(Egy kissé késve, egy kicsit rövid, de remélem lesz még olyan akit érdekelni fog. 😊)

Nem hallgattam Jay-re. Még aznap visszamentem dolgozni. Tüzeltem is mint előző nap, de valahogy senki se akart leteperni meg semmi ilyen. Na nem mintha akartam volna, csak furcsa volt az egész. Az este eljövetelével sem változott semmi.
Így ment ez több napon keresztül míg el nem jött a nap mikor arra értem a klubhoz, hogy az leégett. Megijedtem, hisz munka nélkül maradtam. Rögtön arra gondoltam milyen nehéz lesz másik munkát találnom.
S ekkor jött egy meglepetés, méghozzá az egyik megmentőm által.
Csak úgy sétálgattam miután eljöttem munkahelyen kiégett romjaitól mikor nekiütköztem annak a fiatal fiúnak, Yugyeom-nak. Kérdezte hová megyek én meg hirtelen rázúdítottam mindent. Persze aztán bocsánatot kértem azért. Erre ő csak mosolygott, majd felajánlotta, hogy dolgozzak neki, vagyis a társának aki amúgyis új munkaerőt keres az ő helyére.
Nos... nem mondtam nemet. Így most itt vagyok, az új helyen, az új főnökömnél aki a szabályok elmagyarázása után rögtön a közepébe dobott. Kiküldött pincérjedni, mondván pultos néha több mint elég, de a pincérek néha meglógnak.
Hát én nem fogok meglógni.
Pedig lehet jobban tettem volna. S miért? Csupán csak azért mert onnantól fogva, hogy elindultam tenni a dolgom, úgy éreztem magam mint egy macska akit veszett kutyák ketrecébe dobtak. Furcsa volt nagyon, főleg az ahogy néha rám néztek. Néha undorral, néha vágyakozva, máskor meg csak úgy meglepetten, ám egynek sem volt egy rossz szava se hozzám.
Mondhatom hogy a napom, napjaim akakulása így eztán igazán furcsává vált. Eleinte féltem, aztán meg lassan hozzászoktam mindenhez.
Egy hideg, január végi napon aztán jött egy olyan alkalom amire aztán tényleg nem számítottam. Az egyik táncos a lábát törte, egy másik meg felmondott, aki maradt az meg be sem jött. Jaebum tanácstalan volt, egész addig míg azt nem mondtam, hogy majd én megoldom a dolgot s ezzel együtt törlesztek is. Tudom, hogy tudta mire gondolok s mielőtt ellenkezhetett volna otthagytam. A zenét szolgáltató munkatárshoz mentem s kértem őt mit tegyen be, ezután vettem le kötényem s dobtam el, majd lépkedtem fel a színpad felé vezető lépcsőn. A vendégek akkor csitultak kissé mikor a zene beindult s a fények is össze-vissza cikázni kezdtek. A szívem a torkomban dobogott mikor az egyik fény elért engem, de már nem fordulhattam vissza, s nem is akartam megtenni. Táncolni kezdtem, ahogy tudtam s ahogy láttam. Ahogy az idő telt s gomboltam ki ingem a vendégek úgy kiabáltak s fütyültek fel nekem. Biztos várták, hogy tovább vetkőztem, de én nem tettem meg, csak az ingem gomboltam ki teljesen.
A szám véget ért lassan, én meghajoltam s távoztam is a színpadról.
- Nem kellett volna... - fogadott ezzel Jaebum s kísért is az öltözőkig.
- De kellett. Jaebum, ti megmentettetek és most én is titeket. Így kvittek vagyunk.
- De azért maradsz ugye? - furának hatott kérdése.
- Persze, csak átvedlek és folytatom a munkát.
- Oh... rendben. Akkor.. megyek is. És Mark.. - állított meg miközben benyitottam az öltözőbe - köszönöm.
- Ugyan, semmiség. - küldtem felé egy mosolyt, hogy aztán az öltözőbe lépjek.
Semmiség mi? Hahh... még most is remegek, percekkel a Jaebum-al történt beszélgetés óta. Kellett még pár perc mire rendbe tudtam szedni magam s míg vissza tudtam menni dolgozni. Mikor ez megtörtént egy újabb meglepetés várt, méghozzá egy igencsak ismerős illető által.
Alig kötöttem fel kis kötényem ő mögöttem termett. Sőt, derekamnál fogva húzott közelebb magához.
- El se tudod képzelni milyen veszélyes helyre tévedtél cicus. - morogta szinte fülembe amibe kicsit bele is harapott - De ne félj, nem bánt egyik sem mert megjelöltelek. De ga mégis, csak szólj nekem. Jó? - bólintottam csak neki.
- Hé te, Jay, ne zaklasd a dolgozóim. - Jaebum jelent meg hirtelen, mintha csak menteni akart volna. Őszintén? Most nem szerettem volna, hogy megmentsen.