- Megígéred, hogy vigyázol a babára? - a félhomályban zihálva pillantottam a herceg szemébe, aki kipirult arccal és hevesen süllyedő mellkassal a lábam közé mászott. Tenyerét szenvedélyesen tapasztotta a combomra, majd vándor útnak indult. Engedtem, hogy az uralma alá hajtson, ezért hanyatt feküdtem, nyújtózkodtam és felhúztam az egyik térdem. - Szeretem, amikor birtokolsz - sóhajtottam, miközben ajka bejárta az egész testem. Puszit nyomott a köldököm alá, a mellemre és a nyakamra is. A félhomályban ujjaimat a fekete hajába vezettem, miközben közel férkőzött hozzám és találkozott a tekintetünk. - Ha nagy hasam lesz, hogy fogunk szeretkezni? - piszkáltam a fekete tincseit. Frederik egy pillanatra elgondolkodott, majd vágytól éhezve lehajolt hozzám. Nyelvével a fülem szélét csikizte, ujjaival ismételten a lábam közé nyúlt. Egy olyan ajándékot adott nekem, amit nem tudtam most viszonozni. Túlságosan elgyengültem, megállíthatatlanul az uralma alá hajtott. Minden porcikám remegett és vágytam arra, hogy bennem legyen, hogy az övé legyek.

- Arra még nem is gondoltam - teljesen a testem fölé tornyosult, védelmezően betakart és megtámaszkodott a fejem mellett. Csípőjét lassan engedte le. A mozdulat közben egyik lábamat a derekára akasztottam. Kezével segített és óvatosan belém illesztette magát. Éreztem a lüktető, forró bőrét, hogy lassan hozzám simul, majd lépésről-lépésre kitőlt és belém hatol. A mozdulat közben egyszerre sóhajtottunk fel, körmeimmel végig karmoltam a hátát, kiszáradt számmal a nevét nyögtem. - Megígérem, hogy óvatos leszek - hajamat hátra túrta, majd lassan mozogni kezdett bennem. A romantikus, szenvedélyes szeretkezés fokozatosan épült fel. Nem tudtam türtőztetni magam. Jobban vágytam rá, mint bármi máskor. Két karommal átkaroltam a lapockáját, kicsit gyorsított a tempón, én pedig a fülébe nyögtem. - Annyira szeretlek, Natalie - súgta a fülembe.

- Mindennél jobban? - kérdeztem vissza, de ő csak lesütötte szemét és próbálta visszafojtani férfias morgását.

Reggel én nyitotta ki elsőként a szemem. A monoton hétköznapok miatt egyszer sem adtam időt magamnak arra, hogy megcsodáljam őt, ezért fejem alá csúsztattam a kezem és néztem őt, miközben nap arcára vetítette reggeli sugarait. Frederik mélyen aludt. Karjával eltakarta a homlokát, de még így is láttam az arcát. Éjfekete haja oldalt rövidebb volt, felül pedig rendezetlenebb. Bársonyos sima bőrét, vékony sötét borosta tarkította, ami halványan lekúszott a nyakáig. Szemöldöke ívelt volt, szépen kiemelte az arca szimmetrikus formáját és a puha ajkát. Amikor őt nézem, akkor mindig eszembe jut az, hogy mennyire jóképű. Nem ismerek hozzá hasonló férfit. Frederikben minden megvan, amire vágyom: a kisugárzása magával ragadó, a mosolya tökéletes és hófehér. A hangja bársonyosan sima, néha barátságos, de olykor mély és rémisztő. Ettől eltekintve vannak hibái. De ezekkel a hibákkal együtt szerettem őt. Imádtam, hogy több anyajegy is van az arcán, hogy mosoly közben jól látható gödrök jelennek meg az arcán. - Álomszuszék? - suttogtam, de ő tovább szuszogott. - Hasadra süt a nap - folytattam óvatosan, de amikor megfordult, lebiggyesztette az ajkam. - Látod, kicsim? Apád nem ébred fel a hangomra - ravasz vigyorra húztam az ajkam, majd óvatosan megköszörültem a torkomat. Nem csináltam még ilyet, de úgy döntöttem, hogy megviccelem. Felidéztem magamban az éjszaka emlékeit, majd hátra túrtam a hajam és hirtelen felnyögtem. A hangos, vékony hangra Frederik úgy kipattant az ágyból, mintha puskából lőtték volna. Ide-oda kapkodta a fejét. Biztos az illetékest kereste, aki miatt kiadtam a hangot. Amikor felém pillantott, mosolyra húztam az ajkam. - Jó reggelt!

- Mi volt ez a hang? - mutatott rám. Úgy csináltam, mintha nem tudnék semmiről sem.

- Milyen hang?

Kérdésemre csak összehúzta szemöldökét, majd sóhajtva visszafeküdt az ágyba. Párnáját megigazította, homlokára helyezte a kezét, majd vigyorogva előre pillantott. Haha! A kis perverz! - Mire gondolsz? - mellkasához bújtam és puszit nyomtam az arcára. Ő csak a fejét rázta, majd elnevette magát.

Délután váratlan meglepetés fogadott engem. A teraszon teáztam és egy könyvet olvastam, miközben a főkomornyik bejelentette, hogy hozzám jöttek. A virágos, kipárnázott széken ülve letettem a könyvem, majd megigazítottam a fehér, hímzésekkel tarkított, térdig érő, kismama ruhámat. - Nem várok vendéget - pillantottam a szemébe. A férfi csak bólintott.

