A palotában található második legnagyobb vendégszobát kaptam. A szobában az arany és a bordó szín dominált. Ez egyáltalán nem lepett meg akkor, amikor beléptem, hiszen maga a palota egy arany színből álló különleges otthon volt A kishúgom imádná ezt a palotát. Olyan kár, hogy John bácsinál és anyukám nővérénél tölti az ünnepeket! A húgom nagyon hiányolta édesanyám nővérének az ikreit, ezért addig fűzte anyát, míg ő nyugodt szívvel elengedte. Igazából anya jó döntést hozott, hiszen örültem annak, hogy a hugom mókával, kacagással és szórakozással tölti az év utolsó hónapját.

Apropó! Kiderült, hogy az év utolsó hónapját a dán királyi család palotájában fogjuk tölteni. Ez határozottan azt jelenti, hogy nem csak egy-két napra érkeztünk. Próbáltam eldönteni, hogy a hír után, hogy éreztem magam. Mérges és rémült voltam, hiszen még nem tudom, hogy fogom kibírni a herceggel egy légtérben! Arról pedig ne is beszéljünk, hogy biztos minden alkalmat meg fog ragadni arra, hogy piszkáljon és a maga módján beszóljon nekem.

Izgalmas egy hónap vár rám, igaz? És, még hol van a vége...

Egy meleg fürdő után a szekrényhez léptem és kinyitottam az ajtaját. A szoros balerina kontyba összekötött hajam felé nyúltam, miközben a színes, és kevésbé ünnepélyes, illetve vidám színű ruhák között variáltam. Feketét illetlenség lenne felvenni! A rózsaszín komolytalan, a bordó viszont elegáns és hercegnőhöz méltó szín! Végül felhúztam magamra egy átlátszó vékony harisnyát, utána a térdig érő bordó ceruzaszoknyát és választottam hozzá egy fehér színű, csillogós felsőt, aminek csukló része fodros volt. Mosolyogva felvettem a fekete tűsarkúmat, majd kiléptem a szobámból és egyenesen az étkező felé sétáltam.

A szívem nem megszokott ütemben vert, hiszen kifejezetten izgultam. Családjaiknak a következő napok, illetve hetek fontosak lesznek, hiszen ki fog derülni, hogy a két király milyen módon szeretne békét kötni. Anya úgy döntött, hogy mindenben támogatni fogja apát, és parancsolgatás helyett csak tanácsot fog neki adni. Az étkezőbe léptem és azonnal érezhető volt a feszültség. A két király pezsgőt kortyolt és állva beszélgettek, de szigorúak és kifejezetten csendesek voltak, de legalább beszélgettek. A díszes motívumokkal ellátott csillogó padlón álltam és a királyné felé pillantottam. Az egyik ablak előtt állt, és nyakláncát piszkálva a hóesést nézte. Az ő szépsége nem csak legendás, de figyelemre méltó is volt. Senki nem tudja, hogy mi a titka, de az a szóbeszéd járja, hogy Dánia királynéja arcán még egyszer sem végeztek beavatkozást, illetve ráncfelvarrást. Ez pedig díjat érdemel.

Végül úgy döntöttem, hogy mellé állok és beszélgetést kezdeményezek vele. Mosolyogva előre helyeztem a kezem és enyhén a torkomat köszörültem. - Csoda szép a hóesés! - suttogtam. - Amikor kislány voltam, mindig hóembert építettem a hugommal! Répát tettünk az orra helyére, és ágakat a keze helyére! Emlékszem, hogy másnap reggelre ledőlt a feje, így fejetlen hóember lett! - a királyné rám pillantott, és hófehér mosolyra húzta az ajkát.

- Mindenkinek vannak ilyen kedves emlékei, igaz? - simította kezét a vállamra. A herceg, határozottan az édesanyjára hasonlított. A királyné "szépséghibája" a heterokrómia, ami a szemet érintő, különböző színű írisz elváltozását jelenti. Sokan azt mondják, hogy ez az adottság öröklődő, de baleset kapcsán is előfordulhat. Én személy szerint mindig is irigyeltem ezeket az embereket, hiszen különlegesek. Pont a tekintetük miatt mások. És a különlegesség, az mindig ki fog tűnni a tömegből. - Bizonyára hallotta, hogy egész hónapban maradnak, igaz?

- Igen! - válaszoltam halvány mosollyal az arcomon. - És nagyon köszönöm a vendéglátást! Az otthonuk valóban gyönyörű és különleges!

- A jövő hétvégén tervezzük felállítani a karácsonyfát! - biccentett kedvesen. - Számíthatok a segítségére?

