- Elég sivár iroda, már megbocsáss - hordozta körbe a tekintetét Dabi a rideg helyiségben.

- A rendetlenség nem az én stílusom - vonta meg a vállát Overhaul, és intett neki, hogy foglaljon helyet a vele szembe lévő kanapén. A két ülőalkalmatosságon kívül csak egy kis faasztal alkotta a berendezést.

- Harminc percen keresztül meneteltem a föld alatt, hogy ideérjek, mint egy rohadt kis hangya. Mégis, milyen yakuza kuksol a föld alatt?

- Nem tudhatjuk, ki figyel, és milyen szándékúak a vendégeink. A föld alatt rengeteg útvonal kapcsolódik össze, és nagyobbak a lehetőségeink is. Akik ismerik a terepet, előnyben vannak a többiekkel szemben.

- A föld alatti rendszabályozásnak köszönhetjük, hogy fennmaradtunk a mai napig - magyarázta az apró, fekete kis figura, aki Overhaul mellett ücsörgött, és egy köteg pénzt számolt át. - De komolyra fordítva a szót; a telefonbeszélgetést halál komolyan gondoltad? A feltételektől függően csatlakoznátok hozzánk?

- Olyasmi - helyeselt Dabi, és kényelmesen leült a kanapéra, mindkét lábát feldobva az asztalra. - Ti vagytok azok, akik a nevünket akarjátok használni. Mi a befolyásunkat akarjuk kiterjeszteni. Kíváncsi vagyok az indítékaitokra és arra, hogy képesek lennénk-e együtt dolgozni.

- Tedd le a lábad - sóhajtott Chisaki. - Összemocskolod az asztalt.

- Ennek azt hiszem úgy kéne hangoznia, "légy oly szíves, és tedd le a lábad", főnök - válaszolt hanyagul Dabi. Ha játszani akarnak, ő fogja diktálni a szabályokat. A vezetői szerepből semmit nem fog engedni. Elkezdte felsorolni a saját feltételeit:

- Nos akkor... először is, ha együtt is akarunk dolgozni, nem fogjuk magunkat alárendelni a hülye kis bandádnak. Úgy fogunk mozogni, ahogy nekünk tetszik, és ti is azt csináltok amit akartok, leszarom. Mondhatni, "fifty-fifty" lesz. Együtt fogunk dolgozni, de nem egyesülünk, és senki sem fogja bekebelezni a másikat.

- Ez az összes kritériumod? - kérdezte Overhaul.

- Nem, van itt más is - emelte fel figyelmeztetően az ujját Dabi. - Az a terv, amiről már beszéltél. Mesélj róla többet. Nem fogjuk a nevünket adni semmilyen hitvány kis vázlathoz. Habár... - mondta, majd elkezdett a belső zsebében keresgélni a kis fegyver után.

A mozdulata viszont abban a pillanatban félbemaradt, mikor hátulról egy pisztolyt nyomtak a koponyájához, a kis fekete szutyok pedig felugrott, és egy hatalmas kart növesztve megragadta a torkánál fogva.

- Ne légy ilyen pimasz - morogta a fegyvert tartó figura. - Egy kicsit túlmész a határon, nem gondolod?

- Mégis, mit gondolsz, ki vagy te?! - dörrent rá a kisebb.

Pár pillanatra lehunyta a szemét. Nyugodtságot erőltetett magára, és úgy kérdezte.

- Ki vagyok én? Szerintem azt nem szeretnéd tudni - sziszegte. - És amúgy is, ez az én szövegem. Azt hiszitek, hogy a nyomorult kis gyalogotok elég ár volt Magne-ért, csak mert a ti maszkotokat viselte? És azt se feledjétek, hogy egy karral is tartozunk. Szóval ha nem fogjátok fel, hogy ha nem kötjük meg a legapróbb megállapodást... Hiába ismeritek az utat, a föld alatt vagyunk, elég oxigéndús környezetben.

Fenyegetően felemelte a karját, és az ujjain rögtön kigyúltak a kék lángok.

- Chrono, Mimic, hagyjátok - szólt rá a társaira Chisaki. - Egész idáig jött, hogy tárgyaljon velünk, és mindkettőnk jövője kockán forog. Hagyjuk, hadd mondja, amit akar. Valaminek a közepén voltál, nem igaz?

