé. Kellemes csalódásként érte, hogy amint sebesen verdesni kezd velük, bizarr szárnyai megtartják a levegőben, és navigálni is egyszerűen tud.

Elvigyorodott a gondolatra, miszerint el fog venni attól az embertől mindent. Kenji összes emléke, eszméje és gondolata ott áramlott az elméjében, háttérbe szorítva saját tudatát. Aika teste teljes mértékben az erősebb szellemre hangolódott, éhezve a gyilkolás adrenalinjára és a bosszú extázisára.

Kenji elintézte, hogy a rengés epicentruma ő maga legyen, amint földet ér. Nagybátyja halálát rengetegen fizetik meg, az biztos. Aika kitért egy összedőlő irodaház elől, mikor megpillantotta első célpontját.

Az amerikai hős nyolc polipszerű karját használva igyekezett annyi sebesültet felkapni, amennyit csak tudott. Aika nem tétovázott sokat, mögé repült, s a véréből alkotott pengével egy mozdulattal átdöfte a mellkasát. A férfinek esélye sem volt.

Aika azonban nem állt meg. Nyomban ismét a magasba emelkedett. A háta mögött fény villant, amit nyomban követett az első gázrobbanás hangja is. Tudta, hogyha jól végzi a dolgát, a felkelő napot csak lángok, törmelék és halál fogja fogadni.

Katsuki szemszöge:

– Tisztelt utasaink, elnézésüket kérjük, de gépünk nem a kijelölt reptéren fog földet érni, az ott felmerülő kellemetlenségek miatt. Új landolási célunk harminc kilométerre található az eredetitől, ami jelen helyzetben megközelíthetetlen, így nem áll módunkban utólagos fuvart biztosítani önök számára. A landolási cél...

Katsuki összenézett Dekuval, aki aggódva pislogott. A mellette ülő Stain nagyot sóhajtott.

– Akkor elkéstünk.

– Micsoda? – sápadt el Katsuki.

– Kenji bármit is csinál, már belekezdett – magyarázta Akaguro. – Innentől fogva nem sok jóra számíthatunk.

– De Aika...

– Szerinted én nem aggódom a lányomért? – sziszegte Stain. – Minden egyes nap azért rimánkodok magamban, hogy normális élete legyen. Hogy egy nap ne kínozza többé a gyermekkora, az a rengeteg emlék, amit adtam neki! Soha nem fogok megbocsátást nyerni azért, amit vele tettem, de ha egyszer így alakult, mindent megteszek azért, hogy a jövője minél több reményt adhasson neki. Kenji viszont mi tagadás, rendesen megnehezíti a dolgomat.

Chizome lábán nyugtatott keze ökölbe szorult, szemében aggodalom csillogott.

– Elkéstünk, de nagyon remélem, hogy nem túlságosan – motyogta, és az ajkába harapott.

Katsuki az előtte lévő ülésre meredt. Fejében a lehető legrosszabb forgatókönyvek játszódtak le, szinte meg se hallotta a körülötte értetlenül és idegesen beszélgető embereket.

Mikor a gép földet ért, besorolt a kiszállók még mindig elégedetlenkedő tömegébe. Igyekezett nem tolakodni, ami jelen helyzetben nehezen ment neki. Még nem leplezhették le magukat.

Azonban amint a kifutó betonpályájára lépett, és a lépcső mellett elnézve San Francisco felé pillantott, az elméje minden maradék udvariasságot kitörölt magából.

– Todoroki, Deku, Stain! – ordította, s minden teketória nélkül kilőtt a város felé.

Csuklói nyomban sajogni kezdtek, még nem tudták eléggé kipihenni a délelőtti rohanást. De ez nem várhatott. 

Deku nem sokkal később feltűnt mellette, hátán Stainnel, Todorokit pedig látszólag annyira megrémítette a látvány, hogy innentől nem volt szüksége barátjára és a One For All-ra.

Shoto bal lába mintha rakétává változott volna. Csak úgy ontotta magából a lángokat. A fiú párszor kibillent a felemás hajtóerő egyensúlyából, de ez korántsem volt elég ahhoz, hogy megállítsa. Kék és barna szemei kikerekedve meredtek előre, a lángoló város irányába. Aika ott van, abban a pokolban.

Ahogy közeledtek a fényes, szikrázó füstorkán felé, egyre több helyen vették észre a földet felszabdaló, utakat megtörő repedéseket. Katsuki kérdésre nyitotta a száját, ám mikor Deku ismét ugrott egyet, alattuk a föld halkan felmorajlott és megremegett.

– Kenji földrengést idézett elő?! – kiáltott rá Shoto Stainre.

– Nagyon úgy tűnik! Ez lehetett az egyik utórengés. Meg kell találnunk őket, mielőbb! Ha Kenji maradandóan módosította Aika tudatát, nem tudom, mi történhet éppen vele...

– Együtt maradjunk, vagy váljunk szét? – Izuku kérdőn nézett Katsukira, aki nem tudta, mi mellett szavazzon.

