Ahogy a lába ismét talajt fogott, Aika kitámasztotta magát, de már nem menekült. Némán állt Kenji mellett.

Nagybátyja ellépett mellőle, ő pedig felemelte a fejét. Egy műtőben voltak. Egy rendkívül felszerelt, rendkívül tiszta, rendkívül riasztó műtőben. A neonlámpák fényét visszaverő eszközök és a fehér csempe vakítóan hatott a korom és hamu borította látkép után. Aika hunyorított, szeme előtt fényfoltok táncoltak.

– Igazán nagylelkű, hogy feláldoztad a lelked az unokatestvéredért – mondta lassan Kenji, és a műtőasztalhoz lépett. Vékony ujjai végigszaladtak a fém- és üvegeszközök arzenálján, ami bármely traumatológiai osztály büszkeségére vált volna.

– Bár ha a lélek beszennyeződik, mikor életet vesz el, akkor már érted sem kár – vonta meg a vállát.

– Miről beszélsz? – mordult rá Aika. – Már megmondtam: Azokat az embereket nem én végeztem ki, hanem Touya tüze.

Kenji halkan kuncogott.

– Nem arra az esetre gondolok, Aika-chan. Ott csak a halál oka voltál, mint anyádénál... – Kenji másodpercnyi szünetet tartva élvezte ki, ahogy Aika megrándul. – Én most arról az esetről beszélek, ahol te magad voltál a gyilkos. Te, a pici négyéves kislány, aki csak anyát akarta megvédeni...

Aika megzavarodva nézett Kenjire.

– Nem értelek.

Kenji nagyot sóhajtva visszafordult az asztalhoz.

– Chizy mesélte, hogy mikor négy éves voltál, késtetek a lakbérrel. A tulaj pedig átment hozzátok, mikor ő távol volt. Egy feszítővassal fenyegetett titeket, édesanyádat még le is ütötte...

Aika szeme kerekre nyílt. Ahogy Kenji mesélt, nyomban a fejébe tolultak a homályos, régi emlékek. A gyermeki rémület ismét átjárta, mikor látta, ahogy az anyja vérző fejjel összecsuklik mellette. És ő akkor... akkor...

– Nem – suttogta, és a mellkasára szorította a kezét. – Nem...

Kenji felé fordult és elvigyorodott. A kezében egy injekciós tű meredt a plafon felé, benne valamilyen sárgás folyadékkal.

– Aznap megölted azt a férfit. Chizy pedig életében egyszer hazudott egy Akaguronak. Még hogy valaki meggyógyul, miután lyukat ütsz a fejébe! Kegyes hazugság, nemde? Nehéz lett volna egy gyilkosság súlyával oviba menni.

Aika térdre esett, és úgy zihált, mintha kilométereket futott volna. Kenji lassan koppanó léptei csak fokozták az ijedségét. Megölt egy embert. Igaz, csupán önvédelemből és véletlenül... de elvette egy ember életét. Hogy akar ő így hőssé válni? Hogy akar orvossá válni, hogy akar megesküdni az élet védelmére?

A sokk, ami egyesével nyúzta szét az idegeit, csak akkor oldódott kissé, mikor megérezte az oldalához nyomódó tűt. Kenji feltűrte a felsőjét és kérdőn nézett rá.

– Hagyod, hogy a sejtjeidbe jusson, vagy soroljam a családtagjaid neveit likvidálási sorrendben?

Aika összeszorította ajakit, és alig hallhatóan mondta:

– Ne bántsd őket soha... és igen.

– Ejha, milyen feltételszabó kedvedben vagy – jegyezte meg Kenji, ahogy tövig nyomta az oldalába a hegyes fémet. – De üsse kő, úgyis ez lesz az utolsó dolgom. A többit át fogod venni tőlem.

Aika felnyögött, ahogy a folyadék szétfeszítette a sejtközi állományt a jobb lengőbordái alatt.

– Hogy micsoda? – kérdezte meghökkenve. – Nem veszek át semm-

A következő pillanatban felordított. Az anyag mintha belülről akarta volna szétégetni. Lihegve visszafogta a képessége ösztönét, ami nyomban kilökte volna a szervezetéből a drogot.

– Mi a fene ez? – hebegte, és oldalt esett. A csontjai mintha megolvadtak volna, a következő pillanatban pedig nem érezte sem a vérét, sem Kenji szívdobogását. A képessége úgy illant el, mint suttogás a viharban. Nagybátyja kényelmesen letérdelt mellé.

Megpróbált feltápászkodni, amivel csak annyit ért el, hogy a hasára esett.

