A történtek óta, Natalie hercegnő feszült és úgy tartja a távolságot, mintha valamilyen betegséget hordoznék. Kifejezetten szórakoztatott és viccesnek találtam a viselkedését. Részben természetesen aranyos és vonzó volt. Magam előtt sem tudnám tagadni azt, hogy szórakoztatott a duzzogása. Alapjáraton nem soha nem voltam szégyenlős, hiszen tisztában voltam a testi adottságaimmal és a vonzó idomokkal. Tudtam, hogy a nők mit szerettek, illetve szeretnek rajtam. Hónapokkal ezelőtt kijött egy cikk, ami a vonzó kézfejemről és az ajkam mellett található mélyedésről szólt. Ez kifejezetten beteges volt, de úgy tartottam, hogy inkább pozitív dolgokat írjanak rólam. Zuhanyozás után egy világoskék farmert, és egy zöld vastag pulóver húztam. A pulóver közepén, fehér csíkban volt két zöld betű. A hajamat szokásosan megcsináltam, majd fehér cipőben léptem ki a lakosztályomból. Azonnal a nagy karácsonyfa felé igyekeztem, hiszem láttam, hogy az alkalmazottak ebben a pillanatban hozták elő a díszeket. A karácsonyfa majdnem a plafonig ért. kicsit furcsa volt az, hogy még nem volt rajta égő, de vártam ezt a napot. Részben szomorú is voltam, hiszen ez lesz az első karácsonyunk, amit Will nélkül töltünk. Hirtelen megálltam, hiszen a felismerés szinte padlóra kényszerített. Annyira el voltam foglalva a hercegnővel és a vendégekkel, hogy közben észre sem vettem azt, hogy ez a karácsonyunk más lesz. Könnyeim között lehunytam a szemem, majd a nyakláncra akasztott pecsétgyűrű felé nyúltam. Ujjaim közé vettem, majd forgatni kezdtem. Az oldalán három darab betűt véstek bele, ami William nevét szimbolizálta. Az emlékek miatt a szívem szakad meg, ezért zsebre helyezett kezekkel megfordultam, de váratlanul az anyám állt meg mellettem. - Frederik! Ép téged kerestelek. Lenne rám pár perced? - az ajkát izgatott mosolyra húzta. Ez a mosoly nem jelentett jót. Akaratlanul is eszembe jutott a tegnap esti beszélgetésük. Úgy érzem, hogy az anyám és az apám mesterkedik valamiben. Kifejezetten gyanús volt számomra az, hogy anya beszélni szeretne velem. Egyenesen az apám dolgozószobájába mentünk, majd helyet foglaltunk az asztalnál. - Hogy vagy, fiam? - tette keresztbe a vékony lábát.

- Remekül vagyok, anya. És te? - húztam össze a szemem. Anya nem válaszolt, csak az ablak felé pillantott. - Lemaradtam valamiről? - dőltem előre, majd összefontam magam előtt a kezem. Itt bajt szimatolok. Határozottan volt valami a levegőben.

- Apáddal úgy gondoltuk, hogy ma ketten díszíthetnétek fel a karácsonyfát a hercegnővel - mondta ki az ártalmatlan ötletét, ami számomra mégis agasztó volt. Biztos voltam abban, hogy van valami a dolgok mögött.

- Anya - sóhajtottam. - Kicsit úgy érzem, hogy ti ketten össze akartok hozni a hercegnővel!

- Tessék? Na de, Frederik - igazította meg a haját.

- Rosszul hazudsz, anya - mondtam és elmosolyodtam. - Ki vele - dőltem hátra a széken. - Miben mesterkedtek ketten?

- Jól van - sóhajtotta. - Apáddal úgy gondoltuk, hogy nem kell haragban lennetek.

- Nem vagyunk haragban - mondtam, majd egy kis gondolkodás után átjavítottam. - Nem vagyunk mindig haragban. Vannak napok, amikor kifejezetten jó mellette. Ez minden bizonnyal azért van, mert a szüleink ellenséges viszonyban vannak. Mi ketten nagyon jól látjuk azt, hogy te még egyszer sem beszéltél a svéd királynővel. Apa sem töltött több időt Victorral. A folytonos feszültség miatt kicsit nagy rajtunk a nyomás, és azt hiszem, hogy hatással is van ránk. De emellett mi nem vagyunk mindig haragban.

- Pontosan! És pont ez miatt szeretnénk azt, hogy közelebb kerüljetek egymáshoz. Legalább ti - köszörülte meg a torkát. - Szerintem a családjainkat pozitívan érné az, hogy legalább ti ketten megfértek egymás mellett.

A francba! Mi határozottan nem férünk meg egymás mellett. Mindig van valami, amin kiakadunk és veszekedni kezdünk. A legkisebb dolgon is képesek vagyunk összeveszni. - Meglátom, hogy mit tehetek - sóhajtottam végül, hiszen szerettem volna lezárni ezt a témát, mert éreztem, hogy ez még csak a kezdet. Nagyon remélem, hogy ennek az egésznek nincsen köze a házassághoz, amit anyám, az apám fülébe ültetett. Ha köze van hozzá, akkor sajnos örökös nélkül marad Dánia, mert azonnal elköltözök egy távoli szigetre. Én és Natalie hercegnő? Ez egy vicc!

- Kicsim! Segítesz neki feldíszíteni a fát? - pislogott anya ártatlanul.

- Minden vágyam, anyukám - sziszegtem a fogaim között. - Minden vágyam... - léptem ki a szobából.

