Aika épp lefele igyekezett a lépcsőn, mikor meghallotta a sikoltást. Nem az a riadt, hirtelen hang volt, amikor megijesztenek valakit. Ez hosszan tartón hasított a felkelő nap fényén keresztül a levegőbe. Aika azonnal megperdült a fordulóban, és visszaszáguldott a második emeletre.

Hallotta, ahogy Izuku szívverése háromszorosára gyorsul, így a fiú szobájához szaladt. Az ajtó nyitva volt, ezért nem bajlódott a kopogással.

– Izu-chan, mi...

Megtorpant döbbenetében, ahogy meglátta a fiú ijedségének okát.

Midoriya az erkélyajtajáig kúszott a rémülettől, és reszketve lapult az üvegnek. A szemén látszott, hogy közel áll ép esze elvesztéséhez. Sápadtan meredt előre, egyszerűen nem bírta levenni a szemét a kicsiny kartondobozról, ami felborulva hevert alig egy méterre a küszöbtől.

Aika térdre esett, és azonnal a doboz után kapott, amiből a küldemény az ajtó melletti falnak gurult. Megnézte, hogy van-e benne valami más is. Az ösztöne nem csalt, a doboz aljára egy rövid, de lényegre törő üzenet volt firkantva.

Csak hogy apu is meglátogasson egyszer.

Eddig bírta, elhányta magát a pániktól.

– Basszus basszus basszus basszus basszus... – a gondolatai sebessége azonnal megsokszorozódott, belefájdult a feje. A gyomra görcsbe rándult, és annyira remegett, hogy az alkarján kellett megtartania magát.

– Nem tudjátok, hogy reggeÁÁÁÁÁÁÁH!

Aoyama még Izukunál is hangosabban ordított fel. A szín az ő arcából is kifutott, ahogy meglátta All For One fejét a fal mellett. A gazdátlan testrész arcán még látszott a halál előtti utolsó döbbenet nyoma, ahogy a száj bambán szétnyílt, és a szemöldök egykori helye megemelkedett.

Aika még egyszer elhányta magát, Aoyama pedig kirohant a szobából – nagy valószínűséggel egy tanárért. Mikor a léptei elhaltak a folyosón, Aika remegve odamászott a fejhez. Izuku megnyikkant, mikor a kezébe vette, és lassan felemelte.

Rögtön megállapította, hogy a nyakat egyetlen, gyors mozdulattal választották el a test többi részétől. A halált nem a csonkítás okozta. A hullamerevség már korántsem volt friss, az erek vértelenek. Aika Izukura nézett, aki reszketve közelebb mászott hozzá.

– Kenji?

– Kenji.

Aika a falnak dőlt és megtörölte a száját.

– Édes egek, mi lesz velünk? – kérdezte elfúló hangon. – És mi a fenének nem mondtad el, hogy All For One az apád?

– Hogy micsoda? – döbbent meg Izuku.

– A doboz neked jött. Kenji neked írta, hogy apád is meglátogat... vagy nem tudtad?

Izuku a fejét rázta. Tekintetébe szomorúság költözött.

– Anya sosem mesélt nekem az apámról. Alig van róla bármi emlékem.

– Midoriya, Akaguro, Aoyama azt mondta... te édes ég – Aizawa a szokásosnál is sápadtabbá vált.

Pár másodpercig dermedten állt az ajtóban, majd a dobozhoz sietett, és felkapta. Elolvadta az üzenetet, majd a két gyerekre nézett.

– Most azonnal velem jöttök.

*

Egy órával később Aika és Izuku Tsukauchi nyomozóval, két másik rendőrrel, All Mighttal, Aizawával és Izuku reszkető édesanyjával ültek egy szobában.

– A bizonyítékon rajta voltak Akaguro Aika ujjlenyomatai... – kezdte az egyik rendőr.

– Megvizsgáltam a fejet, miután besiettem Izukuhoz és megláttam, mit kapott.

– Te voltál az is, aki elhányta magát?

