-Hogy kerülsz ide? - kérdezem meg tőle, könnyekkel küzködve.- Mondd, miért vagy itt Zico?

-Azért jöttem, hogy elvigyelek, Yun Hee. -mosolyog.- De a tervem sajnos kudarcba fulladt. - hajtja le a fejét. 

Majd a kínos csöndet egy pofon csattanása törte meg. 

-Most ezt miért kellett ?- kapja fel idegesen a tekintetét a fiú.

-Hogy lehet valaki ennyire bolond, hogy egy ilyen tervet talál ki? - akadok ki.- Ahelyett, hogy egyedül játszod a mártírt, a csapatoddal többre mentél volna. 

-Nem akartam a többieket bajba sodorni. Amúgy is a tervem az volt, hogy...

-Jól tudom én a te tervedet, nem kell, hogy elmondjad.- szakítom félbe a mondatát.- Még a vak is láthatta, hogy milyen lépéseid voltak. Csak azzal nem számoltál, hogy Tao terve elbukik és mindenki, köztük te is a tömlőcbe kötsz ki. -váltottam át gúnyosabb hangnembe.

-És ha a kapitányon múlik, akkor itt is fogok megrohadni.- kezdi el húzni a száját.

-Miért, mit mondott neked? 

Választ már nem adhatott, mert lépteket kezdtem el hallani a folyosóról.

-Bakker, ennek is most kell jönnie.- gyorsan összepakoltam a cuccokat, bezártam a zárkát és úgy tettem, mintha az ételes dobozokkal foglalatoskodnék.

-Még mindig itt vagy?- lépdel felém Chen. - Azt hittem, hogy már elmentél a kabinba lepihenni.

-Nem még nem, ugyanis amikor kijöttem a tömlőcből, hasra estem és a doboz szétesett. Sokáig tartott míg megkerestem a részeit, de szerencsére hiánytalan.- mutatom a fiú felé.

-Rendben, de most menj inkább enni. Kyungsoo már vár.- int a konyha felé. Válaszképp biccentettem egyet, majd szélsebesen elhagytam a szobát.

Kíváncsi vagyok, hogy mit beszélhetett a kapitány Zicoval. Most már jobban oda kell, hogy figyeljek, amikor a fiúval beszélek, hiszen  nekem meg van tiltva. De legalább megtudtam, hogy miért nem mehetek hozzá ételt adni. Sajnálom őt, viszont nem értem, hogy hogyan tudott előállni egy ilyen bugyuta tervvel. 

Lassan leértem a konyhába, ahol a fiú már mosolyogva várt.

-El nem tudtam képzelni, hogy mit csinálhatsz ott ilyen sokáig.- esett egy cseppet kétségbe Kyungsoo. -A fiúknak ízlett az étel?

-Bocsánat, nem akartalak megijeszteni. - vakarom idegesen a tarkóm. - Elsőre nagyon húzták a szájukat, amiért én hoztam az ételt, de mikor megmutattam, hogy mit készítettél nekik, már kevésbé álltak negatívan hozzá.- nevetek.

-Ennek örülök.- mosolyog.- De gyere, te is egyél. Mielőtt kivittem volna a fiúknak, raktam neked félre, hogy neked is maradjon elég, mert a fiúk az egészet felették.

-Köszönöm, hogy ilyen kedves vagy hozzám.- hajolok meg. - Cserébe had készítsek neked valami finomságot.

-Ugyan, ez csak természetes.- pillant zavartan a földre. - Milyen finomságra gondoltál? - csillan fel hirtelen a szeme.

-Szerintem még nem kostóltál ilyet,  ez egy igazi német ínyencség. Negerkussnak hívják. Isteni íze van.

-Negerkuss?- lepődik meg.- Miért ez a neve?

-Nem tudom, soha nem néztem utána a név eredetének.- vonok vállat.- Az íze a lényeg.- mosolygok.

-Akkor szerintem csináld meg a holnapi ebéd mellé.- veti fel az ötletet.- Biztos a többieknek is ízlene. 

-Rendben, akkor ebédre megcsinálom. Köszönöm az ételt.- hajolok meg, majd elhagyom a helységet. 