– Te szegény, apró kis szerencsétlen... – suttogta lassan Kenji, és a hajánál fogva hátrarántotta a fejét. – Aranyos, kincset érő gyilkos... tudod, miért akarlak utódomnak? Hogy miért téged választottalak a másik hétmilliárddal ellentétben? Mert ugyanolyanok vagyunk. Az utolsó rezdülésünkig; egyazon lélek, egyazon élet...

Aika rémülten meredt a nagybátyjára. Már nem tudta, mit akar, nem tudta, mit kéne csinálnia. Csak küzdött az egész testét szétfeszítő fájdalommal, és hallgatta, amit neki mondtak. Azonban Kenji hangja mintha távolabbról csengett volna.

– Abban a pillanatban, hogy megszülettél, bukásra voltál ítélve... ugyanúgy, ahogy én. A szüleid szerettek, és mégis, mikor megpróbáltak felnevelni, mindketten elbuktak. Először az anyád, aki nem bírt megküzdeni az átokkal amit te és a bátyám hoztak a nyakára... aztán az apád, mert fogalma sem volt, hogy is kéne bánni egy gyerekkel. Hiszen miattam ő is elfelejtette azt, hogy milyen volt gyereknek lenni.

Aika Kenji felé ütött, de a férfi elkapta a karját. Nem mintha elég ereje lett volna valós csapást mérnie rá.

– Erős vagy... olyan képességgel áldottak meg, amivel akár darabjaira is téphetnéd magad, mégis regenerálódnál. Körbejártam az egész világot, mindenkit megöltem, aki az utamba mert állni... mindent elvállaltam, hazudtam, életeket tettem tönkre. Kerestem, ki tudná tovább vinni a munkámat. Mire rájöttem, hogy közelebb volt, mint hinném... látod, én is véthetek néha hibát. De jobb később, mint soha, nem igaz?

Kenji kezében kés villant. Aika reszketni kezdett, ahogy a penge tompább élét végighúzta a nyakán.

– Annyi sebhelyed van, és nem vagyok rá büszke, hogy a feléért én felelek. De kezd elegem lenni a fizikai bántalmazásból... a lelkeden ejtett sebek pedig hiába hatalmasak, nem elég mélyek. Viszont így is elég instabilnak tűnsz, de sosem árt biztosra menni.

A penge Aika tarkójához nyomódott. Kenji az arcához hajolt, úgy suttogta:

– Úgyhogy kezdjük is el a dolgot. Mindketten tudjuk, hogy nem szeretem húzni az időt, csak akkor, ha kedvem lelem benne. És ne tévesszen meg amit mondok, rohadtul fogom élvezni, ahogy megalkotom a legnagyobb mesterművem.

Azzal marokra fogta Aika haját, és a kés egyetlen mozdulatával tövig vágta.

– Kezdetnek nem rossz, nincs igazam? – kérdezte halvány mosollyal, ahogy felegyenesedett.

A kezéből a padlóra ejtette a hosszú, hófehér tincseket. Aika lassított felvételként nézte végig, ahogy az egyetlen kézzelfogható dolog, amit megörökölt az édesanyjától, a tisztára suvickolt kőre hull.

– Ne... – nyöszörögte.

– Ha sírni mersz, esküszöm, hogy fel is gyújtom előtted – hajolt le hozzá Kenji.

– Már mindegy... mindegy...

– Úgy gondolod? – nevetett fel a nagybátyja.

A zsebéből egy öngyújtót halászott elő. A következő pillanatban Aika szeme előtt égett el mindaz, amit az apja annyira emlékezetesnek talált benne.

– Mindegy... – motyogta.

Tényleg nem maradt semmije. Mindent elvesztett, amit valaha szeretett, ami ért neki valamit. Orrát megtöltötte az égő haj jellegzetes, elviselhetetlen bűze.

Az arcát csiklandozták a könnyek, de többé nem érzett semmit. Mindent kiölt magából. Rájött, hogy ezt úgysem fogja ép ésszel túlélni. Shotora gondolt, Fuyumira, Masarura, Yuudaira, Izukura, Erire... és Katsukira.

Nem próbálkozott semmivel, mikor Kenji felemelte és a hideg asztalra fektette. Lehunyta a szemét, de így is bántotta az arcára eső erős fény.

– Pár perc, Aika-chan – Kenji hangja szinte nyugtatóan duruzsolt. – Pár perc, és megérted, hogy lettem az, aki.

Aika érezte, hogy egy ollóval levágják róla a pólót, majd hasára hűvös kis korongok tapadnak. Pár pillanat múlva meghallotta a szívmonitor pittyegését.

– Stabil – jelentette Kenji, de inkább magának, mintsem neki mondta. – Akkor induljon az igazi buli.

