( Befejező rész )

Nyár közepén kellemes gril partit tartottunk a palota mögött található kertben. A jó hangulathoz minden adott volt, ezért is biztos voltunk abban, hogy tökéletesen fogjuk magunkat érezni. Frederik és az édesapja gondoskodott a sültekről, miközben én és a királyné, a Frederiknek szánt meglepetésen gondolkodtunk. A hercegem még csak nem is sejti, hogy milyen különleges meglepetést szántunk neki. Ahogy elnéztem a családunkat, rájöttem arra, hogy ennél nem is lehetnénk boldogabbak. És sok minden változott azóta, amióta először betettem a lábam a palotába. A változások talán legnagyobb forrása Andreas volt, aki megtalálta köztünk a helyét. Kicsit furcsa, de illik hozzá a palota, az elegancia és a fényűzés. Benne és Frederikben számtalan közös vonás van, de néha pont az okozza köztük a feszültséget, hogy valamilyen szinten mégis csak ellentétek. Elfogadtuk Andreast és éreztük, hogy közénk való.

Leginkább Frederik viselkedésén éreztem azt, hogy Andreast belopta magát a szívébe. Frederik, William halála óta sérült és teljesen kifordult önmagából. Viszont hosszú idő után most először lehetett látni tekintetében a csillogást és a folytonos mosolyra húzódó ajkát. Egy kis reménnyel töltődött fel és azt hiszem, hogy újra esélyt adott a boldogságra.

Miközben a királyné mellett álltam, azt figyeltük, hogy a két testvér egymás szavába vágva beszélnek és közben figyelnek arra, hogy ne égjen le a sült. A zamatos, fűszeres illatok azonnal a hatalmába kerítettek, ezért lehunyt szemmel beleszippantottam a sűlt hús, zamatos, fűszeres illatába. Az arany színű asztalon számtalan bor, pezsgő és gyümölcstálak is voltak. Alkoholt természetesen nem ihattam, de bármikor kezembe vettem egy pohár vizet vagy narancslevet.

A jól láthatóan gömbölyű pocakomra helyeztem a kezem. Kellemes érzéssel töltött el, hogy van egy titkom, amit hamarosan megoszthatok a hercegemmel. Akárhányszor rá gondolok, hirtelen zakatolni kezd a szívem és idétlen vigyor ül ki az arcomra. Talán ezt tette velem a szerelem. Nem csak a szerelem, de Frederik is. Miközben őt néztem, rájöttem arra, hogy mi ketten nem csak összetartozunk, de kifejezetten kiegészítjük egymást.

A fekete hajú férfi, hátra túrta a haját, majd a felszolgálók között felém pillantott. Amikor találkozott a tekintetünk, szinte láttam magunkat és az első találkozásunkat. Tél volt. Emlékszem, hogy a szikrázó fehér táj miatt csak jobban csillogott a tekintete. Az emlékek miatt elmosolyodtam, majd mutatóujjammal játékosan magamhoz intetten. Andreas cask kacsintva meglökte a vállát, Frederik pedig bólintott és azonnal felém igyekezett. A háttérben szólt a zene, ezért egy lassú rész közben mögém lépett, átkarolta a hasam és simogatni kezdte. Hiába volt flekken és hús illat. Frederik parfümje és a bőréből áradó férfias illat azonnal magával ragadott. Lehunytam a szemem és kuncogtam, amikor édes csókot nyomott a kulcscsontomra, majd a nyakamra is. - Van számodra egy meglepetésem - karikagyűrűjét piszkáltam, mire a hátam mögött kuncogott egyet.

- Tudod, hogy nem szeretem a meglepetéseket!

- Ezt szeretni fogod - térdig érő, citromsárga kismama ruhában felé fordultam, mellkasára simítottam a kezem, majd mélyen a szemébe pillantottam. A tekintetét és az ajkát néztem. Elvesztem a gyönyörű szemében és hagytam, hogy teljesen elvarázsoljon. - Mivel érdemeltelek ki téged? - fejemet csóváltam, majd fekete pólója alá vezettem a kezem és megsimítottam a hasát. Ő csak összehúzta ajkát, majd közénk pillantott.

- Ez nem a legjobb idő és helyszín a huncutkodásra - megfogta a kezem, majd puszit nyomott a kézfejemre. - Ezt én is kérdezhetném tőled - sárga csattal hátrafogott hajamat kiengedte, majd vigyorogva beletúrt. - Álmaim nője itt áll előttem - végignézett rajtam. - Gyönyörű pocakkal és csillogó szemekkel! Nekem ennél több nem is kell - ráncolta a szemöldökét, miközben a többieket figyeltük. A sűlt ételeket az asztal közepére tették, majd a köretek következtek. Saláták, fűszerek és különböző ízű szószók foglaltak helyet az asztalon.

- Ebéd után mutatni szeretnék neked valamit - sóhajtottam izgalommal a hangomban.

