Katsuki tenyerei sajogtak. Fejében dobolt a vér, de nem állt meg. Nem volt olyan, ami megállásra késztethette volna. Már látta a hatalmas város határát, és maga elé engedte Dekut. A fiú hátán utazó Todoroki tudta innentől az utat.

Shoto egy kertvárosi részbe kalauzolta őket, de itt sem voltak hajlandók megválni a képességük adta sebességtől. Többen kiabáltak utánuk felháborodva, de ők nem törődtek vele.

Pár perc múlva Izuku végül megállt egy dombtetőn, Katsuki pedig botladozva landolt mellette.

– Ez az a hely? – kérdezte, és a száraz gallyakkal körbeölelt sírra pillantott.

A rózsákat látszólag senki nem metszette. Egy elszáradt koszorú pihent a márvány kövön, felette a vésett név: Shiro Hitomi.

Katsuki odalépett a sírhoz, és összetett kézzel elmormolt egy csendes imát. Látva mit csinál, Deku és Todoroki követték a példáját. Mikor felnézett, Katsuki lelkét valamiért szomorúság lepte el. A bánat úgy terült a dombra, akár egy súlyos, fullasztó takaró. Kényelmetlenül érezte magát, és kezdte megbánni, hogy ide jöttek.

– Most már csak várnunk kell – sóhajtott. – Stain bármely pillanatban idejöhet, de addig el kell rejtőznünk. Nem találhatnak meg, amíg nem tudjuk meg, hol van Aika.

– Miért gondolod, hogy pont ma el fog jönni ide? – kérdezte Todoroki értetlenül.

– Aikától tudom, mivel egyszer mondta – magyarázta Katsuki. – Ma van az édesanyja születésnapja. Ő és az apja minden évben igyekeztek meglepni valamivel. Szerették ezt a napot.

Katsuki visszanyelte a torkából feltörni akaró átkozódást. Nem szerette volna a sír előtt melegebb éghajlatra küldeni Kenjit, aki még ezzel is képes volt Aika szívébe marni.

Aizawa szemszöge:

– Tűzvihar egy elhagyatott hangárban? – Shota ujjai türelmetlenül doboltak az autó ajtajának belső felén. – A semmi közepén?

A rendőrség szirénája a külső sávba kényszerítette az autópályán haladó többi járművet. Minden gond nélkül száguldottak a helyszín felé.

– A bejelentés a közeli faluból jött. A füst odáig terjedt; a lakosok azt hitték, a közeli erdő gyulladt ki – mondta Tsukauchi a volán mögül. – Kék tűz volt.

Toshinori, aki a nyomozó mellett ült és a telefonján próbálta elérni Midoriyát, riadtan nézett barátjára.

– Csak nem Dabi?

– Ha a Gonosztevők Szövetsége is benne van a dologban, erősítésre lesz szükségünk.

Shota előkotorta a szemcseppjét.

– A fiúkat nem éred el? – kérdezte, és hátrahajtotta a fejét.

– Se Midoriya, se Todoroki. Bakugo fiú számát nem tudom. Endeavort neked kell viszont felhívnod. Szükségünk lesz a segítségére.

Shota nagyot sóhajtott. Hányszor kell még levezetnie ezt a kínos beszélgetést az első számú hőssel? Hányszor kell még elmondania, hogy nem tudja, merre van a fogadott gyereke?

A keze remegett, ahogy kikereste a névjegyzékből Todoroki Enji nevét. Megnyomta a hívás gombot, és a füléhez emelte a készüléket. Azonban amint felvette, Todoroki meg se várta a bemutatkozást:

– Tudom, hogy miért hív, azt viszont nem értem, hogy miért csak most – a hangján hallatszott a düh. – Az egész családom fenyegetve van és Shoto képes volt előbb tájékoztatni erről őket, mint maguk!

– Hogy micsoda? – kérdezte Shota. – Mégis mikor...

– Felhívta a testvéreit azzal a kijelentéssel, hogy az egész család biztonsága forog kockán. Az a személy, aki a feleségem unokahúgát elrabolta, mindenkit fenyeget, akivel kapcsolatban áll. Az ügynökségem már rajta van az ügyön és Centipederrel is felvettük a kapcsolatot. Nem ártana, ha maguk is felvennék a fonalat.

– Jelenleg a tűzvész helyszíne felé tartunk, ahol Dabi tartózkodási helyét sejtjük. Nagy valószínűséggel a Gonosztevők Szövetsége akar bosszút állni.

Endeavor morgolódva válaszolt:

– Amint kiderítenek valamit, értesítsenek. Kezdem unni, hogy a tizenhat éves gyerekeimnek kell megoldani a problémákat.

Shota döbbenten hallotta, ahogy a férfi minden búcsú nélkül bontja a vonalat. Megrökönyödve tette vissza a telefonját a zsebébe.

– Nos? – fordult felé Toshinori.

– Todoroki látszólag előrébb halad, mint mi. Már felvette Aika és Midoriya ügynökségével a kapcsolatot és rajta van az ügyön.

– Honnét tud bármit is? – kérdezte meglepve All Might.

– Valamelyik idősebb gyerek gondolom értesítette, hogy Todoroki Shoto ma felhívta őket. Tudja, hogy ő is fenyegetve van Aika nem vér szerinti rokonaként. Elmondása szerint mindenki, akivel Aika közeli kapcsolatban áll. Eszerint mi is.

– De mégis, mit akar a Szövetség Aikától? Elsősorban rajtam kéne bosszút állniuk, ha erről lenne szó... Egyszerűen nem értem.