Dabi most végre előhúzhatta az apró, pisztolyba tölthető lövedéket, aminek végén egy kis tű meredt előre.

- A tervedben nagy szerepet játszik ez a kis szemét.

A kis fémhenger ijesztően villant meg a lámpák fényében. A végéből kiálló tű egyértelműen utalt arra, hogy nem sebzésre találták ki. Hanem mérgezésre.

- Mi ez? Miután eltaláltátok vele, Mr. Compress többet nem volt képes működtetni az erejét. Mire akarod használni? Mik vele a terveid? Mondd el.

Chisaki sejtelmes tekintettel nézett rá, úgy mondta:

- El fogom törölni vele az igazságot.

- Ez szép és jó, de kifejtenéd?

- Ahogy mondtad, az embered elvesztette az erejét. A tökéletesített változata ennek a drognak képes eltörölni valaki képességét örökre. Egyetlen egy mozdulattal legyőzhetünk minden hőst, ellenséget és ellenfelet.

Dabi összeszűkült szemmel mérte végig Chisakit.

- Nem hazudik? - kérdezte végül.

- Ó, nem, nekem totál komolynak tűnik - válaszolt Sam, és ellökte magát a faltól, aminek eddig unottan nekidőlt.

Chrono, Mimic, de még Chisaki is felpattantak.

- Hogy tudtál behozni egy embert?! - üvöltötte a Mimic. - Leellenőriztük minden lépésed!

- Őt nem lehet leellenőrizni - vigyorodott el Dabi.

Chrono célzott és lőtt, ám a férfi egy laza mozdulattal elkapta a felé süvítő golyót.

- Unalmas, hogy rögtön fegyvert rántotok - jegyezte meg.

- Teleporter vagy? - sziszegte Overhaul, lassan lehúzva egyik kezéről a kesztyűt.

- Teleportál a fene. Egyszerűen bejöttem, ti meg nem küldtetek ki - vonta meg a vállát Sam. - A jelenlét hibátlanul elrejthető, anélkül hogy bármiféle képességet használnánk.

Chisaki megdermedt.

- Azt ne mondd, hogy te Sam vagy...

- Személyesen! Jelenleg Dabinak dolgozom, de azt mondta, nektek fogunk segíteni. Legyen bárhol, megölöm, eltüntetem, elhozom, tönkreteszem... két személy kivételével bárkit és bárhogyan - vigyorodott el a világ legnagyobb gonosztevője és bérgyilkosa.

Bakugo szemszöge:

Katsuki alig látott a dühtől.

Mióta ugyanabba az ügynökségbe csatlakoztak a gyakorlat miatt, Bakaguro és Deku legjobb barátok lettek. És erre a végső bizonyíték az volt, hogy elkezdték egymást a keresztnevükön hívni.

Számára volt talán a legfurcsább és legváratlanabb, de olyan féltékeny volt, hogy az már fizikailag fájt neki. Alapvetően sose vágyott barátokra, Kaminari és Kirishima mégis rátapadtak, mint a piócák, és néhanapján még a társaságukat is élvezte. De Bakaguro más volt. A lány neki öntötte ki a félelmeit a táborban, mikor a mosómedveszemű a vízbe lökte. Őt rabolták el vele együtt, ő maradt ott küzdeni, ő mentette meg Shimurát, ő harcolt All For One ellen, csaknem egyenrangúként. Ő volt az, aki az egyik szemét adta egy emberért, és ő volt, aki elkapta Togát, és le is tette az engedély vizsgáját.

Katsuki annyit gondolkodott ezen, hogy már azt sem tudta, hogyan vélekedik Akaguroról úgy általánosan. Ellenségnek már rég nem tekintette, ezzel tisztában volt. De normális az, ha ennyire féltékeny egy barátja másik barátjára? Kirishima és Kaminari ezer másik emberrel is jóban volt, mégse zavarta. Akaguro szerez egy barátot, és máris fel tudna robbanni. Nem, ez nem természetes.

- Hé, hé, Kirishima! A hősneveddel van tele az internet! - visította izgatottan Kaminari, a telefonjával hadonászva. - Benne vagy a hírekben, hát nem király?!