– Igen, kétszer.

– Rendben... Akkor Midoriya-san, mielőtt visszatérnénk a küldemény vizsgálatához, feltennék önnek pár tisztázandó kérdést.

Izuku és All Might szívverése rémült volt. Sokkal rémültebb, mint a többieké. Inkoé pedig szomorú. Végtelenül szomorú.

– Rendben – suttogta az asszony.

– Ön és Midoriya Hisashi házastársak immár tizenkilenc éve.

– Igen.

– A férje mikor volt otthon utoljára?

Midoriya Inko nagyot sóhajtott.

– Hét éve.

– Hét éve?! – kiáltott fel Izuku. – De hát, akkor már tíz voltam! Apát kiskoromban láttam utoljára, az arcára sem emlékszem!

– Azt nem mondtam, hogy te ott voltál. Azóta pedig én sem láttam. Azóta, mióta...

– Mióta kiütötte a bal tüdőmet és a gyomromat – mondta halkan All Might.

Inko lehajtott fejjel bólintott, Aika pedig a szája elé kapta a kezét.

– Akkor az üzenet valós? Izu-chan édesapja...

– All For One, a gonosztevő, ahogy ti ismeritek – intette le Midoriya. – De én Hisashiként ismertem. Az alvilági oldalát soha nem hozta haza, szerető férj és apa volt... annak ellenére, hogy sosem volt képes túllépni ezen az oldalán, pedig értem még próbálkozott is...

Inko eddig bírta, előtörtek a könnyei.

– Azért, hogy Izuku kimaradjon ebből egészből, még a képességét is magához vette... hogy legalább a fiunk ne keveredjen bele ebbe a mizériába...

Izuku keze a kanapéra hanyatlott, amin ültek.

– Anya... – a hangja rekedten csengett. – Anya, mondd, hogy ez nem igaz... mondd, hogy nem vettétek el tőlem a képességemet... mondd, hogy képesség nélkül születtem...

– Szerinted miért zokogtam a válladon annyit, mikor el kellett viselned a tudatot, hogy soha nem lesz képességed? Csecsemőként még nem látszott rajtad, hogy ennyire szeretni fogod a hősöket! – sírt Inko. – Szerinted mekkora kín volt magamban tartani ezt az egészet?! Azután könyörögtem apádnak, többször is, hogy adja vissza, de ő mindenképp meg akart védeni... és erre te a tanítványa ellensége, a végzete utódja leszel..! Szerinted, Izuku, milyen volt eltitkolni előled mindezt?! Nem akartam, hogy ez legyen a vége, erre tessék, valaki elküldi neked a fejét karácsonyra! Honnan tudták meg?! Ki tudta meg?! Mivel érdemeltük ezt ki?!

Ezek után egy szót sem bírt kinyögni, csak sírt, ahogy a torkán kifért. Izuku összeszorított fogakkal elfordult tőle. Rá sem bírt nézni az édesanyjára, aki a hazugságaiból építette fel élete legnagyobb csalódását.

Aika megszorította Izuku kezét.

– Sajnálom – suttogta.

– Ne sajnáld. Nem te hazudtad végig a gyerekkorom – motyogta Izuku.

Tsukauchi döbbenten nézett végig rajtuk. All Might a kanapé karfájába kapaszkodva kapkodott levegő után, hasára szorított keze görcsösen kapaszkodott az ingébe. A nyomozó végül Aika felé fordult.

– Bármi információd van számunkra a fejről? Miért értél hozzá?

– Hogy megvizsgáljam. De gondolom a labor is ki fogja mutatni, hogy vértelen, a hullamerevség már kiment belőle, nem a csonkítás okozta a halált és műhiba nélkül távolították el a nyakról.

Tsukauchi döbbenten pislogott, majd lassan előrehajolt ültében, és Aika szemébe nézett.

– Tudod, hogy ki volt a csomag küldője és az elkövető?

Aika nagyot nyelt.

– Igen.

