Halk beszélgetés hangja szűrődött ki az egyik fényes szobából két férfi, mintha az ajtóban álltak volna, próbálták visszafogni a hangjukat, még nem akarták felébreszteni a szobában fekvő nőt.
Természetesen, nem jártak sikerrel a lány lassan ébredezni kezdett..

Istenem...sajog mindenem. Mi történt? Hol vagyok? Egy ágyon fekszem, egy ismeretlen szobába és fogalmam sincs, hogy kerültem ide. Had gondolkozzak.. az utolsó emlékem, hogy elindultam haza, meg álltam a boltba, majd haza sétáltam aztán... Te jó ég a nyakam... Ez a szúró fájdalom onnan ered, a kezemet oda érintettem. Ott egy seb, már a vér megalvadt körülötte, de ott van. Mégis mibe keveredtem?

Jó, ne essünk pánikba, alig pár órát lehettem kiütve, talán elraboltak, messze ne vihettek, ez alatt az idő alatt. Ha nem megyek haza ma Jose biztos keresni fog, szóval tudják, hogy eltűntem csak addig kell valahogy kihúznom.

Már éppen néztem volna körbe a szobába menekülési útvonal után vagy legalább valami fegyver után, de kinyílt az ajtó és belépett két férfi.

Te jó ég, mit férfi... kettő hegy, vastagon kidolgozott izmokkal, félő, hogy nagyon menekülni előlük nem fogok tudni, de nem adhatom fel. Felültem az ágyon és elhátráltam a fal felé, hogy minél messzebb legyek, a lábaimat magam alá húzva vártam mit lépnek arcukat nem láttam halvány szürkeség miatt.

Egyszer csak a kisebbik hegyomlás felkapcsolta a villanyt a szobába, a hirtelen vakító fény miatt előszőr be kellett csuknom a szememet majd mikor már megszoktam a világosságot végre láthattam az elrablóim arcát.

Mind a ketten jóképűek voltak a nagyobb, barna hajú és barna szemű volt, látszott rajta, hogy ő az idősebb, fekete póló és nadrág volt rajta valamint fekete csizma. A szeme rátért a másikra is, ha ránéztem valahogyan ismerősnek tűnt mintha már láttam volna Őt de fogalmam sem volt, hogy hol,  Ő is ugyan olyan szerelésbe volt, mint társa haja viszont olyan fekete volt mint a szeme, Istenem azok a fekete szemek olyan mélységet rejtettek amit úgy éreztem ember fel sem foghat, megbabonázott, rendkívül furcsán éreztem magam miatta, lehet valami drogot is kaptam volna?!

-          Asszony ki a védelmeződ? Miért mászkálsz egyedül a sötétben? –kérdezte az idősebb alak. Közelebb nem jöttek látva, hogy a szoba végébe húzódtam, bár mintha a másik a fekete hajúnak nem tetszett volna a reakció, de a barna hajú közénk állva nem engedte a közelemebe ez valamiért engem is frusztrált.

-          Védelmező? – néztem rá értetlenül. Ez valami szleng amiről nem tudok?

-          A családod nem figyelmeztettet, hogy veszélyes idők vannak és Te, mint nőstény ne mászkálj egyedül? Melyik családhoz tartozol? –kérdezte most már kicsit türelmetlenebbül mire a társától egy erőteljesebb morgást kapott, nem értem ez most nekem szólt vagy a barna elrablómnak?

-          Miért mondanám meg neked? Mit akartok tőlem? – halvány lila gőzöm nincs, miről beszélt ez a fickó, az a környék, ahol lakom nem tartozik bandákhoz, sőt amennyire én tudom  elég nyugis környék, soha nem volt veszély arrafele, azért költöztünk oda. Ezen kívül eszembe sem volt elmondani ki vagyok, nem akartam a szüleimet belekeverni ebbe. Mi van ha utánam őket bántanák, na azt nem élném túl.

Láthatólag nem tetszett a válaszom neki, de reagálni nem tudott, mert az időközben nyitott szobaajtón bejött egy törékeny külsejű, gyönyörűszép nő, hosszú szőke haja volt, ami a karcsú derekáig ért és világítóan zöld szeme, kedves mosollyal az arcán fordult felém, majd a nagyobb férfira nézett és megrovó tekintettel nézett rá, aki erre rögtön visszavonulót fújt, mint egy kisgyerek, aki tudja, hogy éppen rossz fát tett a tűzre.

-Kifelé fiúk, meg kell vizsgáljam a beteget rátok itt most nincs szükség! – nézett határozottan előszőr a barna hajúra majd a fekete hajúra. Meglepődve vettem észre, hogy a két férfi szó nélkül hallgat a nőre, pedig az a törékeny nő a kettő két méter magas férfi mellett eltörpült, alig ért a vállukig. Mégis kimentek a szobából, a fekete hajú volt az utolsó, még utoljára aggódva visszanézett, majd becsukta az ajtót.

Kettesben maradtam a nővel és talán most nem értettem semmit, abból a két férfiból még csak-csak kinézem, hogy elraboltak, de a nő, aki most jött a szobába.. látszik rajta, hogy a légynek sem tudna ártani, sőt soha nem lenne képes szerintem bántani senkit. Furcsa mellette nem éreztem kényelmetlenül se magamat, sőt a mostani állapothoz képest, már majdnem nyugodt voltam.