- Így nem fogom kibírni az ebédet - csóválta a fejét.

- Pedig muszáj lesz - elengedtem a kezét és a királyné felé igyekeztem volna, de ő hirtelen visszahúzott. Kezével megtámasztotta az arcom, hozzám hajolt és lehunyt szemmel, szenvedélyesen megcsókolt. Az ajka puha és meleg volt. Pontosan olyan, mint egy langyos tea. Kellemes, az érintése pedig bizsergetett. A nyelve érintése mohó és követelőző volt.

- Vannak olyan pillanatok, amik örökre belénk égnek. Olyanok, amiket ha akarnánk sem tudnánk elfelejteni. A bőrünk alá férkőzik és örökre velünk marad. Ilyen pillanat volt az is, amikor legelőször megláttalak - a napfényben csak egy kicsit hajolt el tőlem. Könnybe lábadt a tekintetem, amikor mélyen a szemembe nézett. - Évekig harcoltam a saját szívem ellen, mert féltem a bánattól, a csalódástól és a szenvedéstől. Mindig tudtam, hogy az igazi szerelem mindezek fölött áll, és hogy még meghalni is jobb, mint szerelem nélkül élni. De neked köszönhetően jöttem rá arra, hogy az igaz szerelemért megéri kockáztatni. Legalább egyszer az életben - két tenyerét a hasamon pihentette és folyamatosan simogatta.

- Frederik... - oldalra pillantottam, hiszen úgy éreztem, hogy bármelyik percben elsirhatom magam. - Tudod, hogy milyen érzékeny vagyok! - legyezni kezdtem az arcom, de végül csak lábujjhegyre álltam és szorosan átkaroltam a nyakát. - Annyira szeretlek, istenem! Mindennél és mindenkinél jobban - csak pusziltam és pusziltam a nyakát. Ujjaimat a hajába vezettem és mélyen belemarkoltam. - Nagy szerencsém van, hogy veled hozott össze a sors! - suttogtam üveges tekintettel. Frederik látta a romlott állapotomat, ezért a szemét forgatta, majd az egyik szék felé invitált. Miután leültem, kicsit leguggolt elém és puszikkal halmozta el a hasam.

- Ti vagytok a szerelmünk gyümölcsei! Bizony - suttogta, mire a szememet forgattam.

- Miből gondolod, hogy ikrek lesznek? - vontam fel a szemöldököm. - Nem gondolod, hogy akkor már nagyobb lenne a pocakom? - mutattam a hasam felé. Frederik feltette a mutatóujját, majd a szemöldökét ráncolta.

- Ha rá gondolok, akkor két babát látok - mondta mosolyogva.

Hm...lehet, hogy csalódni fog ma?

- Na hogy állnak a sültek? - Andreas vállára helyeztem a kezem, aki segített édesapámnak a sültek befejezésében.

- Hát szimatolj bele - Andreas felém tartotta az üveg tálban gőzölgő, arany színű hús falatkákat. Miután megszagoltam az illatát, rájöttem arra, hogy finom ebéddel zárjuk a napot. És ekkor még nem is sejtettem, hogy milyen meglepetésben lesz részem.

Már délután is elmúlt, amikor mindenki asztalhoz ült és egymás szavába vágva beszélgettünk. Mindenkinek volt valami jó ötlete. A legjobb téma a nyaralás volt, de én ezt természetesen elleneztem, hiszen Natalie és a pocaklakó akkor vannak biztonságban, ha itthon vagyunk. - Egyébként mi úgy gondoltuk, hogy Rómába megyünk! - Andreas megfogta Elisabeth kezét, aki hófehér mosolyt villantott. Natalie szeme felcsillant.

- Oda én is szeretnék egyszer elmenni - szorította meg a kezem, ezért bólintottam, jelezve, hogy egyszer mindenképpen elmegyünk oda. A kérdés már csak az, hogy mikor. A hangulat kifejezetten jól telt. Néha az apám és Andreas között apró nézeteltérés és mellé beszélés volt, de ettől függetlenül mindenki értette, hogy az apám már nem haragszik Andreas múltbéli tettei miatt. - És mikor utaztok? - érdeklődött Natalie.

- A jövő héten - bólintott Elisabeth. - Szerettük volna megvárni, hogy a nyári szezon lemenjen. Így kevesebb lesz a túrista és a hömpölygő tömeg - pillantott Andreas szemébe, aki nyugodt mozdulattal belekortyolt a borba. Ép mondani szeretett volna valamit, de váratlanul, a pofátlan Azúr sétált felénk. Tudni illik, hogy a pávák érdeklődőek és néha szemtelenek is. Mindenki vigyorogva figyelte, hogy a smaragd zöld színű madár, lassú léptekkel Andreas széke felé igyekszik.