- Oh! Persze, hogy igen! - válaszoltam boldogan. - Ez nagyon jól hangzik! Köszönöm, hogy számít rám! - váratlanul megfordult a királyné, és felsóhajtott, ezért én is megfordultam. A szemöldökömet felvontam, amikor Frederik André henrik, Koronahercek zsebre helyezett kezekkel belép, majd megáll az étkező közepén. Amíg a herceg apámat nézte, addig én elpirulva végignéztem rajta. Elegáns, lakk bakancsot, sötét farmert, és zöld színű felsőt viselt. A felső mély kivágása miatt vonzó betekintést kaphattam a mellkasára. Úgy tűnik, hogy a herceg jobban szereti a hétköznapi viseletet. Nem véletlenül akarja őt olyan sok herceg utánozni. Frederik nem csak tökéletes, de a stílusa is egyedi. Általában sötét farmert, bokáig érő lakk bakancsot és valamilyen nyúzott, szellősebb felsőt visel. Pólót csak alváshoz szokott viselni, öltönyt pedig nagyon ritkán. És, hogy ezt honnan tudom? Olvastam a Dinasztia.Uralkodók nevű internetes pletyka oldalon. Természetesen rólam is számtalan cikk, pletyka illetve érdekesség van ezen a felületen, de általában nem foglalkozom velük, hiszen utálom, amikor a cirkászok mindent elkövetnek azért, hogy új cikkeik miatt zavarják az uralkodók magánéletét. De most komolyan...kit érdekel, hogy a monacói herceg havonta egyszer jóga órákat szokott venni? Mondjuk, ez egy kicsit ciki...na mindegy!

Próbáltam visszazökkeni a jelenbe...

Frederik összehúzott szemekkel egyenesen az apám felé sétált, aki kihúzta magát és kezét nyújtotta, de a herceg azonnal az apja elé állt, így a két uralkodót elválasztotta. Hogy az a...

- Frederik! - szólt az édesanyja, mire a herceg felénk pillantott. - Köszöntsd kérlek, a vendégeinket! - a királyné hangjában hallani lehetett azt, hogy nem tetszik neki fia viselkedése. Ekkor Frederik felém pillantott, de én csak keresztbe tettem a kezem és felszegtem az államat. Akkor dermedtem kővé, amikor a herceg gonosz vigyorra húzta puha ajkát és egyenesen megindult felém. Lassított felvételben láttam, hogy gyönyörű tekintetét a szemembe fúrja, hogy puha ajka mellett mosoly gödör jelenik meg az arcán. Nem hiszem el...mire készül? Akkor kaptam fel a fejem, amikor megállt előttem.

- Hercegnő! Milyen kellemes meglepetés! - kezét nyújtotta. Milyen ravasz! Úgy csinál, mintha mi ketten még nem találkoztunk volna. - Létezik, hogy kegyed napról-napra szebb? - puszit lehelt a kézfejemre és szemében szikrázó dühvel, végignézett rajtam.

- Frederik herceg! Nagyon örülök! - elvettem a kezem és próbáltam őt figyelmen kívül hagyni.

- A pávája merre van?

- Selestínát elszállásolták Azúr mellett található kifutóban! - válaszoltam határozottan.

- Nagyon örülök neki! - bólintott "kedvesen". Rajtunk kívül talán mindenki bevette azt, hogy köztünk nincsen konfliktus. Csak mi ketten tudtuk azt, hogy könnyen megfojtanánk egymást egy kanál vízben. Ekkor Frederik felsóhajtott, és elegánsan széttárta a karját, majd apámhoz sétált. - Victor király! Svédország uralkodója! Már annyira vártam a napot, hogy viszont lássam magát! - sziszegve kezet fogott apámmal, aki természetesen értette az iróniát és a kellemetlen hangnemet. Szegény apa! Zavartan beletúrt a göndör hajába, és a borostáját is megigazította, hiszen kellemetlenül érezte magát.

Ez az otromba, öntelt, beképzelt herceg...legszívesebben megfojtanám!

- Jól van! Egy órán belül tálalják az ebédet! - sétált középre a királyné, miközben anya is felállt a kanapéról. Nagyon úgy látszik, hogy ő valóban a háttérbe vonult. Talán nekem is ezt kéne tennem? - Lesz ínycsiklandó Smorrebrod szendvics, illetve finom sültek, és különleges Risalamande!

Hm! Nagyon szeretem a Risalamande desszertet! A dánok általában karácsonykor szokták fogyasztani és elméletileg nagyon finom! Egyszer ettem hozzá hasonlót, de az nem volt olyan, mint az igazi! Az ebédről jut eszembe!

