-Yun Hee...Yun Hee...- szólít a nevemen valaki. Lassan kinyitom a szemem, és észreveszem, hogy megint abban a feketeségben lebegek, amelyben a legutóbbi álmomban. A fejem valaki ölében pihen, de nem tudom felismerni az arcát.

-Ki az?- kérdezem az illetőt, bár nagyon nehezen tudok megszólalni. Jobban szemügyre véve az idegent, azt a nőt ismertem fel, aki az előző álmomban volt jelen.

-Üdvözöllek Gyermekem.- mosolyog a hölgy. - Örülök, hogy felébredtél.

-Miért vagyok itt? - kelek fel az öléből és vele szemben lassan helyet foglaltam. Elég különös volt, ahogy a semmiben lebegtem. 

-Azért, hogy figyelmeztesselek a közeledő veszélyekről. Jól tudod, hogy Calypso mindenhogyan az utatotkba fog állni, ha nem is saját maga, hanem valamelyik tengeri szörnyét fogja bábként rátok ereszteni. 

-Ezt én magam is tudom.- helyeselek.- De hogyan tudnám a hajót megmenteni? 

-Természetesen az eszeddel és a talpraesettségeddel.- mosolyog.- Ha logikusan gondolkodsz, az összes akadályt le tudod majd küzdeni.

-De azt sem tudom, hogy milyen akadályok lesznek és így nehéz felkészülnöm.- kezdem el idegesen tördelni a kezem. - És egyébként is, a hercegnek még a nyomát sem leltem meg.

-Bízok benned és tudom, hogy meg fogod tudni csinálni. - biccent a hölgy. - A herceggel nem kell foglalkoznod, majd ő megtalál téged.- mosolyog.

-Egy kérdésem lenne még.- pillantok a nőre. - Helyes az, hogy segítek Suhonak, hogy megszerezze a Kristályt? Mert ha jól értettem, nekem meg kellene védenem, de egy a 12 ellen nehéz lenne, egyedül odajutni pedig számomra lehetetlen. 

-Nyugodj meg gyermekem, az idő majd megoldja.- mondja mosolyogva.

-De hogyan?- kérdeztem volna vissza, viszont a mellkasomba egy erős fájdalom nyilalt bele, majd lassan magamhoz tértem. 

Óvatosan kinyitottam a szemem, majd megpróbáltam óvatosan mozogni. Észrevettem, hogy a földön fekszem, feltételezhetően az egyik zárkában. Kezeimet nehéz vasbilincsek tartották fogva, amik hangosan zörögni kezdtek, amikor megmozdultam. 

-Yun Hee! Hogy lehetsz ennyire bolond?- ordít nekem egy ismerős hang.

-Neked is üdv, Zico.- fogom bágyadtan a fejem. - Mennyit aludtam? 

-Öszintén?- néz rám a szemben álló fogdából a fiú.- Körülbelül egy hetet.

-Hogy mennyit?- akadok ki.- Hogy lehet, hogy egy hetet egyhuzamban végig aludtam?- nézek rá meglepetten.

-Nem tudom, de nagyon ki voltál ütve. Sokszor próbáltam neked szólni, viszont egyikre sem ébredtél fel.- meséli.- Mitől dőltél ki így?

-Had gondolkozzak.- hajtom le a fejem. - Az elalvás előtti események nagyon homályosak, de ha jól emlékszem, akkor a kapitánnyal vacsoráztam és altatót tett a borba.- tisztult meg végül a kép. - Igen, így történt.

-És szerinted most hova tartunk?- dől neki a rácsnak.

-A világ végére.- nézek rá. - mire hangosan felnevetett.

-Tőled sem hallottam még ilyen jó poént.- röhög tovább, már a hasát fogja.

-Komolytalan vagy.- forgatom meg a szemem, majd befészkelem magam egy nagyobb szalma kupacra.

-De most tényleg.- töröli le a könnyeit.- Ez a bájgúnár a világ végére akar eljutni?

-Igen, mert kell neki Calypso gyöngye.- válaszoltam, mire abbahagyta a nevetést.

-Mire kellene az a gyöngy neki?

