Nem érzek semmit a végtagjaimat pedig csak nagyon lassan tudom mozgatni. Olyan, mintha a semmiben lebegnék. Lassan kinyitom a szemem, viszont  teljes sötétség van, fent és lent is. Az idő eltelését sem tudom megállapítani, így azt sem tudom, hogy mennyi időt tölthettem itt eszméletlenül. Annyira csendes és nyugodt az egész, sokáig maradnék itt. 

Viszont valami  mégis szemet szúrt a sötétségben. A kezeimen érdekesen világító jelek jelentek meg. Világoskék színben pompáztak, különböző ismertelen  mintákkal.

-Mi a...- forgatom körbe mindkét kezemet. - Mi történik velem?

-Végre visszatértér.- csendül fel az a női hang, amit az álmomban hallottam. 

-Bocsánat, ki? - pördülök meg, hogy végre megpillanthassam a hang tulajdonosát. Egy magas, 50-es éveiben járó,  hölgy állt velem szemben. Ruhája kék színű , uszályokkal díszített volt, olyan, mintha magát a tengert viselte volna.  Haja barna volt, viszont láthatóvá váltak az ősz tincsei is, amik egy része fel volt fogva. Világos szemeiben mintha a habok csillogását láttam volna felvillani. 

-Te, Yun Hee. - mosolyog kedvesen.-  Téged vártalak, hiszen te vagy az a lány, aki a herceggel őrizted egykoron a kristályt.

-A herceggel?- lepődök meg.- Én lennék az őrző?

-Igen.-bólint lassan.- Arra szeretnélek megkérni, hogyha megtaláltad a herceget, védjétek meg a Kristályt. Nem kerülhet gonosz kezekbe.- komolyodik el.- Ha mégis hozzájuk kerülne, az egész világot fenekestül felforgatná.

-De mégis hogyan mentsem meg? Azt sem tudom, hogy hol keressem.

-A választ  nála találod meg. Kérdéseidre csak ő válaszolhat, én sajnos nem segíthetek. 

-De-  -mielőtt bármit is mondhattam volna, egy hideg rongyot  éreztem a tarkómon, ami visszarántott a valóságba. A hideg mellett visszajött a fájdalom is, amit az ostor hagyott.

-Te jószagú tengeri moszat, mi történt veled? - szól ijedten a velem szemben ülő.- Tae művelte veled ezt?- válaszképp biccentettem egyet. Egy hangot sem tudtam magamból kipréselni, semmi erőm nem volt. 

A fiúra kérdőn tekintettem, ugyanis ő még nem volt itt. Arra emlékszem, hogy ott volt a kocsmában, viszont a nevét nem tudnám elmondani. 

 - Egyébként Jin vagyok.-erőltet magára egy kis mosolyt, viszont az ijedtség jobban látszik a tekintetén. - Nagyon sajnállak, mert elég mély sebeket hagyott az ostor nyoma. Még szerencse, hogy nem fulladtál meg a saját véredbe.

-Nem tudok semmit.- nyöszörgöm a fiúra pillantva.

-Nyugalom, nekem nem kell semmit sem elmondanod. Azért jöttem, hogy a sebeidet helyre hozzam. - veszi elő a kenőcsös tégelyt és a többi eszközt. Óvatosan letisztítja a sebeket, majd rákeni a hideg krémet. Amint a bőrömhöz ér, elkezdi csípni, ami  miatt felszisszenek.- Bocsi, de csak ez van.

Miután bekente a sebeimet, egy anyag darabbal  körbetekert. 

-Kész is van. - csapja össze a kezét mosolyogva.

-Tae mindig ilyen?- pillantok rá.

-Nem mindig.Csak  mostanában nagyon fontossá vált számára  a kristály megkeresése. Ha engem kérdezel-

A vasajtó egy hatalmasat nyikorgott, majd belépett rajta a kapitány. Egy egyszerű nadrágot és inget viselt, bár az ing mélyen ki volt vágva. Nagyon előnyös volt, mert kilátszódott a nagy és feszes mellkasa.

-Köszi Jin, de most szeretnék vele kettesben maradni.- pillant rá ijesztően.

-Értettem, kapitány. -kezdte összepakolni a cuccait közben.

