- Derítsd ki a nevét! Szeretném tudni, hogy mennyire megbízható és mennyire jó a munkájában! Ha megtaláltad, akkor vedd fel vele a kapcsolatot és mondd meg neki, hogy bármekkora összeget fizetünk - késő este a lift felé igyekeztem és megkopogtattam a vezeték nélküli fülhallgató felületét. A vonal túlsó oldalán beszélő személy azonnal válaszolt. - Számomra ez nagyon fontos, ezért legyél precíz és koncentrálj a feladatra! Majd még beszélünk - bontottam a vonalat, majd megnyomtam a lift gombját. Az épületben már kevesen tartózkodtak. Táska nélkül vártam a liftet, miközben mellém állt az új dolgozó. Próbáltam előre figyelni, de a málnára emlékeztető illata rávett arra, hogy felé forduljak. A véletlennek köszönhető, hogy ő is velem egyszerre pillantott oldalra, ezért a kivilágított folyosón találkozott a tekintetünk. A fekete szemüvege még mindig szépen keretezte a mély, sötétbarna szempárt. Elképesztően gyönyörűnek és okosnak tünt.

- És vége a napnak - Elisabeth maga elé helyezte a táskáját és a szemöldökét ráncolta. - Képzelje el, hogy nagyon jól telt az első napom! A többiek szinte azonnal befogadtak és sokat segítettek. Próbáltam önálló lenni, de azért remélem nem baj, hogy elfogadtam a segítségüket.

Csak mondta és mondta. A vörös rúzzsal tarkított ajka mozgásáról nem tudtam elkapni a tekintetem. Az életem egy bonyolult szakaszba lépett, ezért sem akartam gondolni a nőkre, vagy a szexre. Viszont jött ez a nő, és felborította az egyébként is zűrös, nem mindennapi életem. A lift kinyílt, ezért egyszerre léptünk be. Csak ketten voltunk, ezért megnyomtam az első emelet, fekete gombját. A lift hangtalanul ereszkedni kezdett, ezért a fal felületének támasztottam a vállam. Elisabeth felém fordult. - Maga magányos farkas típus? - motyogta. - Olyan, aki inkább hallgat és figyel?

- Meg lehet, Elisabeth - csúsztattam zsebembe a kezem, majd a vállamat rántottam. - Szóval tetszett az első napja? - fürkésztem az arcát.

- Nagyon tetszett! Eszméletlen volt - bólintott udvariasan. A lift ajtaja kinyílt, ezért kezemmel előre engedtem. - Jut eszembe! Kérdezni szerettem volna, hogy...

- Legyen szép estéje, Elisabeth - mosolyogtam, majd kiléptem a cég ajtaján.

- Bemehetek, kicsim? - óvatosan kopogtam a fürdőszoba ajtaján, hiszen Natalie hosszú percek óta bezárta magát és ha a fülem nem csal, akkor jelenleg is kiadta magából a vacsora tartalmát. Utáltam ezt. Utáltam, hogy csak voltam és nem tudtam segíteni neki. Ez is egy olyan dolog, amit mi férfiak nem élünk át. Még egy olyan teher, ami a nők vállát nehezíti. Hosszú várakozás után kattant a zár, ezért hevesen süllyedő mellkassal beléptem. Natalie a vécé mellett ült. Csak egy fehér törölköző takarta a testét. Szőke haja még vizes volt. Ujjaival gondterhelten a nedves hajába túrt, a fejét lógatta, az arca sápadt volt. Mégis...annyira gyönyörű! Gyönyörű, és csak az enyém. Enyém a ragyogó szeme, a telt ajka, az illata, a karcsú teste és a szíve, amit gyémántként hordok az életemben. Leguggoltam mellé és majd megszakadt a szívem. Natalie remegett. Alapjáraton nagyon karcsú és vékony alkat volt, de ebben a pillanatban úgy láttam, mintha tíz kilóval fogyott volna.

- Hánytam - jelentette ki. Én csak felsóhajtottam, majd kezemmel megemeltem az állát és a zöld szemébe néztem. Sápadt volt. A méz édes bőre jelenleg színtelen és enyhén szürke is volt. Ajka cserepes, de mégis volt egy halvány pír az arcán. Ő volt a legszebb. - Tudtam, hogy idővel rossz lesz, de ennyire - túrt a hajamba, majd szabad kezét az ajka elé tette. - Jaj nekem, már megint! - azonnal a vécé fölé hajolt. Feszült tartással lógatta fejét, erőlködött, hogy ki jöjjön, aminek ki kell. Segítettem, megfogtam a haját és imádkoztam, hogy az éjszakánk könnyebb legyen.

Egy óra múlva pizsamában feküdt az ágyban. Én csak egy pólót és alsónadrágot húztam magamra. A félhomályban befeküdtem mellé, megfogtam a fekete takarót és magamra húztam. Vele szembe fordultam, miközben ő közelebb hajolt, majd orrát a mellkasomhoz érintette. Szabad kezével a hasamat simogatta. Mosolyra húztam az ajkam, hiszen a legapróbb érintésétől is az egekbe szökik a pulzusom, és libabőrös lesz a testem. - Jobban érzed magad? - nyomtam egy puszit a fedetlen vállára. Ő csak bólogatott.

- De még egy kicsit émelygek - fújta ki magát. - Valóban ilyen lesz ez? Ilyen a terhesség? - motyogta. - Elég ijesztő!

