- Ez... ez hatalmas -nyögte Aika, mikor Todoroki kinyitotta a ház kapuját, és a szemük elé tárult a japán stílusú épület. - Ebben laktok mind az öten?

Aika még egy hétig maradt a Hosu City-i kórházban, ahol Shoto mesélt neki a családjáról. Az utolsó pár napban a fiúk visszamentek gyakorlatozni, mert az incidens a profi hősöknél való gyakorlati hetük közben történt, de amíg Shoto a kórházban volt, sokat mesélt arról, hogy milyen az élete. Aika megtudta a sebének a történetét, és azt, hogy a nagynénje emiatt kórházban van. Alapvetően haragudott Todorkira, amiért nem hagyta az anyukáját és Kimikot találkozni, de most már ő is ott tartott, hogy nem fog megbocsátani neki azért, amit a családjával tett.

- Igen. A két bátyám habár felnőttek, nem nagyon akarnak elköltözni, és Fuyumi is szereti ezt a házat - válaszolta Shoto.

- Fuyumi tanárnő, ezért egy ideig ő fog oktatni téged, amíg fel nem vesznek a UA-ba - mondta Todoroki, és becsukta Shoto után a kaput, aki begurította Aikát az udvarra. A lány még mindig nem tudott biztosan járni, ezért még másfél hétig kerekesszékben kellett maradnia. Utána kezdhette el használni a mankót.

- Miért pont a UA? - kérdezte értetlenül Aika.

- Mert megadja neked a tanulmányokat, amik szükségesek, és hősengedélyed is lesz - jelentette ki ellentmondást nemtűrő hangon Todoroki. - Te sem leszel engedély nélküli. Mégis, mit gondolnának rólam az emberek, ha lenne valaki a családban, aki nem rendelkezik az engedéllyel?

- De Fuyumi is tanár... és azt mondtad, hogy Masaru és Yuudai egy étteremláncot alapítottak.

- Igen, de mindhárman rendelkeznek az engedéllyel - mondta Shoto. - Nincs olyan Todoroki, akinek ne lenne papírja a képessége szabad gyakorlásáról.

- Ó - értette meg Aika. Szóval ez volt a kettes számú hős büszkesége. Nem volt olyan gyereke, aki ne hősként végzett volna az iskolában. - És ők is a UA-ba jártak?

- Nem, nekik nem olyan intenzív a képességük, mint nekem vagy neked.

Eközben beértek a házba. Az előszobában a két férfi levette a cipőjét, majd beljebb mentek.

- Ez itt a nappali. Ott jobbra van az étkező, mellette a konyha... - Shoto körbetolta Aikát a földszinten, körbevezetve a házban. - ... az emeleten pedig a hálószobák vannak. Neked már átalakíttattuk az egyik vendégszobát, szóval innentől ott fogsz aludni. Az is az emeleten van, szóval ha fel szeretnél menni, szólj nekem, Masarunak, Yuudainak vagy az apánknak, és majd segítünk.

- Rendben... Köszönöm - motyogta Aika. Zavarban volt.

- Valami baj van?

- Nem, nincs semmi, csak... olyan szép tiszta és világos minden. Meg nagy terek vannak. És minden rendezett.

- Hát... nem vagyunk kevesen, kell is a tér.

Ekkor egy nő lépett a nappaliba, ahol éppen ültek. Fehér hajába vörös csíkok vegyültek, és amikor meglátta Aikát, szürkés-barna szeme felcsillant.

- Nahát, sziasztok! Nem is hallottam, hogy megjöttetek. Te biztosan Aika vagy! Tényleg hasonlítasz anyára, pont ahogy Shoto mondta - lelkendezett, majd leült Aika mellé a kanapéra.

- Todoroki Fuyumi vagyok, Shoto nővére, a második legfiatalabb unokatestvéred - mosolygott kedvesen.

- Akaguro Aika - mutatkozott be Aika is. Barátságosnak találta a nőt.

- El sem tudod képzelni, mekkora megkönnyebbülés lesz ez nekem! - folytatta Fuyumi. - Végre egy lány is lesz a háznál rajtam kívül! Olyan magányos voltam itt a négy fiú között.

- Jó is, hogy mondod - bólintott Todoroki. - A gyereknek nincs semmi ruhája. Ami most van rajta, azt is a kórház adta neki.

