Kellemes szél fújt a sötét holdfényes éjszakán, az egyébként csendes tisztáson most mégis nagy hangzavar dúlt. Két ember látszik a távolból, egy fiatalabb és egy idősebb, a fiatal liheg, ereje végét járja, sötétbarna már-már fekete haján megcsillan a hold fénye által egy-egy izzadságcsepp, de szemében mégis határozottság látszik, még nem adta fel.

- Mára elég lesz ennyi!- törte meg a csendet az idősebb.

- Még bírom, mester!- nem hagyta annyiban a fiatalabb.

- Pont olyan makacs vagy, mint az apád. Viszont, mára elég ennyi, pihenned is kell, még nem fordultál át Alexander, így emberként sebezhetőbb vagy.

- Értettem. –engedelmeskedett a fiatalabb.

Egyedül idősebb mesterének, aki felnevelte volt engedelmes, mert Őt tisztelte és szerette, hiszen Ő nevelte fel a szülei helyett, akik meghaltak azon az estén, amikor a királyi családot megtámadták és sikeresen ki is irtották, majdnem teljesen, egyedül Anthony a néhai Király öccse és a király egyetlen örököse a fia Gregory menekültek meg. Alexander akkor még csak 5 éves gyerek volt, de harcos családból származott, azóta tudja, hogy nem lehet gyenge, erősnek kell lennie, hogy meg tudja védeni azokat, akiket szeret. Ezért kérte nevelőjét, hogy a szokásos napi edzés után, amit Gregoryval már megcsináltak tanítója gyakoroljon vele.

NAPJAINKBAN:

Egy majdnem üres edzőterem falai visszahangzanak a boksz zsákra mért ütésektől, egy férfi edzésének a hangjai szűrödnek ki a ház alsó részének hatalmas gyakorló terméből. A férfi fekete hajú, férfias, gyönyörű arcán nincs borosta, viszont jobb arcán egészen a torkáig egy sebhely húzódik, már régóta gyógyult és már csak a heg látszik, de ott van több mint 25 éve. Izmos mellkasán és hátán is vannak kisebb, nagyobb forradások, ezek már mást mutatnak, a kemény edzésből eredő hegek, amik jóval kevésbé fájtak, mint az arcán lévő.

- Alexander! – szólt a bejárati ajtó felől egy idősebb férfias hang.

- Anthony, Miben segíthetek?- hagyta abba az edzés és fordult a terembe lépő mesteréhez.

- Gondoltam rád nézek, míg el nem indulsz őrjáratra. Épp Gregoryhoz indultam velem tartasz? – kérdezte reménykedve.

- Egy pillanat! – megtörölte magát a törölközővel, felvette rá a pólóját és biccentett, hogy indulhatnak.

Egy hatalmas kastélyszerű kúriában laktak Ők a Harcosok, illetve a Király, valamint friss párja, akit nem rég választott az örökös és kiderült társak is az Örökkévalóságig. Egy vámpírnak egy társa van és vele éli az Örökkévalóságot, hivatalosan a társak a vér illata alapján tudják megtalálni egymást, amint átfordultak. Az átfordulás férfiaknál 22 éves kornál kezdődik, míg nőknél 25 éves kortól változnak át emberből, halhatatlanná.

Lassan felértek a második szintre ahol Gregory irodája is van, bekopogtat majd engedély után beléptek mind a ketten.

-Királyom!- tették a szívükre a kezüket és hajoltak meg.

- Köszönöm, hogy itt vagytok! – köszönt nekik Gregory egy boldog mosollyal. Hiába mióta megtalálta társát szinte a fellegekbe jár, a régen komor gondterhelt arcon most nyugalom van és végtelen szeretet társa iránt.

-Megkaptam az üzeneted, hogy beszélni akarsz velünk. Miről van szó? - kérdezett rá finoman Anthony, bár az unokaöccse volt a király, ettől függetlenül tisztelte fajuk jogos örökösét.

