Mindenki furcsán nézett rám a faluban. Még csak épp hajnal volt de itt ilyenkor már sokan sürögnek forognak.
Mondtam Dylannak hogy siessünk.
Gyorsabban szedtem a lábaimat.
Az ajtónk már nyitva volt ami azt jelentette hogy anyáék már ébren vannak. Pedig még csak 6-óra!
Hát nem tudom kitől örököltem az alvókámat de biztosan nem tőlük..ugyanis én képes vagyok délig aludni.
Lassan benyitottam. Hallottam ahogy a konyhából kiszűrödik a halk beszélgetés zaja. Biztosan azt hiszik még alszom, ugyanis már Ruben is fent van. Ezen is csodálkozom, mert ő is egy jó alvó. De biztos valami fontos dolga akadt. Csak ilyenkor szokott felkelni hamar.
Halkan mentünk a konyha felé.
Amikor anyám meglátott, odajött hozzám és megölelt.
Csodálkoztam hisz még mindig ragyogtam de úgy látszik hogy fel sem tűnt neki. Érdekes.
Aztán eltolt magától és úgy mért végig.
Értetlenkedve néztem rá.
Ezt észrevette és elnevette magát.
-Óó kincsem! Úgy örülök hogy megtaláltad önmagadat!-és újra megölelt. Én még mindig nem értettem.
-Héj..anya.. Te meg miről beszélsz? És én azt hittem azt hiszitek hogy alszom!
- Dehogy hittünk. Tudtuk hogy nem jöttél haza.
Amúgy mivan? Észre sem veszed magadon hogy olyan fényt bocsájtasz ki magadból mint egy üstökös?-nevettek melettem.
-De..de igen csak...várjunk csak. TE TUDTAD??-kikerekedett szemekkel néztem rá.
-Persze! Hisz az anyád vagyok! De apád és Ruben is tudja, hogy te vagy a kiválasztott.
-Mi? De mégis honnan? És miért? És én mért nem tudtam?-emeltem feljebb a hangomat.
-Már rég gondoltuk hisz voltak érdekes pillanataid. De akkor győződtünk róla meg teljesen amikor Dylan a karjában hozott haza.
-És azt is tudtátok hogy miért van itt Dylan?
-Előszőr nem...de aztán sejtettünk valamit.
-Amúgy tényleg? Miért is vagy itt?-kérdezte apám. Szegény Dylan! Most apám elmondja neki a szabályokat amik rám és a velem való kapcsolatról fog szólni. Már most félek.
-Azért hogy felkészítsem Zafirát a harcra!-válaszolta teljesen nyugodtan Dylan.
-Miféle harcra?-kérdezte anyám teljesen meglepetten.
-Hát tudjátok! Buconnal szembe kell szálnom hogy ne tiporja porig a falut és ne szívja ki az erőtöket.-elmagyaráztam nekik teljesen érthetően amire válaszul csak nagy kitágult szemeket láttam.
-Te meg miről beszélsz kislányom?-kérdezte apu.
-Hát azt hittem ezzel is tisztában vagytok ha már azt tudtátok hogy én vagyok a kiválasztott.
De akkor előről. Meg kell vívnon Buconnal az Alvilág egyik urával, mert el akar foglalni..tulajdonképpen mindent. És itt kezdené mert a falu olyan ásványkincsekre épült amelyek őt nagyobb erőhöz juttatják. És el akarja szívni a falubeliek varázserejét is. Értitek?-gyorsan elnondtam mindent amit tudtam. Igaz azt nem említettem meg hogy meg akar engem ölni.
-De Kislányom! Ez egyedül nem vívhatod meg! Nem engedem!-mondta apu.
-Látod? Mindtam hogy ez lesz!-mindtam halkan Dylannak.
-Most figyeljetek rám légyszives! Meg kell mentenem a falunkat és az embereket. És igazából a világokat hogy ne kerüljenek egy zsarnok keze alá.
Meg kell értenetek! Ezt meg kell tennem!
Véghez kell vinnem azt amit az elődömnek nem sikerült. Muszáj! Nem bukhatok el..megint.
-Hát jó..úgysem tehetünk semmit mert makacs vagy és a saját fejed után mész.-mondta anya.
-De..igenis tehettek valamit! Támogathattok és segíthettek nekem a faluval együtt az erőtökkel. Szükségem van rátok és a népre! És segéthetbétek abban is hogy hogy közöljem ezt velük úgy hogy meghallgassanak. Mert mint tudjuk nem vagok a kedvencük. És most amikor beléptünk a faluba látnotok kelett volna az arcukat amikor azt látták hogy világítok.-nevettünk egy jót.
