És..volt ihletem! ;)
Örülök hogy várjátok az újabb részeket! Boldogsággal tölt el!
És hogy már ennyien olvassátok..fenomenális!
Köszönöm szépen! ❤
Hát akkor itt is az új rész!
Jó olvasást!:)

Neki estem. Soha sem éreztem még ilyet. Minden porcikámmal akartam őt.
Vágytam az érintésére, hogy egy lehessek vele. Hogy magáéva tegyen és mindig az övé lehessek. Nem szerettem, nem akartam ennyire még senkit.
Nem tudom hogy a nyakamon lévő foltokat hogy fogom eltüntetni mert az összes érzékeny pontot addig szívta ameddig nem fájt. Utána máshol. És mit ne mondjak, az ő érintésétől sok érzékeny helyem van. De az ő nyaka sem fog jobban kinézni.
A nyakam után visszatért a számra.
Ennél vadabban és érzelmesebbek már nem lehettünk volna.
Felvett az ölébe, kivitt a partra.
Az egész barlang fényben úszott tőlem.
Egy pokróc volt terítve a földre arra fektetett. A csókunk azóta sem szakadt meg. De egyszer még is.
-Biztosan akarod?-nézett mélyen a szemembe. Magamban már a szemeimet forgattam. Kezdtem azt hinni ő nem akarja hogy ennyire húzza az időt.
Csak egy csókot leheltem duzzadt, piros ajkára.
-Mindennél jobban!-súgtam.
Csókolt tovább. A hajába túrtam és lágyabban, érzékiebben csókoltam mint elötte. Belenyögött a csókba.
Tetszett neki hogy finomabb voltam. Mosolyogtam. Ő folytatta a kényeztetésem.
Lekerült rólunk az utolsó darab ruhanemű is. Egy bíztató mosolyt küldött felém.
-Óvatos leszek!-nyugtatott amikor látta szememben megcsillani a félelmet. Megsimította arcom és lágyan megcsókolt.
Igen, féltem. Soha semmitől nem féltem. De ettől most igen.
-Oké..-suttogtam. Elmosolyodtam közbe. Bíztam benne hogy vigyázni fog rám. És szeretem. Most vagy soha.
Megcsókolt és közbe lassan belémcsusszant. Felnyögtem. Piszkosul fájt. De aztán amikor kezdtem megszokni elkezdett óvatosan mozogni.
Éreztem a könnyeket a szememben. De nem akartam feladni. Csak egyszer rossz. Utána jó lesz, remélem.
Jobb is lett. Mikor már többre vágytam bólintottam hogy mehet gyorsabban.
Gyorsabban mozgott. Sóhajtottam, nyögtem. A hátába kapaszkodtam. Tuti rajta marad a körmöm nyoma. A hajába túrtam. Már élveztem. Csodás volt. Mint egy üstökös úgy világítottam.
Éreztem hogy el fogok menni.
-Dylan! Csukd be a szemed!-mondtam neki két sóhajtás között, kapdosva a levegőt. Még mindig mozgott.
-Mi..Miért?-kérdezte kétségbe esve. Kicsit leállt.
-Nehogy leállj! Gyorsabban! És csak csukd be! A te érdekedben!-úgy tett ahogy mondtam.
Begyorsított. Éreztem hogy itt a vég.
Akkora fényem volt arra a másodpercre amikor elmentem mintha egy atombombát robbantottak volna. Vagy mint amikor egy csillag lezuhan.
Szerencsére Dylan becsukta a szemét. Biztosra vettem hogy megvakult volna. Azt pedig nem akarom.
Ledőlt mellém. Mind ketten ziháltunk. Izzadságtól csillogott a bőrünk.
Felé fordítottam a fejem.
Ő csak a mennyezetet bámulta. Láttam a tekintetében a döbbenetet. Elmosolyodtam.