- Tsuyu, Uraraka! Ti is itt vagytok! - lelkendezett Ashido.

Ezen három ember szintén csatlakozott egy hőshöz, és mindhármuknak volt egy incidense. A békacsaj és Uraraka két óriás csatáját állították meg, Kirishima pedig egy tövisképességű emberrel vette fel a harcot, teljes sikert aratva. 

Katsuki elolvasta a cikkeket már reggel, és a fogát csikorgatta, hogy ezek is előtte haladnak a hőssé válás útján. Sürgősen meg kell szereznie az engedélyét, és kitűnni a tanulmányaival, ha ő is el szeretne érni valamit még ebben az évben.

- Tényleg ott vagyunk... - hebegte Uraraka.

- Kíváncsi vagyok, hogy csinálták a képet - motyogta Asui, és a telefonjába mélyedt, hogy választ találjon a kérdésre.

- Lehet, hogy rajongóitok is lesznek, mint Mt. Lady-nek! - pattogott a mosómedveszemű.

- Áh, féltékeny vagyok! - nevetgélt a láthatatlan csaj.

- Ha egyszer megszerzed az engedélyt és belépsz egy ügynökségbe mint tanonc, te is egy leszel a hősök közül, és ragyogó teljesítményt kell nyújtanod... Mindazonáltal egy diák legfőbb kötelessége a tanulmányai szinten tartása és javítása! Hiába van dolgotok iskolán kívül is, az órákon való alvás nem megengedett!

- Mi...?! - kapta fel a fejét a padról Akaguro.

- Jól mondod, Iida! Ez az, amivel megmutatjuk az elhatározottságunkat! - jött tűzbe Kirishima. - Nincs igazam?

- De igen! Én is mindent bele fogok adni! - kiáltotta Deku.

Katsuki nem törődött a további áradozással arról, milyen jó a tanulás, mert a figyelmét Akaguro kötötte le, ahogy a lány fáradtan pislogva visszaomlott a padra, egy szóval sem kapcsolódva be a beszélgetésbe. A szeme alatt sötét karikák húzódtak, és szép lassan ismét elaludt.

Katsuki homlokráncolva meredt rá. Ilyet még egyszer sem látott tőle. Igaz, Akaguro csendes típusú ember volt, mégis mindig tele volt energiával. Valaminek történnie kellett ahhoz, hogy csak úgy elaludjon már kora reggel.

Nem szólt semmit, mert úgy volt vele, hogy mégis mi köze volna a lány problémáihoz. Hiszen csak barátok voltak, és ő is gyűlölte, mikor mások beleszóltak a dolgaiba.

Ez az elhatározása viszont pár nappal később megdőlt, mikor Akaguro az óra közepén is elaludt. Eddig csak a szünetekben engedte meg magának az alvást, ám most úgy tűnt, nem bírta tovább.

- És akkor hogy fordíthatjuk le ezt a mondatot múlt időben, Akaguro? - mutatott a lányra Persent Mic az egyik angolórán.

Mikor öt másodpercig nem jött válasz, Mic megismételte:

- Akaguro, hogy mondod ezt a mondatot múlt időben, angolul? 

Ismét semmi. Ekkor az egész osztály szinte egyszerre fordult hátra, Akaguro felé pillantva, aki egyenes háttal ült, kezében rendesen tartva a tollat, félig nyitott szemmel bámulva a tábla felé. Habár - ezt Katsuki rögtön észrevette - sehova sem nézett. A lányt írás közben, egyik pillanatról a másikra elnyomta az álom.

- Akaguro, kérdeztem valamit - emelte fel a hangját Yamada-sensei, és a két padsor közt odasétált Akagurohoz, és a kezét a lány vállára tette. - Akaguro?

Amint hozzáért, Aika megugrott, és rémülten nyikkanva felébredt.

- Akaguro, jól vagy? - nézett rá fürkészve a tanár.

- Igen! Bocsánat, sensei...!

Akaguro megrázta a fejét, és a tábla felé pillantott.

- Akkor kérlek, vegyél részt az órán - morogta Present Mic, és visszament a terem elejébe. - Nos tehát, a mondat...