Izuku riadtan felé kapta a fejét.

– Ki az? – kérdezte a nyomozó.

– Azt nem mondhatom meg. Elnézést.

Az egyik rendőr megrázta a fejét.

– Ez sajnos nem így működik, Akaguro. Ha nem válaszol, letartóztathatjuk nyomozás akadályozásáért.

– Már meg is nyitották azt a nyomozást? – vonta fel a szemöldökét Aika. – Nem hinném. És velem aztán tehetnek, amit akarnak, de nem fogok beszélni.

– Akaguro, a tokiói nyomozóközpontban megvannak azon képességű emberink, akik ki tudják húzni bárkiből a válaszokat.

– Rám nem hatnak a képességek.

– Addig természetesen megfosztunk a képességedtől.

Aika felpattant ültő helyéből, és zihálva az ajtó felé pillantott.

– Nem – suttogta. – Nem... nem beszélek...

– Nem tudok indítékról...

– Mindenkit megöl, ha árulkodni merek, érti? – kiáltotta a lány. – Kivétel nélkül, öt perc alatt lemészárolja az osztályom, a tanáraim, a barátaim, a családom! Mindenkit, akit szeretek! Azt hiszi, kivételt fog képezni bárki is, ha kényszerítve vagyok?! Izut, az unokatestvéreimet, a nagynénémet és Kasukit még meg is kínozza majd a szemem láttára, amíg tőlem nem könyörögnek majd a kegyelemdöfésért! Nem érti, hogy is értené, mikor olyan kis legyekre vadásznak, mint All For One!

Minden ember a teremben megrökönyödve meredt rá.

Aika a kezébe temette az arcát és visszaroskadt a helyére.

– Ahogy ismerem, még ma el fog jönni... Nem küld üdvözlő jeleket érkezés nélkül. Ajánlom, hogy evakuálják az iskolát.

Szavai feszült csendet hagytak maguk után, amit végül All Might tört meg.

– Akaguro...

– All Might, ha maguk nem teszik ezt meg, akkor én megyek el. Nem akarom, hogy a csomag küldője bárkivel végezzen.

– Szerintem nem vagy abban a helyzetben, hogy fenyegetőzz – jegyezte meg az egyik rendőr.

– Vegye le a kezét arról a nyomorult fegyverről – morogta Aika, anélkül, hogy ránézett volna.

A rendőr megdermedt, Aika pedig felállt és az ajtó felé indult.

– Ha nem cselekednek délig, eltűnök. Nem mintha erre nem lenne amúgy is esély.

– Megállni – Tsukauchi hangja rendkívül kemény tónust ütött meg, ahogy felpattant, és Aika elé került. A két rendőr immár fegyvert rántva követte.

Aika kezdett kijönni a béketűréséből, és még volt egy fontos elintéznivalója, mielőtt Kenji utána ered. Tett egy lépést oldalra, erre viszont csak három fegyver biztosításának kattanását kapta válaszul.

Hátrapillantott Izukura, aki letörölte könnyeit, és a tekintetébe elszántság költözött. A zöld hajú bólintott.

– Feltartom őket. Menj, és ne hagyd, hogy megakadályozzanak! – mondta, majd felpattant és a három rendőr felé csapott. A zöld szikrák nyomban pattogni kezdtek körülötte.

– Texas Smash!

Az ütés erejébe beleremegett az épület, a vakolat lerobbant a falakról, a bútorok hátrarepültek. Aika a lökéshullámmal dacolva az ablak felé lőtte a vérét és a megpattant ablaküvegen kitörve a kollégium felé lendült, ahol az osztálynak várakoznia kellett az ügy tisztázásáig.

A szobaerkélyét vette célba. A fák ágait kapaszkodónak használva elhintázott odáig, majd nem bajlódva a bejutással, az öklére pajzsként vitte fel a vérét, és beütötte az üveget.