-Na látod, megmondtam én hogy csukd be a szemed!-elnevettük magunkat.
-Ez..ez..-mondta. Vagyis próbálta.
-Szörnyű volt?-tettem fel félve a kérdést.
Rámnézett. Gyönyörű kék szemével az enyémet kutatta.
-Ez csodálatos volt! -Mondta mosolyogva. -Te vagy csodálatos és az amit velem teszel! Szeretlek!-mondta és egy csókot adott a számra.
-Te velem ugyan ezt teszed! Én is szeretlek!-mondtam mosolyogva.
-Úristen mekkorát robbantál!! Az egyszerűen bombasztikus volt..ha érted a viccet.-kacsintott egyet belőlem pedig kitört a nevetés.
-Azért jó érzés hogy ezt én hozom bőled ki!-mondta nagyképű vigyorral a képén.
-Jajj..csak el ne szállj!-mondtam nevetve.
-De ugye nem fájt annyira?-kérdezte komolyra fordítva a szót.
-Az elején igen..sőt..nagyon is. Nem értem miért kell ezt megszenvedniük a nőknek, amikor a pasiknak már elösször jó. De aztán már elmúlt a fájdalom és a helyét betöltötte az a csodás érzés. Élveztem..nagyon.-kicsit elpirultam. De mosolyogtam.
-Akkor jó!-megpuszilta a homlokom.
Hirtelen felállt és felkapott az ölébe.
-Gyere! Beviszlek a vízbe. Ott megnyugszol és a maradék fájdalom is elmúlik.-mondta.
-Oké! Az jó lesz!-mondtam és puszit nyomtam az arcára.
Amikor a langyos víz a testemet érte egyből lenyugodtam. Már nem volt egy kis fájdalom sem. Boldog voltam.
Dylant is menyugtatta a víz. Sajnos őt annyira nem tölti fel mint engem mivel ez a víz a Holdhoz kapcsolódik, de azért neki is jót tesz. A nyakunkon lévő nyomok amik a mi kis kalandunkra bizonyítékkal szolgáltak lassan kezdtek eltűnni a víz gyógyító hatása miatt.

Dylam közel húzott magához és gyengéden megölelt. Jól esett őt ölelni.
Amikor elváltunk, odébb úsztam és elkezdtem fröcskölni. Felmordult és lassan közelített felém. Én tovább fröcsköltem az arcába így nem látott. Nevettem. Elösször ő is. Aztán már morogni kezdett. Egyszer csak szem elől vesztettem. Nem láttam őt. Abbahagytam a fröcskölést. Megilyedtem. Sehol nem volt. Se a parton, se a vízben.
-Dylan! Hol vagy?-kérdeztem kétségbeesetten.
-Dylan! Ne szórakozz velem! Gyere elő! Megharagszom! És félek!-az utolsót már csak hallkan tettem hozzá. Nem szokásom félni.
Egyszer csak éreztem valamit a lábamnál. Megfogott és lehúzott a vízbe.
Dylan volt az. Felevickéltem a felszínre. Köhögtem. Dylan csak nevetett.
-Majdnem megfullattam te meg csak itt röhögsz? Barom!-az utsó halk volt.
-Nyugi szívem! Szájon át szívesen lélegeztettelek volna!-erre azt a szívdöglesztő féloldalas mosolyát vette elő.
-Na arra várhatsz hogy a te szád az enyémhez érjen!-mondtam dühösen.
Már a parthoz közel úsztam épp másztam ki de ő közeledett és rájöttem hogy meztelen vagyok. Hiába elöbb csináltuk de attól még szégyenlős vagyok. Visszaugrottam a vízbe.
Dyan csak nevetett.
-Mivan? Szégyenlős a vadmacska?-kuncogott.
-És ha Igen? Akkor mivan?-mondtam durcisan karbatett kézzel.
Közelebb jött és a vízpart szélénél lévő falhoz nyomott. Két kezét a fejem melett támasztotta. Esélyem sem volt menekülni.
-Ugyan! Elöttem nem kell szégyenlősnek lenned! Most tettelek magamévá! És kibaszott jó volt!-megint az a féloldalas mosolya. Ahh..elájulok basszus.
Már én is elmosolyodtam.
Még jobban a falhoz préselt. Vadul megcsókolt. Lábam a dereka köré fontam. Éreztem megint merevedik neki.
Valahogy éreztem hogy ebből még egy menet lesz. De most ott. A vízbe. A falhoz nyomva. Most már elejétől a végéig eufórikus hangulatba kerültem. Imádom ezt a srácot! Elveszi az eszem. És a szüzességem. :D
Ismét figyelmeztettem. Most már semmit sem kérdezve becsukta a szemét, de elötte rámmosolygott. Gyorsított a tempón és én elmentem. Megint. És ez éjszaka alatt még jó párszor. Hajnalban aludtunk el.

Úgy döntöttünk a mai napot is együtt töltjük. Haza se mentünk. Tegnap hoztunk magunkal egy kis ételt. Reggeliztünk utána kimentünk.
Amikor kiértünk a barlnagból alig láttam valamit. Már megszokta a szemem a sötétséget, vagyis azt a kis fényt amit kiadtam magamból. Jó..valamikor nem volt olyan kicsi az a fény.
Nyújtózkodtam egyet. Jól esett a Nap melege. Ahogy elnéztem Dylan egész eufórikus élményben részelsült a Naptól.
-Jól esik mi?-kérdeztem kuncogva.
-Ahhhaa..nagyon jól!- ő is kinyújtókodott. Feje fölött kinyújtotta a karját minek eredménye képpen felcsúszott a pólója. Ahh..az test. Megőrjít.
Egy hatalmasatt sóhajtott.
Rámnézett és elmosolyodott.
Azt hiszem ma kint alszunk hogy én is fetöltődhessek.
-Ma mit csinálunk?-kérdeztem izgatottan. Vártam hogy újabb feladatot kapjak amit végre kell hajtanom.
-Pffúú..nem is tudom. Szerintem folytassuk ahol abbahagytuk. A vízzel.
-És mi lesz a levegővel? A víz már megy..mondjuk. -Elnevettük magunkat.
-Igen, de el kell érned azt a bizonyos szintet és utána már bármit meg tudsz tenni vízzel. Utána jöhet a levegő.-mondta.
-Jó..-mondtam kissé szomorkásan.
-Na gyere!-kuncogott és megfogta a kezem. Elmosolyodtam. Ujjaimat az övéivel kulcsoltam össze. Most a barlang meletti partra mentünk nem oda ahova szoktunk. Szép hely volt ez is.