Katsuki a gyakorlati óra után a gyengélkedőn végezte, mert Kirishima egyik támadása telibe kapta, és nem most akart vérmérgezést kapni.

- Kész is volnánk! - paskolta meg a karját Recovery Girl, miután seperc alatt begyógyult a mély vágás, ami pár pillanattal ezelőtt még az egész felkarját átszelte.

- Köszönöm - morogta.

Mikor felállt, alaposabban körülnézett a steril helyiségben. Az íróasztalon meglátott egy füzetet, amin rögtön kiszúrta Akaguro nevét. Recovery egy másik betegéhez bandukolt, aki kénytelen volt ágyban maradni, mert a lábával történt valami. Mikor a vénasszony eltűnt a paraván mögött, Katsuki az asztalhoz lépett, és kinyitotta a füzetet.

Akaguro minden bizonnyal itt hagyhatta, mert az ő kézírását ismerte fel a lejegyzett szövegekben. Egy-két lap alján megpillantott pár firkát is, amik olyan borzalmasan néztek ki, hogy alig bírta felismerni a velük ábrázolt személyeket.

Megtalálta köztük Dekut a hülye zöld hajával, a felemást, még három másik vörös és fehér hajú embert, All Mightot mindkét alakban, Urarkát és Asuit, de még Aizawát és Endeavort is. Mikor megtalálta önmagát, elöntötte a harag. Hogy merik őt ilyen rondán lerajzolni?! Végül csak elvigyorodott a tényen, hogy kiérdemelte a füzetbe való bekerülés megtiszteltetését.

Tovább lapozva látott pár felvázolt kottát, egy-két lap széli számolást, de a füzet javarészt olyan jegyzetekkel volt tele, amiket képtelen volt felfogni. Végül az utolsó oldalak felé megtalálta a Hősgyilkosról készült rajzot is, ami talán kicsit kidolgozottabb volt mint a többi.

A férfi mellett egy félig-meddig átfirkált prototípus is volt, ami szinte teljesen ugyanolyan volt, mint a társa, csak kicsit magasabb és vékonyabb. Pár pillanatnyi bámulás után viszont Katsuki rájött, hogy a kettő figura nem ugyanazt az embert ábrázolja. A jobb oldali egyértelműen nem a Hősgyilkos, hiába volt hasonló hozzá. A haja rövidebb, a testalkata is más... a tekintete pedig még Akaguro stílusával is kifejezetten ijesztő volt. Olyan volt, mintha minden vágya a gyilkolás lenne.

- Fáj még a karod? - kérdezte Recovery Girl, mire Katsuki gyorsan becsapta a füzetet, és a nő felé fordult.

- Nem... viszont lenne egy kérdésem.

Aika szemszöge:

Lehajtott fejjel gubbasztott az étkezőasztalnál, csendben hallgatva Izuku, Shoto, Iida, Ochako és Tsuyu beszélgetését.

- Mi holnap fogunk menni a következő gyakorlati napra! - mondta lelkesen Ochako, és nagyot kortyolt a poharából.

- Nekünk is holnap lesz gyakorlati nap, habár nem kell majd vinnünk a jelmezünket... igaz, Aika-chan?

- Hm? Ja, igen, holnap megyünk...

- Akaguro-san, nem hinném, hogy neked benne kéne maradnod ebben a gyakorlatban. Ahogy ma órán elaludtál... - csóválta a fejét rosszallva Iida.

- Az nem azért van, mert túl sok mindent vállalok magamra, Iida-kun... csupán mostanság nem alszom jól - motyogta, és kedvetlenül a tányérjára meredt.

- Apukád miatt, nem igaz, Aika-chan? - kérdezte együtt érzőn Tsuyu.

- Elég nehéz lehet neked így - bólogatott Izuku.

- Aha...

Addig jó, amíg ezt elfogadják mint kifogást - gondolta magában. - Addig sem kérdezősködnek, vagy vesznek ki az ügynökségből. De ki kell találnom valamit, különben Aizawa kérdés nélkül meg fogja semmisíteni a szerződésemet, Todoroki-san pedig rettentő dühös lesz ha ilyen szégyent hozok rá. Nem akarom, hogy még jobban mérges legyen Shotora...

