Aika elharapta a nyelvét, a füle csengett, szájában a vér keserű íze keringett, hiába zárta le a sebet.

Amint a lába ismét szilárd talajt fogott, megtántorodott. Kenji marka megfeszült a karján, ő pedig összeszorította a fogát.

– Ez gyors volt, mit ne mondjak – hallott egy ismerős hangot.

– Ugyan, tudod, hogy nem szeretek késlekedni – mondta Kenji nyugodtan, és elengedte Aikát.

A lány rögtön hátraugrott. Villámgyorsan felmérte a környezetét. Egy hangárszerű teremben voltak. A szemközti falnál egy hatalmas irányítópanel foglalt helyet, a kapu mellett négy vadászgép és egy hobbirepülőgép állt. Régen használt, leselejtezett kiadások. Kenjin kívül a gonosztevők szövetségének tagjai és egy halom ismeretlen, gonosztevőnek tűnő alak volt a társasága. A kétes kinézetű emberek elégedett, itt-ott hahotával tűzdelt beszélgetése töltötte be a teret. Nagyon rossz helyre került.

A szövetség csoportjának élén Dabi állt, aki most lassan előrelépett. A teremben erre elcsendesedtek a gonosztevők.

– Rég láttalak, Usagi – mosolygott eszelősen Dabi. – Gondolom a nagybátyád már tájékoztatott róla, hogy visszavágót követelek.

– Igen igen, mondtam neki – legyintett Kenji.

Aika riadtan nézett az égett bőrű férfira.

– Igaz, amit Kenji mond? – kérdezte.

– Mi? – értetlenkedett Dabi.

– Hogy az unokatestvérem vagy.

Erre a teremben beállt a néma csend. Dabi Kenji felé kapta a fejét, aki megvonta a vállát.

– Szeretek mindent tudni az alkalmazóimról. Nem volt könnyű, de olyan nehéz sem kideríteni, hogy te vagy Endeavor legidősebb fia, Todoroki Touya.

Minden egyes szava mintha átszúrta volna Dabi szívét. Aika hallása visszatért, s a zavarodottságán át is értelmezni tudta: Dabi – azaz Touya – szíve megtelik a régi emlékekkel és azok gyűlöletével. A szomorúság és a veszteség óriási haragot szült benne.

– Te...

Kenji kezében azonnal ott termett Sammy.

– Nem hinném, hogy velem akarnál megküzdeni – mondta lassan. – Aika-channal lejátszod a visszavágód, aztán itt se vagyunk. Nem akarok rátok még több időt pazarolni.

Aika riadtan nézett a nagybátyjára, majd Dabira. A fiatal férfi mögött lévő tömeg nyugtalanul mozgolódni kezdett.

– Könyörgöm, mondd, hogy tisztában vagytok vele: Fél perc alatt megöl mindnyájatokat – hebegte Aika. – Vagy ennyire bolond vagy?

– Te csak ne oktass ki engem! – csattant fel Dabi.

– De igen, kioktatlak, mert én legalább ismerem a nagybátyámat annyira, hogy tudjam; a legtöbb munkaadója meghalt abban a minutumban, hogy megpróbált bármit átlépni vagy megszegni a szerződésükben! – vágott vissza Aika. – Úgyhogy jól figyelj, Touya-chan: Ne. Baszakodj. Vele.

Touya felüvöltött, és Aika felé ugrott. Tenyeréből kék lángcsóvák csaptak elő és tornádóként vették célba a lányt. Aika kieresztette a vérét, és elrántotta magát a tűz elől.

– Több kell ahhoz, hogy legyőzz – kiáltotta. – És mégis miféle visszavágót követelsz? Sosem küzdöttünk igaziból!

– Belerondítottál a tervembe! – ordította Dabi. – Az egészet tönkretetted! Tomurát akartam felhasználni, hogy kivégezzem az apámat, s az alibimet tartva visszatérhettem volna a családomhoz!

– Visszatérhettél volna egyszerűbben is – jegyezte meg Aika, ahogy a bőrét bevonta egy vékony, fagyott vérréteggel, hogy védje magát az egyre növekvő forróságtól. – Szerintem visszafogadtak volna. Nekünk is sikerült elintézni, hogy új házba költözzünk és kihozzuk anyát a kórházból...

