Reggel hatalmas pelyhekben szakadt a hó, ami nem lepett meg, hiszen egész hónapra sűrű havazást mondanak. Még a puha, bézs takaró alatt feküdtem, miközben kezembe vettem a telefonomat és rákerestem a legfrissebb hírekre. Nem lepődtem meg, amikor megpillantottam Frederik koronaherceget a legfrissebb hír címlapján. Felvontam a szemöldökömet, hiszen a herceg eszméletlenül jóképű volt. Mögötte, csak halvány foltokban látszott az arany színű épület. Azt hiszem, hogy sokan nem az épületre, hanem a herceg, kipirult arcára és nem hétköznapi tekintetére figyelnek. A tekintete...az egyetlen olyan dolog, ami az első perctől kezdve elvarázsolt. A fényképen egy mikrofon állvány mögött állt és mosolyogva beszédet tartott. A hosszú cikket nem olvastam el, hiszen én magam is jelen voltam a korcsojapálya átadásakor, csak én az autó hátsó ülésén ültem. Édesapám, a svéd király a lelkemre kötötte, hogy kerüljem a feltűnősködést. Ez sikerült, viszont nagyon meglepődtem, amikor lejjebb görgettem. A következő cikk arról szólt, hogy Dániába utazik a svéd királyi család. Én csak összehúztam a szemem, hiszen trágár szavakat és lekicsinyítő hozzászólásokat pillantottam meg.

Sóhajtva lezártam a telefonomat, majd kipattantam az ágyból és egyenesen a szekrény felé siettem. Közelgett a karácsony, ami azt jelenti, hogy egyre nagyobb az ünnepi készülődés. Végül egy sötétzöld farmernál, és egy citromsárga kötött pulcsinál döntöttem. A kollekció mellé egy vörös magassarkút húztam, a hajamat pedig kiengedve hagytam, hiszen tegnap este megmostam, ezért szép fényes maradt.

Az egyetlen ajtó felé igyekeztem. A kulcsot elfordítottam a zárban, majd mély levegőt vettem. - Remélem, hogy nincs a szobájában - súgtam magam elé, majd résnyire kinyitottam az ajtót, de amikor megpillantottam a herceget, a lábam földbe gyökerezett. Szürke Champion melegítő nadrág volt rajta, viszont felül teljesen meztelen volt. Nem ezen lepődtem meg, hanem a lapockáján található, főnix tetováláson. Az egész lapockáját befedte a gyönyörű, kecses madár. Maga a tetoválás fekete volt, viszont a főnix mögötti tűzcsóvát, sárga tintával ábrázolták. Gyönyörű tetoválás volt.

Amikor megköszörültem a torkomat, a herceg felém fordult és végig húzta magán a fekete pólóját. A francba! Micsoda has! Micsoda izom! - Jó reggelt... - csuktam be magam után a szobám ajtaját, majd a bejárati ajtó felé böktem.

- Hogy aludt, hercegnő? - fogta meg az ágynemű szélét, majd az ágy szélére térdelt és megigazította. Nem tudtam válaszolni, hiszen elrabolt a különleges kisugárzása. Miért van az, hogy néha ellenállhatatlanul normális, olykor pedig idegesítően szemtelen és arrogáns?

Nem tudom eldönteni, hogy melyik oldalát kedvelem jobban...

- Nagyon jól aludtam. És a herceg? - kérdeztem és fülem mögé tűrtem az egyik tincsem. Frederik felém pillantott, majd a vállát rántotta. Jól van...akkor ez most mit jelent? Azt jelenti, hogy jól aludt, vagy azt, hogy elment? Ekkor ravasz vigyorra húzta ajkát és egyenesen a szemembe nézett.

- Magányosan - suttogta. - Senki nem volt mellettem.

És eddig tartott a herceg normális viselkedése! Hölgyeim és uraim, ő volt Frederik André Henrik, Koronaherceg normálisabb és szerethetőbb énje. - Kegyed nem aludt magányosan?

- Nem? - kérdeztem vissza nevetve, hiszen nem hallottam olyanról, hogy valaki "magányosan alszik". - Mindegy is! - mondtam határozottan. - Az étkezőbe tartok.

- Megvár? Én is oda tartok - húzta mosolyra az ajkát, majd mellém lépett és megállt mellettem. Az illata azonnal az orromba szökött, ezért alig láthatóan beszívtam. Az ő illata nem csak egyedi, de valóban az ünnepek és a szeretet jutott róla eszembe. Isteni illata van! - Anyám a hétvégén szeretné feldíszíteni a karácsonyfát - pillantott le rám, miközben kiléptünk a szobából, majd a folyosón tovább haladtunk az étkető felé.

- Igen - mosolyogtam. - Számít a segítségemre - bólintottam, majd lesütöttem a szemem. Frederik nem válaszolt, csak zsebre helyezett kezekkel mellettem sétált. Az ember téved, ha azt hiszi, hogy mi uralkodók állandóan elegáns ruhát és sminket viselünk. Természetesen otthon is szeretünk jól kinézni, de néha jobban vágyunk egy kényelmes ruhára és egy meleg pulóverre.