-A szeánszhoz, amivel elő tudja hívni belőlem a koordinátákat.

-Ez hülyeség.- nevet fel hangosan.

-Már miért is lenne az?- pillantok rá kérdőn.

-Szerintem a gyöngy nem létezik. - fonja össze a lábait. 

-Eddig én is ezt mondtam, de egy szirén vadászat után már kezdem elhinni ezeket.- nézek rá.

-Mondhatsz bármit, velem nem tudod elhitetni.- emeli rám a tekintetét teljes komolysággal.

Halk csizmakopogásra  kaptam fel a tekintetem, amelynek gazdája feltételezhetően felénk tartott.  Az illető lassan a helységbe ért, körülnézet, majd tekintetét rajtam hagyta.

-Yun Hee.

-Kapitány.- emelem fel a fejemet a férfi felé.

-Örülök, hogy felébredtél.- mosolyog. - Remélem kipihented magad.

-Persze, köszönöm ezt a hosszú alkalmat.- válaszolom egy kevés gúnnyal.

Közben Sehun is megérkezett, majd a kapitány mellé lépett. 

-Sehun, kérlek hozd fel őt a kabinomba.- mondja a fiúnak, közben le sem veszi a tekintetét rólam. 

-Értettem, kapitány.- válaszolja kiegyenesdve a fiú. 

Miután a kapitány elhagyta a helységet, Sehun kinyitotta a cella ajtaját. 

-Mit akar tőlem? - kérdésemet idegesen a fiúnak szegezem. 

-Megérkeztünk. - válaszolja tömören a fiú.

-Szóval nem tudja, hogy merre tovább.- nevetek fel.- Meg sem lepődök. 

A fiú óvatosan felsegített a földről, majd a láncaimnál fogva vezetni kezdett. Lassan haladtunk és nem ráncigálta a bilincseimet. Nem értem,  mi nem  egyértelmű  a kapitánynak a térkép kapcsán. Azt sem értem, hogy miért altatott el, hiszen nem lett volna lehetőségem szökésre.

A fiú kopogására egy kicsit felriadtam, annyira bele voltam merülve a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy a kabinhoz értünk. A válasz után Sehun kinyitotta és előreengedett. Suho az asztala mögött állt, a térképre támaszkodva és mélyen tanulmányozta azt.  Kezével hanyagul a székre mutatott, majd lassan odalépkedve helyet foglaltam.

-Köszönöm Sehun, majd szólok.- a fiú biccentett, majd elhagyta a helységet.

-Nem tudja, most hogyan tovább, igaz?- nézek a kapitányra. 

-Természetesen tudom, hogy mit kellene tennem.- pillant fel rám. Viszont a szemei nem ezt állítják. 

-Akkor érdeklene, hogy mi okból lettem idehívva. Mert ha a megérzéseim nem csalnak, csak azért, mert ön tanácstalan.- nevetek.

-A tanácstalan nem annyira jó szó, inkább az oktalan. - fordítja felém a térképet. - Gondolom ezt akartad a számból hallani. 

-Igazából nem gondoltam, hogy ezt ki meri jelenteni saját magáról. - fonom össze az ujjaimat.

-Akkor segítesz? Ne felejtsd el, hogyha nem mondod meg a térkép jelentését, érzelmek nélkül végezhetünk a cella társaddal, amit gondolom zokon vennél. 

-Ha nem tévedek ez zsarolás. - komolyodok el.- De van egy olyan érzésem, hogy amúgy sem akarja megölni Zicót.  Feltételezem, hogy újból csalinak szeretné  használni. - választ nem kaptam, csak egy sejtelmes  mosolyt. 

-Mit jelent a fent a lent?- kopogtat a térképen és tereli a témát. 

-Annyit, hogy jó lenne azt a sok ágyút és egyéb nehéz tárgyat a tengerbe vetniük. -válaszolom, mire Suho értetlenül néz rám.  

Hatalmas csend ül le az egész szobára, egyedül a kapitány fogaskerekeinek kattogását lehet hallani. Egy ideig töri a fejét, majd megadóan rám pillant. 

-Még mindig nem érti.- mosolygok.- A hajó nemsokára a tenger alá fog bukni.