– Ne nevezd anyának! – üvöltött Touya. – Nincs hozzá jogod!

Aika döbbenten megtorpant. Egyre tisztább volt neki, hogy Touya nem akar vele küzdeni. Igazándiból semmit sem akar, csak visszakapni a családját. A saját érzelmeibe és cselekedeteibe viszont annyira belezavarodott, hogy már nem tudta, kire haragudjon, kinek ártson és mit védjen. Rég nem volt a helyzet magaslatán, és ez folyamatos rettegésben tartotta. 

– Én legalább kitartottam mellette – kiáltott rá Aika. – Ott maradtam és addig küzdöttem a testvéreiddel, amíg meg nem találtuk a megoldást! Nem menekültem el, mint egy kivert kutya!

– Ne merészelj...

– Ismerd be, Touya – Aika a plafon felé lendült a felé törő lángok elől –, hogy gyáva módon elfutottál!

– NEM VAGYOK GYÁVA! – úgy tűnt, ezt volt az utolsó csepp a pohárban.

Aika rémülten pajzsot formált maga köré, de még így is érezte az egész teremt betöltő embertelen forróságot. Hallotta a halálsikolyokat, az elhalló üvöltéseket és Kenji nevetését. A kék tűz mindent elemésztett, ahogy végigsöpört az útjába kerülőkön – legyenek azok tárgyak vagy emberek. A mennyezet megingott, a falak megrepedtek, az üvegablakok kirobbantak a helyükről.

Aika az izzó betonpadlóra zuhant, amint megérezte, hogy a tető nem bírja tovább. Lehunyta a szemét, és minden erejével tartotta a pajzsát. A fémvázas tetőszerkezet óriási robajjal zuhant alá. Ahogy a tető beomlott, a hőmérséklet nyomban megzuhant és a lángok kihunytak. Aika óvatosan leeresztette a védelmét.

A porig rombolt hangárból semmi sem maradt. A falak szerkezete égetten állt a semmi közepén, ahol voltak. Üvegszilánk, törmelékdarabok és deformálódott fémszálak borították a földet. A kintről betörő hideg, téli levegőbe szinte azonnal belekeveredett az orrfacsaró, égett hullaszag. Kenji sértetlenül állt nem messze Aikától, és az órájára nézett.

– Azt hiszem, ideje indulnunk – a hangja nyugodt maradt, mintha nem nézte volna végig az előbb csaknem negyven ember tűzhalálát. – Nem semmi műsort csaptál, Aika-chan. Büszke vagyok rád. Még csak vissza sem támadtál, mégis... úgy tűnik, Chizytől nagy hiba volt megtagadni tőled a beszédet. Elképesztően zsonglőrködsz a szavakkal. Pont mint a gyilkos, aki vagy.

Aika sápadtan meredt Kenjire.

– Nem én öltem meg őket... – suttogta kiszáradt torokkal, és botladozva megindult Dabi alig érezhető szívverése felé.

Odébb söpörte a műanyag, olvadt tető maradványait, hogy rálátása legyen Touyára. A férfire rázuhant az egyik tartógerenda. Aika a vérét a talajba ékelte, és alulról megtolva lelökte a fémszegélyezett fát Touyáról. Lihegve meredt az unokatestvérére.

Ahogy hozzáért az égett bőrhöz, rögtön megérezte a vérkapcsolatot kettejük között. Dabi tényleg Touya volt. Hiába tudta, hogy az Akagurok nem hazudnak egymásnak, saját magának kellett megtapasztalnia az igazságot ahhoz, hogy el is higgye.

Villámgyorsan visszanyelte a feltörni készülő könnyeket, és ájult unokatestvérét a hátára fordította. Érezte, hogy Touya gerince négy helyen eltört, a medencéje teljesen szétroncsolódott. Belső szerveinek működése javarészt leállt, a szíve alig vert megrepedt bordái mögött.

