– Sho-chan, gyorsabban! Ne hagyd, hogy Izu lehagyjon! Így egy pillanat alatt fejbe fognak lőni!

Shoto frusztráltan nézett Izuku után, aki a One For All-t használva könnyűszerrel elé került. A következő ugrása közben hátranézett, és élcelődve nyelvet öltött rá. Shoto újult erővel indult meg.

– Kerülj csak a kezeim közé – sziszegte összeszorított fogakkal.

A talpa alatt újabb jégréteg képződött, ami megállás nélkül lökte őt Izuku után.

– Lassú barmok vagytok mindketten! – rivallt rájuk Katsuki. Teljes jogában állt szapulni őket, hiszen több körrel lehagyta a párost.

Aika az edzőterem szélén állt, és kritikus módjára hívta fel a figyelmet minden hibájukra.

– Izu, nem nézhetsz sehova, csak a menekülés irányába! Csak az éli túl, aki nem néz vissza, csak ha nagyon muszáj!

– És mikor nagyon muszáj?

– Ha eléd kerül az ellenség, és irányt kell váltanod, vagy a két szemed közé lő!

Mi tagadás, Aika kegyetlen edző volt. Még Aizawa és Midnight őrült ötletei is eltörpültek mellette. Igaz, amíg a tanárok harcolni tanították őket, addig Aika annyit próbált elérni, hogy életben maradjanak, ha szembe kerülnek a nagybátyjával.

Shoto eddig csak az apjától tartott, ám Aika képzettségét és rideg kitartását látva egyre jobban rettegett Akaguro Kenjitől. Szinte nem is tűnt embernek, inkább egy hibátlan, érzelemmentes gépnek.

– Rendben – szólt Aika tizenöt perc múlva. – Gyertek ide!

A három ziháló, izzadt fiú fáradt léptekkel odament hozzá. Megállás nélkül rohanni és használni a képességüket... ez mindhármuk számára kimerítő feladatot jelentett.

– A sebességetekkel és az állóképességetekkel nincs gondom, de mostantól minden reggel és este fussatok legalább öt kört.

– Pontosan hol? – kérdezte Bakugo.

– Oh – Aika meglepve ránézett. – Azt hittem, egyértelmű. Végig az iskola fala mentén.

– Hogy micsoda?! – kiáltott fel Izuku. – De hát az majdnem...

– Nyolc kilométer – morogta Katsuki. – Naponta feleennyit futottam eddig.

– Ideje emelni a távot és a tempót – mondta szigorú hangon Aika. – Nem akarlak túlhajszolni titeket, de a túlélési esélyeiteken is javítanom kell. A lényeg, hogy egy hosszútávú futást is le tudjatok vezetni, a képességetekkel segítve magatokat, természetesen.

– Mennyi volt a rekordja? – kérdezte halkan Katsuki.

– A hátára vett, és úgy futott húsz órán keresztül, megállás nélkül.

– Lehetetlen – Shoto hangja rekedten csengett.

– Ezért akarom, hogy ha menekülésre is kerül a sor, képesek legyetek elrejtőzni is, legrosszabb esetben felvenni a harcot.

Aika beszéd közben kibújt a melegítőfelsőjéből, és a földre dobta a kék ruhadarabot. Shoto azonnal észrevette a csuklójába szúrt branülöket. A figyelme így elterelődött Bakugo vörös arcáról, aki elfordult Aika edzőtrikós látványa elől.

– Aika-chan, azt ne mondd, hogy mindhármunk ellen egyszerre akarod felvenni a harcot... – hebegte Izuku.

– Képzeljétek azt, hogy én vagyok az ellenség.

Aika direkt nem használta Kenji nevét, hiszen minden edzőteremben hang- és kamerafelvétel is készült. Katsuki kiroppantotta a csuklóit.

– Akkor készülj, gyökér – szűrte a fogai között. – Gyerünk, támadj.

Aika arcára egy gúnyos, szinte ijesztő mosoly kúszott.

– Megint lebecsülsz, Bukko-kun.

– Majd ha te is komolyan veszel, nyúlbéla.

Aika meg se mozdult, ennek ellenére Katsukinak rögtön ki kellett térnie a vérvörös pengék elől, amik egy pók végtelenségig nyúló lábaira hasonlítottak.

A következő pillanatban Shotot Izuku lökte félre a felé törő tüskék elől.

– Ne bambulj el! – rivallt rá a szerelme. – Képzeld, hogy ez itt nem Aika!