Mire visszatértem a kabinba, Chen már rég az igazak álmát aludta. Gyorsan én is befeküdtem az ágyamba, majd hasonlóan nyugovóra tértem.

Reggel korán keltem, hogy még gyorsan el tudjak ugrani fürdeni. Szerencsémre egyik fiúval sem futottam össze, bár hallottam valamelyik lépteit kint, de nem mentem el, hogy megnézzem.  

Miután rendbe raktam magam, elindultam le, a konyhába.

A fiú nagyon örült, hogy betartottam az ígéretemet és amiben csak lehetett segített nekem. Sokak szerint nehéz elkészíteni a habos finomságot, de szerencsére egy profitól megtanulhattam az ilyen süteményeknek minden csínyját bínyját.

Mikor édesanyám összeházasodott édesapámmal, akkor jött vele az udvari fősszakács is, akinek anyám imádta a főztjeit. Azért is hozta magával, mert számára még ismeretlen volt a koreai gasztronómia, és ezért még lehetősége is volt arra, hogy az otthoni ételeket is egyen. 

A főszakácsot Melchiornak hívták, ő volt az, aki minden egyes alkalommal, amikor betévedtem a konyhájába, mindig valami finomsággal állt elő. Sokszor segíthettem neki főzni, majd mikor már idősebb lettem, megtanította az összes fontos receptet, amit még otthonról elhozott. Köztük volt ez a bizonyos Negerkuss is, ami az egyik kedvencem volt. 

Hála a fiú kézügyességének, jóval az ebéd előtt készen lettünk. Az első darabot ketté vágtam, ezzel is ellenőrizve, hogy a hab nem-e esett össze a készítése alatt. Az egyik felét a fiúnak adtam, a másikat pedig én ettem meg.  A hab íze a csokis külsővel és az alján levő ostya felidézette velem a gyerekkoromat.

-Ennek tényleg isteni íze van.- csillan fel a fiú szeme. 

-Mondom én. -nevetek.- Rosszat soha nem csinálnék senkinek. 

Kíváncsi voltam a fiúk reakciójára, hiszen az ilyen fajta édességet szerintem még nem kóstoltak. Segítettem felhordani a tányérokat és az evőeszközöket is. Miközben vittem fel, akkor vettem észre a készletre festett körmintát. Furcsa minta volt, viszont éreztem, hogy biztos van valami jelentése. 

Az ebéd után sietve leszedtem a terítéket, majd az üvegtálon felhoztam a desszertet. Az asztal közepénél megálltam, majd megvártam, míg a fiúk lecsendesednek:

-Ez a desszert egy különleges finomság, remélem elnyeri majd a tetszéseteket.- teszem le óvatosan középre. A fiúk egy ideig nézik, nem tudják beazonosítani.

-Németországban mi Negerkussnak hívjuk, azaz Négercsóknak. 

-Furcsa neve van.- néz rám megszeppenve Sehun, majd levesz egy darabot. Óvatosan a szájába teszi és elkezdi ízlelgetni. Hasonló reakciója volt, mint Kyungsoonak, mire a többiek is felbátorodnak és vesznek maguknak.  

-Yun Hee, ennek isteni íze van.- dícséri teli szájjal Chanyeol. - Remélem többször is fogsz még csinálni.

-Chanyeolnak igaza van.- helyesel a kapitány.- Én magam sem kóstoltam még  ehhez hasonlót.

-Nagyon örülök, hogy ízlik.- biccentek.

Az ebéd után Kyungsoo a kezembe nyomta az ételest dobozt, persze mellécsomagolva az édességet is.

Miután kinyitottam a zárat, mondhatni a fiúk kedvesebb arccal fogadtak.

-Milyen ételt hoztál ma? - kérdezi Luhan. 

-Csípős rament, ha jól látom. -nyitom ki a doboz tetejét. - Hoztam desszertet is, ha esetleg érdekel titeket. -mutatom fel a csomagot. - Én készítettem.

-Akkor biztos nem kérek abból a valamiből.- fintorodik el Tao.

-Senki nem erőszakolja rád.- vonok vállat.