-Na jó. És mit is kéne csinálnom?-kérdeztem kissé idegesen. Mármint a helyzet miatt voltam ideges. Nem mérges, csak ideges. Izgultam.
-Bármit amit tudsz! Vagyis akármit!-mondta egy nagy mosoly kíséretében.
Egy kicsikét lesokkoltam.
-Mi? De..de ez így nem megy. Mond meg mit csináljak!-ezt most komoly én mondtam? Én aki soha nem hallgat senkire csak a saját feje után megy és azt csinálam amit akart és tudja is hogy mit akar? Komolyan elment az eszem.
Dylan elröhögte magát.
-Most meg mi olyan vicces?-kérdeztem karbatett kézzel. Fel fog idegesíteni.
-Én? Én mondjam meg neked hogy mit csinálj? Ezt te sem gondolod komolyan!-röhögött tovább. Már a hasát fogta.
-Igazad van!-sértődötten leültem a homokba
-Egy csődtömeg vagyok! Én irányítottam az életem, mindig tudtam mit akarok és azt is csináltam. És néha még össze is jött.-abbahagyta a nevetést és leült mellém. Átkarolt a vállamat és közelebb húzótt.
-De amióta te megjelentél minden a feje tetejére állt. Már nem vagyok a régi. Nehogy magadra vedd! Nem úgy gondoltam! Szeretlek, imádlak! Megváltoztattál és ez jó! Csak még nem tudom kezelni magamat. Már azt sem tudom mit akarok! Nem tudom ki vagyok!-kezembe temettem a fejemet.
Dylan végigsimított a hátamon.
-Én tudom ki vagy!
-Biztos vagy ebben?-kérdeztem szipogva.
-120%-osan biztos! Te egy gyönyörű, önfejű, néha kibírhatatlan de egy csodálatos és varázslatos lány vagy aki nélkülözhetetlen! Szeretlek!-mondta végig a szemembe nézve. Mindig mosolyt csal az arcomra. Ez most sem volt másképp. A nyakába borultam és zokogni kezdtem. De a boldogságtól.
-Jajj..sshhh. Nyugodj meg! Nem akartam semmi rosszat mondani! Sajnálom!-Nyugtatgatott.
Felemeltem a fejem és szép szemébe néztem.
-Kimondod amit gondolsz. Nincs ezzel semmi baj én is ilyen vagyok. És ezek öröm könnyek. Mert szeretlek és tudom hogy te is. És még egy olyan srác mint te..sőt akár egy kicsit hasonló sincs az egész földön. Nagyon nagyon szeretlek!-mondtam végig a szemébe nézve. Ráfagyott a mosoly az arcára.
Lehajolt és megcsókolt. Ebbe a csókba benne volt minden érzés amit érezzünk. Egymás iránt,a világ iránt, a környezetünk és magunk iránt.
Szenvedély, vadság, szabadság, szerelem, bodogság, szomorúság, büszkeség, vágy és minden más.
-Szeretlek! -Mondta miközben homlokát az enyémnek döntötte.
-Én is! Mindennél jobban!-súgtam szájára.

Felálltunk. Elkezdtük az edzésemet.
Ma végre meg kell találnom önmagamat mert ezt az elemet muszáj lenne most már elsajátítanom, mert vészesen közeleg Bucon. Érzem a veszélyt. A levegő a víz teljesen más. Vészjósló. Nem tagadom. Félek.

De felül kell kerekednünk félelmeinken mert csak akkor lehetünk igazán önmagunk. Akkor élhetünk teljes, boldog életet. A félelem csak egy illúzió. Ha akarjuk van, de ha nem akarjuk mert tudjuk hogy nincs akkor szárnyalni fogunk. Olyan életünk lesz amelyre mindig is vágytunk. Olyan mint a délibáb. Nem a valóságot mutatja.

Ne feledd :"EZ CSAK ILLÚZIÓ"!

De a szerelem IGAZI és ÖRÖK!