Shoto bólintott, és azonnal visszatámadt. A felé törő lángcsóvák végre mozgásra késztették Aikát, habár legnagyobb döbbenetükre a lány a falba vágta a vérét, és a plafonig rántotta magát, hogy onnét elrugaszkodva meteorként mérhessen rájuk egy elsöprő erejű csapást.

Félreugrottak előle, s ahova leérkezett, feltépte a Cementos által elegyengetett betonpadlót. Shoto kezdte átérezni a harc komolyságát. Ez tényleg nem az az Aika volt, akit ő ismert. Fogalma sem volt, hová tűnt az ő aranyos, érzékeny, félvak húga. A helyén egy szörnyeteget látott, aminek mintha semmi sem lenne akadály.

Nem tétovázott, amint Bakugo a hátába robbantott, és Izuku egy ugrással elkapta onnét a szőkét, hogy nehogy felnyársalják az Aika hátából előtörő újabb tüskék; használta a támadást, amit eddig csak Sero ellen vetett be a Sportfesztiválon. Ezúttal azonban levegőt sem hagyott.

Dobbantott, és az épp felegyenesedő Aika egész testét ellepte az áthatolhatatlan jég. Shoto lihegve meredt a gőzölgő tömbre, amiben unokatestvére megfagyott alakja végre mozdulatlanná dermedt... három másodpercre.

Mint holmi mérgező gomba, vörös fonalak lepték el belülről a jeget, ami elkezdett repedezni. A következő másodpercben minden irányba robbant szét a fagyott víz, mintha nem lenne több egy papírmasénál. Shoto azonnal tűzzel támadott, így a szerteszét repülő törmelék röptében elolvadt, Aika pedig lebukott.

– Ezt az időt futásra kellett volna használnotok! – kiabált.

Úgy tűnt, tényleg felhúzta magát a fiúk meggondolatlanságán, mert alig egy perccel később mindhárman gúzsba kötve hevertek a padlón Aika előtt.

– Mélyen csalódtam mindhármótokban – sóhajtotta a lány. – De sebaj, még nem éreztétek át teljesen az élethalálharc élményét. Holnap újrapróbáljuk. És holnapután. És azután. Meg azután. Amíg össze nem roppan minden csontunk, s a földről nem merjük az izzadságunk.

Ezzel elengedte mindhármójukat, és dolga végezetten kisétált az edzőteremből. Bakugo lihegve feltápászkodott, és a falhoz szaladt. Shoto nyomban látta rajta, hogy alig tud mozogni a kimerültségtől. A szőke felkapta Aika melegítőjét.

– Bassza meg, november eleje van! – káromkodott. – Meg fog fázni!

Azzal Aika után szaladt a gyorsan növekvő sötétségben.

Shoto feltornázta magát ülő helyzetbe, és Izukut is felhúzta a padlóról.

– Egyet elkönyvelhetek, miszerint Aika-chanhoz külön füzetet kell nyitnom a harcelemzésben – közölte a fiú, és lihegve Shoto vállára hajtotta a fejét.

Mindketten igyekeztek mélyen beszívni a levegőt, hogy hamarabb lenyugodjanak. Úsztak a verejtékben, arcuk piroslott a kifejtett energiától. Izuku körül néha még felvillantak a zöld szikrák. Shoto átnyújtotta maga előtt a jobb karját, és a barátja homlokára tette a tenyerét.

– Á, de jó – sóhajtott megkönnyebbülten Izuku, és megérintette a hideg ujjakat. – Köszönöm.

– Nincs mit – mondta Shoto pihegve. – Vissza kéne mennünk, hogy vegyünk egy zuhanyt, különben tényleg megfázunk.

– Rendben – suttogta Izuku, ám a testbeszéde ellentmondott neki, ahogy a fejét Shoto vállába fúrta.

Ő erre felkuncogott.

– Izu, gyere, mielőtt itt alszunk el.

Shoto a kezébe vette Izukuét, és finom csókot nyomott rá.

– Hé! Nem vagyok holmi úri hölgy, hogy ilyeneket csinálj!

– Nem is. Te az én kis hercegem vagy – jelentette ki Shoto, és gyorsan elhajolt Izuku kokija elől, amit a fiú nevetve szánt büntetéséül a megnevezésért.

Aika szemszöge:

Alig vette be az első kanyart a macskaköves kis utcán, rögtön meghallotta maga mögött a feldühödött hangot:

– Bakaguro, hogy a jó ég áldjon meg! Négy fok van és te egy szál trikóban lófrálsz vissza a koleszbe!

Amint megfordult, Katsuki az arcába vágta a melegítőfelsőjét.

– Vedd fel! – szólt rá ellentmondást nemtűrő hangon.

