Volt egy álmom, egy nagyon furcsa álmom egy férfiről, aki keres engem, a nevemen hív érzem, hogy szólít és hív magához, de nem látom ki Ö, teljesen homályos, de tudom, hogy ott van, ahogy egész életemben ott volt, nem voltam egyedül soha....

Erős fény vesz körül... még mindig álmodom? Ezúttal megjelenik egy női alak, szőke haja hullámosan selymes haja lobog körülötte fehér hosszú ruhája mentén és furcsa fekete szemébe mintha az egész univerzum benne lenne, csillagokat látok tükröződni a tekintetében. Ki Ő?

- Szervusz, gyermekem! – tárta ki a karját a nő és gyengéd hangjától megnyugodtam, észre se vettem, hogy már az ölelésében vagyok.

- Ki vagy te? – néztem fel rá és egy kicsit távolabb léptem tőle, de még mindig a gyengéd érintésében maradtam, nem akartam tőle távol lenni.

- Már épp ideje volt, hogy öntudatra ébredj, ezért jöttem el hozzád, hogy segítsek ebben neked.

- Hogy én ki vagyok....Nos, sokféleképpen hívtak már engem az évezredek alatt, de leggyakrabban a Teremtés Istennőjének szólítanak.- nézett rám mosolyogva és hírtelen a semmiből egy pad került mögénk így leültünk rá.

Eleinte nem akartam elhinni, azt amit mondott, de halottam a hangján, hogy képtelen lenne hazudni, olyan tiszta volt, minden kétséget kizáró és egyszerűen éreztem, hogy igazat mond minden kétségem elszállt helyében csak a zavar maradt. Fogalmam sem volt, miért beszél velem a Teremtés Istennője, hogy értette azokat a szavakat...

-Látom, rengetek kérdésed van lányom, de egyszerre csak egyet.- s kezével végig simított a hajamon és gyengéden eltűrt egy tincset a szeme elől.

-Miért vagyok itt? – tettem fel az első kérdést számára.

-Azért elveszett gyermekem, mert lassan kiteljesedik a valódi erőd, megtapasztalod, hogy ki is vagy igazából és ezáltal megtalálod valódi önmagadat. – szorította meg gyengéden az ölembe ejtett kezeimet és én értetlenül néztem rá.

- Miért? Ki vagyok én? – kérdeztem kétségbeesetten.

-Erre a kérdésre neked kell tudnod a választ én csak terelni tudlak a helyes úton... Lányom, a te sorsod teljesen más, mint az eddig életedben élt halandóké, te más vagy és ezt Te is nagyon jól tudod, a lelked mélyén csak még nem tudatosult benned.- a szeretet, ami a hangjából áramlott felém megnyugtatott és egyszerre össze is zavart.

-De ha nem halandó vagyok, akkor mégis mi vagyok? – néztem rá zavartan választ várva.

- Ha nyitott vagy nemsokára megtudod, jelenleg olyan helyen vagy ahol lenned kellett volna évekkel ezelőtt, mondhatjuk úgy, hogy a sorsod innen indul az, hogy hogyan alakul a jövőd az már csak rajtad áll, innentől te irányítasz.- simogatott meg és ölelt meg szorosan.

-Most vissza kell térned gyermekem, már nagyon várnak téged. Ne feledd, mit beszéltünk, légy nyitott és mindent megtudsz a múltadról és később a jövődre is fény fog derülni...

-Várj... fogunk még találkozni? – félve tettem fel a kérdést, ha nemet mond félő, a szívem törik össze, olyan közel érzem magamhoz, hogy hiánya hatalmas űrt hagyna számomra.

- Én mindig veled voltam gyermekem és mindig is veled leszek, nem hagylak magadra! – csókolt arcon majd mosolyogva elhajolt.

Magamhoz tértem és megint abban a szobában találtam magam ahol legutóbb. Felkeltem és most nem éreztem a sajgást a testemben, mint az első alkalommal, sőt sokkal jobban éreztem magam. Visszagondolva az álmomra tudtam, hogy nem csak képzeltem, ennek több oka is volt rögtön az első ok, közel sincs olyan fantáziám, főleg nem ilyen részletességgel rendelkező, hogy ezt meg tudjam így álmodni. A második ok, az Istennő kezének a melegét halványan még mindig érzem a kezemen, a harmadik és a legegyszerűbb, érzem a szívem mélyén, ahogy Ő is mondta más vagyok és itt azt mondta választ kapok mi ez a másság.

Sokat nem kellett várnom be is jött a szobába megint az a lány, aki meggyógyított. Csendes volt és óvatos, szerintem nem akart megint felzaklatni, de az álombeli beszélgetés után már furcsán nyugodtnak érzem magamat így feleslegesnek éreztem az óvatosságát, de mindenesetre értékeltem igyekezetét.

