- Istenem! Annyira édes baba voltál! - őszinte mosoly jelent meg az arcomon, miközben a francia ágy közepén, törökülésben néztem az elém helyezett képeket. Frederiket nagyon nehéz volt rávenni arra, hogy mutassa meg magát gyerekként, de végül én nyertem és emiatt boldog voltam. Szebbnél-szebb képeket mutatott nekem. Frederik valóban szép és aranyos volt. - Olyan kicsi voltál - egy másik képet is az ujjam közé vettem, majd megsimítottam az inkubátorban alvó, koraszülött baba, piros arcát. Frederik gyorsan a fejét csóválta.

- William az!

Megfordítottam a fényképet, majd üveges tekintettel elolvastam a felületére írt szöveget. - Nem gondoltam volna, hogy William ilyen pici volt - suttogva átadtam neki a képet, majd szomorúan néztem, hogy a fényképalbum egyik szabad helyébe csúsztatja a képet.

- Mindegy! Drága feleségem... - a fényképek fölött hozzám hajolt, megtámasztotta magát és lehunyt szemmel csókot kért tőlem. A puha ajkát figyeltem, majd hevesen süllyedő mellkassal fogadtam az apró, édes csókját. Az ajkai tökéletesen tapadt az enyémhez. A belőle áradó férfias illatnak köszönhetően közelenbb vontam és ujjaim közé gyűrtem a pólóját. Ő irányított. Elcsábított és csak többet akartam. A nyelve megtalálta az enyémet és erotikus táncot jártak. Egy halk sóhajt is megengedett magának. A férfias viselkedés és az ösztön miatt hamar megszűnt a kettőnk között található távolság. - Annyira kívánlak - súgta, miközben csók közben kikötöttem a fekete nadrágja madzagját, majd a nadrágjába nyúltam. Csak alsónadrágon keresztül érintettem meg, de a férfiassága azonnal merev lett.

- Azt érzem - súgtam kipirult arccal. - Mit gondolsz? - ujjamat végig húztam a V alakú hasfalán, majd az alsónadrágja alá vezettem és megmarkoltam a merev férfiasságát. Éreztem a benne lüktető erőt, a forróságot és a vágyat. Ösztönből engedtem, hogy ölébe húzott, majd hátra túrta a hajam. Az sem volt ellenemre, hogy levette a pólómmal együtt a melltartómat is. Meleg tenyerébe fogta és játszani kezdett velük. Körkörös mozdulattal simogatta és mélyen a szemembe pillantott. Felperzselt a szemében csillogó vágy és a tűz, amit irántam táplált.

- Mit gondolok? - oldalra pillantott, de ekkor lefagyott az arcáról a mosoly. Összeráncolt szemöldökkel az arcát memorizáltam, majd suttogni akartam, de ő megelőzött. - Natalie... - súgta, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy kezébe veszi a nemrég csinált terhességi tesztet. Kettőnk közé helyezte, mire szembesültem azzal, hogy ezentúl két csíkot láttam rajta. Azonnal a szám elé tettem a kezem és látványosan sírni kezdtem. - Úristen, látod ezt?! - felemelte a hangját, megtámasztotta az arcom és a fejét csóválta. - Natalie?!

- Terhes vagyok! - kiabáltam, majd átkaroltam a tarkóját és sírva nevettem. - Atyaég! Sikerült - motyogtam magam elé. A testemen végigfutott a libabőr, és nem tudtam visszatartani a könnyeimet. A teszet tíz perccel ezelőtt csináltam. És utána elkezdtük nézni a fényképeket. Annyira a képekbe feledkeztünk, hogy eszünkbe sem jutott a teszt. Frederik elkerekedett szemekkel az arcomat fürkészte és boldog mosolyra húzta az ajkát.

- Alig hiszem el! Én... - két kézzel a hajába túrt, miközben tudatosult bennünk az, hogy megannyi küzdelem és könny után végre sikerült. Még mindig könnyeztem és látványosan libabőrös voltam. Alig hittem el! Olyan boldog voltam, hogy szárnyalni támadt kedvem. A szívemben és a lelkemben is felbecsülhetetlen mennyiségű boldogságot éreztem. Szorosan átkaroltam Frederik tarkóját, miközben azt suttogtam, hogy megcsináltuk.