Shoto szemszöge:

– Tudom, hogy szerelmes vagy Aikába – mondta színtelen hangon.

Katsuki egy mordulással jelezte, hogy hallotta, amit mondott.

Ketten kuporogtak egy fa tövében. Jelenleg Izukun volt a sor, hogy szemmel tartsa a sírt. A zöld hajú fiú tőlük pár méterre fürkészte a tisztást, óvatosan kilesve a bozótos mögül. Az örökzöld tujacsemeték jó búvóhelyet biztosítottak számukra, Shoto a lábnyomaikat is eltüntette, nehogy Stain gyanút fogjon. Miután nem kapott választ, Shoto folytatta:

– Azt is tudom, hogy Aika is szerelmes beléd.

– Tudom.

– Micsoda?

– Bevallotta, mielőtt lelépett volna. Ez volt az indok, amiért nem mehettem vele: Hogy Kenji ne belezzen ki a szeme láttára, mert az nekem és neki is eléggé fájt volna. És te honnét tudod, hogy szeretjük egymást?

– Yuudai megfejtette a dolgot.

– Az meg ki?

– A bátyám.

– És jobban ért a szerelmi ügyekhez, mint te?

– Idősebb, és van párkapcsolata.

– Ügyes. Nekem is lenne, ha anyád sógora nem lenne családszinten elmebeteg.

– Ha Aika élve hazajön, megszabom a feltételeimet.

– Ha Aika élve hazajön, lebokszoljuk a nyomi kis feltételeid.

Shoto a fa törzsének döntötte a fejét.

– Még örülnék is neki, ha az lenne a legnagyobb gondom, hogy megvédjem tőled a húgom.

– Miért akarod megvédeni őt bármitől is? Jobb harcos, mint mi hárman együttvéve.

– Szíve neki is van. Nem akarom, hogy összetörd.

– Ha összetörném a szívét, viszonzásként kitépné az enyémet – morogta Katsuki. – Ne félj, felemás, sosem bántanám. Ha együtt hazamegyünk, többet el sem engedem.

Shoto halványan elmosolyodott. Lehet, hogy Bakugo elég toxikus kisugárzású, de tudta, hogy mit akar védelmezni. S amiért küzdött, azzal komolyan is bánt.

– Remélem, igazat mondasz.

– Nem vagy Bakaguro, hogy kitaláld...

– Srácok! – Izuku hangosan suttogva feléjük fordult, és hevesen integetve jelezte, hogy menjenek közelebb.

Shoto és Katsuki azonnal elkomorodtak, és egy farkas halk lépteivel Izuku mellé osontak. Ahogy kilesett az alsó ágak alatt, Shoto nyomban megpillantotta a jellegzetes, görnyedt testtartású férfit.

A Hősgyilkos hétköznapi ruhát viselt, ami szokatlan hatást fejtett ki rajta. Valahogy idősebbnek, megtörtebbnek tűnt. Fáradtnak. Sápadt arca alig látszott ki a szürke sapka és a magas gallérú, barna kabát mögül. Vörös szemei szomorúan csillogtak, ahogy a sírra nézett.

Stain jobb markában egy hófehér és vörös rózsákból összeállított csokrot szorongatott, fekete bakancsa alatt ropogott a hó.

Ahogy a hant széléhez ért, letérdelt, letette a csokrot, és összekulcsolta a kezeit. Lehunyt szemmel imádkozott a feleségéhez. Ahogy nézte, Shoto először látta meg benne az embert, aki igazából volt. A gyilkos aura megszűnt körülötte, mintha a domb aljában hagyta volna, s Akaguro Chizome most nem egy kitartó, rendíthetetlen sorozatgyilkos, hanem egy megviselt, középkorú özvegy volt. 

A fagyos, téli csendben mintha megfagyott volna a pillanat. Végül Akaguro szólalt meg:

– Gyertek elő, ha már ezt a percet sem tudtátok nekem megadni.

Mindhárom fiú összerezzent. Izuku fogai jól hallhatóan vacogni kezdtek, és barátaira pillantott. Shoto összenézett Bakugoval, aki bólintott, majd minden teketória nélkül kilépett a tisztásra. Izuku remegve követte, Shoto pedig támogatóan a karja alá nyúlt, s Katsuki nyomában előbújtak a tuják mögül.

Akaguro felállt és összeszűkült szemmel mérte őket végig.

– Nem azért jöttetek, hogy elkapjatok vagy végezzetek velem – jelentette ki határozottan.

– Nem – adott neki igazat Katsuki.