Fuyumi vetett egy pillantást az elnyűtt, fehér ingre, fehér szoknyára és az egy pár zoknira, amit Aika viselt.

- Egy egész ruhatárat kell majd szerezni neki, és ehhez csak te értesz. Én nem konyítok az ilyen női dolgokhoz - morogta Todoroki. - Nem beszélve arról, hogy fel kell majd zárkóztatni a jelenlegi elsőéves középiskolásokhoz. Sok dolgod lesz vele.

Fuyumi erre olyan arcot vágott, mintha előrehozták volna a születésnapját.

- Hihetetlen! Alig várom, hogy együtt tölthessük a szabadidőnket! - lelkendezett. - Remélem, nem fogsz bennem csalódni. Mit szólnál hozzá, ha már holnap elmennénk cipőt venni? Szereznénk neked egy félcipőt, valami elegánsat, egy szandált...

- Fuyumi, ezt majd megbeszélhetitek kettesben - tette fel a kezét Todoroki. - Még egy dolgot akarok mondani, aztán felviszem Aikát, hogy részletesen átbeszéljétek ezt.

Fuyumi elhallgatott, és Aika érezte, hogy unokatestvére megfogja a kezét, és úgy figyel az apjára.

- Aika, mint tudod a Hősgyilkos lánya. Brutálisan bántak vele az elmúlt kilenc és fél évben, és szinte sose ment társaságba. Szeretném, ha ezt figyelembe vennéd.

Fuyumi elkomorodott, és bólintott egyet.

- Vigyázni fogok rá, mint a szemem fényére.

- Akkor ezt megbeszéltük. Shoto, neked holnap iskola, jobb ha felkészülsz. Fuyumi, felviszem neked Aikát.

Odafönt Aika csodálkozva nézett körbe az új szobájában. Íróasztal, ami mellől most ideiglenesen eltolták a széket, két egyenlőre üres szekrény, egy fiókos szekrény, egy kis polc, amin szabadidős olvasmányok sorakoztak, és egy szép, fehér paplanos ágy.

- Azt hittem, ti futont használtok.

- Ez is hasonló, kemény matrac, csak van váza. Csak apa, Shoto és Yuudai használ futont - magyarázta Fuyumi, majd levett az egyik szekrény tetejéről egy mérőszalagot.

- Ha nem baj, megmérném a méreteidet, ami alapján ruhát választunk neked. Ehhez le kéne venni az ingedet.

Aika engedelmeskedett, és Fuyumi nekiállt méretet venni róla.

- Milyen magas vagy? - kérdezte közben.

- 162 cm.

- És mekkora a testtömeged?

- Ha jól emlékszem, a kórházban azt mondták, 47 kg.

- Borzasztóan sovány vagy, tudod? - sóhajtotta szomorúan Fuyumi, és óvatosan végighúzta a kezét az Aika bal vállán lévő vágások egyikén. - De ezeket a problémákat mind orvosolni fogjuk! Mától rendes ételt fogsz kapni. Jut eszembe, vacsora előtt egy órával le kell majd mennünk, mert én vagyok aki főz a családban.

- Rendben.

- Na, ezzel meg is volnánk - csapta össze húsz perccel később a kezét Fuyumi, és az asztalra rakta a mérőszalagot. - Megvan a felső-, a nadrág-, a fehérnemű- és melltartóméreted! Segítek visszaöltözni.

Miután visszahúzta Aikára az inget, Fuyumi a kezébe vette a lány pár hajtincsét.

- Érdekes...

- Mi érdekes? - fordította meg a fejét Aika.

- Te magad ápolatlan voltál, ha jól mondták, de a hajad egész jó állapotban van.

- Apa mindig megmosta, mert anyukámra emlékeztette.

- Nagyon szép. Szóval Hitomi néni is fehér hajú volt.

- Kimiko mesélt róla?

- Csak egyszer, amikor még kicsik voltunk. Ezzel a hajjal annyi gondom van, hogy nagyon töredezett a vége. Holnap fodrászhoz is elmegyünk... Egy tíz... nem, tizenöt centit kéne belőle szedni. Még úgy is a derekadig érne. És hordhatnád copfban, vagy befonva... Akkor kevésbé töredezne.

Nem sokkal később Fuyumi Shoto segítségével levitte Aikát a lépcsőn, és megkezdte a vacsora készítését. Aika egy darabig nézte, majd odakerekezett a konyhapulthoz.

