Úgy közeledett felém, mint egy dorombolós kiscica. Csillogó tekintetével alaposan végig nézett rajtam, majd kezével megfogta a fehér köntösét. Derekán összekötött anyagot kikötötte, majd letolta a válláról, a fehér anyag a padlóra esett. Ott állt előttem. Meztelen testét semmi nem takarta el. Ezúttal én voltam az, aki végig nézett a feszes, tenyerembe illő mellén, az enyhén domború hasán és a vékony, hosszú lábán. Bőre színéről a méz jutott az eszembe: elképesztően gyönyörű és édes volt, miközben ezzel a bemutatóval próbált közeleb hívni magához. Nehéz volt ellenállnom, hiszen mégiscsak ruhátlan volt. Natalie szépségét kiemelte a szőke haja és a telt ajka. Kicsi tenyerével végigsimított a feszes, púder színű mellén. Mellbimbói égnek álltak, ezért homlokomra vezettem a kezem és lehunytam a szemem. Fejemet csóváltam. Tegnap ez a perszóna ki készítette az idegeimet. Nem haragszom rá, de kifejezetten boldog sem voltam. Amikor tegnap megpillantottam Andreast az étteremben, hirtelen nem is tudtam, hogy mire gondoljak. Valóban megfordult a fejemben az, hogy megbeszélem vele a dolgokat, de felháborított Andreas viselkedése. És a probléma az, hogy eszméletlenül magamat láttam benne. Visszatérve a témához: úgy csinált, mintha két nap alatt el lehet felejteni azt, hogy mit tett. Teljesen más lenne a dolog, ha egy hétköznapi, polgár család lennénk. Viszont kezünk alatt van az ország és ez sok mindent megváltoztat. Nem olyan család vagyunk, akikkel bármit meg lehet tenni. Az emberek és az újságírók is árgus szemmel figyelnek és várnak arra a pillanatra, amikor valamit elcseszünk és ők ebből napi hírt tudnak kreálni. Andreas lépése is egy ilyen lehetőséget adott a kezükbe. Még csak az hiányozna, hogy az ország lakói megtudják azt, hogy van egy féltestvérem, aki idősebb nálam, de a rangom miatt és a törvény érdekében enyém lesz a trón. NEM! Nem kell nekem a stressz, a hírek, a pletykák, se Andreas.

Tegnap Natalie gyönyörű fényképeket tett közzé az instagramon, és az emberek imádták őket. Én magam sem untam meg a friss képeket, hiszen mind gyönyörű. Biztos mindenki szokott olyan képeket látni, amiket híres személyek és influenszerek töltenek fel. Olyan képeket, ahol tökéletes a háttér, a fények, a model és minden kép szuper éles és tiszta. Natalie is pontosan ilyen képekkel büszkélkedhet. Tegnap óta két képet töltött fel: az egyik képen a hófehér, padlóig érő függöny előtt áll, fehér kismama ruhát és csipkés köntöst viselt. A képen hasán pihentette kezét, a bejegyzés alá pedig egy gyönyörű, baba váró szöveget írt. Az emberek természetesen imádták, megosztották és kedves kommenteket írtak alá. A második kép kint a kertben készült. Natalie egy csodálatos szelfit készített, amin színes, virágos kalapot és ruhát viselt. A kép alatti szöveg ismételten a babavárás témáját boncolgatta. És kiemelném azt, hogy Natalie GYÖNYÖRŰ a képeken. De kanyarodjunk vissza a jelenbe!

Még mindig előttem állt, ezért óvatosan kilestem az ujjaim közül. - Tényleg nem érdekel téged az, hogy meztelen vagyok? - helyezte csípőre a kezét. Amikor éreztem, hogy farkam akcióba lendül, elhúztam az ajkam és torkomat köszörülve eltakartam egy párnával. Natalie csak elnevette magát. - Nem haragudhatsz rám, Frederik! - somolygott aranyosan.

- Nem mondtam, hogy haragszok - jelentettem ki.

- Akkor tegnap óta miért nem szólsz hozzám? - szinte lassított felvételben láttam, hogy úgy ahogy van: hozzám sétált, széttette a lábát és kecsesen az ölembe ült. A párnát a hátunk mögé dobta, két kézzel a hajamba túrt, miközben én, az áldozat, kínok között izzadtam és nyeltem egyet. Natalie a fürtjeimmel játszott, ujjaival a fejbőrömet piszkálta, miközben égtem a vágytól, hogy benne legyek, de nem! Most nem haragszom rá, csak mérges vagyok. A kettő nem ugyanaz!

- Nálam ez most nem jön be, bébi - helyeztem csípőjére a kezem.

- Én ezt nem úgy érzem - egyenesen a sliccem felé pillantott, ezért megkockáztattam azt, hogy elvigyorodok.

- Miből gondolod, hogy miattad áll? - húztam fel a szemöldököm. Natalie hátra hőkölt, majd meglökte a vállam.

- Tudod, hogy szemét vagy?

- Tudod, hogy most nem érdekel?

- És meddig fog tartani nálad ez a "haragszom a feleségemre, mert ki akart békíteni a testvéremmel" időszak?

- Tegnap kezdődött, hm...nem is tudom - csipkelődtem tovább. Natalie felmordult, de amikor mozogni kezdett, hirtelen hasára helyezte a kezét és fájdalmas arckifejezéssel szisszent egyet. Azonnal közelebb hajoltam hozzá. - Minden oké? - suttogtam.

