Amit láttam az..az elképesztő volt. Leesett az állam. Nem értettem semmit.
A tenger felől érkeztek. Azt hittem először felhők, de nem azok voltak. Túl gyorsan jöttek és közelebbről kivettem pár alakot. Visszafutottam a barlangba és felkeltettem Dylant.
Azonnal kijött velem.
Felénk vették az irányt. Észre sem vettem és világítani kezdtem. Mint egy világítótorony ami vonza a hajókat, de én most Őket vonzottam.
Leszáltak elöttünk. Most tűnt fel hogy igazából tényleg felhők érkeztek. Ugyanis felhőkön utaztak. Különös.
-Dylan! Mégis mi ez?-kérdeztem halkan.
-Miért világítok? És az a legfurcsább hogy jó érzést keltenek bennem.. Miért?
-Drágám..bemutatom neked a Levegő elem népét! Valószínűleg megérezték hogy szükséged van rájuk és idejöttek.
Lefagytam. Kikerekedtek a szemeim és nem hittem a fülemnek. Soha nem találkoztam még másokkal csak akik a vizet uralják. Gondoltam hogy vannak mások is..meg Dylan is mondta. De ezt el sem tudom hinni.
-Hát ez..hűű.. Szóhoz sem jutok.-Dylan csak mosolygott rajtam.
Leszálltak elénk. Az egyik ember, gondolom a vezetőjük közelebb jött.
-Üdvözöllek titeket! Úrnőm!-mikor ezt kimondta meghajolt és vele együtt az egész társaság. Én nem tudtam mit kezdjek. Olyan zavarban voltam mint még soha.
-Kérem! Álljanak fel! Erre semmi szükség! Sajnálom..de ehez nem vagyok hozzászokva.-próbáltam kedvesen, mosolyogva mondani.
Úgy tűnik bejött mert felálltak.
-Megértelek Úrnőm, és semmi gond!-mosolygott rám az idősebb ember.
-Kérem! Ezt az Úrnőzést is mellőzzék. A nevem Zafira!-nyújtottam a kezemet amit ő el is fogadott.
-Az én nevem Joe. Amint látod én vezetem a bandát. Örülünk a találkozásnak!
-Mi úgyszint!-mosolyogtam még mindig.
-Ő itt Dylan!-el is feledkezdtem róla.
-Szia Joe bácsi! Mi a helyzet!-Dylan nagy mosollyal odamen és megölelte az öregeg. Én csak nagyra nyílt szemekkel néztem az eseményemet.
-Ohh..szevasz Dylan fiam! Semmi érdekes nem történt mióta elmentél. Na és veled mi a helyzet? Látom megemberesedtél! -Na itt már nem bírtam.
-Ti..ti ismeritek egymást? Mi a fene?
-Igen! Egyik nyáron ellátogattam hozzájuk. Meg akartam ismerni hogy az ő népük hogy él mint levegőidomár. Nagyon kedves emberek.
-Te is az vagy fiam! Öröm újra látni!-megveregette Joe Dylan vállát.
-Hát..örülök. Egyébként ha szabad tudnom mi szél hozott titeket? -Kérdeztem még mindig mosolyogva. Barátságos akartam lenni. Bár semmi kivetnivalóm nem volt ellenük. Kedves embereknek tűnnek.
-Miattad jöttünk! Meg kell tanulnod bánni a levegővel, és ez egyedül nehéz lenne.
-Köszönöm! Rám férne a segítség!-nevettem.
-Rendben! Ha nem bánjátok akkor most elszállásolnánk magunkat, aztán bemutathatnátok a népeteknek.-na itt kicsit zaklatott lettem. Hogy a fenébe fogom én ezt elmondani nekik? Elég egy makacs nép vagyunk. Remélem hamar befogadják őket. Ha pedig nem akkor teszek érte.
-Persze! Természetesen! -Mondtam.
-Akkor majd késöbb! Sziasztok!
-Viszlát!
Elmentek. Fogalmam sincs hova, de valahova az erdőbe.
-Na ez érdekes volt. Nem is mesélted hogy voltál náluk! A többi népnél is voltál?-kíváncsiskodtam.
-Nem kérdezted. Egyébként igen..voltam. Jó fejek.
-Akkor jó. Gyere pakoljunk össze, aztán menjünk haza.
-Oké.

