Beléptünk a barlangba.
Nagyon sötét volt. Már épp kérdezni akartam Dylant hogy hozott e magával valamit amivel világítunk.
Nagy meglepetésemre kivett egy napvirágot a zsebéből ami rögtön elkezdett világítani.
-De szép! -Mondtam. Gyönyörű ez a virág!
- Igen..gyönyörű. -mondta és végigsimított a szirmain.
- Ha leszakítod akkor is működik?-kérdeztem csodálkozva.
-Igen, de ez nem úgy van ahogy te gondolod.
-Hát akkor hogyan?
-Nálunk mindenkinek van egy sajátja.
-De hogyan?
-Amikor megszületünk kapunk egyet amit nem leszakitottak, hanem bevisznek minket a virágok közé és az egyik virág elkezd magához hívni. Oda vonzz és amikor megtaláltad a sajátodat rádkapcsolódik és örökre veled marad.
-Ohhh... Ez csodálatos. Kár hogy nálunk nincs ilyen. De hogyan kötődik rád?
-Megérinted és ráfonódik a karodra. Jobbanmondva bele. Elvesz belőlem egy kicsit. Átveszi a DNS-em. Így mindig velem van. Nem a kezemen, hanem ahova rakom. Akár a zsebembe.
De ha elveszik tőlem, ha meszebb viszik 10 km-es távolságba..akkor..akkor elszakadunk és ez halállal is járhat. Mert ilyenkor a növénynek nincs miből táplálkoznia és meghal és ennek következtében valószínűleg én is mert elviselhetetlen a hiánya. Volt már rá nem is egy példa. Volt aki bírta több napig, hónapig, akár egy évig is,de van aki azonnal belehalt.-hajtotta le a fejét.
-Ohh..Sajnálom! Ez szomorú..-megsimítottam a karját.
-Az..de most ne ezzel foglalkozzunk!-
Megsimogatta a kis virágot erre egyből olyan fénye lett hogy bevilágította az egész barlangot.
-Ohhh...ez varázslatos!!!-elaléltam a látványtól.
-Igen az!-Mondta büszkén.
Elindultunk a barlangban. Teljesen olyan volt mint egy sima barlang, de egyszercsak valami fényt pillantottam meg a végénél.
-Nézd ott!! -Mutattam az ujjammal.
Te is látod? -Kérdeztem.
-Mit?-hunyorított a szemével.
-A fényt! Ott a végén...-mondtam izgatottan.
-Ohh..tényleg..igen már látom.
Elkezdtem sietni..majdhogynem futottam.
-Azért nem kell ennyire sietni!!-mondta nevetve Dylan.
-De! Kíváncsi vagyok! És valami nagyon erősen húz magához. Gyere! Siess!-hívtam. Tényleg valami nagyon erőset éreztem. És ahogy közeledtem egyre jobban éreztem.
-Oké..megyek!-kiáltott utánam.
Elkezdtünk futni. Odaértem a végéhez és megálltam. Csodálattal néztem körbe.
Egy hatalmas tó volt a barlang közepén és mellette több kicsi ami egyikből a másikba folyt. Gyönyörűséges volt! Fényes volt mint a Hold! Kéken ragyogott a víz.
Dylan megsimogatta újra a virágot ami most kialudt.-Dylan..ez..ez..gyönyörű...fantasztikus!!-ámulattal bámultam a barlangot.
-Igen az. Csodálatra méltó!!-ő is mosolygott és szemeivel körbevizslatta a barlangot.
-Köszönöm hogy megmutattad! -Megöleltem és megcsókoltam.
-Nélküled nem ment volna, hiszen te nyitottad ki! -Rámmosolygott és végif simított az arcom vonalán. Fülemtől az államig és amikor az államhoz ért felemelte a fejemet és gyengéden megcsókolt.
-Ez itt a Holdmedence. Azt mondják aki megmártózik benne annak nagyobb hatalma lesz mint valaha!
-Hát akkor mire várunk?kérdeztem ugrándozva örömömben.
-Semmire!!-mondta. Láttam az arcán azt a kaján vigyort. Nem tudtam mire készül.
Közelebb lépett hozzám. Megfogta a derekamat és magához húzott. Vadul megcsókolt. Hevesen vert a szívem.
Csak csókolóztunk és a kezével elkezdte felcsúsztatni a pólómat. Levette rólam és a földre hajította.
Én következtem. Levettem..chhh..leráncigáltam róla a pólóját. Még gyorsabban kalapált a szívem. Aztán elkezdett még jobban vetkőztetni. Már csak fehérneműben voltunk amikor felkapott és befutott velem a vízbe. Sikítoztam, nevettünk. Langyos volt a víz. A mennyezet olyan volt mintha a csillagokat látnám az égbolton. Kristályokkal volt tele a barlang fala, szebbnél szebb kristályokkal. Olyan világos volt, pedig egy barlangban voltunk! De a víz és a kristályok visszaadták a Hold fényét hiszen abból jöttek létre. Csodálatos volt. Minden..a pillanat.
Boldog voltam. Azzal voltam akit szeretek és semmi sem ronthatta el..nem is rontotta. Úsztunk együtt, ölelkeztünk, csókolóztunk. Mesés volt!
Minden vele töltött percet kiélveztem.
Úgy éreztem harmóniában vagyok vele a vízzel a Holdal...mindennel. Csodásan éreztem magamat. Mintha felszabadultam volna teljesen és csak mi lettünk volna.
Szenvedélyesen csókolóztunk ekkor Dylan elszakadt tőlem.
Már a tó mellett a homokban ültünk.
Kicsit eltolt magától hogy jobban lásson. Furcsán, meglepődötten de izgatottan és mindenféle érzelemmel az arcán nézett engem. Megilyedtem.
-Miaz?? Megilyesztesz..-aggódva megkérdeztem.
-Semmi...csak csodállak!-mondta lágyan és szemeivel engem fürkészett.
Olyan ámulattal bámult hogy azért sem hagytam annyiban.
-De miaz? Mond már el? Nem szoktál így nézni...
- Csak látthatóvá tettem neked azt amit nem hittél el, hogy te vagy a Hold. Azt mondat csak azt hiszed el amit látsz. Hát most láthatod!
-Te miről beszélsz?-már teljesen elvesztettem a fonalat.
-Csak néz magadra? Gyönyörű vagy! Csak úgy ragyogsz!-megcsókolt. Ezzel felhevítve az érzéseimet.

Felálltam, odamentem a vízhez és belenéztem. Amit láttam attól úgy megilyedtem hogy beleestem a vízbe.

Úristen! Már több mint 200 olvasó!
Nagyon köszönöm!
Remélem tetszik a történet és nem túl unalmas. Igyekszem hogy minden nap legyen rész.
Ha tetszett voteolj!
Köszönöm!!
❤
Fantasy & Love