Délelőtt tíz órára minden rendeződni kezdett. A sérülteket az idejében kihívott és a pontosan tájékoztatott mentősök ellátták. Négy épület rongálódott meg, három civil pedig könnyű sérüléseket szenvedett. A pusztítás szerencsésen kis mértéke annak volt köszönhető, hogy Izuku igyekezett egy helyen tartani Overhault, miután az utat átszakítva a felszínen folytatták csatájukat. A súlyos sérülteket a legközelebbi egyetem kórházába szállították.

Izuku szemszöge:

– A biztonság kedvéért mindent megvizsgáltam, de a karjaidban nem találtam további sérüléseket – mondta neki a fekete hajú, kopaszodó orvos.

– Köszönöm szépen... – Erinek tényleg elképesztő ereje van.

– De hogy a fenébe kerültek a karjaid ilyen...

– A lényeg, hogy jól vagyok! – vágott a férfi szavába Izuku. – Ami fontosabb, mi van a többiekkel?

– Pont most néztem körbe – lépett Eraser a vizsgálóba, nyomában egy nővérrel.

– Kérem, feküdjön vissza! – kérlelte a hölgy.

– Aizawa–sensei! Hát jól van? – örült meg Izuku.

Ketten hagyták el a rendelőhelyiséget, és indultak el a kórház hosszú, tisztaságszagot árasztó folyosóin.

– Pár karcolás, semmi több – legyintett a tanár. – Sajnálom, hogy nem tudtam veletek maradni az utolsó percekben.

– Semmi gond, tényleg! A többiek...

– Kirishimának főként zúzódásai és törései vannak, viszont nincs életveszélyben. Tamakinak az arcán van egy hasadt seb, de gyorsan be fog gyógyulni, nem lesz nyoma. Fat Gumnak leginkább csontja tört, ő van talán a legjobban. Rock Lock is szerencsés volt, a támadások nem sértették egyik belső szervét sem. Akaguro mind a négyüket időben elérte, így egyikük sem szenvedett maradandó sérüléseket.

– Hála égnek – sóhajtott megkönnyebbülten Izuku.

– Másrészről Akaguro súlyosan megsérült, és nincs magánál. Azt sem tudják egyelőre, mi okozta neki azt a fájdalmat. Recovery Girlnek köszönheti hogy nem lesz komolyabb baja. Eri szintén nem ébredt fel, és a láza sem ment még le. Jelenleg karanténban van.

– Karantén... akkor ez azt jelenti, hogy meg se látogathatjuk? – kérdezte szomorúan Izuku.

– Ez az intézkedés főként a róla megtudott információk miatt lépett érvénybe. A képessége rettentő erős és mivel nem tudja kontrollálni, veszélyes is. Nem csak másokra, hanem önmagára nézve is. Téged is majdnem összeroppantott, nem?

– Igen, éreztem, hogy korántsem érte el az ereje határait...

– Viszont a teste nem bírja el, ezért kénytelenek voltunk ezt a döntést a saját biztonsága érdekében meghozni. A képessége csak élő emberi szervezeteken működik, tehát nem tudjuk biztonságosan kivizsgálni vagy befolyásolni. Dióhéjban annyi, hogy nem számíthatunk rá, bármennyire is szükséges...

– Miről beszél...?

– Minden amit tenni tudunk, hogy elfogadjuk... – sóhajtotta Aizawa, és kinyitotta a folyosó végén lévő ajtót. – Ő is csak most érkezett meg – intett a helyiségben lévő férfi felé.

– All Might! – döbbent meg Izuku. – És Recovery Girl! Hogyhogy itt vagytok?

Már kezdett fellelkesedni, mikor meglátta All Might arckifejezését. Szomorú volt. Elkeseredett.

– Én hívtam ide – mondta Bubble Girl, aki szintén jelen volt Centipeder társaságában. – Mert Sir... Sir mindig is gondolt All Might-ra... – a hangja elcsuklott, és az arcát a tenyerébe temette.

– Awata... – Centipeder egy zsebkendőt nyújtott felé, és erősítésként átkarolta a csendesen zokogó nő vállát. Izuku elsápadt. Nem akart rágondolni, hogy miért van mindenki ennyire kiborulva.

– Sajnos nem tudunk mit tenni – sóhajtotta az egyik orvos. – Az is csoda, hogy idáig életben maradt...

– Az én erőm szintén hasztalan itt – hajtotta le a fejét Recovery Girl. – Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de valószínűleg már a holnapot sem fogja megérni...

Izuku úgy érezte, hogy ez csak egy rossz álom. Ez nem történik meg. Mindjárt felébred, és Sir egészségesen áll majd előtte. Leszidja, hogy miért humortalan, és miért nem viselkedik hős módjára. Nem fekszik előtte, ezer csővel a hasában, és egy kötéssel a bal karja maradványán. Mindjárt lekapja az arcáról az oxigénmaszkot, az orrára tolja a szemüvegét és Togata hogyléte felől kérdez...

