//Nina//

*1 hét, és 1 hónap az esküvőig*

Reggel Alex mellett keltem fel. Még édesen szuszogott, én pedig megpróbáltam felöltözni. Felvettem a fehérneműimet, majd egy kezet éreztem meg a hátamon.

-Feküdj vissza! – mormogott a reggeli hangján.

- Nem akartam elmenni. – mosolyodtam el, s visszafeküdtem mellé.

Átkarolta a derekamat, és magához húzott. Belefúrtam a fejem meztelen mellkasába, majd még egyszer visszaaludtam.

*1 teljes hónap az esküvőig*                                     

Anna 1 hete, hogy megérkezett. Azóta nem sokat beszéltünk, ideje nagy részét Lily-vel tölti.

Bár én is a napom nagy részében Alexxal vagyok, így semmi időm nincs csinálni semmit.

Szerencsére ma tudtam szakítani egy kis időt Candice-re, most is vele vagyok.

-Uuuuu, tudod már milyen színű koszorúslány ruhám lesz? – kérdezi izgatottam.

- Aham, elvileg lila...

- Mikor lehet megnézni?

- Akár most is, jössz? – kérdezem tőle, ő pedig egyből felpattan az ágyáról.

A koszorúslány ruha az egyetlen, amiről még nem meséltem. Igazából nem rég választottam ki, egy egyszerű lila koktél ruha, némi csillogással. Egyenesen egy „titkos" szobához értünk, ahova csak mi mehetünk be. Kóddal lehet bejutni, hogy miért van itt ilyen, azt nem tudom... De ilyen esetekre, igen hasznos.

Bepötyögtem a kódot, s az ajtó kinyílt. Candice-t beengedtem magam elé, így egyből észrevette a rá szabott ruhát.

-Ez valami meseszép! – ámuldozik a ruha előtt. – Na, és a tiéd milyen lesz?

- Itt van bent, gyere. – kinyitok egy ajtót, s a fehér csipkés mennyasszonyi ruha a szemünk elé tárul. (Ti láthatjátok a profilon ;) )

-Uuuuu, én is férjhez akarok menni. – nevet fel.

- Sok sikert. – nevetek én is, s visszazárom az ajtót.

- Apa, már így is akart nekem keresni valakit. Valamelyik héten beszélgettünk, és akkor mondja, hogy szeretné, ha én is keresnék magamnak valakit.

- Csak ugyan azt tudom mondani... - nevetek még mindig.

//Luke//

Haza érkezésünk óta először érzem magam jól. Boldognak nem mondanám, inkább csak jól vagyok. Egyre többet megyek ki a friss levegőre, érzem azt, hogy kezdek túllépni. Valamilyen szinten. Még mindig elképzelem, hogy este ott fekszik mellettem, s azon az angyali hangján motyog valamit.

Ezt a helyet csak a pingvin tudja betölteni... Akármilyen gyerekes, de ez van. Azóta már kettő is van. Calum vett nekem még egyet. Először jót nevettem rajta, majd a polcom közepére raktam. Azóta ott hever. Néha ránézek, elmosolyodom, majd visszaáll a bús komorság.

A kamerák, és a rajongók előtt előveszem a mosolyt, de ők is érzik, hogy valami gond van. Az összes közösségi oldal tele van ilyennel. „Luke Hemmings nem a régi önmaga!" És a többi szarság.

Ha még ők is erre emlékeztetnek, akkor hogyan felejteném el? Már sokszor mondtuk azt, hogy családi gondok vannak, nem vált be. Nem hitték el. A legtöbbje érzi/tudja, hogy egy lány van az ügyben.

Jobban ismernek, mint a saját anyám!

**

A gyomrom kezdett éhes lenni, ezt egy morgással is jelezte. Sóhajtva felálltam az ágyról, s leballagtam a konyhába. Csináltam mind négyünknek egy-egy szendvicset... Mert ha én elkezdek enni, mindenki éhes lesz! Fő a biztonság, ha meg valakinek nem kell, megeszem én. Mikey és Ashton az teraszon ültek kint. Mikey kezében egy gitár, Ash-nél meg két dobverő.

-Jó étvágyat, barmok! – rakom le a két tálcát eléjük.

- Köszi, konyhás néni! – küld Mike egy lég puszit felém.

- Konyhát néni az agyad! – fejen csapom, majd bemegyek, és megkeresem Calumot.

A konyhától nem messze a nappaliban ült, telefonnal a kezében.

-Olyan jó ruhám lesz! – hallom meg Candice nőies hangját.

- Majd kérek képet. – nevet fel Calum a telefonba.

- Tessék ázsiai, itt a kajád! – rakom le elé, közben meg vigyorgok. – Szia Candice!

- Szia Luke! – integet nekem.

- Ázsiai a fejed lágya.

- Az, nem az. – mondom, s beleharapok a szendvicsbe.

- Komolyan, nálatok mindenki félmeztelenül mászkál? – kapcsolódik bele Candice.

- Nem, Ashtonon van póló. – feleli Cal.

- Már nincsen. – röhögök. – Előbb voltam kint náluk, nem volt rajtuk póló.

- Persze, kezdjük el beszélgetni arról, hogy kin van, meg kin nincs póló nem?! Kicsit sem hallatszódik buzisan!

- Dehogy! – mondom szarkasztikusan, felállok az ágyról, s visszamegyek a szobámba. Levetődők a kék ágyamra, s a csatornákat váltogatva kezdem el enni a szendvicsem.

//Nina//

A szobámba visszatérve egy ismeretlen papírt vettem észre az asztalon... Mit keres ez itt? Ráadásul egy régi rajzom. Hogy került ez ide?

Ez a fiúkról készült. Felvettem a kezembe, s széttéptem. Így csak eszembe juttatja őket, és a megtörtént dolgokat. Beledobtam a kukába, majd leülök az ágy szélére.

Ülök egy darabig, majd ok nélkül elkezdek sírni. A kép darabjait kiveszem a kukából, s gyorsan összeragasztom.

Nem tudom őket ilyen hamar elfelejteni...