-Támadt egy ötletem!-mondtam izgatottan Dylannek.
-Na és mi?-kérdezte.
-Mindjárt meglátod!
Behúztam őt magammal a vízbe.
-Ha most enyelegni akarsz én nem bánom, de gyakorkoni is kéne! -Mondta vigyorral az arcán.
-Ohh..nyugi. Nem az amire gondolsz!
-Kár!-tettetet szomorúságot.
Megcsókoltam.
-Nyugi! Annak is eljön majd az ideje!-rákacsintottam mire elmosolyodott.
-Na és akkor mi is a terved?
-Mondtam! Mindjárt látod!

Elkezdtem a vízzel dolgozni. Nem tudtam mit csinálok csak csináltam.
Alattunk emelkedni kezdett a víz. Ragyogtam ismét erőssen. A szemem is világított. Éreztem magamban az erőt. Kinyitottam a szemem ami ekkorra kialudt. És leesett az állam.
5 méter magasan voltunk.
A vizen álltunk.
-Ez meg mi a franc? Hogy csináltad?-kérdezte lesokkolva Dylan.
-Én..én..én nem tudom. Csak úgy jött.-mondtam én is ledöbbenve. Elmosolyodott és egy puszit adott a homlokomra.
-Látod hogy mikre vagy képes? Varázslatos!
-Hát..köszi..-Elpirultam.
-De ez így még nem teljesen jó.-mondtam.
Egy alapot csináltam amin álltunk de korlátot nem tettem hogy leeshessünk. Ez így lesz buli.
-És korlát? Le akarsz esni vagy mi?
-Ahha..ez így lesz vicces. És jobban kell majd küzdenem hogy te ess le és ne én.-vigyorogtam.
-Szóval le akarsz esni...hát oké.-félni kezdtem. Ha így néz abból semmi jó nincs kivéve amikor így csókol meg. Az fantasztikus.
Lelökött a mélyebb víz felé. Sikítottam és egy nagyot csobbantam a vízbe.
Nem bukkantam egyből fel. Kicsit rá akartam ilyeszteni. A víztornyomhoz úsztam hogy ne lásson az alaptól amin áll. Az alap lábánál egy csigalépcsőt csináltam fel, vízből.
Azon settenkedtem fel.
Amikor felértem Dylan pont háttal állt nekem. Aggódott. Láttam a mozgásán.
A háta mögé lopakodva a földre..vagyis a vízre terítettem. A feje mellé szegezten a karját és most én ültem rajta hogy megilyedt.
-Meg akarsz ölni ember?-vontam kérdőre.
-Mi? Nem! Dehogy! Hogy gondolod! Te mondtad!-láttam rajta hogy kezd idegeskedni.
-Csak szivatlak nyugi!-csókot leheltem az ajkaira.
-Néha a frászt hozod rám!
Csak nevettem rajta.
Felsegítettem és úgy tettem mintha meg akarnám csókolni. Közeledett is felém.
De én egy szempillantás alatt leterítettem..megint.
-Ne játsz az érzéseimmel asszony!-mondta tettetet mérgessen.
-Asszoony??-húztam fel a szemöldököm.
-Hány évesnek nézel te engem?-én is tettetem feháborodást.
-Ugyan már! Te örök fiatal vagy!-dicsért.
Felállt és magához húzott. Majdnem bedőltem neki.
-Á.á.á...nem-nem. A saját fegyveremet használnád fel ellenem. Okos!
-Köszönöm az elismerést!-meghajolt elöttem mint régen az emberek a fensőbb rangú emberek elött.
-De most fordítsuk komolyra a szót!-mondtam.
-Ne csak játszadozzunk! Küzdjünk!
-Én benne vagyok!-mondta.
Hát elkezdtünk harcolni. Elősször puszta kézzel aztán vízzel. Egész jól ment. Sőt...talán jobban mint eddig máskor.
Egyikünk sem győzött. Éppen napnyugta volt. Egyenrangúak voltunk akkor.
De egyszer nem figyeltem és lelökött.
Megint zuhantam le. Csak annyi különbséggel hogy én hülye túl közel állítottam fel a parthoz, és most a part felöli rész felé zuhantam, ahol a víz már sekély volt. Tudtam hogy mi lesz a vége.
Meghalok. Pedig még el sem kedződött a háború én már meghalok. Biztos pusztulás vár a népre.
Próbáltam megnyugodni. Ha így kell történie akkor így történik.
Furcsa volt, mintha sokkal több ideig tartott volna zuhannom mint máskor.
A jelenben voltam. Csak arra koncentráltam hogy zuhanok, hisz ha már úgy is végem legalább az utolsó perceimet élvezzem ki azzal mintha repülnék. Így is tettem. Csak léteztem. Nem gondoltam semmi másra csak arra ahogy a szél a hajamba kap, szabadnak éreztem magamat.
Boldogság fogott el furcsa módon.
Azt éreztem hogy egy vagyok a széllel és mintha vele szállnék.
Harmónikus volt az egész.

Olyan történt amire nem számítottunk..megint.
Fölleg nem én.

Köszönöm hogy elolvastad! :)
Már majdnem 300-an olvassátok a storym!! Nem gondoltam volna hogy ennyi embert megfog a történetem. De nagyon örülök neki!
Ha tetszett voteolj és kommentelj!
❤
Love & Fantasy