– Night Eye! – szólt rekedten All Might, megmarkolva az ágy korlátját.

A férfi nehézkesen kinyitotta a szemeit.

– All... Might... – suttogta, ahogy a bálványára nézett. – Végre eljöttél hozzám... a halálos ágyamhoz...

– Nem tudom, hogy válaszoljak erre – szipogta a volt hős. – Annyi kegyetlen dolgot tettem veled...

– Night Eye! Nem mehetsz! Élned kell, tarts ki! – kérlelte kétségbeesetten Izuku.

– Ne alacsonyítsd le magad – szólt Night Eye All Might-hoz. – Nem mintha hibáztatnálak... vagy ilyesmi. Minden, amit akartam, hogy boldog légy, a baleset után is... ezért hagytam végül... hogy tovább harcolj az igazságért... nekem megfelelt...

– De szeretném ha te is ott harcolnál mellettem! Kérlek! Had tegyem jóvá a hibáimat!

– Jóvá tenni... én is rengeteg embernek tartozom bocsánatkéréssel... – mondta fáradtan a hős. – Egészen idáig kerestem az utat... hogy miként változtathatnám meg a jövődet... meg akartam változtatni... elodázni a halálodat... megállás nélkül... de semmi sem használt. Semmit sem tudtam megváltoztatni.

– De Midoriya és Akaguro mutattak nekem egy utat... – folytatta Night Eye. Izuku nyelt egyet. – Egyszerűen nem léptem túl a gátlásaimon... mindig ott motoszkált a fejemben a tény, hogy semmit se tudok megváltoztatni... így visszanézve mindössze csak energia és erő volt... egy jövő, amit olyan erősen kívánunk, hogy kiszorítjuk vele az aggodalmaskodást... erő és energia a reményből. De nem csak ők... úgy érzem, akkor és ott mindenki olyan erősen kívánta azt a jövőt, amiben mind ismét együtt leszünk... ez az energia Midoriyába fókuszálódott... és Akaguro ereje, aminek most köszönhetem, hogy még beszélhetek veletek... A jövő sosem biztos. És ezt a tudást nektek köszönhetem... és elégedett vagyok vele. Midoriya, köszönd meg Akaguronak a nevemben, hogy ennyi mindent tett mindenkiért... és értem...

– Togata, kérem várjon!

Mirio rontott be, nyomában a ideg összeroppanás szélén álló nővérrel, aki hiába próbálta visszatartani.

– Sir! Night Eye! – kiáltotta kétségbeesetten a fiú, és kötésekkel borított testét nem kímélve odarohant a mentora ágyához.

– Mirio...

– Nem! Kérlek, ne halj meg! Egyszerűen nem halhatsz meg! Sir! – a fiú zokogva a hős fölé borult. Hatalmas krokodilkönnyeket ejtett Night Eye sápadt arcára, ami lassan felé fordult.

– Annyi nehézséget okoztam... ha egy kicsit körültekintőbb lettem volna... – motyogta Sir, mire Togata azonnal ellenkezni kezdett:

– Te tanítottál mindenre! Miattad lettem ilyen erős! És miattad vagyok még életben! Kérlek, taníts tovább! Nem... ne halj meg!

– Senpai... – hebegte Izuku, és ő sem tudta tovább visszatartani a könnyeit.

Sir remegve felemelte a kezét, és végigsimította Togata arcát.

– Minden... rendben lesz. Remek hős lesz belőled, Mirio... – motyogta, ahogy életében utoljára használta az előrelátását. – Ez az egyetlen jövő, amit nem szabad megváltoztatnunk... Szóval kérlek... mosolyogj – és hogy példát mutasson, az ő arcán is megjelent egy nyugodt, derűs arckifejezés. Togata semmivel sem törődve sírt, All Might és Izuku rázkódtak a visszafojtott zokogástól.

Night Eye keze lehanyatlott, és a szívmonitor sípolását már egyikük sem hallotta meg. Togata hangosan zokogott a tanára felett, aki egy megbékélt mosollyal hunyta le végleg a szemeit.

Aika szemszöge:

Mikor magához tért, fogalma sem volt róla, hol van. Csak feküdt, fejében a tompán lüktető fájdalommal, és hallgatta a csendet. Hűvös levegő simogatta az arcát, és furcsa, édes illatot érzett.

Lassan kinyitotta a szemét. Érezte, hogy a szemkötője nincs rajta, mert a vak szemén is érezte a nyitott ablakon besurranó szellőt. Pislogott párat, hogy gyorsabban megszokja a szoba fehérségét. Nehézkesen felemelte a fejét. A karjába infúzió csöpögött, a fülein kötés. Az a pár seb, amiket a harc során szerzett, mind begyógyultak. Távolról hallotta, Recovery Girl szívverését.