- Segíthetek valahogy?

- Ha szeretnél, akkor felszeletelnéd azokat a répákat? - mutatott Fuyumi a zöldségekre.

Aika odagurult, kezébe vette a kést, levágott egy karikát.

- Így? - kérdezte, és le sem vette a szemét a munkáról.

- Igen, jól csinálod - mosolygott Fuyumi, majd visszafordult a brokkolihoz, és gyorsan kis fácskákra szeletelte. Amikor Aika már a harmadik répát karikázta, kezdett belejönni a dologba. Gyorsabb tempóra váltott, és megpróbált erőteljesebben vágni, hogy gyorsabban haladjon. És ekkor történt meg a baj.

A kés megcsúszott a nagy hévben, és erősen megvágta a hüvelykujját. Aika viszont nem állt meg, csak egy kicsit visszavett a tempóból. Ha megvágta magát, sosem törődött vele. Viszont amikor végzett a szeleteléssel, észrevette, hogy azokat a karikákat, amiket azután vágott fel, hogy megvágta magát, eláztatta a vére.

Riadtan fordult Fuyumi felé.

- Fuyumi... azt hiszem elrontottam... - hebegte, és félve a zöldségre mutatott. Unokatestvére reakciója viszont minden képzeletét felülmúlta.

- Te jó ég, miért nem szóltál? - szólt a nő, és óvatosan a kezébe vette a sebesült ujjat, amiből ömlött a vér. - Látod? Nagyon vérzik! Ezért vágunk inkább lassabban és biztosan, mintsem gyorsan és veszélyesen. Nem rohanunk sehova, nem kell ennyire sietni.

- Az a baj, hogy vérzik? - kérdezte Aika, majd visszaparancsolta a vért a sebbe.

Fuyumi elképedve nézte, ahogy a vér felemelkedik a zöldségről, és visszaszivárog a vágásba, mintha sosem folyt volna ki.

-Kész - mondta Aika. - Már csak így kell tartanom addig, amíg meg nem alvad.

- Butus - koppintott a fejére Fuyumi. - Szerinted mire való a sebtapasz?

Azzal kiment a konyhából, és visszatért egy piros kis táskával. Fertőtlenítőt és sebtapaszt vett elő belőle, és lekezelte, majd leragasztotta a vágást.

- Így ni. Sérült kézzel már ne vágj semmit, hanem inkább kevergesd a brokkolit, különben odaég.

A konyhában hamarosan ínycsiklandozó illatok kezdtek terjengeni. Aika a terítésben is szívesen segédkezett, így Fuyumi az ölébe rakta a tányérokat és az evőeszközöket, amiket szét kellett osztania az asztalon. Mikor a szalvétákat tette le a villák alá, kinyílt a bejárati ajtó, és beléptek rajta a Todoroki ikrek.

Masaru és Yuudai szinte teljesen egyformák voltak, csupán haj és szemszínben különböztek. Masaru szem- és hajszíne az anyjáé volt, míg Yuudai vörös tincsekkel és égszínkék szemekkel büszkélkedhetett. Mikor ledobták a mellényeiket és a cipőjüket, beljebb léptek.

Először Yuudai vette észre az új lakótársat. Oldalba vágta Masarut, és mikor az ikre rá figyelt, Aikára mutatott.

- Szervusz! - köszöntek szinte egyszerre, majd Masaru folytatta, ahogy bementek az étkezőbe: - Szóval te lennél az új kistestvér?

- Sziasztok. Igazából az unokatestvéretek vagyok - motyogta zavarában Aika.

- Nem kell így félned, egyikőnk sem harap - vigyorgott Yuudai, és lehuppant az asztalhoz.

- Todoroki Yuudai vagyok - mutatkozott be, és összeborzolta Aika haját. - Ő pedig az öcsém, Todoroki Masaru.

- Örvendek - bólintott Aika. - Akaguro Aika vagyok.

- Üdv a családban. Tényleg olyan vagy mint anyánk - állapította meg Masaru, és leült Aika másik oldalára.

- Azért nem teljesen. Nézd a szemeit - mutatott Aika arcára Yuudai. - Öcsém, neked tényleg olyan vörös a szemed, mint a Hősgyilkosé...