Aika remegő kézzel kinyitotta unokatestvére száját, amiből újabb hőhullám tört ki tekintélyes mennyiségű gőzzel. Kenjinek igaza volt. Touya saját magát égette belülről a szorongásával. Aika lefelé fordított tenyerét a férfi arca fölé emelte. A csuklójából előbújó vérinda Touya torkába nyúlt, és visszahúzta az ütéstől lenyelt nyelvét.

– Aika-chan, mennünk kell – szólt Kenji.

– Előbb meggyógyítom.

– Nincs is itt a táskád, amit anno használtál. És időnk sincs erre – sóhajtott Kenji.

Aika hallotta Sammy kattanását. Kenji biztosította a fegyvert.

A lány megdermedt.

– Jössz, vagy lelövöm és esélye sem lesz túlélni – nagybátyja lassan közeledni kezdett felé.Talpa alatt megroppant a törmelék.

Aika nagy levegőt vett, és Sam felé pillantott. A következő pillanatban a karjaiból kitört a szervezetében lévő vér hetven százaléka. Érezte, hogy alig egy perce van beszélni, utána elveszti az eszméletét és kivérzik. Nyomban szédülni kezdett.

– Nem mondom el többször, mert nem leszek rá képes – hadarta. – Már most akad a nyelvem és ha nem hagyod, hogy megműtsem őt, ebben a pillanatban elengedem a vérem és meghalok. Ha engeded, utána nem fogok ellenkezni semmiben. Élve kellek neked, nem igaz? Döntsd el, hogy két életet tartasz meg, vagy egyet sem.

Kenji szemében egy pillanat erejéig türelmetlenség villant, majd a férfi elmosolyodott.

– Kivételesen sokat fejlődtél, Aika-chan – mondta elégedetten. – Megfogtál. Rendben, segíts rajta.

Aika felkiáltott, ahogy a vérét visszahúzta a testébe. Olyan volt, mintha nem kapna oxigént, hiába kapkodja a levegőt.

Ismét Touya felé fordult. Nem tudta pontosan, hogy a férfi hogyan jutott idáig. De ugyanúgy megérdemel egy második esélyt, mint bárki más. Belehajszolva a saját fájdalmába nem tudott rendesen rendelkezni az erejével, a tudásával, az érzelmeivel. Aika segíteni akart neki. Tetejébe családtag. Hallotta annál a veszekedésnél, mekkora kín rázta meg a Todoroki testvéreket, mikor Touya neve szóba került.

Leghőbb vágya volt, hogy Touya újra megölelhesse a testvéreit és az anyját.

Eszközök nélkül Aika csak a vérére számíthatott. Sokszor gondolt már arra, hogy képes lenne a vérét használni akár teljesen szétroncsolódott csontok és szervek összeállításához. Ez azonban nagyon pontos munkát igényelt, ezért Recovery Girl próbababáin kívül még nem merte élő emberen használni.

Nighteye ezért nincs már köztük...

Aika megrázta a fejét. Most nem hibázhat akkorát, mint akkor. Itt az unokatestvéréről van szó, aki hiába lett gonosztevő, ugyanúgy ember. Aika pedig tartozott annyival a Todorkiknak a sok áldozatért, hogy visszajuttassa hozzájuk egy szerettüket.

Lesöpörte Touyáról azt a pár égett anyagcafatot, ami a pólójából és kabátjából maradt, majd finoman unokatestvére mellkasára és gyomorszájára tette kezét.

Könyörgöm, működjön és ne tegyen kárt benne – rimánkodott magában.

Tenyerein át vagy száz helyen, pókfonal vékonyságú szálanként bújt elő a vére és Touya bőre alá kúszott. A férfi megrándult, de nem tért magához. Aika a saját vérével próbálta megműteni őt, bemetszés nélkül.

Kenji mellé lépett, és leguggolt, hogy jobban megnézhesse magának a helyzetet.

– Hihetetlen – kuncogott. – Rekonstruktív mikrosebészet, operációs mikroszkóp nélkül. Mikor volt időd ilyennel kísérletezni?

– Soha – suttogta Aika. – Eddig csak gondolatilag és próbababán vezettem le ilyet. Ő az első élő alany.