Még mindig lábujjhegyen álltam, hiszen volt egy ág, amit nem értem el. Óvatosan próbáltam nyújtózkodni és a szúrós ágra akasztani az arany színű gömböt, de váratlanul valaki mögém simult. Lefagytam, hiszen éreztem a teste közelségét. Váratlanul ért, amikor Frederik óvatosan megfogta az egyik kezem, majd elvette a gömböt és a magas ágra akasztotta. Elkerekedett szemekkel pillantottam a kezünkre és próbáltam eldönteni azt, hogy álmodom, vagy most valójában mögöttem áll és a kezemet fogja. Csak egy picit pillantottam hátra, hiszen arca az én arcom mellett van. A dobozok között álltunk, körülöttünk mindenhol szürke és arany színű gömbök csillogtak. A csillámpor szinte mindenhol jelen volt: a fenyőfa ágain, a kezemen és a padlón is. Elpirulva mosolyra húztam az ajkam, amikor Frederik egy rénszarvasos hajpántot helyezett a fejemre. Mélyen a szemembe nézett, amikor óvatosan hátra tűrte a hajam és megigazította a szarvasos hajpántot. Az ajkát fürkésztem, miközben lehajolt, megfogta a kezem és a következő gömböt átadta nekem. Ő egy piros mikulás sapkát viselt, ezért a fehér bojt felé nyúltam. Igazából le sem tudtam róla venni a szemem. Süllyedő mellkassal érzékeltem, hogy szabad kezét a csípőmre vezeti, kicsit közelebb húz magához és megfogja az egyik hajtincsemet. A másodperc töredéke alatt nem tudtam, hogy mit csináljak, ezért mellkasára böktem a mutatóujjam. - Hagyja abba! Ki vele, hogy mit akar! - Frederik azonnal kizökkent, ezért hátra lépett egy lépést, majd felakasztotta a következő gömböt. Ez pontosan olyan jelenet volt, mint amikor a romantikus hangulatot valami megöli, és a szereplők visszazökkentek a valóságba. - Maga csábítani akart engem? - fontam össze a kezem. Frederik felvonta a szemöldökét, majd megigazította a mikulás sapkáját.

- Nem tudom - mondta. - Úgy tűnt?

- Igen!

- Hm... - kicsit lehajolt, kezébe vette a következő dobozt és átnyújtott pár csillogó gömböt. A kezünk egymáshoz ért, ezért mélyen a szemébe néztem. A különböző színű íriszei láttán görcs keletkezett a gyomromba. Nem is a mosolya, hanem a szeme az, ami az első perctől kezdve levett a lábamról. - Nekem fel sem tűnt - pillantott a fenyő illatú, szúrós ágak felé. - Megengedi? - ismételten mögém állt, közel férkőzött hozzám, óvatosan megfogta a kezem és elvette tőlem a gömböt. Úgy gondoltam, hogy ezúttal nem hagyom ezért gyorsan megfordultam. Meglepődtem, hiszen nem számítottam arra, hogy ilyen közel áll hozzám. Csak apró centik választottak el tőle. Éreztem az illatát, és láttam a csillogó tekintetét.

- Miben mesterkedik? - böktem a mellkasára. Frederik oldalra pillantott, majd mosolyra húzta az ajkát. - Miért mosolyog? - kérdeztem felvont szemöldökkel, de csak ekkor vettem észre, hogy fejünk fölött egy fagyöngyöt tartott. Mi a...ez bolond! Biztos, hogy megőrült.

- Tudja, hogy a fagyöngy alatt mi szokott történni - szinte lassított felvételben láttam, hogy közelebb hajol hozzám, de váratlanul közénk tette tenyerét és egyenesen az arcomba fújta a temérdek csillámot. A színes por miatt nem láttam, ezért hátra tántorodva köhögni kezdtem.

- Frederik! - kiabáltam. - Mégis mit csinál?! - a hangomra természetesen mindenki a nappaliba futott. A hajam, az arcom és a vállam is is glittertől csillogott. Nem éreztem magam még ennyire megalázva. Folyton Frederik szemébe néztem, aki hátra helyezett kezekkel és "én nem csináltam semmit", pillantással állt a fenyőfa mellett. - Direkt csinálta, igaz?! - töröltem le az arcomat. - Ki akart hozni a sodromból? - hajoltam le az egyik doboz felé, majd kezembe vettem egy zacskót, amiben mű hó volt. A dán király és királyné sóhajtva figyeltek minket, hiszen ebben a pillanatban eluralkodott a káosz. A szemét húzása miatt egyenesen az arcába öntöttem a zacskó tartalmát, majd megfogtam a tenyerét és kilöktem belőle a glittert.

- Ezt nem hiszem el - hallottam a dán király hangját. - Ezek ketten nem fognak megbékélni egymással.

- Olyanok, mint mi - csatlakozott apám is. - Mi a baj, gyerekek?

- Az, hogy Frederik minden meghitt pillanatot megöl! - sziszegtem mérgesen.

- A hercegnő pedig mindent komolyan vesz - söpörte le magáról a műhavat. - Van egy kis csillám a... - mutatott a mellkasa felé, ezért elkerekedett szemekkel néztem, hogy az egész dekoltázsom a rózsaszín csillámtól fénylik.

- Ezt még megbánja! - dühösen feltettem a kezem és a szobám felé igyekeztem.

Nem tudtam kiigazodni rajta. Az egyik pillanatban kedves és romantikus, a másikban pedig átvált egy szemét, aljas fickóvá. Miért érzem azt, hogy direkt csinálta a feszültséget? Kicsit úgy tűnt, hogy örült annak, hogy kihozott a sodromból. És ezt mind a királyok lőtt tette. Utána kell járnom egy-két dolognak.