Aika gépiesen kirázta a meggyűrt anyagot, és Bakugora pillantott. Hallotta, hogy a szíve nem csak a megterhelő edzéstől kalapál, de annyira kusza volt a heves légzéstől, hogy egyáltalán nem tudta megállapítani, mi is okozhatja. Igaz, ezt a szokatlan ritmust már pár hete felfedezte, de eddig nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. Most azonban valamiért fúrni kezdte az oldalát a kíváncsiság.

Ritkán kellett ilyen ügyben kérdeznie, de Katsuki szívritmusa tényleg érdeklődővé tette.

– Bukko-kun, mi a baj? – kérdezte.

– Az, hogy nem bújsz bele abba a rohadt pulóverbe!

Aika felvette a melegítőjét, ám Katsuki szíve továbbra is vadul kalapált, pedig a fiú már lenyugodni is elkezdett.

– Valami más gondod van – mondta halkan, mire Katsuki meglepetten pillantott rá.

– Hogy mi...? – vett egy nagy levegőt, majd kimondta a teljes mondatot: – Hogy mi a franc bajod van?

– A szíved – mondta Aika és közelebb lépett hozzá, ahogy a mellkasára mutatott. Ebben a pillanatban mintha Katsukiba áram csapott volna. – Oh... most még furcsább ütemet vett fel.

– Nocsak, végre az élő hazugságvizsgáló is kezd rájönni, hogy mi folyik körülötte – sziszegte Bakugo olyan jéghideg dühvel, hogy Aika meghátrált. – Szólj, ha felállítottad a diagnózist, orvospalánta.

– Most miért sértegetsz? – hökkent meg Aika. Váratlanul, és meglepetésére bántón hatott rá Katsuki ellenségeskedése. Nem értette, hisz róla az ilyesmi mindig lepergett, Kenji megtanította a kritika teljes elviselésére. Ám ez most valami más volt.

– Én sértegetlek? – vihogott fel Katsuki idegesen. – Akkor én rég halott lehetnék sértettségemben!

– Bukko-kun, mi...

– Megküzdesz bárkivel és nyersz, meg tudod mondani, ki hazudik és ki nem... mégis minek beszélek, csatatéren végeztél el egy amputálást! De tudod mit?! Semmihez sem értesz, ami tényleg számítana, pedig itt van az orrod előtt! Baszódj meg, Aika!

Azzal Katsuki elviharzott mellette, s visszanézés nélkül rohant a kollégiumig, hiába volt amúgy is túlhajszolva. Aika döbbenten hallotta a keringésén, hogy a fiú sír. Sír, méghozzá bánatában.

S ekkor, villámcsapásként érte a felismerés. Ebben a pillanatban sorban, kis napokként kigyúltak az utcalámpák, hogy utat mutassanak a sötétben közlekedő diákoknak és tanároknak.

Akaguro Aika azonban úgy érezte, pont ellenkezőleg. Kicsúszott a lába alól a talaj, így ő kapaszkodó nélkül zuhant bele a sötétségbe. Mintha megtalált volna pár darabot a kirakósból, cserébe a tudásért, miszerint még ezer és ezer darabot kell összegyűjtenie. A mesterséges megvilágításban fénycseppekként buggyantak ki a könnyei, s gördültek végig sápadt arcán.

A fájdalom, a megbántottság olyan hullámokban árasztotta el; azt hitte menten belehal.

Semmi másért nem engedte közel magához Katsukit, semmi másért nem bízott meg benne, öntötte ki neki a lelkét, érzett békét és örömöt a közelében, semmi másért nem akart neki jobbat, mint saját magának... egyetlen indoka, egyetlen oka volt rá, amit csak most realizált. S ez volt a lehető legrosszabb.

Beleszeretett Bakugo Katsukiba.

Yahho, mindenki! Nagyon sajnálom a súlyos kimaradást! Azért írok most le ide, mert szintén szégyenletes bejelenteni valóm van: Május végéig szünetelni fog Aika története, az összes többivel együtt. Gondolom innentől egyértelmű, hogy miért, de azért leírom. Eljött a drága érettségi évem hajrája, s innentől nem fogok semmire sem koncentrálni, csak a tanulásra, mivel két tantárgyból is emelt szintű érettségit kell tennem.

Minden egyéb sztorim kapni fog még egy utolsó részt télre, de tavasszal nem fogok aktivitást mutatni. Ha tényleg nagyon sok szabadidőm lesz, a Oneshot sorozat és a Reader-chan beleszól című művek kapnak majd új részeket, de a többi történetem kényszerpihenőt tart.

Még egyszer elnézést, a következő részig minden jót, és szép tavaszt!