Mire Aika odaért Rock Lock-hoz, Twice jóval messzebb került. A jelek szerint Spinner is a közelben tartózkodott. A sötét bőrű hőssel együtt ott volt Aizawa, Izuku, Night Eye és páran a rendőrségtől. Irinaka megkötözve ült mellettük.

– Legalább az idejutás könnyebb volt – mondta mintegy magának, ahogy Rock Lock karján meghúzta a szorítókötést.

– Usagi, tudsz valamit a többiek helyzetéről? – kérdezte türelmetlenül Night Eye.

– Red Riot, Sun Eater és Fat Gum egy helyen vannak, egyikük sem harcképes. Mindegyiküket elláttam, ha minden jól megy, könnyen kijutnak majd a felszínre, de Red Riot nincs teljesen szállítható állapotban. Orvosra van szükségük a lehető leghamarabb. Valakinél nincs telefon?

Night Eye elővette a sajátját, és felé nyújtotta.

Izuku szemszöge:

– Lemillion Chisakival és még három emberével küzd már tíz perce – mondta Aika, miközben bepötyögte a hívószámot. – Rettentően kifáradt, és nem bírja már sokáig. Eri is ott van. Alig fél kilométerre vannak innét, menjetek végig azon a folyosón, egyenesen délkeletnek.

– Honnan veszed ezeket?! Kinyírlak! – dühöngött Irinaka, mire két rendőr rögtön rászegezte a pisztolyát.

– Áh, tényleg, te is jól jössz – Aika hangja hűvösen csengett, mégis vészjósló volt. – Hol van a Szövetség többi tagja?

– Mit tudom én! De meglásd, én fogom kettéhasítani mindegyik koponyáját!

– Spinnert és Twicet tudom csak bemérni, ők ketten vannak itt. Kifelé haladnak, úgy tűnik, elvégezték a dolgukat.

– A francokat! Segíteniük kellett volna!

– Nyugodj már meg, így nem lehet telefonálni... – sóhajtotta Aika. – Izuku, menjetek! Togata-senpai nem bírja sokáig és... te jó ég...

– Usagi?

– Menjetek! – kiáltotta Aika, mire Izuku, Aizawa és Night Eye nem tétovázott többet. – Mentsétek meg Lemilliont és Erit! A Szövetség most ne zavarjon! Erre az utolsó rohamra lesz szükségünk!

Takagi (Rock Lock) szemszöge:

Ken ámulva nézte, ahogy Akaguro mint valami vezér, úgy küldi el a harc pontos helyére a két hőst és a gyakornok kölyköt, majd tárcsázta a mentők számát.

– Jó napot kívánok, Akaguro Aika vagyok, és a Tsukumirai utca huszonhármas szám alól telefonálok, ahol képességhasználat miatti erőszak és baleset történt több ízben is. A sérültek pontos száma huszonhat, és minden bizonnyal nőni fog, mert az összecsapások továbbra is tartanak. A Shie Hassaikai komplexumában tartózkodunk, mélyen a föld alatt. A sérültek közül egy életveszélyben van, sürgős ellátást és legalább négy egységnyi nulla negatív csoportú vért igényel. Rajta kívül tizennégy súlyos és tizenegy könnyű sérült van szintén a föld alatt. Köszönöm. Visszahívandó telefonszámként pedig hívják a következőt... – azzal bediktálta a számokat, majd letette.

– Ez maradjon magánál – nyújtotta Ken felé a készüléket. – Ha visszahívják, kérje, hogy mérjék be a telefont.

A férfi átvette a mobilt, de nem vette le a szemét Akaguroról, aki kioldotta a copfba fogott haját, hogy ismét összekösse.

– Ha a hajam a szemembe lóg, nem tudok rendesen harcolni – magyarázta.

– Akkor miért nem vágod le?

– Mert ezt az egy dolgot örököltem anyámtól – mondta a lány. – És az apám soha nem engedte, hogy levágjam.

– De hát az apád egy gyilkos...

– Attól függetlenül még mindig ember, aki szeret engem, és szerette az anyámat. Én ismerem azt a lényét, amelyik nem tekintette az életek kioltását egyedüli megoldásnak – mondta csendesen a lány. – Ha valamennyire összeszedte magát, induljon meg a felszín felé. Nem hinném, hogy ennek könnyen lesz vége.

Azzal a táskáját felkapva többiek után iramodott. Takagi Ken hitetlenkedve és aggódva nézett utána.