Vacsora után úgy vonszolta fel magát a szobájába, de esze ágában se volt aludni. Kinyitotta a könyveit, és elkezdte átismételni a belső sérülések tüneteit. Alig öt perccel azután, hogy elkezdett tanulni, kopogtak az ajtaján.

- Bakaguro - Bakugo az invitálást meg se várva benyitott, és az asztalához ment.

Ledobta mellé a jegyzetfüzetét, amit még a rendelőben felejtett.

- Ezt Recovery-nél hagytad. És a vénasszony üzenetet küldött neked - csúsztatott elé egy összehajtott papírt is.

Aika komótosan széthajtotta.

Kedves Aika-chan!

Mint azt észrevettem, szokatlanul fáradt és szétszórt voltál az elmúlt napokban, amit nem egy ember meg is jegyzett a környezetedben. Ezért a saját érdekedben amíg vissza nem zökkensz a rendes kerékvágásba, nem tartok neked különórákat. Amint sikeresen kipihened magad és újra kiegyensúlyozott leszel, folytathatjuk a képzést.

Gyógyulj meg hamar!

Shuzenji Chiyo

- Hogy mi? - nézett fel döbbenten a papírról. - Te beköptél Recovery-nek?

- Mi az, hogy beköptelek?! - csattant fel Bakugo.

- Az, hogy elmondtad neki, hogy elaludtam órán, és most nem enged tanulni! - kiáltott rá kétségbeesetten. - Bukko-kun, én nem nővérképzőbe vagy egészségügyire mentem! Ha nem zárkózok fel és teljesítek hibátlanul, soha nem fogok bekerülni egy egyetemre! És ehhez szükségem van a sensei-re!

- És tudod mire van még szükséged? Alvásra és észre, hogy segítségként fogd fel azt, hogy aggódok érted és szóltam neki!

- De nem azért nem tudok aludni, mert tanulnom kell!

- Akkor lépj ki az ügynökségből!

- Az sem probléma!

- Akkor maga az iskola?

- Nem! Nincs gondom semmi ilyesmivel!

- Hát akkor mi bajod?!

Aika nagyot sóhajtott. Persze, hogy ez lett belőle...

- Nem akarom elmondani... az apám nemrég szökött meg a börtönből, és...

- És félsz, hogy megtámadja az iskolát?

- Olyasmi...

- Hülye vagy - ütött a fejére a fiú. - Stain nem olyan képzett, hogy képes legyen átütni egy ekkora biztonsági rendszert és felvegye a harcot tíz hőssel. Nyugodj meg, és aludj normálisan. És ne használj több altatót, mert nem tesz jót.

- Csak egyszer vettem be, és akkor sem használt...

- Na látod!

Bakugo nagyot sóhajtott, és levágta magát a futonjára.

- Akaguro, te nem olyan vagy, akit egy ilyen megfélemlíthet. Sokkal erősebb vagy lélekben bármelyikünknél, és ezt minden amit eddig tettél, bizonyítja. Megküzdöttél Japán legnagyobb gonosztevőjével, a szemedet adtad egy ember életért, a táborban kitartóan harcoltál. Az összes gyengeséged annyi, hogy félsz a víztől és nem bírod felfogni, milyen erős vagy. Meg nem veszed tudomásul a bókokat, de ezt rá lehet fogni arra, hogy simán hülye vagy.

Aika meglepetten pislogott egy darabig, majd mikor rájött, hogy most kapta meg élete talán legnagyobb dicséretét, a szíve őrült tempóban kezdett verni. Egy furcsa, ismeretlen boldogság járta át, minek hatására alig bírta visszatartani a könnyeit. Soha, semmi nem esett neki ennyire jól.

- Köszönöm... - motyogta meghatottan. - De te is erős vagy Bukko-kun! Az egyik legerősebb, akit ismerek!

- Persze... mindenki előttem jár egy rohadt lépéssel, te, Deku, Asui, Uraraka és Kirishima pedig kettővel is!

- Az nem számít - legyintett Aika. - Az út végét nézd, ahol szerintem ott leszel a legjobb három hős közt.

- Az első számú hős leszek!

- Én meg az első számú orvos! De ehhez tanulnom kéne...