-Rendben! Segítünk! Menjünk is és mondjuk el mindenkinek! Minél hamarabb annál jobb.-mondta apa.
-Oké!-erőltettem egy mosolyt az arcomra.

Egy óra múlva elindultunk a főtérre. Már minden falusi ott várakozott.
A szüleim felmentek a színpadra és elkezdtek felkonferálni. Nagyon izgultam. Hogy jobban higgyenek nekem fel kelett erősítenem valahogy a ragyogásom. Azt vettem észre hogy ahogy jött fel a Nap egyre jobban halványodtam el.
Dylanhez fordultam.
-Csókolj meg!-utasítottam.
-Mi? Miért? Nem mintha nem szívesen, de miért kérded és miért nem teszed csak úgy meg?-vont kérdőre.
-Csak valahogy fel kéne erősíteni a fényem mert a Nap hatására halványodik..és úgy gondolom jobban hinnének nekem ha látnák.
De nem kéne hogy tudják hogy együtt vagyunk, még a végén valami pletykát találnánák ki rólunk. És végkép nem hinnének nekem. Mert persze azt is meg kell mondanom hogy te ki vagy és miért jöttél. Szóval majd szépen jössz velem a színpadra.-lemerevedett egy kicsit. De aztán rámmosolygott és megcsókolt.
Úgy belefeledkeztem az egészbe hogy csak azt vettem észre hogy csókol. És a ragyogásom pillanatokon belül felélénkült. Már látszott intenzívebben.
Elszakadtunk.
-Istenem! Hogy veled milyen jó még egy olyan csók is ami nem spontán!-áradozott Dylan a levegőt kapkodva.
Hát én is csak úgy kapkodtam levegő után. Fantasztikusan csókol! Uram atyám! Hol tanulta basszus?
-Te csak ne beszélj! Nálad jobb nincs!-fontam karjaimat a nyaka köré.
-Egyébként nem azt mondtad az előbb hogy nem kéne tudniuk..erről?-mutatott rám és magára felváltva.
-A színpad mögött vagyunk. És ez jobban izgat!-megint rátapasztottam számat az övére. Belefeldkezve a csókba anyám hangját hallottam ahogy mondja a nevemet és hogy menjek fel. Hirtelen elkaptam számat Dylanéről. Megfogtam a kezét és magammal húztam a színpadra, de mielőtt felértünk volba elengedtem. Amint felértem csak meglepődött hangokat hallottam és nagyra nyitott szemeket láttam. Megilyedtem.
Odamentem a mikrofonhoz és megszólaltam.
-Jó reggelt! Szép napunk van ugye?-ha izgulok csak hülyeségeket vagyok képes mondani. De semmi értelmes nem jutott az eszembe. Nem tudtam hogy hogy kezdjem. De valahogy nekiláttam.
-Szóval...azért hívtuk ma önöket ide mert valami fontosat szeretnénk közölni.
A szüleimre pillantottam aztán Dylanre.
Egy mosolyjal bíztatott.
-Mint tudják..vagyis remélem hogy hallottak már arról hogy van egy kiválasztott. A Hold!-nagy sóhajokat hallottam és elkezdtek duruzsolni az emberek.
-Na..szóval a lényeg, hogy én vagyok az!-hangosan kiabálni kezdtek minden félét.
Egy ember megszólalt amiután a többi kissé elhallgatott.
-Hogy lehetnél már te? Te csak egy gyerek vagy! És mindenki ismer! Tevagy az aki mindig valami galibát csinál! Soha semmi jót nem tettél csak kárt!-lesütöttem a szememet. Igaza volt.
-Tudom! És sajnálom oké! Csak mindig ki voltam rekesztve. Nem volt aki szórakoztasson így inkább magamat szórakoztattam. És mindenki mondta hogy gyakoroljam a varázslást mert így semmi nem lesz belőlem. Hát gyakoroltam! Szót fogadtam! Arról már nem tehetek hogy rosszul sültek el! Nem direkt csináltam!-a könnyek már csak úgy patakokban folytak le az arcomon.
-Nem látnak a szemüktől! Itt ragyog mint egy csillag és maguk ezt észre sem veszik csak szidják szegényt aki csak jót akar! Meghallgathatnák igazán! Fontos!-Dylan mellémlépett és elmondott helyettem mindent amit én nem mertem.
-Köszönöm Dylan.-szinte súgtam neki.