- Tudom, hercegnő! Viszont a hölgy külön kiemelte, hogy magához jött! Nagyon csinos, ha szabad ilyet mondanom - bólintott, mire felsóhajtottam.

- Nem tudom, hogy ki lehet az, de küldje ide - végül megadtam magam és összeráncolt szemöldökkel figyeltem, hogy nem sokkal később egy fiatal nővel tér vissza. A nő arca ismeretlen volt: mogyoróbarna haját, elegáns balerina kontyban viselte. Szolid sminkkel tarkított szemét, egy fekete keretes szemüveg körbe ölelte. Telt ajkát, vörös rúzs díszítette, ami szépen kiemelte a vörös pólóját, fekete ceruza szoknyáját és tűsarkú cipőjét. Nem ismertem őt, ezért felvontam a szemöldökömet. Miután a főkomornyik elment, illedelmesen meghajolt egyet.

- Minden bizonnyal nem tudja, hogy ki vagyok! A nevem Elisabeth! Weblapszerkesztőként dolgozom egy híres cégnél. És én vagyok Andreas élettársa - fejezte be, mire közelebb hajoltam hozzá. - Biztos rengeteg kérdés felmerült önben - zavartan megigazította a szemüvegét, de én végül a mellettem található székre mutattam. - Nagyon köszönöm - miután leült, ölébe helyezte a vörös táskáját.

- Nagyon örülök Elisabeth - tettem le a könyvet. - Miért keresett fel engem? - mosolyogva az arcomat fürkészte, majd felsóhajtott.

- Nem is tudom, hol kezdjem - lesütötte tekintetét, majd ajkát beharapva folytatta. - A segítségét szeretném kérni.

- Ugyan miben? - kulcsoltam össze hasamon a kezem.

- Biztos vagyok abban, hogy a hercegnő is ismeri a két testvér történetét. Utalok itt Andreasra és a hercegre - pillantott a palota felé. Végig néztem ezen a gyönyörű nőn, de nem igazán értettem, hogy milyen szándékkal érkezett.

- Inkább beszéljen arról, hogy milyen szándékkal keresett fel - mosolyodtam el.

- Szeretném kibékíteni a két férfit - kihúzta magát és ölébe helyezte a kezét. Mélyen a szemébe pillantottam, majd felvontam a szemöldököm. - Andreas egy nagyon jó szívű és tisztességes ember. Jobban ismerem őt, mint bárki mást. És azt is tudom, hogy hiányzik neki a herceg!

Megköszörültem a torkomat.

- Azt hiszem, hogy én is pontosan ugyanezt tudom elmondani Frederikről. Érződik rajta Andreas hiánya, de a szívem azt súgja, hogy ne szóljak bele a dolgukba - fontam keresztbe a kezem. - Úgy gondolom, hogy érett gondolkodású emberek. Megtudják beszélni, ha szeretnék.

- Én szerintem egymásra várnak. Hetek óta azt látom Andreas viselkedésén, hogy gyakran máshol jár és szomorú. Hiányzik neki valaki, akit a testvérének hívhat. És én valamiért úgy érzem, hogy ők ketten jó párost alkotnának.

- Ez azért bonyolult, mert Frederik dühös az miatt, amit Andreas tett - csóváltam a fejem. - És Frederiknek mindig is fontosabb volt a büszkesége.

- Már elnézést kérek felség, de itt Andreas szenvedett a legtöbbet. Nem elég, hogy az édesanyja nélkül nőtt fel, de miután megtalálta, kiderült, hogy a közeledését mindenki rossz néven veszi, és ez miatt ő maga is meghátrált. És elnézést kérek emiatt - suttogta. - Andreas várta a napot, amikor végre úgy érintheti a herceget, mint a testvérét. Viszont a két hónappal ezelőtt történtek csak jobban szétszakították őket.

- Ami javarészt Andreas hibája, hiszen nem megfelelően közölte Frederikkel azt, hogy ki ő valójában - sóhajtva bólintottam, majd a torkomat köszörültem. - Viszont egyetértek abban, hogy ők összetartoznak. Csak a büszkeségük nem engedi, hogy újra egymásra találjanak. Mindketten meg vannak sértve - jegyeztem meg.

- Nekem igazából van egy tervem - megtámaszkodott a szék karfáján, miközben tudatosult bennem, hogy ez a nő nem csak pimasz, de humoros is. Szóval ilyen személyiségű nőket kedvel Andreas? Merész, humoros nőket? Elisabeth az első perctől kezdve szimpatikus volt nekem. Attól a perctől kezdve, amikor megpillantottam a titkárnős szemüvegét és az első fogait, ami között alig látható rés volt.

- Hallgatom, Elisabeth!

- A héten Andreas és én elmegyünk vacsorázni. Nem messze van egy étterem. Úgy gondoltam, hogy kibérelem, ezért senki más nem zavarja majd őket. Andreas és én oda megyünk, mintha egy hétköznapi vacsora lenne.

- Azt szeretné, hogy én is menjek Frederikkel? - dőltem hátra.

- Természetesen ha nem lenne nagy kérés.

- Megoldható! És akkor mi ketten szépen lelépünk? - mosolyogtam izgatottan.

- Igazából igen - tett pontot a végére. - Erre gondoltam - rántotta meg a vállát. - De jónak kell lennie az időzítésnek! - tette fel az ujját.

- Ne aggódjon! Már tudom, hogy mit fogok csinálni - a telefonom felé nyúltam és felnyitottam. - Megadja a telefonszámát?

- Ó, ez olyan izgi! Mi fogjuk kibékíteni a két testvért - ujjongott örömében.