Ha szétválnak, nagyobb területet fésülnek át rövidebb idő alatt, ami San Francisco méretét figyelembe véve hasznosnak bizonyult volna. Azonban ha elveszítik egymást, magukra maradnak egy összeomló, pokol módjára égő városban, amiben ott van valahol a világ legveszélyesebb gyilkosa.

– Nem tudom! – válaszolt dühösen. – Mindkettőnek hátrányai vannak. Szerintetek?

– Én vagyok az egyedüli, akit Kenji megkímélne – jelentette ki Stain. – Maradjunk együtt, akkor talán meg tudom menteni az életeteket, ha összefutunk vele.

– Egyetértek – bólintott Shoto, továbbra is előre nézve.

Időközben elérték a külváros romhalmazzá változott kerületeit. Itt csupán pár kisebb tűz lángolt.

– Hol vannak a tűzoltók? – kérdezte Katsuki, miközben a legrosszabbra gondolt.

– Valószínűleg a belső tűzzel foglalkoznak, de az sem kizárt, hogy Kenji elintézte őket – vélekedett Stain, aki látszólag ügyet sem vetett a lent dúló káoszra. – Nem állhatunk meg ilyen apróságok miatt, a fő feladatunk, hogy semlegesítsük Kenjit és megtaláljuk Aikát.

– De hát odalent emberek vannak! – ellenkezett Izuku. – Nem mehetünk el mellettük tétlenül...

– Ha nem akarod, hogy a város teljes lakossága odavesszen, akkor nem a kis dolgokra koncentrálsz, hanem bemész abba az infernóba, és kiiktatod azt, ami a legnagyobb veszélyt jelenti! – koppantott a fejére Stain. – A te képességeddel még talán helyt is tudnánk állni Kenji ellen. Hősnek készülsz, és ha igaz hős akarsz lenni, ahogy eddig is voltál, meghozod ezt a döntést.

Izuku összeszorította a fogait, és Katsuki látta, hogy kicsordulnak a könnyei. Todoroki pár pillanatig némán nézte barátját.

– Itt maradok, kiiktatom a kisebb tüzeket, evakuálom a területet és ellentüzet gyújtok, hogy ne terjedjen tovább a fő tűz! – kiáltott rá Izukura. – Egyetlen egy feltétellel: Kenji nem érdekel, de épségben kihozzátok onnét Aikát – mutatott a belváros felé, aminek közepe táján egy felhőkarcoló épp fülsértő robajjal dőlt a lángok közé.

Izuku és szerelme egy másodpercig némán farkasszemet néztek egymással. Végül a zöld hajú szólalt meg:

– Az életemre esküszöm.

– Köszönöm – Shoto összepréselt ajkakkal, de irányt váltott, és a legközelebbi égő ház felé vette útját.

Izuku szemszöge:

Ahogy beértek a tűz hatókörébe, Izukunak még inkább könnybe lábadt a szeme a füsttől és a városból hullámzó hőtől. Innentől nagyon kellett figyelnie, hova érkezik, és Katsukival együtt igyekezett minél feljebb törni magát, ugyanis alulról olyan méretű forróság tört feléjük, hogy ahol az utakat még be lehetett látni, a beton képlékenyre olvadt.

Egy megroggyant panel tetejére érkeztek, ami még valamennyire tartotta magát. Stain lepattant a hátáról.

– Hány rohadt fokon ég ez a hely?! – kiabált Kacchan.

– A katlan hőmérsékletét háromszázra tippelem – Stain hunyorogva nézett körbe. – Maradjunk a szélen, Kenji is ezt tenné, hogy még több lehetőséget teremtsen a tűz terjedésére. Aika pedig szintén nem lehet bent.

Kacchan látszólag jobban bírta a hőt, mert ő még nem vörösödött ki úgy, ahogy Izuku és Stain. Szemét összehúzva meredt a tomboló lángok közé.

– Kacchan, menjünk!

A fiú azonban nem mozdult, továbbra is befelé próbált nézni, mintha valamit ki tudna venni a cikázó fény- és szikraáradatban. Majd az álla is leesett döbbenetében.

– Aika...

– Hogy micsoda?

– Ott van Aika! – mutatott Katsuki a tűzbe, majd minden teketória nélkül előre rugaszkodott és bevetette magát a lángtengerbe.

– Ez a gyerek nem normális! – bődült el Stain.

Izukunak kellett egy perc mire magához tért a sokkból, és Katsukin kívül meglátott még egy, tűzben navigáló alakot.

– Az ott... – hebegte – Aika?

Stain mellé lépett, és szintén a tűzbe bámult.

– Szent ég... – suttogta elhűlve, ahogy a démonszerű jelenésben, ami épp egy rideg mozdulattal csapta le Katsukit a föld felé, felismerte a lányát.

Kacchan felüvöltött fájdalmában, ahogy háttal egy izzó fémoszlopnak esett. A fájdalom azonnal arra késztette, hogy ismét a levegőbe robbantsa magát. Azonban olyat tett, amit eddig sohasem: Menekült.

– Remek, észrevett, de mikor hozzászóltam, rájöttem, hogy ez nem Aika – sziszegte két fájdalmas nyögés között. Pólója leégett, hátán felhólyagosodott a bőr, ahol az oszlop hozzáért. Alig bírt megállni a lábán.

