Az estét, éjjelt a megmentőm otthonában töltöttem. Azt hittem nem tudok majd aludni a folyamatos üvöltést hallva. De tévedtem. Úgy aludtam mintha csak elvarázsoltak volna. Furcsa is volt.
Reggel aztán, vagyis inkább hajnalban egy újabb üvöltésre ébredtem. Ám ettől az üvöltéstől nem ijedtem meg mint a legelsőtől s az azt követőektől. Ettől az üvöltéstől inkább egyfajta borzongás futott végig gerincem mentén. Talán ezért másztam ki az ágyból, ezért osontam ki a szobából melyben voltam. Lopakodtam, mintha csak bűnt követtem volna el, közben meg nem is. Leérve az emeletről az üvöltést újra hallottam. Ezért utam a konyhán át a hátsó ajtó felé vezetett, majd azon ki hátra s kertbe. Piszok hideg volt kint, ám én nem törődtem vele. Ahogy azzal sem, hogy bajba is kerülhetek. Egyszerre éreztem félelmet és valami mást, valami furcsát ami azt sugallta, hogy menjek s keressem az üvöltés gazdáját. Hát, nem kellett keresnem, mert alig értem el a kert végét a hang tulajdonosa hirtelen elém ugrott. Rám morgott, vicsorgott és úgy tűnt meg fog marni. De semmi nem történt. Vagyis... csak újra felüvöltött amitől úgy éreztem tüzelni kezdek. A hang tulajdonosa, egy óriási farkas szerű teremtmény, jól körbe szaglászott engem, mintha csak érezte volna a tüzelés jellegzetes illatát. Ekkor ijedtem meg, de nem a farkastól hanem magamtól. Úgy éreztem el kellene tűnnöm, még ha tudtam is, hogy lehetetlenség lenne.
Hirtelen aztán a farkas elhátrált tőlem, rám mordult, majd egyszerűen elfutott. Én meg csak néztem utána, hogy közben térdre rogytam. Nem értettem mi történt, miért történt és hogy miért éreztem azt amit. Sok sok miért vetődött fel akkor.
Mire a nap felkelt addigra én is picit észhez tértem. Valahogy, nem tudom hogy, de viszonylag észrevétlen jutottam vissza a házba. A házigazda nem sokkal ezután jött le, alkotott reggelit. Beszélgettem is vele, majd a reggeli elfogyasztása után megköszöntem újra, hogy segítettek nekem. Társa is megjelent közben. Ő volt az aki kedvesen felajánlotta, hogy hazafuvaroz engem. Nem akartam, de elérte, hogy mégis belemenjek a dologba. Így aztán a Jaebum névre hallgató férfi fuvarozott haza engem.
Bevallom szégyelltem kicsit otthonom, hisz nem olyan nagy és otthonos mint az övék. Ám Jaebum még így is megdícsérte és a lelkemre kötötte, hogy ha segítségre lesz szükségem akkor jelzek neki vagy a társának.
Nem telt el sok idő és én újra egyedül voltam.
Kezdetnek átöltözni mentem, aztán egy kis gondolkozás után indultam el munkahelyemre. Ugyanis dolgozom. Iskolába kellene járnom még, de támogatás híján maradt a munka. De nem baj, nem bánom, hisz szeretek dolgozni, még úgy is, hogy nem épp nekem való a munka. Hogy mi a munkám? Nos.. egy nem túl jó hírű klubban vagyok pultos és néha felszolgáló. Jól fizet, tehát nem panaszkodom.
Korábbban mentem be, mert az estét így is kihagytam. Szerencsére nem volt gond belőle.
Napom így ugyanúgy telt mint máskor. Dolgoztam. Ez a nap... nos azt hinné az ember, hogy majd mindenki otthon lesz a családjával s együtt ünnepelnek karácsony lévén. De nem, s klub tömve van. Furcsák az emberek. Ha nekem lenne családom én sem dolgoznék és nem egy ilyen klubban töltenem az időt. Na mindegy.
Éppen egy kis társaságnak adtam ki az innivalót mikor úgy éreztem mintha valaki figyelne engem. Körül néztem amint tudtam, de nem találtam az engem figyelőt. Biztos csak képzelődtem. Ezt gondoltam, majd tettem tovább a dolgom, dolgoztam. Ám alig telt egy pár perc újra úgy éreztem mintha figyelnének engem. Egy darabig figyelmen kívül hagytam, de aztán kezdett zavarni. Kértem is munkatársam hadd menjek ki levegőzni. Szerencsére nem ellenkezett, így máris mehettem ki.
Furcsa volt, de kifelé menet már nem éreztem azt, hogy valaki figyel. Mindegy alapon a mosdóba mentem arcot mosni, aztán a hátsó kijáraton kimentem kicsit friss levegőt szívni. Talán ez volt a legjobb tettem a nap folyamán. S miért? Csak mert cseppet sem finoman és lassan, egyik pillanatról a másikra átváltoztam. A furcsa csak a gyorsaság volt és a fájdalom. Sosem fájt még így a dolog. De a fájdalom, szerencsére, nem tartott túl sokáig. Ahogy az sem eztán, hogy visszatérjek a munkához. Hogy miért mertem ezt megtenni?  Nos, igencsak egyszerű. Karácsony alkalmával jelmezt húztak a dolgozók. Nekem meg amúgyis volt a fejemen cicafül. Szerencsém volt ez alkalommal is. Persze volt némi félsz bennem, hisz ilyenkor a férfiak elég furcsán szoktak viselkedni velem.
Így volt most is. Visszafelé menet a pulthoz egy kissé ittas alak kapott el. Nem volt gond vele míg nem kezdtem ellenezni, hogy vele menjek. Karon ragadott amit nem igazán díjaztam, ahogy azt sem, hogy visszahúzott a mosdók felé vezető folyosóra. Ott taperolt le engem és én ott löktem el ismét. Ez nem tetszett a férfinak. Mérges lett, nem túl szép szavakkal illetett és meg is akart ütni. De nem sikerült neki mert valaki elkapta a kezét.
- Azt mondta nem akarja. Süket vagy, hogy nem hallottad? - ijesztő volt ahogy a félhomályból felbukkant az idegen, aki még fogva tartotta a másik kezét.
- Ez egy kis.... Csak játssza itt magát, hogy többet kapjon. - az ittas férfi, mert hogy zaklatóm az volt, enyhén szólva is mocskos szavakkal, jelzőkkel illetett engem.
- Csak egyszer mondom el, úgyhogy jól figyelj - az ittas férfi feljajdult ahogy az őt fogó szorított kezén - ha még egyszer meglátlak a közelében.. - közel hajolt az ittashoz - halott ember vagy. - ezután fura, morgás szerű hang kíséretében engedte el az ittast. Az meg mint aki szellemet látott úgy sietett, futott el onnan.
- Köszönöm, hogy megmentett. - hajtottam fejet kicsit megmentőm előtt.
- Semmiség. - lépett közelebb hozzám - Bármikor szívesen segítek egy ilyen csábító cicusnak. - a falbál voltam így ő, a megmentőm, fejem mellett támaszkodott meg. Furcsa mód nem féltem s nem is fordítottam el fejem. Sőt! Magam is meglepve dorombolni kezdtem neki. - Hm... - simított végig arcomon - csak nem tüzelsz cicus?