– A mázlista.

Aika nem válaszolt. Minden koncentrációjára szükség volt, hogy visszaállítsa Touya csontjait és szerveit. A szilánkokat és szöveteket végtelen óvatossággal a helyükre tolta, majd a vérét kötőanyagként használva összefagyasztotta őket.

Kiverte a víz, miközben dolgozott, de Touya egyre egyenletesebbé váló légzése és egyre hangosabb nyöszörgése tovább hajtotta. Unokatestvére szívverése kezdett normalizálódni. Meg tudta menteni az életét, a módszer működött.

Kemény tíz percnyi munka után Aika visszahúzta a vérét és utolsó simításként összehúzta Touya bőrén az apró lyukakat, ahol felsértette őt.

Óvatosan felemelte a kezeit, és megkönnyebbülten felsóhajtott. Touya immár csak ájult volt, lázálomra és sérülésre utaló jelet nem mutatott.

– Mehetünk? – kérdezte Kenji.

Aika nyelt egyet. Most rajta volt a sor, hogy betartsa az ígéretét. Lassan felállt és leporolta magát.

– Igen – bólintott, mire Kenji megfogta a kezét, és ismét elnyelte őket a térugrás sötétsége.

Shoto szemszöge:

– Kacchan, fogd már fel, ennél töbet nem tudunk tenni – kiáltotta Izuku, látszólag a sírás szélén állva.

Shoto támogatóan ölelte át a barátját, és Bakugora pillantott, aki tőlük pár lépésnyire fújtatva körözött a megtaposott hó körül.

– Tudom, hogy itt jártak, Aika erre indult meg, és ez a leglogikusabb hely, ahol megvárta Kenjit, mert távol van az emberektől. Biztosan teleportáltak, mert nem vezetnek el nyomok. Az az őrült lehetséges, hogy az ország elhagyására játszik, mivel tudja, hogy mostanra tisztában vannak azzal, hogy Aika szárazföldön bármekkora távolságot meg tud tenni, így a legegyszerűbb, ha a tengeren túlra menekül. De merre? Az amerikai kontinens messze van, akkor a legvalószínűbb Ázsia, vagy Afrika keleti partjai, Madagaszkár, Új-Zéland...

– Bakugo, elég! – szólt rá keményen Shoto. – Itt a vége, mielőtt elkezdhettük volna. Fogadd el! Nem tudjuk megmenteni Aikát...

A szőke fiú megtorpant és a hajába markolt.

– Nem... – morogta. Hangjában felcsendült a kétségbeesés, az akarat és az egyre növekvő őrület. – Nem, nem, nem, nem, nincs vége... Gondolkozz, Katsuki, gondolkozz, gondolkozz, a kurva életbe... Ha ennyit nem tudsz megtenni, akkor dögölj meg itt helyben, vágjon beléd az isten nyila.

Shoto Izuku vállába fúrta a fejét, és várta, hogy történjen valami. Gyűlölte magát, amiért nem jutott eszébe semmi. Gyűlölte, amiért nem tudta megakadályozni ezt. Mikor épp új családot alkothattak volna Aikával, a testvéreivel és az anyjával...

Összeszorított szemét marták a könnyek. Már csak a csodában reménykedett.

Katsuki közben lehuppant a hóba és a talajra meredt. Szája sebesen mozgott, de egy hang sem jött ki a torkán. Majd hirtelen felkapta a fejét.

– Megvan, bassza meg – suttogta döbbenten. – Hogy ez eddig nem jutott eszembe...

– Micsoda? – kérdezte értetlenül Shoto.

– A megoldás, basszátok meg! – kiáltott Bakugo és felpattant. Szemeibe visszatért az adrenalin okozta extázis. – Mennyi idő alatt jutunk innét Tokióba?

Yahho, mindenki! Csak szerintem kezd megzuhanni a történet minősége? Nem tudom, mintha nem a szokásos formáját hozná. Érzem, hogy túlságosan sűríteni kezdtem a cselekményt, de nem csak ez, hanem valami más is belezavar az eddigi színvonalba. Ti mit gondoltok?

A következő részig minden jót!