Tekintete végigszaladt a szobán – lehet, hogy örökre itt kell hagynia. Lerángatta magáról az egyenruháját és sötétszürke melegítőt vett magára. Előhúzta az ágya alól a tornacipőt, amit még Fuyumival vettek, és reszkető kézzel felhúzta.

Nem akarta tudomásul venni, halasztgatta a gondolatot, s most, hogy itt volt, alig bírta elviselni. Kenji bejutott az iskolába, és vissza akarja vinni az apjához.

Mikor elkészült, hóna alá csapta a fuvolatokját és kilépett az erkélyre. Már csak egyetlen elintéznivaló maradt hátra.

https://youtu.be/RI-HOQ27QEM

Bakugo szemszöge:

Megdöbbenve kapta fel fejét a könyvéről, mikor meghallotta a kopogást az erkélye ablakán. Aika testhezálló, sötétszürke tornaruhát és futócipőt viselt. Kezében a fuvolatokot szorongatta.

Azonnal ajtót nyitott, a lány pedig nagyot sóhajtva belépett.

– Bukko-kun, tudom, hogy az utóbbi időben nagyon eltávolodtunk egymástól, de...

Katsuki a szájára tapasztotta a kezét, és letépte Aika fejéről a szemkötőt. Némán a vörös szemekbe fúrta a tekintetét.

– Itt van, igaz? – suttogta végül.

Aika bólintott, és lefejtette az arcáról Katsuki kezét.

– Sajnálom, Bukko-kun... nem akartam, hogy így váljunk el...

– Ki mondta, hogy egyedül mész? – hördült fel Katsuki. – Nem emlékszem, hogy megengedtem volna.

– De hát...

– Akkor mire fel volt az a sok edzés? Bakaguro, én nem fogok menekülni!

– Ha nem evakuálják az iskolát, én megyek el!

– Meg a fenét! Itt maradsz, vagy ketten megyünk!

– Nem mehetünk ketten!

– Én döntöm el, mit csinálok...

– Nem jöhetsz velem! Kenji mindenképp meg fog ölni, ha megtudja, hogy szerelmes vagyok beléd! – Aika hangja sikítássá vékonyodott, majd erőtlenül összecsuklott.

– Nem akarlak elveszíteni téged is... – suttogta elfúló hangon.

Katsuki dermedten állt előtte. Bakaguro Aika az előbb benyögte, hogy szerelmes belé? Villámgyorsan felpofozta magát. Érezte a fájdalmat, és nem ébredt fel ebből a furcsa, édes mellékízű rémálomból. Tehát ez a valóság.

– Te... te szerelmes vagy belém? – kérdezte végül tétován. Két másodperc elég volt ahhoz, hogy izzadni kezdjen.

Aika könnyes szemmel nézett rá. Katsuki meglepetten látta, hogy csak a bal szeme képes könnyeket hullatni, a jobb nem sír.

– Próbáltam titkolni, de meg kellett értened, miért nem jöhetsz velem – szipogott Aika. – Ha a nagybátyám megtudja, hogy szeretlek, minden teketória nélkül végez veled. Azt pedig nem akarom.

Katsuki letérdelt Aikához, és finoman kézbe vette a lány finom élű, gyönyörű arcát. Bárcsak olyan klisés szerelmes pár lehetnének, akiknek a legnagyobb gondja az összeöltözés és a közös mozi!

– És mi van akkor, ha azt mondom, hogy az érzéseid viszonzásra találnak? – kérdezte halkan.

Aika egy pillanatra megdermedt.

– De hát... akkor miért voltál rám olyan dühös? – kérdezte értetlenül.

– Ezt még kérdezed? Mert hiába próbáltam tudtodra adni, mintha minden cselekedetem falra hányt borsó lett volna. Elmondani pedig nem akartam.

– A nagy Bakugo Katsuki nem süllyed odáig, hogy szerelmet valljon nekem? – vonta fel a szemöldökét Aika.