– Hogy érted, hogy nem Aika? – kérdezte Stain. – Azt ne mondd, hogy semmi sem maradt belőle, és teljesen Kenji bábja lett...

– Nagyon úgy tűnik. Azért úsztam meg ennyivel, mert sikerült a fél méteres vérkardja élét kikerülnöm, így a lapjával talált el. Tűnjünk innét minél gyorsabban, mielőtt...

Katsuki nem tudta befejezni mondatot, ugyanis Aika úgy tűnt, nem végzett velük. A lakóház tetejébe ezernyi, tűhegyes vérinda csapódott, mint holmi lövedék. Mélyen a cementbe vágta, a két fiú és a férfi alig bírt elugrani előlük.

– Bassza meg, meg akar ölni minket! – kiáltott Stain. – Aika, az ég szerelmére, mit csinálsz?!

Aika azonban nem úgy tűnt, hogy hallaná, amit mond. A hármas a panel széléig hátrált. Aika eléjük ugrott, lába alatt megroppant a tető.

Ruhája egyáltalán nem látszott ki a vére alól, ha egyáltalán viselt bármit is. Hátán megülő szárnyai szétfeszültek, kezeiben saját véréből alkotott kardjait tartotta. Gyönyörű, fehér haját valaki minden ízlést nélkülözve tövig vágta. Vörös szemeiben sehol sem látszott az a kedves, meggyötört tekintet, ami igazolta volna, hogy az igazi énje még valahol ott van benne. Olyan volt, mint...

– Mint Tenko-kun – nyögte ki Izuku. – Ha Kenji tényleg elvette All For One összes erejét... akkor most valószínűleg apám azon erejét használja rajta, amit ő anno Shimurán. Csak meg kell találnunk az elméje gyenge pontját, és kiszabadíthatjuk!

– Bakaguro, ajánlom, hogy térj magadhoz! – csattant fel Katsuki. – Nem olyannak ismertünk meg, és Stain sem olyannak nevelt, hogy megtűrj egy ilyen parazitát az agyadban!

– Aika, kérlek, ha rám nem is hallgatsz – kezdte Stain –, a barátaid megérdemlik, hogy figyelembe vedd amit mondanak. Annyi mindenen mentél keresztül értük, édesanyád sem akarná, hogy így végződjék az esélyed, amit utánam kaptál!

Anyja említésekor Aika megdermedt. A vére mintha megremegett volna, és Izuku egy pillanatra látta, ahogy a szemébe visszatér a fény, amit mind olyan jól ismertek.

– Túl erős, apa – suttogta a lány, s előre nyújtotta karjait. – Végezni akar mindannyiótokkal, mert már meghalt, és rajtam keresztül akarja tovább vinni amit elkezdett. Ez a végső bosszúja...

Aika felsikoltott és a fejéhez kapott. Vére végleg megbomlott, úgy hullámzott körülötte, mint egy felbolydult darázsfészek.

– Nem, nem, nem! Bármit és bárkit, de őket nem ölöm meg! – kiabálta.

Végső kétségbeesésében a háztömb széle felé iramodott és levetette magát róla. Izuku látta, hogy ismét szárnyra kap. A mozgásából rögtön rájöttek, hogy nem sokáig bírta visszatartani Kenji akaratát.

– Kenji ezek szerint halott? – kérdezte Izuku, miközben Aika után nézett.

Stain csak tátogni tudott, kezét a szívére szorította. Még a forróságtól csorgó izzadságon át is látszott, ahogy minden vér kifut az arcából. Elvesztette az öccsét. A borzalmas, sorozatgyilkos, kegyetlen embert, aki mégiscsak a testvére volt.

– Van egy ötletem – kiáltotta Katsuki.

– Kacchan, várj! – Izukunak esélye sem volt megállítani, a fiú úgy lőtt ki, mint All Might lelepleződésének éjszakáján.

A túlhajszoltság azonban őt is kikezdte. Hiába repült bele meggondolatlanul a tűzbe, hiába hajtotta az elszántság és az Aika iránt érzett szerelme, végletekig nyúzott kezei egyre kevésbé bírták a levegőben tartani.

Izuku utána akart ugrani, de nem látott támaszpontot, ahova érkezhetett volna. A tűz mindenhova elért. Felüvöltött dühében és tehetetlenségében.

– KACCHAN, EGYSZER ADD FEL EBBEN AZ ÉLETBEN!

A fiú azonban úgy tűnt, már rég nem figyelt semmire, csak az egyre távolodó Aikára, és liluló kezeire, amik kínzó lassúsággal, fokozatosan mondták fel a szolgálatot.

Fél perc sem telt el, mikor Katsuki mindkét karja megrándult, a fiú háta ívbe feszült a kíntól, és menthetetlenül az alatta tomboló tűzvészbe zuhant.

Izuku torkán egy hang se jött ki, csak nézte, ahogy barátját elnyelik a lángok. Ezen az éjszakán mind brutális árakat fizettek az igazságért és a saját becsületükért.