- A miénk - suttogtam megkönnyebbülten. Egyszerre féltem és izgatott is voltam. Remegtem, de boldog voltam. Legszívesebben elfutnék a kihívás elől, de szívem szerint már a karjaim között tartanám őt. Megijesztett a dolog, hogy hamarosan lesz egy élet, ami bennem fog növekedni. A gyomrom liftezni kezdett és a hányinger kerülgetett. Mégis elmondhatatlanul boldog voltam.

És Frederik...

Ahogy mozdulatlanul és mosolyogva nézte az eredményt, rájöttem arra, hogy ő is annyira várta már ezt a pillanatot, mint ahogy én is. Nem számít, hogy mi volt, vagy mit hazudott. Végre a kezeink közé vehetjük a boldog hírt. És azt is tudom, hogy senki nem fogja megállítani a boldogságunkat.

- Mégis csak rendben vagyok - mondta ki, mire letöröltem a könnyeimet és az ölében ülve a fejemet csóváltam.

- Tessék? - motyogtam. Hirtelen a szemembe pillantott, majd beletúrt a hajába.

- Én csak azt hittem, hogy...

- Hogy valami nincs rendben veled? - erőltettem magamra egy mosolyt. Frederik hosszú gondolkodás után bólintott, majd átkarolta a meztelen derekan és puszikkal halmozta el a nyakam. - Nézd meg!

Úgy gyönyörködtünk a két csíkban, mintha aranyat ért volna. Lehet, hogy ez csak egy jel, de nekünk akkor is a világot jelentette.

- Gratulálok fiam! Ez aztán a jó hír! Végre! - apám ökölbe szorította a kezét, miközben az étkező mellett található szalonban ültünk és elújságoltuk a hírt. Rajtam kívül talán mindenki felfogta azt, hogy ez mit is jelent. Egy baba! Végre össze hoztunk egy babát! Megannyi kudarc és eredménytelen teszt után végre kezünk között tarthatjuk az igazságot és a bizonyítékot, miszerint sikerült. De ez nem bizonyíték, hanem ajándék volt. Nem is igazság, hanem egy igazi csoda. Azóta hevesebben vert a szívem és görcsbe rándult a gyomrom. Fél füllel hallottam, hogy Natalie baba ruhákról, kis ágyról és játékokról beszél, viszont nekem egy szó sem jött ki a torkomon. Csak álltam és gyönyörködtem ebben a nőben.

- Nagyon csendben vagy - apa mellém állt, miközben az egyik boltíves ablak előtt állva figyeltem a tavasz adottságait. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit mondjak, ezért egy mosolyt erőltettem magamra. - Megijedtél, igaz? - simította vállamra a kezét. - Én is megijedtem, amikor anyád teherbe esett. Sőt! - nevetett. - Szó szerint féltem. Rettegtem, hogy vajon jó apa leszek-e.

- Te nagyszerű apa vagy - suttogtam hátra helyezett kezekkel. - És kitűnő király - erőltettem magamra egy mosolyt. - És igen! Egy kicsit valóban félek. De ez talán az izgalomnak köszönhető - sóhajtottam feszülten. Hátra fordultam és boldogan figyeltem Nataliet, aki telefonját használva, babás fényképeket és videókat mutatott az anyámnak. Mindketten nevettek és a képernyő felé böktem az ujjaikkal. - Natalie már most lázban van. Szerinted bírni fogok vele? - elvesztem a feleségem szeme csillogásában, a ragyogó fehér mosolyában és minden mozdulata örökké rabul ejtett.

- Nem is tudom - nevetett apa. - Nők! Tudod milyenek - kacsintott, de anyám elkapta a végét és dühös pillantással felénk nézett.

- Miről motyogtok ti ott?!

- Semmiről! - vágtuk rá tökéletesen egyszerre.

- Bárcsak William is itt lenne - suttogtam, majd felsóhajtottam és összefontam magam előtt a kezem. - Néha észre sem veszem azt, hogy hiányzik - vallottam be halkan. Apa üveges tekintette felém pillantott, a kezét összefonta. Mintha egy láthatatlan falat emelt volna maga köré, mintha ez a téma fájdalmat váltana ki belőle. - És a változás miatt észre sem veszem azt, hogy megtanultam a testvérem nélkül élni!

- Talán a testvéred nem látszik, de itt van! Melletted áll és büszkén mosolyog - szívem területére simította a tenyerét, miközben Nataliet és az anyámat néztük akik nagyon bele merültek a baba témába.