- Igen, valóban jó hogy mind ketten itt vagytok! Elmegyek egy hétre Sarahval kiélvezni a friss párosodásunkat, szeretnénk kettesben pihenni! Így Anthony a halaszthatatlan király ügyeket rád bíznám, Alexander, rád pedig a harcosok teljeskörű intézését. Bármi van, el tudtok érni telefonon ha minden kötél szakad.- vázolta fel terveit a király.

- Értettem. – válaszolták egyszerre, majd távozni is készültek.

- Anthony! Maradj, kérlek!- Alexander egy meghajlás után ki is ment a szobából.

- Megint volt egy álmom, Elaine... mintha életben lenne, esküszöm néha még a jelenlétét is érzem halványan. – fogta meg a fejét és arca megint szomorú és sebzett volt akárhányszor elveszett húgára gondolt.

- Biztos vagy benne hogy Ő az? Nem csak egy emléktöredék róla?- kérdezte szintúgy szomorúan Anthony.

- Semmiben sem voltam még ilyen biztos. Pont úgy néz ki mint anyánk, soha nem felejtettem egyiküket se! Ez az emlék nem tűnik el, te is tudod! A víziókban, pedig nem gyerekként látom, mint mikor elvesztettük, hanem már kész felnőtt.- sorolta érveit kétségbeesetten Gregory.

- Értem. Utána nézek a dolgoknak, de ne táplálj magadban hiú reményeket! – sóhajtott beletörőden az idősebb.

- Tudod jól, hogy már csak a remény maradt számunkra!- zárta a beszélgetést a Király és intett Gregorynak, aki egy meghajlás után távozott.

Alexander a beszélgetés után elindult a Harcosok szárnya felé, a többieket már készen felfegyverkezve találta az ebédlőben, biccentett nekik majd Ő is felment a fegyvertárba és felvette az őrjárathoz szükséges fegyvereket, a szokásosnál maradt, két kard a hátán elrejtve, nem szeretett túl sok fegyverrel mászkálni, lassították valamint épp oly halálos volt két karddal, mint mások egy egész arzenállal.

Visszament a többiekhez, végignézett rajtuk Gary éppen párjától búcsúzott, Violet ábrándos szemekkel nézte harcosát, tekintetéből sugárzott a szerelem és az odaadás. Finoman odahajolt és adott egy ártatlan csókot szerelme arcára, de a férfinak más tervei voltak, megához húzta és egy szenvedélyes csókot adott kedvesének. Gary volt a legidősebb a harcosok közül, nemrég találta meg társát Violet Colet, harcos testvérünk húgát, aki egy éve frissen fordult át, így nem volt kérdés társulásuk. Gray hatalmas, izmos, medve teste mellett, a nála sokkal kisebb Violet, rendkívül törékenynek tűnt, mégis mikor a harcos a lányhoz ért, olyan gyengéd törődéssel tette, hogy kétség sem merült fel senkiben Ők összetartoznak!

- Egek... menjek inkább szobára.... a szemem!- kiáltott fel és színpadiasan dörzsölni kezdte a szemét Jason, Violet bátyja.

- Csak irigykedsz, szépfiú! – vágta rá önelégülten Gary. A szobában Will és Brian is elmosolyodott az eszmecserén. Jason imádta újdonsült sógorát, örült, hogy húgára az egyik testvére fog vigyázni, így biztonságban lesz mindig, valamint csak elég volt ránézni Violet sugárzó mosolyára, egyértelműen látszik milyen boldog társával, ezt senki sem cáfolta meg, ami azt illeti nem is akarták.