Ő nem azért szidta ezeket a kölyköket, hogy rossz érzéseket generáljon bennük. Tavaly év végén született meg a gyermeke, és ezekben a gyakornokokban ugyanazt az ártatlanságot látta, amit a fiában is. És ők mégis, mikor bizonyításra került a sor, egytől egyig felülmúlták őket, képzett hősöket.

– Azt mondtad megmented, igaz? A szavadon foglak, Usagi! – kiáltott utána, habár tudta, hogy a lány valószínűleg már nem hallja.

Imádkozott érte, hogy semmi bajuk ne essen. Akaguro a szokásosnál is nagyobb terhet cipelt a vállán.

Aika szemszöge:

Erejét megfeszítve futott, ahogy csak bírt. Igyekezte beérni a többieket, mivel érezte, hogy Togata egyáltalán nincs rendben, Aizawa szívverése pedig olyan lassú lett, hogy az ijesztő volt. Befordult a következő kanyarban, követve a szívdobogásokat, és kiért a tágas térre, ahol Overhaul pont odaugrott az egyik – már halott – emberéhez.

– Hálás vagyok mindenért, Nemoto – mondta Chisaki. – Tudtam, csakis te lennél képes meghalni értem...

A férfi maszkja összeroppant, ahogy Chisaki hozzáért. Mindkettejük teste elemeire robbant, és újraformálódott.

– Lemillion... te tényleg erősebb voltál nálam. De a végén mindez hiábavaló volt! És most itt az ideje, hogy visszaadjátok Erit!

Chisaki eggyé vált a Nemotonak nevezett emberével. A felső teste előbb hasonlított kátrányhoz, mint emberi szervezethez, az erei felbolydultak, és minden eddigi sérülése eltűnt.

– Milyen tragikus, nem igaz, Lemillion? Ha nem találkoztál volna velem és Erivel... akkor nem vesztetted volna el örökre a képességedet, és tovább hajszolhatnád az álmodat.

Aika megdermedt, Izuku és Night Eye szíve kihagyott egy ütemet. Togata örökre elvesztette a képességét...?

– Lemillion-senpai! – kiáltotta, és azonnal futni kezdett Night Eye, Eri és Mirio hármasa felé.

Meg kellett vizsgálnia. Látnia kellett. Nem akart hinni a fülének, nem, ez nem történik meg... csak félrehallja Togata szívritmusát, még meg lehet menteni...

– Sajnálatos, hogy amiért ennyire ragaszkodtál ahhoz, hogy elhúzd a dolgot, belekeverted a barátaidat is, akiket most meg kell ölnöm.

Chisaki a földre helyezte mind a négy bizarr kezet, amit növesztett magának, és a talaj körülöttük ugyanúgy életre kelt, mint Irinaka támadásakor. Csupán most nem a nyomás, hanem a tűhegyessé éleződött beton veszélyeztette az életüket, ami egy szörnyeteg karjaiként csapott le rájuk.

Izuku rögtön ellentámadást indított. Letörte a kőtömböket a helyükről, és folyamatosan Overhaul felé hajította őket. Figyelembe kellett vennie azt is, hogy nem érhetett a férfihoz.

Chisaki a felé hulló sziklákat újraformálta, és ha Midoriya nem rúgja félre a visszaküldött fegyvereket, le is szúrta volna.

– Erő és sebesség?! Ennyit tudsz?! – kiáltotta Chisaki.

– Vigyázz Lemillionra és Erire! Én majd elbánok vele! – rohant el Aika mellett Night Eye.

– Deku, segíts kijuttatni őket! – szólt Aika.

Csúszva lefékezett Togata és Eri mellett. A fiú félájult volt, a hasán egy hatalmas seb éktelenkedett. Eri reszketett és a sírás szélén állt. Aika csodálta az erejét, hogy eddig nem tört ki könnyekben.

– Senpai, Eri-chan, kiviszünk innen titeket – simított végig megnyugtatóan a kislány fején.

– Itt vagyok! – ugrott mellé Midoriya. – Amíg kivisszük őket Night Eye nem hagyja, hogy Chisaki a padlóhoz érjen.

– Akkor ne tétovázzunk!

Izuku bólintott, és felnyalábolta Togatát, míg Aika Erit kapta fel, ugyanúgy átölelve, ahogyan annál a sikátornál is tette.

– Nem hagyom, hogy több szenvedés érjen – suttogta, és a vérével a lyukhoz rántotta magukat, amit Izuku rúgott a falba. Rögtön egy folyosón találta magát.