– Te Todoroki vagy, Aika unokatestvére... – mutatott Shotora Stain. – Te pedig az, aki legyőzött abban a sikátorban, hogy a barátját mentse – pillantott Izukura. Tekintete végül Katsukira siklott.

– Azt viszont nem tudom, te ki vagy.

– Bakugo Katsuki. Én is Aika osztálytársa vagyok, akárcsak ők – intett Katsuki Izuku és Shoto felé. – Azért vagyunk itt, mert beszélni akarunk magával.

Stain felvonta a szemöldökét.

– Mégis mi dolgotok lenne velem?

– Aikáról van szó, Akaguro-san – tördelte a kezét Izuku. – A nagybátyja, Sam...

– Honnét tudtok ti Kenjiről? – döbbent meg a férfi. Arcára most először ült ki a meglepettség.

– Aika mesélt róla, mivel folyamatosan rémálmai voltak miatta, mióta kiszabadította magát a börtönből – legyintett Katsuki. – A lényeg, hogy csak mi hárman tudunk róla Aika új ismerősei és családja közül. A szavunkat adtuk, hogy megtartjuk a titkát, nehogy mindenki életét veszélybe sodorjuk az iskolában. Viszont Kenji ma bedobta Dekuhoz All For One fejét.

Stain egyre zavarodottabban hallgatta őt.

– All For One?

– Deku apja – mutatott Izukura Katsuki. – Az igazi neve Midoriya Hisashi. De most nem ez a lényeg. Tehát miután ma reggel karácsonyi csomagolásban Deku megkapta az apja fejét, Kenji elrabolta Aikát.

Akaguro erre elsápadt, s jó darabig szólni sem tudott. Végül rekedtesen kinyögte:

– Aika... Kenjivel van?

– Igen. Gondoltuk maga tudja, hogy hol van...

– Mégis hogy... Honnét tudnám? Erről nekem egy szót sem szólt az öcsém! – Stain dühödten és rémülten csattant fel. – S ha nem értesít, akkor nem akar hazudni, tehát olyan dologra készül Aikával, amit semmilyen körülmények között nem engednék!

Stain térdre esett, lerántotta fejéről a sapkát és a hajába markolt. Izuku és Shoto meghátráltak, ahogy meglátták a régről ismert, vicsorgó arckifejezést. Akaguro rángó arcizmokkal motyogott; mintha kiszakadt volna a körülötte lévő világból. Végül felnézett a három fiúra.

– Egy módon tudom Aikát elérni – suttogta.

–  El tudja érni? – Katsuki azonnal kapott a szón, szemeibe remény költözött.

Stain bólintott, és törökülésbe tornázta magát.

– A feleségem halála után Aika és énköztem létesült egy általa létrehozott telepatikus kapcsolat. Sokáig fel sem fedeztük. Először akkor sikerült beszélnünk egymással, mikor Aika elvesztette a jobb szemét... – Akaguro lehajtotta a fejét, ahogy felhozta az emléket. – Azóta talán egyszer használtuk. Ha nem vagyunk tudatunknál, képesek vagyunk egymással kommunikálni. Ha Aika ájult vagy alszik, meg tudom kérdezni, hol van és mi történik vele.

Shoto elég légből kapottnak érezte ezt a képességet, de nem ismerte Shiro Hitomit, így kénytelen volt hinni Stainnek.

– Leüssem, hogy gyorsabban elérjük Aikát? – kérdezte türelmetlenül Katsuki.

Stain furcsállva nézett rá.

– Hidd el, van elég önerőm ahhoz, hogy el tudjak aludni. Nektek annyi a dolgotok, hogy nem engedtek senkit sem a közelembe. Nem zavarhat meg semmi. Gondolom ti sem engedéllyel vagytok itt.

– Nem mondanám – bólintott Shoto.

– Akkor tudjátok a feladatotokat. Ha meg akarjuk menteni Aikát, nem véthetünk hibát, különben az öcsémnek ezüsttálcán nyújtatjuk át a lányom és a győzelmet.

Shoto nagyot sóhajtott. Egy gyilkossal együttműködni több volt, mint házirendet szegni. Innentől a törvényt sértették, s cinkostársakká váltak.

Yahho, mindenki! Holnap megyek életemben először egyetemre, s rettentően izgulok. Az írás persze ellazít valamennyire, és elfeledteti velem egy gyomorideget. Valamint ismét kaptam fanartokat. Esküszöm, ezek egyre jobbak és szebbek lesznek! Nagyon szépen köszönöm Katsumi_Hagino-nak (övé az első, digitális mű), és Ciirae-nek (ő rajzolta a másik hármat)! Az ilyen rajzokért külön megéri írni nektek.

A következő részig minden jót!