Aika kicsit megrezzent, mikor az apjáról kezdtek beszélni. Még nem dolgozta fel teljesen a hirtelen események sorozatát. Szokatlan volt számára, hogy nem hallja az apja szívverését, viszont annál több új emberét, akikét még nem szokta meg. Az ikrek és Fuyumi pedig még teljesen idegenek voltak a számára, és az apjuktól is tartott egy kicsit.

- Mikor először hallottuk, hogy a Hősgyilkos is a családfánk része, el se akartuk hinni - mondta Masaru. - De nézd csak, Yuu; az ő szeme hiába vörös ugyanolyan kedvesen csillog mint anyánké.

- Igen, szóval le lehet szállni az apjáról - lépett az étkezőbe Fuyumi. Furcsa, ijesztő aurát sugárzott.

- Nyugi húgi, csak megemlítettük, hogy hallottuk... - emelte fel védekezően a kezét Masaru. - Nem akartunk rosszat.

- De nem látjátok, hogy rosszul esik neki, hogy az apjáról beszéltek?! - mennydörögte Fuyumi, és lecsapta a sült zöldséget az asztalra, hogy utána csípőre tett kézzel a két bátyja elé álljon. - Ha tudtok róla, hogy Stain az apja, akkor apa bizonyára arról is beszélt nektek, hogy tőle szerezte a hegeit, és miatta van most kerekesszékben! Huszonötször törte el a bokáit!

A két fiatal férfi szégyenkezve lesütötte a szemét.

- Bocsánat, Aika...

- Nem akartuk...

- Ugyan, semmi gond... még mindig jobb, hogy így fogjátok fel, és nem szörnyülködtök, mint azok az emberek a kórházban...

- Mert a te szádból ezt sokkal rémisztőbb volt hallani - lépett az étkezőbe Shoto és az apja. - Ahogy úgy meséled el a válogatott kínzásokat, amiket át kellett élned, mintha mellékesek lennének...

Fuyumi feltálalta a vacsorát, és enni kezdtek. Aika már a konyhában érezte az étel isteni illatát, de amikor bekapta az első szelet húst, kibuggyantak a könnyei.

- Valami baj van? - fordult felé Fuyumi riadtan. - Ilyen rossz lett?

- Nem csak... annyira jó... - szipogott Aika, miközben a könnyei végigfolytak az arcán. - Még sosem ettem ilyen jót... ezt össze sem lehet hasonlítani azzal hideg, dobozos kajával, amit enni szoktam...

Erre a mellette ülő Masaru és Yuudai hangosan felsírva átölelték.

- Innentől mindig ilyet fogsz enni! Soha többé még csak hagyni sem fogjuk, hogy instant ebéd kerüljön a közeledbe!

Aika megrendülten ült két unokatestvére között, és értetlenül nézett Fuyumira.

-Tudod, mi hárman mindig is egy kicsit testvér komplexusosok voltunk... de Shoto sosem hagyta, hogy babusgassuk, mellesleg apa mindig edzeni vitte. Ezért örülünk most neked ennyire. Tetejébe lány vagy, és én mindig is szerettem volna egy húgicát.

- Mi is, mivel Fuyumi csak két évvel fiatalabb nálunk - magyarázta Yuudai.

- Á, akkor világos. Akkor ezért viselkedtek így?

- Igen, habár alapvetően sem normális, hogy elsírod magad egy közönséges étel ízén - mondta komolyan Todoroki.

- De ha egyszer olyan finom, Todoroki-san... én innentől mindig ki szeretném élvezni az ilyen csodálatos dolgokat - mosolyodott el Aika.

Mindenki döbbenten figyelte.

- Ez az első alkalom, hogy mosolyogni láttalak... - hebegte Shoto.

- Remélem többször is láthatjuk majd - nézett rá Fuyumi.

Aika erre elpirult, és innentől csendben evett.

Vacsora után segíteni akart a pakolásban, de Fuyumi megállította.

- Nem, nem. Ez a fiúk dolga. Mi most megyünk, és tartunk egy csajos fürdést! - lelkendezett, azzal megindult a lépcső felé, Aikát maga előtt tolva.

A fürdőszoba hatalmas volt. Zuhany, rengeteg tusfürdő és sampon, valamint egy óriási sarokkád is volt benne.

- Mindenki másfajta sampont, testápolót és szappant használ, ezért van ennyi - magyarázta Fuyumi a tubusos halomban turkálva. - Használod most az enyémet?