- Jól van, bocsánat, legközelebb megkérdezlek, hogy mi bajod, aztán tiltatlak el minden elfoglaltságtól - morogta Bakugo, mire Aika hálásan elmosolyodott.

Nem hitte volna, hogy ilyen jó barátra lel Bakugoban.

Midoriya szemszöge:

Izuku vacsora után a hallban maradt, és ott kezdett el tanulni. Kényelmesnek és hangulatosnak találta a helyet a kanapékkal és a kis asztalkákkal. A térdeit magához húzva gubbasztott az egyik ülőalkalmatosságon, és úgy merült bele a matekháziba. Mikor már nagyon hosszan rágta a ceruzáját az egyik példán agyalva, Todoroki hirtelen mögé lépett, és megnézte mi baja van.

- Ha négyzetre akarod emelni ami a zárójelben van, akkor meg kell szoroznod egymással a két tagot külön is - mondta segítőkészen.

- Mi? Ja, igen... Köszönöm, Todoroki-kun! Ezt mindig elfelejtem. A matek nem az erősségem...

- Én jó vagyok benne - mondta a felemás hajú fiú, és a kanapét megkerülve leült mellé, mire Izuku szíve rögtön olyan tempóban kezdett verni, hogy azt hitte, mindjárt kiugrik a helyéről. - Mennyi feladatod van még hátra?

- E-Ez a két példa...

Todoroki jelenléte tényleg hasznosnak bizonyult, mert Izuku rekordsebességgel oldotta meg a feladatokat. Habár egész végig olyan vörös lehetett az arca, mint egy paradicsomé.

- Köszönöm a segítséget - mondta, mikor az utolsó számot is a papírra biggyesztette.

- Nincs mit, örömmel segítettem.

- Olyan sokat segítesz mostanában... - motyogta zavartan Izuku, a tekintetét szigorúan a füzetén tartva. - Nem is tudom, hogy hálálhatnám meg.

Todoroki elgondolkodva meredt maga elé. Végül felderült az arca.

- Van két jegyem a közeli akváriumba. Eredetileg Aikával akartam elmenni, de ő holnapután nem ér rá, szóval akkor megkérdezlek téged. Van kedved eljönni velem? És így segítenél nekem, mert nem veszne kárba az egyik jegy, én pedig nem mennék egyedül.

Izuku azt hitte, rosszul hall. Tudta, Aika-chan már harsányan kacagna a szívritmusán. Todoroki-kunnal elmenni... tetejébe egy akváriumba! Gyerekkora óta rajongott a tengeri világért, de ezt soha nem említette senkinek. Talán csak Kacchan tudott róla, hiszen az egyik osztálykiránduláson még általánosban láthatta rajta, hogy mennyire élvezte.

Shoto szemszöge:

  - Arra a helyre gondolsz, amit Gang Orca alapított veszélyeztetett fajok számára? - kérdezte lelkesen Midoriya. - Ott vannak delfinek is, amiknek szokott lenni bemutatójuk, és...

Izgatottan sorolta fel a különféle látványosságokat, amiknek Shoto már előre utánanézett, hogy felkészült legyen a randira.

- Akkor eljössz velem? - kérdezte, torkában dobogó szívvel.

- Igen, ha ezzel meg tudom köszönni a segítséget - nézett rá ragyogó szemekkel Midoriya. - Holnapután... az péntek?

- Igen, péntek.

- Akkor pont szabad vagyok! Mikorra megyünk?

- Este nyolcig vannak nyitva, így gondoltam indulhatnánk három órakor, hogy odaérjünk és legyen időnk mindenre.

- Rendben, akkor három órakor... a kollégium előtt?

- Az nekem megfelel.

- Szuper! Alig várom! - mosolyodott el boldogan Midoriya.

Aika szemszöge:

- Aika!

Shoto úgy vágta rá az ajtót, mint akit üldöznek.

- Jó ég, mi az, Sho-chan? - pattant fel a székből, mikor meghallotta, hogy unokatestvére szíve olyan dobszólót ver, amivel csatlakozhatott volna egy bandába is.

A fiú becsörtetett a szobába, és előtte megállva, fülig érő szájjal közölte a hírt.

- Sikerült. Pénteken randim lesz!