Pár perc múlva kopogtak az ajtón.

-Gyere be!-Mondtam.

Nyílt az ajtó. Belépett. Belépett maga a tökéletesség. Ott állt előttem.
Ilyen helyes, jóképű és vonzó srácot még életemben nem láttam. És tényleg jól emlékeztem a szemére. Gyönyörűen ragyogott megint. Ahogy megpillantott felcsillant a szeme. Azt hittem megint elájulok. De tartottam magam. Próbáltam erőt venni magamon hogy ne látszódjon rajtam.Amandának igaza volt! Ez egy FÉLISTEN!
Észrevettem hogy furcsán néz rám. Azt hittem hülyén nézek ki, bár ez valószínűleg igaz volt mert két napja csak feküdtem. A hajam kócos és én meg valószínűleg fal fehér. Aztán leesett hogy miért néz rám furcsán. Amióta besétált őt bámulom.
Elpirultam. Éreztem hogy ég az arcom. De hisz ez nem lehet! Én nem szoktam elpirulni soha. Ez a srác olyan hatással van rám mint még soha senki más. Pedig most látom először. Ez megilyeszt de egyben érdekel. Ami elött még ennél is jobban kinossá vált volna a helyzet kérdeztem. Elég nagy koncentráció kellett egy értelmes szó kinyögéséhez egy légtérben vele.

-Kivagy? Honnan jöttél és miért?-faggattam ki kíváncsian.
- A nevem Dylan. A Szír földről jöttem. Ott élek a népemmel akik hasonlóan vízidomárok mint ti. Én is az vagyok.-teljesen nyugodtan válaszolt a kérdéseimre. Ez kicsit aggasztott. Bár semmi oka a nyugtalanságra.
De közben tetszett ahogy beszélt. Mámorító hangja bezengte a szobát és én csak úgy faltam a szavait. Érdekesnek,bátornak, izgalmasnak és veszélyesnem tűnt. Ez tetszett.

-De az hogy lehet? Úgy tudjuk hogy csak mi létezünk akik erre képesek.-hihetetlennek tartottam amit mondott.
-Ez így is van. Csak mi elmentünk ebből a faluból. Vagyis az őseink,és ott telepedtünk le ahol most élünk. Állítólag vita folyt a nép két része között így ők továbbálltak.
-Mi?? Mi az hogy a nép két része között?-értetlenül néztem..abba gyönyörű szép szemébe. Ahh..el kell terelnem róla a figyelmemet.
-Vagytok ti, akiknek a Hold az atyja és vagyunk mi, akiknek a Nap. De ugyan úgy a vizet idomítjuk,csak mástól származunk.
-És ti ezt hogy hogy tudhatjátok és mi nem?-értetlenkedtem. Ez teljesen elképeztő. Szerintem be van szívva.
-Nem tudom. Én is csodálkozom hogy te ezt nem tudod.-vakarta a tarkóját. Leült az ágyam szélére amibe beleborzongtam. Jó értelemben.
-Mért kéne tudnom? Más se tudja. -már tényleg semmit sem értettem.
-De te különleges vagy!-miért mondja mindenki ezt rám? Komolyan, nem értem! Ezeknek elment az eszük. Biztos vagyok benne hogy Dylan tényleg szívott valamit! Bár nem nézném ki belőle. Miért kell ilyen jó pasinak lennie? Nem tudok ellenálni neki. Ez nem én vagyok! Valamit csináltak velem! Nekem nem szokott csak úgy első pillantásra megtetszeni egy pasi! Sőt nem szoktak tetszeni! Úgy látszik a helyesebbek a nép másik felén vannak. Ez nem igazság.
-Mi? Mitől lennék én...PONT én..különleges. És miért mondja ezt mindenki?? Meg hogy oly hatalmas az erőm hogy egyszer ha szükség van megmentem mindnyájukat...MIÉRT???

Éppen fel akartam kelni az ágyamból mérgemben,de elszédültem ahogy felálltam. Dylan megfogta a derekamat és visszarántott az ágyba. Nem mondom hogy rossz érzés volt sőt..nagyon kellemes volt..és ahogy az ágyra visszaestem pont úgy fogott hogy találkozott a szemünk. Egy darabig úgy is maradtunk,aztán elhúztam magam tőle. Nem szabad csak úgy átadnom magam egy vadidegennek. Kitudja mit akar. Még ha egy igen dögös idegen is.
-Óvatosan! Még összeesel itt nekem és azt fogják hinni csináltam veled valami.-aggodalmaskodott.
- Miért is jöttél ide?-tettem fel újra a kérdést.
-Téged kerestelek és meg is találtalak.-mosolyodott el féloldalasan. Ez kifejezetten sexyn áll neki. Magával ragadó.

Na tessék! Mondtam hogy nem szabad csak úgy elvetemülten odadobnom magam neki erre azt mondja hogy engem keresett miközben nem is ismert.

-És miért kerestél te engem? Nem is ismersz!!- felháborodtam. Mi vagyok én? Egy tárgy amivel azt csinál az ember amit akar? Hat nagyon nem. Van lelkem és szívem. Élek!
-Mert szükségem van rád! Őő..vagyis a falunak, mindenkinek.

Elpirult! Olyan cuki volt. Awww.. na jó..ezt most kell befejeznem. Hányingerem van saját magamtól. De egyszer ha annyira helyes. Nem, nem és nem. Kész.

-És mégis miért? És mért pont rám? És honnan tudjátok akár azt is hogy létezem?-kérdésekkel halmoztam el őt.
-Már mondtam hogy különleges vagy!!!
És benne vagy egy könyvben.- Mivan? Na itt elvesztettem a maradék eszemet. Kitörtem!
-Mi a francról beszélsz? Itt mindenkinek elment az esze?
-Lehet..de nem..na figyelj..csak nézd meg a könyvet.
-Milyen könyvet? Én már baromira semmit sem értek és nagyon kezd elegem lenni! Mi ez? Valami rejtettkamerás felvétel hogy megnézzek két napi "alvás" után mennyire ment el az eszem?
- Nem dehogy!! Hogy gondolod? Ennyire azért nem vagyok bunkó! És ez tényleg nagyon de nagyon fontos!! Kérlek! Csak arra kérlek hogy olvass bele a könyvbe! Semmi többet! Azt majd te utána eldöntöd mennyit vagy hajlandó elhinni és megtenni.
- Ahhjj. Oké.-nagy nehez egy kis gondolkodás után beleegyeztem.
Bocsi!
-Semmi baj! Megértelek hogy neked ez most egyszerre sok. Ne aggódj. -tűrt egy kusza hajtincset a fülem mögé. Beleborzongtam az érintésébe.
- Jól van! És nem félek! Csak abszurdnak tartom ezt az egész különlegesdit.
- Rendben! Hiszek neked! De most akkor kezdjük!
-Mutasd azt a könyvet! -utasítottam.

Köszönöm hogy ezt a részt is elolvastad! :)
El sem hiszitek menyire örülök hogy már 69-an olvassátok a storym!
Nem is mertem gondolni rá hogy ilyen hamar ennyien fogjátok olvasni. Köszönöm!

❤

Love & Fantasy