Szóval visszatért a hallása. Nem érzett félelmet. Kenji közelebb volt hozzá, mint hitte volna, és minden jel szerint felfedezte, hogyan okozhat neki az eddigieknél is nagyobb fájdalmat olyan frekvenciák generálásával, melyek segítségével teljes kontrollt szerezhet a hallása fölött.

Tudta, hogy el fog jönni a nap, amikor ismét rátámad. Amíg mindkettejük él, addig ő nem fog nyugodtan aludni. Kiélvezte az érzéketlenségét. Nem akart érzelmeket.

Felült az ágyban, és kihúzta a karjából a branült. Aizawát, Izukut, Togatát, Tamakit és Kirishimát mérte be elsőként. Aztán az elméjébe tolakodott Rock Lock, Fat Gum és Eri szívhangja is. A kislány a szívveréséből ítélve nagyon ramatyul volt.

Aika első gondolata az volt, hogy oda kell mennie hozzá.

Kipattant az ágyból, mire rögtön megszédült. Visszahuppant az ágy szélére, és megrázta a fejét.

– Ne hülyéskedj! – sziszegte dühösen. – Egy gyerek szenved, és te itt szerencsétlenkedsz?!

Ismét felállt, és az ajtóhoz osont. Mikor megbizonyosodott róla, hogy senki sincs a folyosón, kisurrant, és az embereket elkerülve végigmanőverezett az épületben. Eri szobájához érve látta, hogy az ajtóra az "Egészségügyi okok miatt elzárva!" feliratú tábla van kirakva.

Leellenőrizte magát, és miután elég tisztának ítélte meg a hálóruhát amit ráadtak, halkan benyitott.

Eri az ágyában feküdt, nyakik betakarva, és álmában is kapkodta a levegőt. Aika a homlokára tette a kezét. Rögtön látta, mi a baj. Erinek hatalmas láza volt. A karjába infúziót vezettek, aminek a csövét Aika egy pillanat múlva már keresztül is szúrta a vérével, hogy belépjen a kislány vérkeringésébe. A problémát hamar megtalálta. Semlegesítette az összes kórokozót és lázcsillapítót, amit a szervezetben talált, majd Eri szarvához ért.

A különleges erejű testrészben ugyanúgy áramlott vér, akár egy végtagban. Aika megpróbálta a felgyülemlett folyadékot szétoszlatni belőle, ami nehézkesen, de működött. Eri ereje csillapodott, a szarv egyre kisebb lett, és a láz is lement.

Aika megkönnyebbülten felsóhajtott, mikor Eri légzése is normalizálódott. Visszahívta magához a vérét, és kihúzta az infúziót, mielőtt levegő került volna az erekbe.

Alig pár másodperccel később a gyerek nyöszörögni kezdett, és kinyitotta a szemeit. Amikor a tekintete találkozott Aikáéval, csodálkozva szétnyitotta ajkait.

– Látom, most már jobban vagy – mosolygott rá Aika. – Lázad volt a képességed miatt, de sikerült csillapítanom. Hogy érzed magad?

Erinek legörbült a szája, és a szeme megtelt könnyel.

– Sajnálom... – hüppögte.

– Semmi baj... már nincs semmi baj... Overhault elfogtuk, és már nincs semmi baj... – Aikának igazából fogalma sem volt, mi történt Chisakival, de ez most nem számított.

Erinek csak megnyugvásra volt szüksége. Csitítóan átölelte őt, mire a kislány remegve belemarkolt a ruhájába, és halkan sírni kezdett.

Aika az ágyra ült, és a karjába vette a gyermeket, aki úgy kapaszkodott bele, mintha az élete múlna rajta.

– Annyira sajnálom... egy átok vagyok... és ti mégis megmentettetek... meggyógyítottál, pedig nem is vagyok rá méltó... nem érdemlek meg ennyit... – szipogott.

– Ez a legnagyobb butaság, amit életemben hallottam – húzta ki magát Aika. – Pedig elhiheted, már rengeteg butaságot hallottam.

– Tényleg? – pillantott rá Eri.

– Tényleg – bólintott, és felkapott egy zsebkendőt az éjjeliszekrényről, hogy letörölje vele Eri könnyeit.

Miután segített kifújni a kislánynak az orrát, Eri megkérdezte:

– Miért? Milyen butaságokat hallottál, amik nem lehetnek nagyobbak ennél... mert ez akkor butaság... ugye?

– A legeslegnagyobb! – hangsúlyozta Aika. – Még Deku-kun butaságainál is nagyobb!

– Miért? – csillant fel a kislány szeme.