-Hogy érzed magadat? Jobban vagy? – kérdezte még miután leült finoman az ágyam szélére.

-Igen már sokkal jobban érzem magamat, gondolom, ezt neked köszönhetem. Köszönöm, hogy segítettél! – néztem rá és valóban hálás voltam, hogy ezúttal sajgó fájdalom nélkül keltem fel az ágyból.

-Igazán nincs, ez a dolgom. Örülök, hogy jobban érzed magad. Mit gondolsz, tudsz válaszolni a Testőrök kérdéseire? Nem baj, ha behívom őket, vagy ha szeretnél ki is mehetünk a nappaliba hátha kényelmesebb ott neked? – kérdezett rá lelkesen Violet.

-Örülnék, ha kimehetnék a szobából és ha tudok válaszolok a felmerült kérdésekre.- nagyon örültem, hogy végre elhagyhatom a szobát, nem volt vele semmi esztétikai problémám és nagyon tiszta is volt, de talán kevésbe érzem magamat bezárva és feszültnek, ha végre kint lehetek.

- Rendben, szólok nekik.- indult volna ki a szobából, de eszembe jutott egy fontos dolog.

- Várj, kérlek... a ruháimat visszakaphatom?- néztem végig magamon, jelenleg egyedül egy nagy szürke köntös volt, ami takart és így nem szívesen mennék ki a férfiak elé.

- Oh persze, a ruháid valószínűleg még száradnak, de kerítek neked pár cuccot. – bólogatott nagy lelkesedéssel, majd el is viharzott a szobából.

Nem hittem volna, hogy lehetséges mindössze pár perc alatt beszerezni a cuccokat és a többieknek szólni is közben, de Violet megoldotta alig telt el szerintem 4 perc és már ott is volt pár papírzacskóval. Kérdőn néztem rá, hiszen én csak pár ruhát kértem, de elnézve a kezében lévő mennyiséget egy egész lány kollégiumot fel akart öltöztetni?

- Bocsi kicsit talán elragadtattam magamat... Olyan ritkán van lány társaság itt, hogy kicsit túlzásba esetem, nem is beszélve róla, hogy pont tegnap voltam vásárolni és szert tettem egy két designer ruhára, persze ha már ruha hoztam pár fehérneműt is a számodra nyugi nem viselte őket senki teljesen újak. – teljesen felpörögve az ágyra pakolt mindent még szerencse hogy időközben felkeltem onnan különben betemetett volna a ruha zacskók rengetege.

- Köszönöm, de igazán nem kellett volna ennyi mindent hoznod...- hárítottam, hiszen tényleg nem akartam a terhére lenni de látszólag őt ez nem zavarta.

- Badarság... egy nőnek minden helyzetben jól kell kinéznie, ez a pár ruha meg sem fog kottyan, hidd el. Jobban belegondolva még új okot is adhat az újabb vásárlásra. – csillant fel a végére a szeme. Ezután egy jót nevettem az eszme cserén, amit előttem művelt, erre ő is elmosolyodott.

- Na de menj csak szépen be a fürdőbe ott van mögötted zuhanyoz le én addig előveszem a szükséges dolgokat.- terelt finoman a fürdő fele, mielőtt bementem még hátra fordultam.

- Violet... köszönök mindent!- néztem rá igazán hálásan, hiszen az ő szemében én egy idegen vagyok, mégis oly kedvesen bánik velem.

- Igazán nincs mit. Menj, frissülj fel kicsit! – intett nekem, én pedig hallgattam rá és bevonultam a zuhanykabinba egy gyors tisztálkodásra.

Már a víz alatt voltam mikor hangosan felsóhajtottam, igen ez már nagyon kellett. Mikor már a testem tiszta volt, hiszen találtam egy barackos tusfürdőt így azt használtam, de a hajam, ahogy végig simítottam rajta éreztem, tiszta sár és víz, egy fáradt sóhajjal vettem tudomásul hajat is kell mosnom. Miután már mindennel végeztem és egy törölközővel sikerül a hajamat is megszárítanom így már kevésbé volt vizes kimentem a vissza a szobába.

- Áh kész is vagy, remek. Ezeket találtam neked szerintem jó a méret felpróbálod?- lobált Violet egy fekete farmert és egy fehér V nyakkivágású pólót. Bólintottam majd elvettem a ruhákat tőle és bementem a fürdőbe felvenni, közben a csomag között volt még tiszta fehérnemű is így azokat vettem fel hozzá. A farmer nagyából a derekamig ért és a póló pedig így pont takarta a hasamat, de jók voltak.

- Waó, jól áll, örülök, hogy jók lettek.- nézett végig mosolyogva Violet.

- Na de induljunk a fiúk minden bizonnyal már várnak ránk.- fogta meg a kezemet és vezetett ki a szobából....