– Rendben, elsőként is, Lemillion, ellátom a sebeidet, és utána...

Ekkor azonban egy hatalmas, rövid, megszakadó üvöltés harsant a hátuk mögött.

Aika úgy érezte, az idő lelassul körülötte, ahogy meg fordult. Egy leváló kar... egy kettétörő gerinc... átszakadó hasfal...

Az arca eltorzult a rémülettől, ahogy Night Eye szívverése megállt egy pillanatra, a bal karjában lévő erekben megszűnt a mozgás, és a lengőbordáinál alább minden belső szerve elroncsolódott.

– NEM! – ordította, és Togata helyzetét félretéve rohanni kezdett visszafelé.

Izuku szemszöge:

Először azt hitte, hogy Aika neki akar támadni Chisakinak, de a lány rá se bagózott a férfira. Sir felé tartott, és Overhault kikerülve el is érte.

Izuku rögtön tudta, mit kell tennie.

Aktiválta a One For All-t, és most húsz százalékot használt. Egyetlen dobbantással porrá zúzta Chisaki keze alatt a talajt.

– Azzal, hogy idejöttetek, csak saját magatoknak ártottatok! Ezt ti is elismeritek, igaz? Adjátok fel! Pontosan az fog történni, amit már mondtam. Mind itt fogtok meghalni!

– Azt nem fogom hagyni! – kiáltotta Izuku. – Még ha ez a sorsunk is... én kettétöröm ezt a jövőt!

A szeme sarkából látta, hogy Aika Night Eye mellett térdel, majd felé pillant.

– Izuku, nem tudom meddig bírom megtartani ezt... de velem ne törődj! Győzd le Chisakit! – kiáltotta riadtan. – Megteszem amit meg tudok!

Azzal a vérével egy pajzsot formált maga köré, és Izuku még pont látta, hogy a táskából, amit magával hozott, előszed egy maszkot.

Aika szemszöge:

Hallotta a kiáltásokat, a törmelék zúgolódását, és néha a pajzsát is megostromolta egy-két nagyobb kődarab. De nem tétovázhatott.

– A bal kar teljesen levált, visszavarrásra nem látok esélyt, a belek, a lép, a máj, a gyomor és a vesék totális kárt szenvedtek – orvosként kellett gondolkodnia, és akként kellett cselekednie.

– Menj innen... – suttogta remegve Night Eye.

– Semmi gond, semmi gond, semmi gond... – ismételgette mint egy mantrát, ahogy felkapta a kezébe kerülő első injekciós tűt. – Intravénás teljes körű anesztézia, propofol van kéznél, átlagosan harminc percet nyerek vele...

– Menj innen... ez parancs...! – sziszegte a férfi.

– Nem hagyom meghalni! – rivallt rá Aika, miközben gumikesztyűt húzott.

El kellett kötnie a bal kar artériáját, Night Eye azon keresztül vesztette a legtöbb vért. Viszont törődnie kellett a belső szerveivel és a gerincével is... Az, hogy egy ilyen súlyú műtét elvégzésével törvényt szeg, teljesen kiment a fejéből.

– A véremmel helyettesíteni tudom a legfőbb ereket és össze tudom fogni a csontokat egy darabig... – motyogta, és beadta az injekciót.

– Minek beszélek... – suttogta remegve Night Eye.

– Nyugalom... nem lesz semmi baj, csak maradjon életben, könyörgöm... – mondta Aika. – Ha a karral kezdem, utána lesz még időm a belső szervekre, de addig csak sterilizálni tudom a helyet...

Megragadta a szikét, és nagyot sóhajtott. Egy orvos mindig a betege számára legelőnyösebb helyzetet nézi, amennyiben ezzel nem sért törvényt.

– Nem vagyok orvos... és ha ez kiderül, sosem fogok engedélyt kapni arra, hogy az legyek. Egy orvosnak kell másodsebész, műtős, altatóorvos, műtőssegéd és az altatóorvos asszisztense. Én ezek nélkül is el fogom végezni a műtétet – mondta magának keményen, azzal munkához látott.

A kezéből kikerült eszközöket folyamatosan újratisztította. Alig pislogott, úgy dolgozott. Hamarosan már a sebvarrótű és a cérna volt használatban. Mindössze öt percébe került megszüntetni a vérzést, majd további háromba összevarrni a nyílt sebet. A talaj folyamatosan remegett alatta, de Izuku jól megállta a helyét, mert a pajzsát nem törte át senki.