– Hát... tudod, Deku-kun szerelmes valakibe. És ez a valaki az unokatestvérem. Ő mindig érezteti Deku-kunnal, hogy mennyire szereti, de Deku-kun olyan butus, hogy ezt nem veszi észre, és azt hiszi, az unokatestvérem mást szeret.

– De hát ő is szereti...

– Bizony! Erre mondják, hogy a szerelem vak. Deku-kun esetében pedig még buta is – mosolygott rá Aika.

Eri szemei érdeklődve csillogtak, de nem mosolyodott el, ami kifejezetten elszomorító volt.

– És... és... – dadogta, zavartan lesütve a tekintetét. – Milyen butaságokat hallottál még...?

– Nem kell szégyenlősködnöd – simította meg az arcát Aika. – Ha bármilyen kérdésed van, kérdezz tőlem, és a legjobb tudásom szerint fogom megválaszolni. Ha pedig nem tudom a választ, akkor megkérdezzük együtt Deku-kunt és Lemillion-senpait, oké?

Eri bólogatott.

– Akkor... akkor milyen butaságok vannak még, amik nem nagyobbak Overhaul butaságánál?

– A világon létező összes buta dolog – mondta Aika, és gondolkodó képet vágott. – De lássuk csak. Ha példát kell mondanom, akkor mesélek Deku-kun egyik gyerekkori barátjáról, aki lássuk be, elég sok buta dolgot csinál annak ellenére, hogy milyen okos.

Azzal Aika mesélni kezdett Bakugoról, majd Kirishimáról, innét áttért Kaminarira és Minetára, mesélt a Todorokikról, a régi életéről Tokyo hatalmas felhőkarcolóival, a kis parkkal és a Vörösök klubjával. Mesélt a U.A.-ban zajló életről, és arról, kinek milyen képessége van.

Éppen a fuvolájáról beszélt Erinek, mikor egy orvos tajtékozva rontott be hozzájuk.

– Te! – rivallt rá Aikára. – Nem lehetsz itt! Nem láttad kint a táblát? Akár kárt is okozhattál volna a gyerekben, és az egész személyzet téged keres! Mégis hogy képzeled...

Eri félve Aikához bújt, a lány pedig nyugtatóan átölelte.

– Erit pont hogy megszabadítottam a láztól, és mint látja, teljesen jól vagyunk mind a ketten – válaszolt hűvösen.

– Nem ez a lényeg... én még soha... most azonnal velem jössz!

– Ne... – motyogta Eri, és a keze reszketni kezdett.

Az orvos elvette Aikától, és az ágyra tette, de a kislány felbátorodott, és ismét könnyezni kezdett.

– Ne! Nem akarom, hogy elmenj! – kiáltotta vékony hangján, és megragadta Aika ruháját.

Az orvos döbbenten meredt rá, ahogy kapkodni kezdte a levegőt és amúgy sem élettel teli arca még jobban elsápadt.

– A betege lelki nyugalmát zargatja nem kis mértékben – jegyezte meg Aika, ahogy ismét az ölébe vette Erit, és törökülésben elhelyezkedett az ágy közepén, jelezvén, hogy nem hajlandó elmozdulni.

Az orvos vett egy mély levegőt, majd nyugodtabb hangnemben megszólalt.

– Rendben... itt maradtok, mind a ketten, megértettétek?

Aika bólintott.

– Amíg Erivel maradhatok, nekem megfelel.

– Remek... várjatok, amíg vissza nem jövök – azzal a barna hajú, szemüveges férfi kisietett a szobából.

Mikor ismét ketten maradtak, Eri szólalt meg elsőként.

– Én is mondhatok egy butaságot? Olyan vagy, mintha az anyukám lennél, csak sokkal szebb és kedvesebb... – motyogta félénken, kis fejét Aika mellkasába fúrva, aki próbálta visszatartani a könnyeit.

Yahho, mindenki! Mondtam, hogy sietni fogok? Siettem is? Hát... én szokás szerint végigkönnyeztem a mangát, mert ugye vissza kellett nézni az eseményeket. Az animét nem fogom kibírni, előre látom. Mirio, Izuku és All Might zokogása, plusz valami pofátlanul szomorú zene, ahogy a narrátor szép álmokat kíván Night Eye-nak... és meg fogok halni. DE! Attól még meg fogom nézni. Mert imádom. És mindig is imádni fogom. Éppen ezért lehetőleg most már nekiugrok a Tododekunak és az Aikatsukinak is. Rettegjetek gyerekek, olyan nyálas jeleneteket találtam ki nektek... bleh, lehet inkább bele sem írom. Túl érzelgősnek tűnnék. Majd valahogy megkeresem az arany középutat, és azt kapjátok meg.

A következő részig minden jót!