- De én nem szeretném! Én a te lovadra szeretnék felülni! - William üveges tekintettel és lebiggyesztett szájjal pillantott felém. Tudtam, hogy ellenkezni fog. Mindig ezt szokta csinálni. A nyolc éves fiúk mindig makacsok! Kíváncsi leszek, hogy milyen lesz egy, majd két év múlva! Azóta is keresem a választ, de még nem jöttem rá arra, hogy miért nem szereti Zorat. Az éjfekete fríz ló lehorgasztotta pofáját, és türelmesen várt az öcsémre, aki tovább ellenkezett. Leguggoltam elé és sóhajtva a ló orrára vezettem a tenyerem.

- Miért nem szereted őt? - pillantottam a felséges állat felé, hiszen a fríz lovak szépségét rengeteg ember csodálja. Nem csak a termetük miatt gyönyörűek, de hullámos sörényük, és izmos lábuk miatt valóban figyelemre méltóak. Zora, egy négy éves kanca volt. Zora, Hollandiából, pontosabban Fríz földről származott. Ott külön nekünk tenyésztették, majd szállították ide. Testvére, szintén fajta tiszta kanca. Az ő neve Zerra. Mindkét nevet anyám adta nekik, hiszen úgy gondolta, hogy legyen majdnem egyforma, de mégis jól csengő nevük. - Talán az a baj, hogy magas?

- Magas?! Hatalmas! - kiabálta el magát, majd Csillag boksza felé ment. - Hol van a te lovad? - pillantott felém, mire fejemmel a kör alakú karám felé pillantottam.

- Reggel kivittem a karámba - sóhajtottam, majd tovább simogattam Zora pofáját. - Pedig olyan kedves - suttogtam. - Na meg persze aranyos - bólintottam, hiszen szerettem volna őt meggyőzni és végre Zora hátán látni. Nem véletlenül választottam ezt a lovat. Zora a legnyugodtabb és a legtürelmesebb ló. Ellenben Csillaggal, aki folyton mozgásban van és beképzelten nyerít. - Neked határozottan Zora való.

- Én Csillag hátára szeretnék ülni! Zora nekem túlságosan nagy és ijesztő! - összefonta maga előtt a kezét, mire mosolyogva mellé sétáltam, majd leguggoltam hozzá és a tengerkék szemébe pillantottam.

- Tudod William, néha nem az számít, hogy mekkora a ló, vagy, hogy ismered-e - suttogtam. - Néha sokkal fontosabb az, hogy milyen a ló természete - pillantottam a kör karám felé, ahol Csillag, a telivérekhez méltóan, felszegett fejjel és kecses tartással ügetett. - Csillag egy türelmetlen, fürge ló - sziszegtem. - És pont ezért ritkán lovagolok rajta - pillantottam Zora felé. - Viszont Zora valóban magasabb, de ő rád vár - mosolyogtam. - Mert már kiválasztott magának - helyeztem vállára a kezem. - Mert egy ló megérzi azt, hogy kit akar maga mellé - léptem el tőle, William pedig követett.

- Hm - tette szájára az ujját. - Azt mondod, hogy Csillag egy...bolond ló? - ekkor hangosan elnevettem magam.

- Néha valóban bolond! - simogattam a haját. - Szóval, mit szólsz? - fürkésztem az arcát. - Kipróbálod Zorat?

- Még meggondolom! Előtte inkább elbeszélgetek vele! - sétált el mellettem, majd megállt a fekete fríz ló előtt.

Zora sötét szemébe néztem, miközben homlokomat a fejéhez támasztottam. Tenyeremet az orrán pihentettem és beszívtam az ismerős illatát. - Remek ló vagy, igaz? - suttogtam a fülébe. A hatalmas ló előre szegezte hegyes fülét, majd azonnal az ajtó felé pillantott. Én csak felvontam a szemöldökömet, majd a szerszámos felé pillantottam. - Tudod hova kell menni?

Egy erőteljes mozdulattal oldalra húztam az istálló fa ajtaját, majd beléptem a szalmákkal teli macskakőre. Az istállóban is hideg volt, ezért vállamra simítottam a kabátomat, majd összehúzott szemekkel pillantottam Frederik felé, aki egy téglalap alakú szalmabálán ült. Amikor megpillantott engem, összehúzta szemét és elvigyorodott. Az ajtót vissza húztam, viszont mozdulni sem mertem. Úgy éreztem, hogy bármelyik percben rossz dolog történhet. Vajon mire készül? Készül egyáltalán valamire? - Herceg!