Másnap elmentünk és megkerestük Joékat. Nem volt nehéz.
-Jó reggel!-köszöntöttük őket.
-Ohh..jó reggelt!-Joe is üdvözölt.
-Akkor ejöttök hogy találkozzatok a néppel?
-Persze. Szólok is a többieknek és indulhatunk is.
Úgy is volt. Fél óra múlva a faluba értünk.
Összehívtam a térre az embereket. Hamar összegyűltek.
-Figyelem! Be szeretnék nektek mutatni valakit..vagyis valakiket. Ők itt a levegő népének képviselői!-rájuk mutattam és felhívtam őket a színpadra. Csak páran jöttek hiszen felesleges lett volna száz embert idehívni.
Az egész tömeg felbolydult.
-Jó napot emberek! Azért jöttünk hogy segítsünk Zafirának. És egymásnak.
- Köszönjük! Valószínűleg ha a levegő népe megérkezett akkor lassan a többi is fog. A föld és a tűz. Kedvesek legyetel velük. Ezt azért mondom mert tudom hogy milyenek vagytok. Már elnézést. -Mindenki elfogadta amit mondtunk és összeismerkedtek. Egész jól sikerült. Már meg is beszéltük hogy holnap elkezdem a gyakorlást. Egy lány fog kiképezni. Összebarátkoztunk. Jó fej csaj, de kemény.
Dylan este még átjött. Beszélgettünk. Sokat. Erről az egészről, meg róla is amiket még nem mondott el, és elmesélte az utazásait is.
Aztán betakargatott egy csókot adott és elment...volna.
-Ne!-megfogtam a kezét és el nem engedtem.-Maradj itt velem!-könyörögtem.
-De a szüleid...
-Nem érdekelnek! Csak te érdekelsz!-magamhoz rántottam, ajkaink majdnem összeértek. -Kérlek..maradj velem!-súgtam szájára.
-Maradok!-ő visszasúgta. És innen nem volt megállás. Hevesen megcsókoltam ő vissza. Ledöntött, felémkerekedett. Odáig nem mehettünk mivel nem egyedül voltunk. De én beteltem a csókjaival is.
-Szeretlek!-súgta fülembe, mikor alváshoz helyezkedtünk. Betakargatott, közelhúzott magához és átkarolt.
-Én is!-hátrafordultam és egy utolsó csókot leheltem gyönyörű ajkaira.
Így aludtunk el.

Másnap elkezdődött az edzésem.
Kemény volt.
Már egy hete ment a sok-sok edzés elmében és fizikában is. Sokat tanultam a levegőidomításról egy hét alatt. Gyorsan tanultam.
Vészesen közeledett a végső összecsapás. Éreztem már mindenütt. Reszkedtem. De nem félhetek hisz rajtam múlik minden.
Eltelt még egy hét. Egyre többet gyakoroltam. Már szinte mindent tudtam. Készen álltam.
Az egyik délutánon épp gyakoroltunk mikor a szél felerősödött. Én csináltam. Hirtelen fogalmam sem volt az egészről, hogy mit csinálok. Csak csináltam. A szemem fehéren izzott. Tornádó szerűség vett maga köré, de még sem tornádó volt. Elképesztő volt az egész. Csakúgy mint a víznél. Akkor minden tudásomat bevetettem. Most is. Amit csak lehetett, amit tanultam mindent jött egymás után. Uraltam az elemet, uraltam magamat. Felemelkedtem a földről. Lebegtem. Csodálatos érzés volt. Szabad voltam mint a madár.
Aztán elvesztem a semmiségben. Újra találkoztam az előző Holdal. Gyönyörű fehér ruhában volt. Most a levegő elemet kaptam meg tőle.
Amikor visszatértem tőle még mindig lebegtem egy darabig. Nem követtem el azt a hibát amit a víznél hogy kijöttem és megszűntettem vele a kapcsolatot. Még maradtam a szélben.
Újra azt az égető érzést éreztem de most a másik felkaromon.
Amikor ez elmúlt leszálltam.
Most nem hagyott el az erőm. Inkább a kétszeresét kaptam vissza. Most a bal karomon volt egy jel. A levegő jele.
Már két elemet birtokolok. Már csak kettő és jöhet a végső ütközet. Bevallom félek. De a családomért mindent. És ezek a népek az én családom.