- Erős vagy, kicsim - testem védelmébe húztam, tarkója alá csúsztattam a karom, összekulcsoltuk a lábainkat és puszit nyomtam a homlokára. - Olyan jó illatod van - szőke haja illata keveredett a testápoló illatával. Az enyhe krém és virág illat megbolondított. - Emlékszel a pillanatra amikor először találkoztunk? - vontam fel a szemöldököm, mire elnevette magát.

- Szerintem azt nem lehet elfelejteni - motyogta szuszogva. - És nézd meg, hogy mi lett belőlünk - simogatta a derekam. - A férjem vagy! Az én férjem, Frederik - fürkészte az arcomat, majd loptam tőle egy pici csókot.

Másnap délelőtt lovagló ruhában igyekeztem az istálló felé. Natalie állapota és a terhesség miatt súly nehezedett a vállamra, ezért úgy éreztem, hogy muszáj kiszellőztetnem a fejem. Az istállóba lépve megpillantottam Andreast, aki fekete pólóban és szürke farmer mellényben takarított. Végig néztem az izmos férfin, majd úgy gondoltam, hogy megszólítom. - Tud lovagolni, Andreas? - hangomra szinte azonnal felkapta a fejét, ezért a foltot falhoz helyezte a seprűt, majd vonakodva bólintott. - Akkor tartson velem! Nyergeljen fel két lova!

- Máris, felség - pillantott a szemembe, majd hátat fordított.

Tíz perccel később a palota mögött található erdőben lovagoltunk. A kitaposott ösvénynek köszönhetően egymás mellett is kényelmesen elfértünk. A fríz lovak békésen sétáltak, miközben gyönyörködtem a természetben. A tavasznak köszönhetően zöldek lettek a fák, virágoztak a bokrok és mindenhol madarak szálltak. - Szeretem a tavaszt - szólaltam meg, mire Andreas bólintott.

- Úgyszintén! A kedvenc évszakom.

- Nekem is - pillantottam a szemébe. - A nyár se rossz, de az már túlságosan...

- Meleg - fejezte be helyettem, mire elnevettem magam. A szőke hajú férfi felsóhajtott, mdj felvonta ívelt szemöldökét. - És hogy érzi magát?

- Jól vagyok, köszönöm - biccentettem. - Vannak dolgok amik miatt kicsit nyugtalan vagyok, de ilyen az élet. Nem lehet mindig jó - tártam szét a kezem. - Maga mással is foglalkozik? Van más munkahelye? - ő csak a fejét csóválta. - Család? Feleség?

Az utóbbi szónál mosolyra húzta az ajkát. - Meséljen! - vigyorogtam.

- Nincs mit mesélnem, felség - lógatta a fejét. - Egyszerű életem van - fürkészte az arcomat. - Nagyon, nagyon egyszerű - jelentette ki.

Kop.

Kop.

- Jöhet! - hátra húzódtam az asztaltól, majd összehúzott szemekkel figyeltem a férfit, aki lassan belépett az irodámba, majd azonnal a kezét nyújtotta. Egy gyors bemutatkozás után az egyik szék felé intettem. Miután helyet foglalt, a szemembe pillantott. Még csak nem is sejtette azt, hogy óriási teher nehezedik a vállamra. Ez a teher nem csak a jelenre, de a jövőre is hatással van. Bennem megváltoztatott dolgokat. Ez a nyomás, az apám halála előtt kiderült igazság, nem csak felemésztett, de sodródásom ellenére, mégis akadályokba ütköztem. Megfogadtam, hogy sodródom az árral, de az igazság bonyolultabb egy ténynél és egy titoknál.

Titok...

Megváltoztatta az egész életem. Az egészet. Próbáltam leplezni, de izzadt a tenyerem és a homlokom. A szívem kalapált, hiszen régóta vártam erre a pillanatra. És most a cél előtt állva úgy éreztem, hogy bármi amit mondok, az nem én vagyok. Mindegy. Nincs vissza út. - Pier! - dőltem kicsit előre. A vörös hajú ügyvéd kihúzta magát. - Régóta keresek egy olyan embert, akiben megbízhatok. A jó hírneve miatt magára eset a választás. Mit gondol, teljes mértékben megbízható?

A férfi igazított a nyakkendőjén. - Természetesen, uram! A királyi család ügyvédje is én magam vagyok.

- Ezt nagyon jól tudom! Igazából pontosan erről szeretnék beszélni önnel - ujjaimat összefontam, majd az arcát fürkésztem.

- Nem adok ki információkat országunk uralkodójáról!

Megráztam a fejem.

- Nem információkat szeretnék - mondtam ki. Pier összehúzott szemekkel végignézett rajtam. Alaposan megfigyelt, de nem látott mást, csak egy szőke hajú, borostás férfit, aki tudja, hogy mit csinál, de mégis minden percben azt kívánja, hogy bárcsak visszafordulhatna még.

- Akkor mit szeretne, Andreas? - suttogta. Nehezen felsóhajtottam, ajkamat rágtam. Kezemmel a szék karfáját piszkáltam, a homlokomat letöröltem.

- Azt szeretném, hogy meghallgasson - mondtam végül. - Mert amit mondani fogok...több mint hihetetlen - fejeztem be, mire egy kis tanakodás után, feszülten bólintott.