- Mellettem van, igaz? - suttogta összehúzott szemekkel. Mindenki bólogatni kezdett, de amikor Andreas oldalra pillantott, a kék színű páva, hirtelen megcsípte a terítő szélét, és az egyik tálca a fűre zuhant. Akkor Azúr lehajolt és ráérősen csipegetni kezdte a borsó és kukorica szemeket. - Gyönyörű madár, de én utálom! - vágta rá, miközben arra lettem figyelmes, hogy a palotában dolgozó alkalmazottak egy óriási fekete színű, lufival sétálnak ki az udvarra. A lufi az ég felé hajolt, ezért ha elengedték volna, akkor biztos, hogy felszáll. Én csak a szemöldökömet ráncoltam, hiszen nem emlékeztem arra, hogy kértem volna egyéb dekorációt. Natalie kuncogott, amikor jól láthatóan nyújtogatni kezdtem a nyakam és figyelemmel kísértem, amikor az alkalmazottak a zöld sövények elé helyezték a lufit, amit egy nagy dobozhoz kötöttek hozzá.

- Valaki elmondaná, hogy mi ez? - böktem a lufi felé, de természetesen mindenki evett tovább.

A lemenő nap fényében tudtam meg a meglepetésemet, amit Natalie a félkör közepén a tudtomra is adott. Ahogy a lemenő nap sárga sugarai az arcát simogatták, rájöttem arra, hogy legszívesebben az ágyba vinném. - Nos! Frederik! - csapta össze a kezét. - Édesanyáddal sokat gondolkodtunk, hogy milyen formában mondhatnánk el a babánk nemét - kezdte, mire földbe gyökerezett a lábam, és összefontam magam előtt a kezem, hiszen jól sejtettem, hogy mi következik. Apám egy vastag tűt tartott az ujjai között, ezért mellém lépett, majd átadta nekem. - A lufi belsejében található szalagok a babánk nemét elárulják majd - vigyorgott Natalie, mire üveges tekintettel megcsóváltam a fejem. Annyira izgatott voltam.

- Rajtam kívül már mindenki tudja? - pillantottam körbe, mire az alkalmazottak is bólogatni kezdtek. - Ez szép! Pedig én vagyok az apa! - mutattam magamra, majd sóhajtva a lufi felé pillantottam. Még magam is meglepődtem azon, hogy mennyire remegett a kezem és zakatolt a szívem. Vajon fiú lesz vagy kislány? Talán mindkettő? - Izgulok - sziszegtem a fogaim között, majd magasba emeltem a kezem és egy erőteljes mozdulattal megszúrtam a fekete lufit, ami hatalmasat durrant, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy kék színű szalagok szállnak a levegőben. Abban a pillanatban, hogy tudatosult bennem, megragadtam Natalie kezét és megforgattam őt a tengelye körül. - Hogy tarthattad titokban?! Mióta tudod, hogy fiúnk lesz?! - csak záporoztak belőlem a kérdések, hiszen még mindig hihetetlen volt számomra az, hogy egy trónörökös babát várunk.

- Én csak...próbáltam titokban tartani - motyogta sírva. - Egyébként is annyira bíztál abban, hogy ikrek lesznek. Féltem, hogy így csalódást okoznék és...

- Viccelsz?! - letöröltem a könnyeit, majd a lemenő nap miatt hunyorogtam. - Ennél szebb ajándékot el sem tudnék képzelni - motyogtam, majd megcsóváltam a fejem. - William... - pillantottam az édesanyám felé, aki szája elé helyezte a kezét. - William lesz a neve - fürkésztem apámat is, aki könnyes szemmel átkarolta az anyám vállát.

- Én pedig ennél szebb nevet elképzelni sem tudnék neki - suttogta a fülembe, majd átkarolta a nyakam és így szólt: - Legalább lesz egy történetünk, amit elmesélhetünk a fiúnknak, ha majd nagy lesz - helyezte mellkasomra a kezét és megrántotta a vállát. - Végülis nem mindennapi történet ez, igaz? - motyogta.

- A szívtelen hercegből egy szeretetteljes uralkodó válik? - vigyorgott Andreas. - Szerintem sem mindennapi történet - bökte meg a vállamat, mire Natalie bólintott.

- Frederik André Henrik koronaherceg megmutatta, hogy hatalmas hely van a szívében - hNatalie magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt.

VÉGE

____________________________

Hali! Remélem, hogy tetszett nektek a történet és nem csalódtatok a befejezésében. Én pontosan ilyennek álmodtam meg, szerintem így lett kerek a story. Ezután majd fog jönni egy utószó és akkor kerek lesz a történet. Illetve lenne egy új könyv, ami szerintem nagyon különleges lenne. Nem tudom, hogy vevők lennétek-e egy új storyra, ezért megköszönném, ha jeleznétek, mert akkor kiteszem és megismerhetitek Daniel és Katherina történetét, akik egy álarcosbálon találkoznak legelőször.