Tudom is, hogy fogok bosszút állni Frederik koronahercegen!

A konyha az alagsorban volt, ezért egy hosszú csigalépcső után mosolyogva benéztem a konyhába. A szakácsok és a cukrászok a másik helyiségben főztek, ezért a hosszú gránit pult mellé álltam, majd a kezembe vettem egy fém színű só tartót. Az ujjaim között forgattam és ördögi vigyorra húztam az ajkam. - Most majd megmutatom, hogy milyen a csípős bosszú!

Most már élvezetes lesz az ebéd!

- Isteni! Lenyűgözően főznek a konyhában! - dícsérte meg anya, miközben belevágott a fűszeres csirkébe és jóízűen megkóstolta. - Karácsonykor én magam szoktam elkészíteni a családi vacsorát, de ilyen finomat még én sem ettem! - mosolygott mellettem ülve. Frederik velem szemben ült, és az előtte található sótartó felé nyúlt. Én csak fél szemmel néztem, hogy jó adag csípős port a csirkéjére tett. Még szerencse, hogy közben az anyámra figyelt, különben észrevette volna, hogy a só tartó ma nem sót tartalmazott. A médiának köszönhetően tudom, hogy a herceg nagyon érzékeny a csípős ételekre. Azt is olvastam, hogy egyenesen fulladozik tőlük.

- A különleges fűszereknek köszönhető! - vágta rá a dán királyné. - Néha én is szoktam főzni a családnak! És milyen érdekes, hogy egyszer sem sikerül olyan tökéletesre, igaz? - nevetett visszafogottan, mire anya elismerően bólintott. Én csak próbáltam visszafogni a kuncogásomat, hiszen láttam, hogy Frederik egy alaposan megszórt hús darabot kezdett el rágni. Pont előttem ült, ezért mosolyogva néztem, hogy egyre lassabban rágott, végül torkát kezdte köszörülni. Ajaj! Itt nagy baj lesz!

- Elkérhetem a vizet? - pillantottam Magnus király felé, aki azonnal átadta nekem. Ez természetesen nem tetszett Frederiknek, hiszen testtartása merev lett, illetve a szék barna karfájába kapaszkodott. Öntöttem magamnak vizet, közben élveztem a bosszút. - Minden rendben, herceg? Egy kicsit elsápadt! - motyogtam, miközben Frederik kinyitotta a száját és vörös arccal legyezni kezdte.

- Víz... - fújta ki.

- Nem értettük, fiam! Minden rendben? - tette le villáját Magnus király. Frederik csak tovább szenvedett, és felém pillantott. Talán rájött arra, hogy ezt nekem köszönheti. Így jár az, aki illetlenül viselkedik egy hercegnővel.

- Csíp... - legyezte tovább.

- Maguk értik, hogy mi a baja? - kérdezte apa.

- Szerintem sóra van szüksége! - kicsit felálltam és a tányérja fölé helyeztem, de ekkor a poharam felé nyúlt. - Hé! Az az én poharam! Adja vissza! - azonnal a kristály pohár után nyúltam, de Frederik ragaszkodott hozzá.

- Khm! Mondom csíp! Adja ide! - a hangja eltorzult, az arca vörös lett. Rajtam kívül, sajnos senki nem értette, hogy mi történik. - Hercegnő! Adja...khm! Khm! - köhögött, majd hirtelen elengedtem a poharat és vigyorogva végig néztem, hogy a rendületnek köszönhetően a tartalma egyenesen a herceg arcára ömlött. Abban a pillanatban mindenki szája elé tette kezét, és villák estek az asztalra. A herceg vizes arccal kiitta a poharam maradék tartalmát, majd váratlanul anyám pohara felé nyúlt. - Remélem megbocsát királynő, de ez súlyos vészhelyzet! - elvette és a második pohár tartalmát is lehúzta. Mindenki Frederik és Magnus király között kapkodta a tekintetét, aki vörös arccal kuncogott, aztán így szólt:

- Hehe! Jöhet a desszert?

- Már alig várom! - mosolyogta. miközben Frederik felállt, megtámasztotta magát az asztal szélén és mélyen a szemembe nézett. Ez azt jelentette, hogy még nincs vége a játéknak.

- Elnézést a kellemetlenségért! Bizonyára összekevertem a csípős port, a sóval! - szegezte felém dühös tekintetét. - Ha megbocsátanak! Megyek átöltözni! - miközben elsétált, jól láttam, hogy maga előtt összedörzsölte a kezét. A jóképű herceg vissza pillantott rám, és vonzó mosolyra húzta az ajkát.

Azt hiszem, hogy mi ketten még nem végeztünk egymással...

Még szép, hogy nem!