Miután bekötötte a bal kar maradványát, egy másodpercnyi szünetet sem tartva, Sir mellkasához térdelt, és megkezdte a belső szervek helyreállítását. Tizenöt perce dolgozhatott a nagyobbik seb fölött, mikor a talaj olyan erősen megremegett, hogy majdnem ráesett a sérültre.

Egy hatalmas, fekete karomszerűség karistolta végig a pajzsát, de ő nem engedte át a támadót. A szörnyeteg, ami Chisaki szívverését hordozta, tovább próbálkozott. Aika rögzítette Night Eyet, és a pajzsot is megerősítve folytatta amit elkezdett. Egy hangot sem adott ki. Ehhez a küzdelemhez nem kellett beszéd. Még a külvilág zajait is kizárta, s nem hallott már mást, csak Night Eye gyenge szívverését.

Ekkor azonban olyan történt, ami eddig soha sem.

A rengeteg szívhang, amik eddig mind zajosan jelezték, hogy emberek vannak körülötte, megszűntek. Aika megdermedt. Eltalálta volna egy lövedék ami Tamakit és Togatát is? Nem, az nem lehet, azt érezte volna... a vérét még mindig képes volt irányítani. Ezek szerint csak a hallását vesztette el. De hogy mitől, arról fogalma sem volt.

Aztán hirtelen egy dobbanás szakította meg a csendet. Majd még egy. És még egy. Rövid és hosszú szünetek. Mint az eső egyenletlen kopogása, úgy robbantak be egyesével a hangok a fülébe, verekedték át magukat a dobhártyáin, és nem kellett hozzá sok idő, hogy felfogja mik ezek. Valaki morze jelekkel próbált üzenni neki.

Elsápadt a maszk alatt, amint kibetűzte az üzenetet.

Rég láttalak, Aika-chan.

Azon nyomban felismerte a szívdobogást. A kezéből kiesett a peritoneum olló, szája elnyílt a csodálkozástól és a rémülettől.

Izuku szemszöge:

Amint Aizawa ránézett, Eri ereje megszűnt, és a kislány ájultan roskadt össze. Izuku rögtön elkapta. Fáradt volt, úgy érezte, egyesével kifacsarták minden idegsejtjét. Chisakit Uraraka azonnal ártalmatlanította, és már csak a mentők és a rendőrség szirénáit lehetett hallani.

Győztek. Chisaki hiába egyesült több emberével is, Eri segítségével legyőzte. Használta a One For All-t teljes erejében, anélkül, hogy megsérült volna. Minden eredményt a kislánynak köszönhetett. Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőle.

Ebben a pillanatban egy velőtrázó sikoly hasított a levegőbe. Hosszan kitartó, magas, sokkolt hang.

Izuku felpattant és az út közepén tátongó szakadék széléhez ugrott. A hang forrása Aika volt. A lány a földön feküdt Night Eye mellett, kezét a fülére szorította, és úgy vonaglott, mintha elevenen nyúznák. A vére felbolydult, látszólag teljesen kikerült az irányítása alól.

Izuku döbbenten kereste a lány kínjának forrását, de körülötte senkit sem látott. Végül az egyik mélyedésben pillantott meg egy alakot. Először azt hitte, a Hősgyilkos az, de aztán észrevette a különbségeket. Habár a férfinek ugyanolyan fekete, vad haja, hasonló arcformája és vörös szeme volt, kicsit különbözött Aika apjától. A teste nyurgább, a testtartása más, és az arckifejezése sem stimmelt. Halványan mosolygott, mintha semmi gondja nem lenne. A bal kezét zsebre vágta, a másikat pedig Akaguro felé nyújtotta. Az ujjai között egy aprócska szerkezet volt, amit a lány irányába tartott.

Ekkor észrevette őt. Vörös, rettenetes szemeit ráemelte, és Izukuban megfagyott a vér. Az emberség leghalványabb jelét sem látta a fekete szembogarakban, csupán enyhe csalódottságot. A férfi leeresztette a kezét, intett neki, majd lassan elsétált.

Aika sikolyai elhaltak, a lány összerándult, és nem mozdult többet. Izuku azonnal leugrott érte a csatatérre, ahová szinte rögtön egy mentőscsapat követte. Közelebbről nézve látta, hogy Aika füleiből vér patakzik, végigfolyva az arcán és fehér kesztyűs kezén. A vére elvesztette a tartását, és ugyanaz történt, mint a vizsgán. A karjai rohamosan kékülni kezdtek, ahogy egyre több vért vesztett.