- Hercegnő! - felállt, majd lassan felém sétált és ragyogó tekintettel megállt előttem. - Kegyed kicsit izgul - nézett végig rajtam, mire felemeltem a fejemet.

- Inkább csak várom, hogy mikor ér valamilyen kellemetlen meglepetés - fürkésztem a különböző színű íriszét, majd hátra helyeztem a kezem és mosolyogva előre ballagtam. - Hol vannak a fríz lovak?

- Tíz perccel ezelőtt még itt voltak - bólintott, mire a szemöldökömet ráncoltam.

- Hogy érti azt, hogy "itt voltak?"- helyeztem csípőre a kezem. - Úgy érti, hogy már nincsenek itt?

- Nincsenek! - csóválta a fejét. Én ezt nem hiszem el! Egyszerűen lehetetlenség rajta kiigazodni. Nem tudom, hogy mikor mire gondol, hogy mikor mit szeretne kihozni az adott helyzetből. Ebben a pillanatban is előttem állt, a szemét pedig le sem vette rólam. Ott bujkált az arcán az a huncut mosoly és az a cuki nevetőgödör.

- Maga hülyének néz engem! - emeltem fel a hangom, majd megfordultam és azonnal a fára helyeztem a kezem, de a herceg ekkor váratlanul megfogta a kezem. Az érintése közben hatalmasat dobban a szívem, és éreztem, hogy valami végig cikázik minden porcikámon. Talán ez volt a vágy, a kémia és a kíváncsiság. A szemébe néztem, amikor elmosolyodott. - Most...mit mosolyog? - pillantottam az ajkára.

- Kegyed nagyon türelmetlen! - egy elegáns mozdulattal előre invitált, ezért bizonytalanul az istálló vége felé sétáltam. Minden percben arra gondoltam, hogy most mi fog történni. A herceg gyanús és kifejezetten szótlan. Talán valamit a fejemre fog önteni? Vagy meg fog ijeszteni? Talán...viszont a lábam a földbe gyökerezett, amikor az istálló mögött a két fekete ló teljesen felkészülve, felnyergelve vártak ránk. A szám elé helyeztem a kezem, hiszen a lovak nem csak gyönyörűek voltak, de díszesen és színesen voltak felnyergelve. A kantár nem csak vörös színű volt, de fehér szalagok és fodrok lógtak le róla. - Hercegnő! - legyezte meg előttem a kezét. - Valami baj történt? - ráncolta szemöldökét, mire visszazökkentem a valóságba.

- Nahát - léptem közelebb és az egyik ló orrára helyeztem a kezem. - Lovagolni megyünk?

- Felőlem kegyed is lovagolhat, én pedig nézem!

- Vicces a herceg - sziszegtem, majd mélyen a szemébe néztem. - Hogy hívják őket?

- Ő Zora - simította meg a ló nyakát, majd a másik fríz felé bökött. - Ő pedig Zerra!

- Gyönyörűszépek - sóhajtottam elpirulva. - Ez kellemes meglepetés!

- Megbocsát? - húzta össze a szemét.

- Szinte biztos voltam abban, hogy valamit forral ellenem - nevettem el magam halkan, mire határozottan bólintott. - Viszont ez most levett a lábamról - suttogtam a fekete ló orrát simogatva. Miközben a herceg mellettem állt, rájöttem arra, hogy ez a gesztus nem csak aranyos, de valamiért eszméletlenül vonzó volt. Ebben a pillanatban valóban egy herceghez méltóan viselkedett. Egy kicsit úgy éreztem magam, mintha egy tündérmese szereplők lennénk. Ő a jóképű herceg, akinek minden szava vonzó, én pedig a hercegnő, aki próbál nem beleszeretni az ellenségébe. És ezek után mégis azt érzem, és azt látom, hogy Frederik herceg tud újat is mutatni nekem. - Akkor megyünk? - mosolyogtam.

- Mehetünk!

A hátsó kapu felé haladtunk. A herceg ment elől, ezért Zora hátán ülve halkan felsóhajtott. - Így sokkal jobban tetszik a gazdád - hajoltam előre és a ló fülébe súgtam, miközben figyelmesen követtük a herceget, aki a másik fríz ló hátán ült és megállt, amikor a vastag kapu elé értünk. Ott két testőr állt, majd hátra helyezett kezekkel bólintottak és kiengedtek minket. A szabad természet és a fák azonnal magukkal ragadtak, hiszen elképesztően szép volt a táj. A káprázatos erdőt csak hó borította. A fák ágain zúzmara és megfagyott hó réteg állt. A kitaposott ösvényen a lovak pont elfértek, ezért meglendítettem a kantárt, majd sarkamat és a herceg lova mellé ügettünk. - Télen az erdők mindig olyan gyönyörűek - mosolyogtam, majd a herceg felé pillantottam, aki lesütötte tekintetét és maga elé nézett. A szemöldökömet ráncoltam, hiszen nem reagált. Talán túlságosan halk voltam? Vagy csak a gondolataiba volt merülve... - Jól érzi magát?