- Igen, az megfelelő lesz - mondta Aika, és nekiállt vetkőzni. Mikor a szoknyához ért, nagy nehezen kiszállt a kerekesszékből, és a földön ülve megvált a maradék ruhadaraboktól is.

- Nos, akkor... barackos tusfürdő, és citrusos sampon... - énekelte Fuyumi, miközben elkezdte megtölteni a kádat. Aikának elég volt egyetlen pillantás is a vízre, rögtön visszahőkölt.

Fuyumi is levetkőzött, majd gyorsan letusolta magát. Megmosakodott, addig Aika négykézláb odamászott a zuhanyhoz, és leült egy másik sámlira. Mikor elhelyezkedett, a kezébe vette a szappant, és Fuyumit utánozva megtisztálkodott, majd hajat is mosott. Mikor leöblítette magát, rögtön törülköző után nézett, de Fuyuminak más tervei voltak.

- Gyere - mondta, majd a hónaljánál fogva megemelte Aikát, és a kád felé vette az irányt.

- NE! - kiáltotta azonnal, mire Fuyumi megtorpant, és meghökkenve letette a rémült tekintetű lányt. Megdöbbenve látta, hogy Aikát rázza a remegés.

- Ne... - ismételte Aika most már csendesebben. - Félek az ilyen víztől... - motyogta szégyenkezve. - Túl sokszor nyomták le a fejemet a víz alá...

Fuyumi letérdelt mellé, és magához ölelte.

- Rendben... akkor nem fogunk beülni - suttogta nyugtatóan, miközben Aika hátát simogatta. A lány úgy simult bele az érintésbe, mint egy szeretethiányos kismacska. Nagyon jól esett neki.

- Így maradhatunk? - kérdezte félve.

- Persze - mondta Fuyumi. - De először törülközzünk meg, mert így mindketten megfázunk.

Húsz perccel később Aika a saját ágyán volt, száraz hajjal, Fuyumi egyik pizsamájában. Unokatestvére, ahogy megígérte, ismét átkarolta, és a hátát simogatta.

Aika nyugodtan lélegzett, és a remegése is alábbhagyott. Olyan volt ez számára, mintha ismét édesanyja karjaiban lett volna. Élénken emlékezett a kilenc és fél év éjszakáira, amikor egyedül, magányosan dideregve feküdt a kemény padlón, esetleg egy poros, régi ülőgarnitúrán. Ez teljesen más volt. Fuyumi kedves szavai, a meleg ruha, a tiszta külső, a puha ágy, és a nő érintése és cirógatása pillanatok alatt álomba ringatta.

Shoto szemszöge:

Mikor lefürdött, automatikusan a szobája felé vette az irányt, de útközben megtorpant. Aika szobájának ajtaja előtt volt. Óvatosan benyitott, és még az ő hideg természete is elérzékenyült egy pillanatra, ahogy meglátta alvó unokatestvérét, ahogy a fejét a nővére ölében nyugtatja, miközben Fuyumi egy altatót dúdol neki.

Csendben belépett a szobába, és odasétált az ágyhoz. Mikor Fuyumi meglátta, a szájára tette a mutatóujját, de nem hagyta abba a dúdolást. Shoto leült mellé, és óvatosan végigsimított Aika karján. Nem fogja hagyni, hogy ismét baja essen. Túl sokat szenvedett, és nem volt gyerekkora.

Ebben hasonlított Shotora. Mindkettőjük apja egy őrült, akik azért képezték őket, hogy harcosok legyenek, miközben egyikük sem akart az lenni. Aikának is biztosan voltak álmai, vágyai, amiket teljesíteni akart, de le kellett mondania róluk. Biztos megvannak még. És az egész családja tenni fog róla, hogy visszakapja őket.

Végül is, innentől ő már a kistestvérüknek számított.

Amikor elkezdtem írni ezt a sztorit (tehát tegnap) , egy pillanatra megakadtam, hogy te jó ég, miről is írjak. Aztán mint valami robbanás, annyi ötlet ömlött az agyamba, hogy rögtön írni kezdtem, és ledaráltam egy nap alatt négy részt. Csak mivel igen gyorsan írtam, tetejébe tele van minden hibákkal, most az veszi el az időmet, hogy átnézem, még mielőtt valami fatális hülyeséget tennék közé. Remélem jól alakul, a kritikát szívesen fogadom.