Reggel az ágyamban ébredtem. Teljesen fel voltam töltődve.
Aztán eszembe jutott hogy a parton aludtam. Nem értettem hogy kerültem az ágyamba. Aztán egy kart éreztem a derekam köre fonódni. Megfordultam. Dylan szép kék szemeivel találtam szemben magam.
-Jó reggelt szépségem!-köszöntött. Elmosolyodtam.
-Jó reggelt!-egy puszit nyomtam a szájára.
-Hogy kerültünk haza? Nem emlékszem.
-Elaludtál és én hazahoztalak. Aztán nem akartad hogy elmenjek szóval itt maradtam.
Elpirultam.
-Olyan cuki amikor elpirulsz!-kezét végigsímította az arcomon. Én csak még jobban elpirultam. Nevetett.
Közelebbhúzott és megcsókolt. Szenvedélyesből vadba mentünk átt.
Megőrjít engem ez a srác!
Elhúzódott.
-Készülődj!-adott egy puszit a fejemre és kikelt az ágyból.
-Mi? Miért?-nem akartam felkelni, azt akartam hogy maradjon mellémbújva.
-Hát megyünk edzeni! Siess!
-Ahhhjj... Okké!
Gyorsan el is készültem és indultunk a partra.
Egész nap edzettünk. Ma nem fáradtam ki annyira. Talán többet kéne a Holdfényben aludnom..és
Dylan karjaiban.:)
Ma is ugyan azokat próbáltuk mint tegnap. De ma összejöttek..mondjuk. Hát jobban ment az biztos.
De nem volt túl sok kedvem hozzá.
Csak Dylannel akartam volna lenni úgy hogy nem edzünk hanem beszélgetünk meg stb...na értitek..
Már ment le a Nap.
Éreztem hogy jön vissza az elvesztett energiám ahogy egyre sötétebb lesz, mert jött fel a Hold.
Ma kifejezetten szép volt az ég! A csillagok csak úgy ragyogtak.
Már indultunk haza...legalábbis azt hittem.

-Most meg hova megyünk! Nem mehetnénk már haza? Be szeretnék bújni a pihe puha ágyikómba..veled!
-Ez az ötlet nekem is tetszik! -Kacsintott rám. Elpirultam.. Megint. Nevetett. Ó..az a gyönyörű nevetése!
-De elötte el szeretnélek vinni valahova!
-Hova?
-Majd meglátod!
-Oké!
Bíztam benne. Követtem.
Gyönyörű volt a tenger ahogy a hold fénye tükröződött rajta. Fantasztikus. Legszívesebben úsztam volna egyet. De túl hideg volt a víz és nem akartam megfázni.
Romantikus volt. Kézenfogva sétálunk.

Egy barlanghoz értünk. Már régóta élek itt de ezt a helyet még életemben nem láttam. Csodálkoztam és nem értettem hogy ő honnan ismeri ezt a helyet.
-Te honnan ismered így a környéket? Én itt még életemben nem voltam.
-A Könyvből tudom hogy létezik. Már jártam itt aznap éjjel amikor megérkeztem a faluba, de...
-De mi?
-De nem nyílt ki.
-Miért nem?
-Nem tudom. Az volt a Könyvben hogy a hold fénye, ereje nyitja, de nem nyílt. Pedig direkt teliholdkor jöttem ide. A varázslatot is elmondtam amit kellett de semmi.
És innen gondoltam hogy idehozlak téged..hátha..hátha...-lehajtotta a fejét és megvakarta a tarkóját.
-Hátha én kitudom nyitni. Ugye?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-I-i-igen. De nem azért mert én kincset akarok.-mentegetődzött.
Csak mert neked akarom bebizonyítani hogy tényleg különleges vagy ha hiszed ha nem.
-Melletted különlegesnek is érzem magam.-megcsókoltam.
-Megpróbálhatom...
-Tényleg?-hitetlenkedve nézett rám.
-Persze. Egy próbát megér.
-De örülök hogy ezt mondod! -Egy cuppanós puszit nyomott a számra. Örült! Láttam! Olyan cuki!
-Na és mit is kell mondani?
Elmondta a varázsigét. Megjegyeztem. És kezdtem is.

Koncentráltam a barlang bejáratára és próbáltam nagyon odafigyelni, de nem ment.
-Mégegyszer megpróbálom!-mondtam.
És csináltam, csak csináltam, de semmi.
-Hát úgynézki csak mese. Gyere, hadjuk-mondta elkeseredve egy kicsit.
-Nem. Én nem adom fel! Mégegyszer megpróbálom és ha kell akkor mégegyszer nem érdekel. Ebben a faluban már semmi sem mese. És végre egyszer valamit meg akarok jól csinálni az erőmmel mert eddig semmi sem jött össze!-dühös kezdtem lenni..magamra.
-De nem akarom hogy veszélybe sodord magad, mint múltkor.
-Nyugodj meg. Jól vagyok. Azóta már feltöltődtem és még erősebbnek érzem magamat.
-Oké. De utoljára. Annyit nem ér hogy rosszul legyél-mondta és aggódó pillantást vetett rám.

Felnéztem a Holdra. Soha nem láttam szebnek. Tele voltam büszkeséggel,örömmel,boldogsággal,
vidámsággal,erővek,küzdőszellemmel és szerelemmel. Tudtam hogy most sikerülni fog. Éreztem.
Hát nekiláttam. Mostmár nem csak mondtam a szöveget, hanem mozdulatokat is végeztem. Harmóniába akartam kerülni a Holdal, egy lenni vele. Sikerült is. Éreztem..éreztem magamban az energiáját, minden porcikám tele volt fénnyel. Már a szemem is...a szemem ragyogott..szikrázott..újra. Fantasztikus érzés. Csak úgy világított a sötétben. Tudtam hogy a Hold büszke rám és ez azért sikerült, mert elhittem..elhittem magamról hogy én vagyok....hogy én vagyok a HOLD és ez megváltoztatott mindent.
Sikerült! Kinyílt a barlang.
Tudtam hogy sikerült így befejeztem.
Éreztem hogy a szemem kialszik, de most nem estem össze. Nem is gyengültem le, inkább sokkal erősebbnek éreztem magamat mint eddig.
-Jól vagy? -Kérdezte Dylan.
-Igen! Soha jobban!-megöleltem.
-Tudtam hogy sikerülni fog!!-mondtam.
-Én is. Tudtam! Elhitted..elhitted ugye?-kérdezte reménykedve.
-Igen! Egy percig igen. Elhittem hogy egy vagyok a Holdal, de ez már kicsit elhalványult bennen.
-Hát ne hagyd hogy elhalványuljon! Őrizd meg a hitedet, mert egyszer tudássá fog válni és ha szerencsénk van akkor nem sokára tudás lesz.
-Ezt hogy érted?-értetlenkedve néztem rá.
-Majd meglátod!

Erővel telve,kézenfogva beléptünk a hatalmas és sötét barlangba...