Miután megették a tésztát, megkínáltam a másik fiút az édességgel. 

-Ez tényleg isteni. - mosolyog rám.

-A többieknek is nagyon ízlett, örülök, hogy neked is tetszik.- lopva a másikra nézek, aki éppen Luhant nézi, hogy milyen boldogan eszik a négercsókból. 

-Ha megbocsájtotok, akkor én most elmegyek.- állok fel tőlük.

-Hé! - szól utánam Tao.

-Igen? Mit szeretnél?- kérdezek vissza mosolyogva. Egy ideig hezitált a válaszával, majd megszólalt.

-Kérek én is abból.- biccent a doboz irányába.

-Tessék? Nem hallom! - tettem a süketet. 

-Én is szeretnék enni belőle!- csattan fel idegesen.

-Micsoda?- lepődök meg.- Nem arról volt szó, hogy nem akarsz semmit sem enni, amit én csináltam?

-Adsz vagy nem? - fakad ki. - Nem vagyok hajlandó,.. - a mondatát nem tudta befejezni, mert egy sütit a szájába nyomtam. 

-Elvileg holnap már kijöhettek, igaz? - kérdezem, mire a másik helyeslően bólogatni kezdett. - Akkor már nem is kell sokat várnotok. - mosolygok.- Remélem több ilyen ötleted nem lesz.-  nézek Taora. Még mindig nem nyelte le a szájába nyomott darabot, ezért nem szólal meg.

Elbúcsúztam tőlük, majd megint leellenőriztem, hogy senki sincs a folyosón és gyorsan odarohantam Zicohoz. 

-Örültem volna legalább egy látogatásnak.- fakad ki.

-Eredetileg el vagyok tiltva tőled, nem is lehetnék itt. -  komolyodok el.- Suho megtiltotta nekem. 

-Azért hoztál nekem valami ételt? - néz rám könyörgő szemekkel.

-Miért? Chen nem ad?- pillantok kérdőn rá.- Ő lett megbízva vele.

-Hát, ha a gyomorba verés nálad egy étel fajta... - hajtja le  a fejét. Gyorsan leoldottam róla a kendőjét, majd észrevettem a kék és lila foltjait.

-Úristen.- pillantom meg a véres sebeit. Óvatosan megérintem a foltokat, mire felszisszen. - Ennyire megkínozta?

-És a többiről nem is tudsz.- pillant rám.

-Meg kell valahogy szöknünk, nem akarom, hogy tovább kínozzanak. - esek kicsit kétségbe.

-Hogyan lehetne? Nincs rá olyan tervem, ami tényleg jó lenne.- hajtja le a fejét.- Egyébként is, a kulcsokat a kapitány őrzi, hiszen szüksége van rám.

-De Suho mit akar veled kezdeni?

A kérdésemre nem kaptam választ, mert megint lépteket hallottam. Szerencsére nem ide jött az illető, de egy jel volt, hogy nem sokáig maradhatok itt. Még gyorsan bementem hozzá, odaadtam az utolsó édességet és elhagytam a szobát.

Annyi kérdésen  kattogott végig az agyam, miközben a folyosón mentem, és annyira bele voltam merülve a gondolataimba, hogy nagy lendülettel nekimentem valakinek. Szerencsémre most nem estem a földre, mert időbe meg tudtam tartani magam. Felpillantva a kapitányt vettem észre, aki úgy állt velem szemben, mint egy szobor. Úgy néz ki, egyedül én vagyok ilyen szerencsétlen.

-Bocsánat kapitány.- húzom ki magam.

-Mondd, min járt annyira az eszed, hogy nem vettél észre? - mosolyog kedvesen.

-Szeretnék kérdezni Öntől valamit.- lépek közelebb Suhóhoz.- Már egy jó ideje foglalkoztat a kérdés, hogy mit szeretne kezdeni a bérgyilkossal? - suttogom a kérdésem a fülébe, olyan halkan, amilyen halkan csak lehet.

-Majd meglátod.- suttogja vissza.- Annyit mondhatok, hogy jó lesz csalinak. - húzódik el tőlem, majd egy mosoly kíséretében folytatja útját.