- Készen álltok?- állt meg a többiek között Alexander. Büszkén nézett végig a tárasain, akik az évek alatt testvérekké váltak számára. Gary O'Brian, a helyettese és jobb keze a csatákban, immár több mint 15 éve, hogy ismerik egymást. Brian Foster, a technológiai zseni, mire is mennének a találmányai nélkül? Bár ritkán vesz részt harcban, inkább a távolból segíti a harcosok munkáját, viszont, ha arra kerül a sor a puskával és a nyilakkal sosem téveszt célt. Jason Cole, a „szépfiú" örök nőcsábász, bár rendkívül vonzó, arca vetekszik sok színész szépségével, épp olyan halálos, mint a csapat többi tagja. Wayne Edwards „az elátkozott" rendkívüli harcos, mire az ellenség észbe kap, addigra a fejük már a porba hullik, azt híresztelik a harcosok előtt bérgyilkosként dolgozott, ezt a pletykát nem cáfolta, de egyik harcost se érdekelte a múltja, így ezt nem firtatták. Alapjáraton véve csendes, háttérben meghúzódó alak, ritkán beszél, de a munkáját rendkívül precízen végzi. Williem Campell, a legfrissebb tagja a harcosoknak, alig 2 éve csatlakozott hozzájuk és lett mindenki bosszantó öcsikéje, elképesztően jól bánik a törökkel és fiatal kora ellenére jó harcos.

- Csak rád vártunk, főnök!- felelte vigyorogva Williem.

- Brian, kész vannak az útvonalak?- fordult a csapat számitógép zsenihez.

- Igen, ahogy kérted elküldtem mindenki mobiljára. Ezen kívül, bejelöltem pár helyet, ahol jelentettek elfajzottakat a környéken.- adta át a mondandó közbe a fülbe tehető kommunikációs adóvevőt, bár Williem telepata, de állandó kapcsolatot mind az öt harcossal, nem tudna fent tartani.

- Rendben, tudjátok mi a dolgotok, bármi van jelezzetek!- adta meg a végső szót Alexander, ezt követően a csapat kiment a házból és elindultak az őrjáratra.

Alexander a telefonon jelzett útvonal közepe fele járt, de még nem találkozott fenyegetéssel, az éjszaka nyugodt volt. Már elhagyta a lehetséges elfajzottat jelző pontot, mikor a szél lengedezni kezdett. A fejét felkapta az illatra, mámorító volt számára, méz és levendula és még valami más, amit egyenlőre, még nem tudott beazonosítani. Az ösztöne a csontjáig hatolva jelzett, hogy keresse meg az illat forrását. Révetegen, mintha részeg lenne elindult, agya egyszerűen az illat körül forgott és semmi más nem jutott el hozzá, ez alap esetben zavarta volna, hisz egy küldetés közepén voltak, de most csak ment követve az illatot, egyre gyorsabb tempóban.

Ahogy közeledett egyre morcosabb lett a belsője, mást is megérzett az ellenálhatatlan illaton kívül és ez nagyon nem tetszett neki. Félelem, vér és egy elfajzott bűze...

Gyorsabb tempóra ösztökélte magát, így hamar a sikátornál találta magát, sötét volt bent, de minden tisztán látott az emberfeletti szemével. Egy nő, fekete selymesnek tűnő gyönyörű hajjal, arcát nem látta, az elfajzott miatt, aki éppen most csapolta meg a nyakán keresztül.

Mikor meglátta mintha elfújták volna az eddig kordában tartott uralmát, rendkívül dühös volt és gyilkolni akart, megölni, azt aki bántani merte az illat forrást, a nőt.

Kardját elő vette és rátámadt az elfajzott férfira, a férfi meglepődve engedte az áldozatát a földre esni és félve lépett hátra a harcostól. Vörös szeme találkozott a férfi dühös, ezüst szemeivel, menekülni akart érezte, hogy a férfi ellen nem tud harcolni, de mire elfutott volna, hogy messzebb kerüljön a férfitól, addigra harcos lefejezte, a teste pedig már kezdett is hamuvá válni...

A harcos még mindig éktelen dühvel nézte a már hamuból álló tetemet, közel sem volt elég ez a vég a számára, sokkal több fájdalmat érdemelt volna, hiszen bántotta, azt az ártatlan tőrkény nőstényt, de haragjából egy nyöszörgő hang térítette észhez, ami a háta mögül jött. Megfordulva a lányt látta sebzetten és véresen. Dühe alább hagyott és már csak a lányra figyelt, látva megtépett ruházatát, levette a hosszú kabátját és lehajolva a lányra terítette. Óvatosan kisöpörte a lány haját az arcából és meglátta az arcát, döbbenten nézett s tudta, Ő más, Ő a mindene, Ő a sortól elrendelt társa....