-Te meg ki vagy hogy megmond nekünk hogy mit csináljunk?-kérdezte egy ideges ember a tömegből.
-Én senki sem vagyok. És csak megkértem önöket hogy hallgassák meg. Higgyék el, senki sem lenne most a helyében!
Most már összeszedtem a bátorságom és beszélni kezdtem.
-Ne beszéljenek így Dylannel!! Ő csak segíteni akar! Ő az aki felnyitotta a szememet és felkészít a harcra!-mindenkinek elsápadt az arca. Kérdésekkel bombáztak, mint pl. Mi? Miről beszélsz? Mit szedtél be? Hogy?...
-Van egy gonosz ember Bucon aki el akarja tűntetni a falut a föld színéről. És az egész törzs varázserejét ki akarja szívni hogy neki nagyobb hatama legyen!
-Hülyeségeket beszél! Ne figyéljetek rá!-mondta egy ember a tömegből.
-Nem! Igazat mond!-válaszolt helyettem egy férfi hang.
A falu 7-es szintű idomárja volt az. Ő a faluban az egyetlen aki ezt a magas szintet képviseli.
-Éppen meditáltam amikor megjelent a Hold szelleme és elmondott mindent.
Igaza van! Készülnünk kell! Hamarosan jönn a gonosz és fel kell lennünk készülve rá. Zafira?
-Igen?
-Te vagy a Hold! Bízunk benned és támogatunk! Készülj! Hamarosan eljön a te időd!-megverekette a vállamat.
-Mindenki hallotta? Zafira a Hold! Védenünk kell őt! Nem direkt csinálta a butaságokat! Még gyerek volt! És az mind erre készítette fel őt! Higgyetek neki!-szinte parancsba adta a bölcs.
Mi már csak így hívjuk.
-Köszönöm uram hogy segített! Hálával tartozom! -Mondtam neki.
-Én annyival megelégszem ha nem hagyod veszni a népet és a világot!
Mosolygott és elment.
-Túl sokat kért! Mivan ha nem tudom betartani?-kérdeztem Dylantől.
-Nyugodj meg! Sikerülni fog! Tudom!-egy puszit nyomott a homlokomra.
-El kell kezdenünk gyakorolni mostmár tényleg!-mondta.
-Igen! Menjünk is!

Lementünk a tengerpartra.
Egyből neki is láttunk.
Küzdöttünk egymással, mivel még fent volt a Nap ő volt előnyben megint.
Én kerüktem alulra a legtöbször..igazából mindig.
Egyszer éppen a cipőjét kötötte háttal nekem mire én lecsaptam rá..nem sok sikerrel ugyanis megint a én voltam a földön.
-De ez nem igaaazz!! Neked hátul is van szemed?-kérdeztem kicsit felháborodottan.
-Nem! Csak gyors vagyok!-a kezemet a földhöz szorította a fejem mellet és lovaglóülésben ült rajtam.
-Azt látom!-nevettem fel.
Arca egyre közelebb volt az enyémhez. A lélegzetem is elállt. Pedig már elég ideje ismerem de még mindig ilyen érzéseket vált ki belőlem.
Szédítő lassúsággal közeledett ajka az enyémhez. Már nem bírtam tovább hogy szórakozott velem. Mivel a kezemet leszorította nem bírtam közelebb húzni magamhoz, így a fejemet emeltem mire szánk összeért. Innen már ő sem bírta tovább. Azon is csodálkoztam hogy eddig bírta.
Lecsapott rám mint az oroszlán a védtelen prédára.
Éreztem hogy mégint erősödik bennem a vágy. Erőt éreztem magamban. Tudtam elértem amit akartam. Bár nem ez volt először a célom de csók közben eszembe jutott. Így legyőzhetem.
Ismét ragyogtam mint a Hold. Már a Nap is ment le. Elválltunk.
Rámnézett és elmosolyodott.
-Ezt akartad ugye? Hogy ragyogj mert így nagyobb az erőd és legyőzhetsz.-kérdezte.
-Hááátt..nem így terveztem..de aztán beugrott hogy miért is ne..-mondtam kissé bűnbánóan. Leszállt rólam és felsegített.
-Sajnálom! Nem akartalak kihasználni!
-Ugyan már! Nem használtál ki! És én is élveztem!-rámkacsintott.
-Ahhj..pasik!-forgattam meg a szememet.
-Akkor folytassuk!-mondta.
-Okés!-mondtam izgatotta.

Olyan ötletem támadt hogy még én sem hittem el.