– Én sem – csóválta a fejét Shota. – Hidd el, én sem. Idegesít, hogy a négy bajkeverő viszont nagyon is jól tudja. Titkolnak előlünk valamit, és szerintem nagyon régóta.

Időközben lehajtottak az autópályáról. Shota innét már látta a felfelé törő füstöt és a szél által felkapott hamu szürke felhőit. Pár perc múlva a szemük elé tárult a vázig rombolt épület is. Az elolvadt hó alól kibukkanó száraz fűcsomók feketén lapultak a földre.

A törmelék mennyisége elképesztő volt, s amint közelebb értek, az orrukat az autón belül is megcsapta a szag. Shota a szája elé kapta a kezét, ahogy megpróbálta visszatartani a feltörő hányingert. Legutoljára két évvel ezelőtt érezte az élő hús égett szagát. A remény, hogy nem lesz rákényszerülve ismét, nyomban szertefoszlott.

A kocsiban beállt a fullasztóan rémült és feszült csend. Hiába választották a hős szakmát; ők is emberek voltak.

Mikor kiszálltak a parkoló fekete, felhullámosodott betonjára, Shota nem bírta tovább és kiadta magából a reggeli két kávét és azt a fél vajazott kiflit, amit Eri erőszakolt belé. Egy nap látni egy gazdátlan fejet, elveszteni négy diákot, majd találkozni egy középkori tömegmáglya végeredményével kicsit sok volt neki egy napra.

Tsukauchi nem sokkal odébb ugyanígy könnyes és hangos búcsút mondott a reggelijének. A nyomozó gyorsan megtörölte a száját egy zsebkendővel, majd Toshinori nyomában átlépte a kidőlt, megrepedt ajtót és fegyvert rántva felmérte a terepet. Mögöttük begördült még két rendőrautó a parkolóba.

All Might megtorpant nagyjából a rom háromnegyedénél, és feléjük fordult:

– Ide, gyorsan!

Shota botladozva megindult felé, próbálva minél nagyobb ívben kikerülni a holttesteket. Hallotta, ahogy az egyik rendőr szinte ordítva telefonál egy nagyobb helyszínelőcsapatért és egy még nagyobb hullaeltakarító osztagért.

Ahogy közelebb ért Toshinorihoz, Shotának tátva maradt a szája döbbenetében. Tsukauchi mereven előreszegezte a fegyverét, ám Dabi nem akart, vagy nem tudott mozdulni. Utóbbi elég valószínűtlen volt, mivel egy karcolás sem volt rajta. Szinte már kényelmesen feküdt égett nadrágjában a földön. Cipője talpa lefelé pöndörödött, meztelen felsőtestén számtalan apró, piros pontocska éktelenkedett. A gonosztevő kiüresedett tekintettel nézett rájuk.

– Na? – kérdezte, mire mindhárom férfi összerezzent. – Akkor letartóztatnak, vagy sem?

– Mi... mikor... hogyan? – hebegte Tsukauchi. Keze tétován az övén lógó bilincs felé indult, de félúton megtorpant.

Dabi Shotára nézett.

– Te vagy a tanáruk, ha nem tévedek – mondta lassan. Shota megkésve bólintott.

– Kínos lehetett apámmal kommunikálni majd' egy éven át. Elnézést.

– Miről beszél? – kérdezte Shota, ahogy vörösen felizzottak a szemei.

Dabi halványan elmosolyodott, ahogy felült.

– Semmi szükség az erejére, Eraser. Aika megfosztott a képességemtől. Mellesleg elolvasná, hogy mit írt a hátamra? Érzem a vonalakat. Gondolom igyekezett elrejteni az üzenetet.

Erre egyikük sem tudott mit felelni. Végül Toshinori megkerülte Dabit, és felolvasta a felszínesen karcolt szöveget:

– Nem tudom, hova fogok kerülni, vigyázzatok magatokra. Mindenkinek kijár egy második esély.

A távolból egyre több sziréna hangja hallatszott.

– Alig két órája Aikát idehozta Akaguro Kenji. A nagybátyja – tette hozzá Dabi, látva az értetlen arcokat. Mivel továbbra sem kapott választ, folytatta: – A világ legkörözöttebb bérgyilkosa, Sam. Együtt dolgoztam vele az Overhaul incidens előtti hónap óta. Valamit akar az unokatestvéremtől, de ettől még ne számítsanak nagyon arra, hogy élve meg tudják menteni.

– Az unokatestvére..?

– Aika az unokatestvérem. A nevem Todoroki Touya, Endeavor legidősebb fia vagyok. A többit elmesélhetem a kihallgatásomon is.

Shota egyik sokkból a másikba esett. Szédült, és azt se tudta, hol kezdje a kérdezősködést. Végül ez bukott ki belőle:

– Mit csinált, hogy feladod magad? A képességed elvétele nem lenne ehhez elég.

Dabi halványan elmosolyodott.

– Ráébresztett, hogy nem cselekedtem helyesen. Az apám elől menekülve hagytam cserben azokat, akiket szeretek. Nem küzdöttem, ahogy ők. Aika jól mondta: Gyáva vagyok, akár egy kutya.

Ezzel összeérintett csuklóit Tsukauchi felé nyújtotta.

– Megérdemlem a büntetésem, amiért eltaszítottam magamtól a családom. Csak azért, mert féltem. Többé nem fogok menekülni. Vállalom amit kiszabnak rám, az utolsó szóig.