-          Sajnálom, biztos rád ijesztek a fiúk, nem akartak rosszat csak nem igazán értenek a nőkhöz hisz pasik.. – kezdte egy bocsánatkérő mosollyal.

-          Tudom, hogy sok mindenen mehettél keresztül most, de hidd el itt nem bánt senki épp ellenkezőleg itt vagy a legnagyobb biztonságban. Oh.. még be sem mutatkoztam, nevem Violet Cole gyógyító vagyok, a morgó barnamedve, pedig a párom Gray. Téged hogy hívnak? –csicseregte, így már értem honnan  ez a nyugodtság, a nő orvos. Mivel már kevésbé éreztem magam veszélyeben, szépen lassan az ágy szélére ültem, szembe velem, pedig Violet tevékenykedett a fehér táskában keresett pár dolgot, majd kivett egy spray állagú flakont és kötszert.

-          Az én nevem Destiny.- meg kellet köszörülnöm a torkomat, elég száraz volt, de sikerült kimondanom a nevemet.

-          Destiny... szép név. Emlékszel mi történt veled?- kérdezte, miközben finoman leült mellém az ágyra és kíváncsian tekintett rám a válaszomra várva.

-          Én haza fele tartottam mikor a sikátorba elkapott valaki, Ő megsebezte a nyakamat aztán elsötétült minden, nem emlékszem többre. – nyíltam meg neki, valahogy éreztem, hogy ez a nő megbízható és nem tűnt rossz embernek.

-          Oh, drágám, Had nézzem a sebedet. – kérte én pedig a hajamat megfogva megmutattam neki, finoman ráfújta a sprayt, majd a vattával elkezdte óvatosan letörölni róla a vért.

-          Hol vagyunk? Én hogy kerültem ide? – kérdezte tőle félve.

-          A Harcosok bázisán vagyunk, nincs mitől tartanod az őrjárat során találtak meg téged, az egyik elfajzott megtámadott. –kezdte nyugodtan miközben óvatosan figyelte a reakciómat. Harcosok? Elfajzott? Ezek mégis mit jelentenek? Mintha, egy teljesen más világról beszélne? Belecsöppentem volna, egy elcseszett sci fi-be?

-          Nekem nincs gyógyító képességem, így lezárni nem tudom a sérülést, de a véredet serkenteni tudom, hogy gyorsabban osztódjon így a vérveszteséged miatt nem kell aggódnod. Te még nem fordultál át igaz, hány éves vagy? – kérdezte meg tőlem mintha ez természetes beszélgetés lenne.

-          Átváltozni? Miről beszélsz? Mivé változnék át? – kérdeztem most már rá konkrétan, mert már lassan kezdtem elveszíteni a beszélgetés fonalát.

-          Halhatatlanná, természetesen. – nézett rám értetlenül.

-          Mi? Én nem vagyok az? Ti egy filmet forgattok vagy hova kerültem? – álltam fel az ágyról most már kicsit pánikolva.

-          Nyugodj meg. Semmi baj, biztos a sokk miatt zavarosak az emlékeid, idővel vissza fogsz emlékezni mindenre.- fogta meg a kezemet és ültetett vissza finomat az ágyra mielőtt megszédültem volna.

-          Nem érted? Én egy átlagos lány vagyok, haza kell jutnom a barátnőm, biztos aggódik már miattam és még rengeteg dolgom is van. Én köszönöm, hogy segítettél nekem, ígérem, nem mondom el, a rendőrségnek hol vagytok és feljelentést sem teszek csak hadd menjek haza..- fogtam meg  a kezét és néztem rá kérlelően.

-          Te tényleg nem tudod mi vagy? Hogy közénk tartozol? – nézett rám aggódóan.

-          Mi? Én biztos vagyok benne, hogy nem tartozok közétek, most hallok ezekről előszőr és megmondom, őszintén fogalmam sincs, hogy miről beszéltek ti... -jól esett ezeket végre kimondani és ezután bízom benne, hogy megérti és utána hazaengednek végre és otthon egy forró fürdő mellett majd szépen elfelejtem ezt a sok zagyvaságot.

-          Oh.. drágám....  Tudom sok ez most neked, de ez egy nagyon fontos kérdés... Melyik családból származol?- kérdezte hangja fájdalmas volt, mintha nehezen tette volna fel a kérdést.

-          Én Destiny Richards vagyok, a szüleim gyermekorvosok...De ennek mi köze ehhez? Én csak haza szeretnék jutni..- néztem rá immár könnyesen. Nem szokásom sírni de ez már azt hiszem kikészítette az idegrendszerem maradékát is.

-          Destiny, pihenj egy kicsit sok volt ez a mai napra, ha felketél megbeszélünk mindent, de most szükséged van a gyógyító alvásra. – fektetett le finoman az ágyra és ahogy megfogta a vállamat éreztem egy furcsa rezdülést és hirtelen egyre álmosabb lettem, a végén már nem bírtam a szemeimmel és lecsukódtak..