- Persze! - vágta rá hirtelen, majd a ló sörényébe vezette a kezét. - Kegyed jól érzi magát?

És a tekintete, miközben kérdezte...

- Nagyon is jól! - vágtam rá nevetve. - Köszönöm, hogy kitalálta ez a programot - egy kicsi előre hajoltunk, hiszen egy ág pont az arcunk előtt nyúlt át a másik fa ágaihoz, ezért olyan volt az egész, mintha egy alagút alatt mentünk volna át. A lovak lassan ügettek, mi pedig jókedvűen beszélgettünk. Észre sem vettük, hogy egyre jobban éreztük magunkat és néhány percre elfelejtettük azt, hogy ellenségek vagyunk. Frederik minden percben mesélt valamit, ezért elvesztem a fehér mosolyában és kifejezetten vonzott a fekete haja, ami a fehér táj közepén csak sötétebbnek tűnt. A francba! Az egész lénye vonzani kezdett! - Miért érzem azt, hogy a herceg nem is annyira szívtelen? - mosolyogtam, de Frederik nem tudott válaszolni, hiszen a hóban, váratlanul egy barna vadász kopó futott felénk. A harsány ugatása miatt a lovak annyira megijedtek, hogy hátra tántorodtak és fejüket lendítették. Én nem fogtam fel, hogy mi történt, hiszen minden olyan hirtelen történt.

- Hó! Hó! Nyugalom! - Frederik ráfogott a lovam kantárjára is, majd összeráncolt szemöldökkel nézte, hogy felénk egy vadász fut, puskával a kezében. A herceg barátságtalan tekintete arról árulkodott, hogy a következő helyzet nem lesz túlságosan barátságos. Elhúztam az ajkam, amikor leugrott a lóról, majd megállt a vadász előtt, aki dühösen egy hófehér nyuszi után pillantott. A kicsi állat az egyik fa tövéhez feküdt, majd könnyes szemmel néztem, hogy hátsó lábacskája vérzik. - Errefelé tilos a vadászat! - emelte fel hangját Frederik, de a zöld ruhába és barna kabátba öltözött szakállas férfi elnevette magát.

- Ki maga, hogy parancsoljon nekem? - a puskát a sérült nyuszi felé tartotta, de Frederik a csőre vezette a kezét, majd így szólt:

- Ha nem hordja el magát, akkor a puskát felnyomom a seggébe! - cövekelt a puska elé, miközben nagyot nyeltem, hiszen ez az ember egyáltalán nem akart távozni. A puskát vállára akasztotta, majd csípőre baszta vaskos kezét és a hóba köpve közelebb lépett a herceghez.

- Ó, én nem tenném! Fogalma sincs arról, hogy ki ő! Egy nagyon szívtelen herceg - hajoltam előre és átkaroltam a fríz ló nyakát. Frederik dühös tekintettel pillantott felém. - Most mi a baj?

- Herceg, mi? - tette idézőjelbe a kezét. - Imádom eltaposni a hercegeket - horrkantotta mérgesen. - Haza viszem azt a nyulat - bökött a sérült állat felé. - És kurvára sapkát fogok csinálni a bundájából - húzta össze a szemét, mire Frederik felvonta szemöldökét.

- És ha én fogom haza vinni? - húzta vigyorra az ajkát, de a vadász váratlanul meglendítette a kezét és ököllel bemosott a hercegnek, aki összeráncolt szemöldökkel a nyúl felé mutatott. Én csak elkerekedett szemekkel bólintottam.

Tíz perc múlva, egy sérült állatkával és egy vérző orrú herceggel ügettünk vissza a palota irányába. A karjaim között tartottam a bundás állatkát, miközben Frederik az orrát borogatta. A szívem mélyén tudtam, hogy mindent értem tett, ezért elpirulva lesütöttem a szemem és a nyuszi felé pillantottam. - Hogy fogjuk őt hívni?

- Hagyjon békén!

Hm...jó kis név!