- Nem is tudom... - hasát simogatta, ezért gyorsan magam mellé fektettem, néztem, hogy hálóinget húz magára, majd az ágy szélére ültem. - Egy kicsit fáj a hasam - suttogta.

- Biztos vagyok benne, hogy minden rendben - simogattam a haját.

- Akkor lenne minden rendben, ha nem lennél mérges.

- Nem vagyok mérges - sóhajtottam. Klassz! Most akkor érzelmileg zsarolni próbál. Hihetetlen ez a nő! - Csak pihenj. Babát vársz. Neked most egyébként is többet kell pihenned - bólintottam, majd aprót sóhajtottam.

Vacsora időre természetesen sokkal jobban lett, ezért megkönnyebbültem, amikor kézen fogva igyekeztünk a többiekhez, akik már az asztalnál ültek. Natalie szülei úgy döntöttek, hogy ismételten hosszabb ideig itt maradnak. Hát...mit is mondhatnék. Anyósommal még mindig nem beszélek sokat, az apja pedig egy kanál vízben meg tudna fojtani. Ennek okát nem értem, hiszen valóban úgy gondoltam, hogy a baba összehozza a két családot. A szüleinket összehozta, de valami mégis hiányzott. Ez egy szó. És azt hiszem, hogy tőlem várják el.

B...

Nem terveztem bocsánatot kérni Natalie apjától. A büszkeségem nem engedi, egyébként is van elég problémám ami nem hagy időt az apjával foglalkozni. Pedig csak annyit kéne mondanom, hogy "bocsánat". De úgy éreztem, ennek még nem jött el az ideje. - Anyósom! Ma este is sziporkázol! - tártam szét a kezem, de Natalie édesapja morfondírozva a fejét rázta. - Maga hogy van?

- Eddig a pillanatig egy gondom sem volt.

- Hát ez nem túl barátságos - leültem a helyemre, de amikor Natalie dühös pillantással ajándékozott meg, megköszörültem a torkom és megvártam, hogy a komoly, trónt megérdemlő énem újra a felszínre törjön. Csendben kezdtük el fogyasztani a vacsorát, miközben anya beszélt. Én csak fél füllel hallgattam, hiszen próbáltam figyelmen kívül hagyni Natalie édesapját aki megállás nélkül engem szugerált. Olyan volt, mint egy csendes gyilkos. Vajon mit tettem, ami miatt ezt érdemlem? - Megenged nekem egy kérdést?

- Frederik! - szólt rám az édesapám. - A vacsorával foglalkozz - utasított szigorúan, mire lesütöttem a szemem. Biztos mindenki ismeri az érzést, azt a rossz, zavaró tényezőt, ami heves szívdobogást eredményes. Eszméletlenül rossz előérzet és görcs keletkezett a gyomromban. Figyelmen kívül hagytam az érzést, ezért folytattam a vacsorát, de hevesen dobogó szívvel félre nyeltem. Fulladozni kezdtem, kezemmel megszorítottam az asztal szélét. Mindenki egyszerre állt fel és szerencsétlenségemet nézték. A szívem fájt. A mellkasom sajgott. A fejemet kapkodtam, miközben lehúztam egy pohár vizet, de az étel eltűnése után sem csillapodott a rossz érzés. - Frederik?! - állt mellém az apám. - Jól vagy?! - veregette a hátam.

- N...nem! - izzadva támaszkodtam az asztalra, előre néztem, miközben Andreas jutott az eszembe

Sötét volt amikor kiléptem a cég ajtaján. Az eső szakadt, ezért az út túloldalán parkoló, fehér autóm felé pillantottam. Dániában gyakori az eső, ezért sem lepődtem meg azon, hogy már harmadik napja folyamatosan esik. A kabát zsebében turkáltam, a kulcs után kutakodtam. Biztos vagyok abban, hogy a zsebemben volt. Megálltam a járda szélén. Még nem léptem át az úttestre, hiszen a kulcsomat kerestem. - Végre, hogy megvagy - ujjaim közé szorítottam a kocsi kulcsát, majd a vizes útra léptem. Futólépésben igyekeztem az autó felé. Kinyitottam, majd vizes ruhával beültem. Azonnal lerántottam a zakómat, majd beindítottam az autót és az utca végén található kereszteződés felé hajtottam. Utáltam ezeket az út szakaszokat, hiszen általában a sofőrök túlságosan figyelmetlenek és hamar megvan a baj. Telefonomat a fülemhez szorítottam és Elisabeth telefonszámát hívtam. A lámpa nekem kedvezett, ezért előre araszoltam. Áthajtottam a vizes úton, de egy olyan váratlan dolog történt, amire nem számítottam. Csak az éles fényszórókat és a levegőbe hasító mély dudálást hallottam. Minden gyorsan történt: csak egyet pislogtam, de az autómat telibe verte egy kamion. A hátsó ajtó behorpadt, az autóm felett elvesztettem az irányítást. Hirtelen jött csapódás miatt, fejemet az ablakba vertem, ami azonnal berepedt. Alig láttam, csak tompán hallottam. Dirr, durr. A kamion miatt az autó megpördült, a kormány segítségével vissza tudtam hozni, de olyan szinten megcsúsztam, hogy a lökés utóhatása az volt, hogy frontálisan neki csapódtam a legközelebbi lámpa oszlopnak. És megtörtént a baj. A becsapódás közben óriási törést, hangzavart észleltem. A testem megrázódott, az autó füstölni kezdett, és az ütések miatt szinte azonnal elvesztettem az eszméletemet. Ott voltam a roncsban, ami füstölt az elektromos vezeték mellett.