– A nagy Akaguro Aika a szívverésemből sem bírja kihallani, mennyire szeretem? – szúrt vissza Katsuki. – Azért lettem dühös, mert még rá is kérdeztél. Hát mégis, mi bajom lett volna, ha nem a szerelem? Az az egyetlen, amit nem vagy képes diagnosztizálni.

– Most már azt is tudom – kuncogott Aika, és halványan elmosolyodott.

– Barom – suttogta Katsuki, ahogy magához vonta a lányt.

Aika érintése olyan volt számára, mintha egyik pillanatról a másikra mindent elfelejtett volna. Nem volt más, csak ők ketten és az a csodás érzés, ami kettejük boldogságából fakadt. Aika szereti őt. Ez a gondolat egyszerre emelte mennyekbe és tépte ki a szívét.

– Most már érted, miért nem akarlak egyedül elengedni? – kérdezte halkan.

Ezzel mindkettejüket visszarántotta a realitás talajára.

– Értem – válaszolt Aika. – De akkor sem jöhetsz. Mert sokkal fontosabb feladatom van számodra.

– Mégpedig? – kérdezte meglepve Katsuki, és eltolta őt magától.

– Vigyáznod kell az emlékem és az emlékeimre – mondta egyszerűen Aika, és felé nyújtotta a fuvolatokot.

Katsuki sápadtan megrázta a fejét.

– Csak hülyülsz. Ahelyett, hogy veled mehetnék, ahelyett, hogy az igazi éneddel lehetnék, te hozzám vágsz egy fuvolát és pár fényképet? Szerinted ez milyen nekem?

– Bukko...

– Semmi Bukko! Azt kérdeztem, szerinted ez milyen nekem? Ha én csinálnék ilyet, mit tennél?

Aika lehajtotta a fejét. Pár másodperces fontolgatás után végül így felelt:

– Ha átlátnám a dolgokat, akkor tiszteletben tartanám az akaratod, és megőrizném az emléked, ha nem térnél vissza. Amíg élek, és tovább. Továbbadnám, hogy soha ne mehessen feledésbe. Hogy soha ne felejtsen el a világ, hogy soha ne felejtse el, mennyi bánatot okoztál, hogy mekkora áldozatot hoztál.

Katsuki megrendülve nézett Aikára. Hihetetlen, hogy ilyen gondolkodásmóddal van megáldva, annak ellenére, hogy csak tizenhat éves. Ez nem normális. Ez minden, csak nem normális. S mégis, valahol mélyen érezte, hogy igaza van. Nem tudott ellenkezni, s ha egész életében szingli lesz, hát bassza meg, Kenjit Aika után küldi.

Morogva feltápászkodott és körülnézett a szobájában. Ha már megkapta a fuvolát, ő is adni akart valamit. Valamit, amit Aika magával vihet, ami értéket képvisel számára... Tekintete a markában szorongatott szemfedőre tévedt. Az íróasztalához lépett, és tollat ragadott.

– Bukko-kun?

Katsuki megfordult és kész művét Aika felé nyújtotta. A fehér kezek óvatosan nyúltak ki a vászon szemfedőért, amin ott virított a piros filccel felrajzolt virág. 

– Hogy szerencsét hozzon – világosította fel Katsuki, mikor Aika a füle mögé húzta a zsinórt. – Ne felejtsd el, hogy a vak szemed is ugyanolyan gyönyörű, mint bármely más részed.

Ahogy ránézett, Aika arcán egy széles, boldog-szomorú mosoly virult.

– Köszönöm, Bukko-kun!

Katsuki az erkélyről nézte, ahogy Aika a vérével átrántja magát az iskola fala felett, s fehér haja lobbanva eltűnik előle. Pár percre rá a rendőrség betörte az ajtaját és átkutatták a szobáját. Katsuki hagyta, hadd csinálják. Mikor Aizawa kilépett mellé a hideg, téli levegőre, csak egy kérdése volt:

– Elment, igaz? Ezért sírsz.

Katsuki az arcához kapott, s valóban; arcára ráfagytak a könnycseppek.