Miután a fiú elhagyta a helységet, nagy csend nehezedett be közénk.  Remegtem, mert nem akartam még több verést kapni, miközben  a fiú csak lassan méregetett. Szemeit néha összehúzta, mintha erősen gondolkodna.

-Miért van az, hogy nem tudsz semmit? - lépdel közelebb.- Csak egy árva koordináta kellene és már szabad lennél. - néz rám szomorkásan. - Ha végre meglenne az az átkozott kristály, én uralhatnám a Tengereket. Tudod, hogy mennyit vesződtem az előkészületekkel? Utána kerestem, kutakodtam, hátha találok valami hiteles információt, de valahogy mindig  hozzád kerültem vissza. És miért? Még magam sem tudom. 

-Hogyan hitessem el veled, hogy tényleg nem tudok semmit?- töröm meg a filozófiai monológját.- Nem tudok semmi kristályról, és annak fellelhetőségi helyéről.  Bármennyit üthettek, akkor sem fogom tudni. De ha tudnám sem mondanám el, főleg neked nem. - nézek rá undorral.

-És ha megkérdezek valaki mást?- mosolyog selytelmesen és arcon csap.- Hogy te vagy-e aki kell?

-Kit tudnál erről faggatni?- lihegem.- Csak a herceget tudnád, de őt senki nem találta meg.

-Tévedsz.- mosolyog.- Van a hajónkon valaki, aki tudja, hogy te vagy a védelmező. 

-Mondtam, hogy nem én vagyok.- szorítom ökölbe a kezemet. Érzem, ahogy a düh átjárja az egész testem, még a legmesszebb pontokba is. 

-Kapitány!- ront be az alacsony fiú.- Vendégeink érkeztek.

-Már számítottam rá.- vigyorog őrülten.- Köszönöm Jimin, mindjárt megyek.-int.

-De nem ők azok, kapitány.- torpan meg.

Mérgesen méregettem a kapitányt, mert éreztem, hogy Jiminnek talán igaza van. 

-Gondolom örülsz neki, de tudd meg, hogy soha nem adunk át senkinek.- rántja elő a kardját és sietve megy ki a helységből. 

Amint a léptei elhalkultak, egyből szabadulni próbáltam. A düh még most sem akart eltűnni belőlem, sőt, egyre idegesebbnek éreztem magam. Elegem volt az egész  helyzetből és már nagyon vártam, hogy végre a Kasszasikeren legyek a fiúkkal. Nagyon hiányoztak és nagyon féltettem őket.

Már egy jó ideje a lánccal vesződtem, amikor a karom kéken kezdett el világítani.

Ez olyan, mint amilyen akkor volt, amikor azzal a nővel találkoztam. 

Olyan érzésem volt, mintha már megtörtént volna ez. Nagyobb lendületet vettem magamon, és megrántottam a karjaimat. Mintha csak üvegből lettek volna, úgy törtek ketté a kezeimet fogva tartó láncok. 

Mi a...

Furcsa volt az egész, de főleg ijesztő és megdöbbentő. 

Hogyan tehettem ilyen erőre szert?

Gyorsan eszembe jutott a másik lánc is. Két kezemmel rámarkoltam a nyakamat szorító láncra, de az valamiért nem akart már lepattani. Bármennyire is szét akartam tépni, nem akart eltörni.

-E-ezt nem értem... - pillantok a kezeimre, amik visszatértek az eredeti színükbe. Miért tűnt el? 

Kintről hatalmas robaly szűrődött be. Ágyúk dörrenését, segítségkérő kiáltásokat, kardok csattanását  és pisztolyok eldurranását lehetett hallani. 

-Yun Hee!- kiált valaki a külső folyosóról. 

-Zico?- kapom fel boldogan a tekintetem. Annyira megörültem a hangjának, egyre hangosabban kezdtem el mozogni. - Zico!- kiáltok vissza. 

-Yun Hee!- csapódott ki nagy hanggal a hatalmas vas ajtó.

Viszont a mosoly hamar lehervadt az arcomról és szemeim kikeredettek a meglepődöttségtől. Akit olyannyira vártam, nem érkezett meg. Helyette egy olyan valaki jött, akire a legkevésbé számítottam. 

-K-Kris?- kérdezem dadogva.