Már mindenki az étkezőben ült, ezért illedelmese köszöntünk, majd egymással szemben helyet foglaltunk. - Reggeli után megmutatnám a lovakat - pillantott felém Frederik, mire összehúzott szemekkel végignéztem rajta. Ó! Na itt valami megint nem stimmel! Hirtelen görcs keletkezett a gyomromban és éreztem, hogy elpirul az arcom. Miért érzem azt, hogy a herceg megint forral valamit? Pedig már kezdtem azt hinni, hogy minden rendben köztünk.

- Ez egy nagyon jó ötlet! - válaszolta anya helyettem. - Úgy hallottam, hogy Fríz is van az istállóban - tette hozzá. - Natalie egyik kedvenc ló fajtája.

- Valóban? - kérdezett vissza Frederik, mire kihúztam magam és bólintottam.

- Igen - suttogtam. - Gyönyörű állatok - pillantottam az ablak felé, de ekkor egyenesen az apám felé pillantott, aki csendben evett. Frederik arcát fürkésztem, hiszen éreztem, hogy mikor mi a szándéka. Barátságtalan pillantással ajándékozta meg apát, aki hirtelen felkapta a fejét. Ekkor sziszegve felsóhajtottam.

- És eddig hogy telnek a napjai Dániában? - tárta szét a kezét, apa pedig torkát köszörülte.

- Köszönöm a kérdést - törölte meg a száját. - Kellemesen.

- Az a lényeg, nem? Fontos a vendégszeretet...

- Frederik! - a dán király felemelte a hangját és szikrázó tekintettel fia felé pillantott, aki feltette a villáját.

- Próbálok beszélgetést kezdeményezni!

- Akkor azt ne gúnnyal tegye - szólt közben anya, mire elkerekedett szemekkel pillantottam Frederik szemébe, aki kihúzta magát.

- Megbocsát, királyné? - helyezte villáját az asztalra. - A saját országomban, a saját palotámban és asztalomnál olyan hangnemet engedek meg magamnak, amilyet szeretnék! - szögezte le, mire apja köhögni kezdett. - Ha ez nem tetszik, javaslom mihamarabbi távozását! Köszönöm a reggelit - Frederik lassan felállt, majd mindenkin végig nézett és szikrázó szemekkel elsétált az asztaltól. Összeráncolt szemöldökkel utána pillantottam, majd hevesen dobogó szívvel felálltam és Frederik után futottam, akit a vörös lépcső előtt tudtam utolérni.

- Mégis mit képzel? Nem beszélhet így az anyámmal! - sziszegtem mérgesen, hiszen úgy éreztem, hogy ez egy kicsit sok volt. - Teszek rá, hogy kinek az országában vagyunk - néztem végig rajta, miközben közelebb hajolt hozzám. - Magának ugyan úgy meg kell adnia a tiszteletet, ahogy mi megadjuk a családjának! - tettem fel a mutatóujjam, hiszen ma reggel a herceg átlépett egy határt. - Megértem, hogy lelki fájdalmai vannak, de...

- NE! - emelte fel a kezét, és egy halál szigorú mozdulattal leintett. - Nem tud maga semmit, az én lelki fájdalmaimról - vonta fel ívelt szemöldökét. Közel voltunk egymáshoz. Talán túlságosan közel. A herceg levegővételét is hallottam, hiszen le sem tudtuk egymásról venni a szemünket. És eközben foggalm sem volt arról, hogy mi van, illetve mi történik köztünk. A közelsége, az illata, az ajka formája, de még a szempillája is figyelemre méltó. - És szeretném kiemelni azt, hogy nem kötelességem udvariasságot színlelni - derekam mellett hirtelen megtámasztotta magát a korláton, ezért a keze súrolta az én bőrömet. És abban a pillanatban mindketten oda néztünk, hiszen ez az apró mozdulat szinte villámként cikázott végig rajtunk. Tagadni sem tudnánk azt, hogy ez az apró érintés is hatással volt ránk.

- Én csak annyit kérek, hogy legyen udvarias, ha az anyámmal beszél - suttogtam, miközben elkerekedett szemekkel érzékeltem, hogy fejét enyhén oldalra biccenti, majd egyenesen a bőrömhöz hajol. Közel volt a fülemhez, illetve a nyakamhoz, ezért csak az ívelt, markáns arcélét tudtam nézni. - És most benne van a személyes terembe - súgtam a fülébe.

- Ahogy maga is, hercegnő - a fülembe suttogott szavai közben nyeltem egyet, hiszen mozdulni sem tudtam. Nem tudtam, vagy nem akartam...nem mindegy! Az illata, a teste melege, az én testi vágyaim sem engedték azt, hogy megmozduljak. - Említettem már, hogy kegyed milyen hatással van rám? - ujjaival lassan megérintette a fülembe lógó arany fülbevalót. Az apró érintése közben libabőrös lett a testem és lehunytam a szemem.

- Öhm... - pillantottam a padló felé, hiszen újra át fog lépni egy bizonyos határt. - Frederik...

- Találkozunk az istállóban? - a kérdése miatt akaratlanul is elnevettem magam.

- Mit szeretne csinálni az istállóban? - suttogtam, majd elpirulva néztem, hogy elhajol tőlem és pajkos vigyorra húzta az ajkát.

- Említette, hogy a fríz a kedvenc fajtája - bólintott udvariasan. - És merő véletlen, hogy udvarunkban kettő is van - mosolyodott el, majd megfordult és magamra hagyott. Én még mindig ott álltam, és próbáltam rájönni arra, hogy ez mi is volt.