Azta! Ez a palota sokkal nagyobb mint a miénk! Csak ámultam és bámultam, amikor a kétszárnyú ajtón belépve letettük csomagjainkat és szembe találtuk magunkat egy vörös szőnyeggel borított, hosszú lépcsővel. A lépcső tetején óriási festmény díszelgett. A festmény egy havas tájat és két őzet ábrázolt. Jobbra és balra is folyosó volt. A palota különlegessége az volt, hogy a falakat arany színű tapéta takarta. A tapétán, fekete elegáns virág minták másztak fel a fehér mennyezetig. - Idejét sem tudom már annak, hogy mikor voltam itt utoljára! - suttogta apa és mosolyogva megfogta anyám kezét.

- Felségek! Ben vagyok, a főkomornyik! Kérem, hogy kövessenek! - elegáns mozdulattal a lépcső felé invitált minket, ezért hevesen dobogó szívvel sétáltam fel a lépcsőn. Ben azonnal balra invitált minket. A folyosó elején állva már láttam a dán uralkodót és a királynét. Az étkező közepén álltak és halvány mosollyal az arcukon minket figyeltek. Azt még láttam, hogy apa megszorítja anya kezét. Szegény! Észre sem vettem azt, hogy izgul. Ekkor Ben, kicsit meghajolt. - Örömmel jelentem be, Svédország uralkodóját: Viktor királyt, királynéját és a hercegnőt! - Ben bólintott, majd mosolyogva magunkra hagyott minket. Ekkor beállt a néma csend. Mintha egy láthatatlan fal lett volna a két család között.

- Köszönjük a meghívást! - szólalt meg végül apa, miközben zavartan megigazította sötétkék öltönyét. - Nagyon szép a palota! - elegáns mozdulattal szét mutatott. - Valóban gyönyörű! - mondta halkabban. A dán király először alaposan végig nézett rajtunk, majd elengedte a királnyé kezét és közelebb lépett.

- Legyetek üdvözölve nálunk! - az asztal közelében található kanapé felé bökött, ezért kicsit bizonytalanul, de apa és anya helyet foglaltak. A szívem azt súgta, hogy lépjek le, hiszen sok olyan téma van, ami engem nem érint. Nem szeretnék udvariatlan lenni, viszont most úgy éreztem, hogy magukra kell őket hagynom. Ekkor zavartan felmutattam a kezemben található bársony szütyőt.

- Azúr számára hoztam különleges gyümölcsöt és kukoricát! - mosolyogtam, mire a dán király csillogó szemekkel bólintott.

- Borsót nem hozott?

- Őőő, nem! - suttogtam. Basszus! Kellett volna?

- Hála az égnek! - nevette el magát, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam. - Azúr szereti a borsót! Teljesen a megszállottja lett! A borsó közelében nem lehet őt féken tartani! Mindig csipkelődik, meg mi egymás! - sütötte le a szemét, majd bólintott. - Nyugodtan tegye le valahova! Majd szólunk az istállóban dolgozóknak, hogy adják neki oda!

- Ó, én nagyon szívesen oda adom neki! Egyébként is szerettem volna megnézni a lovakat, ha nem jelent gondot! - mosolyogtam.

- Csak nyugodtan!

Ekkor hátat fordítottam és a lépcső felé sétáltam.

- Elnézést! Van itt valaki? - térdig érő csizmám sarka kopogott a szürke macskaköves járdán, miközben az istállóban egy dolgozót kerestem. Igazából én magam akartam átadni Azúrnak az ajándékot, de valakitől engedélyt kell kérnem, nem így van? Így legalább kevesebb az esélye annak, hogy összefutok az igazságtalan korona herceggel. Hogy is hívják?

A lovak hátán vékony sötétkék és vörös takaró volt. Páran ettek, vagy a zöld rácsok között kukucskáltak. Amikor az utolsó ló felé értem, mosolyogva megálltam a boksz ajtaja előtt. - Csillag a neved? - levettem a bársony kesztyűmet és Csillag orra elé helyeztem, aki megszagolta, majd pofájával meg is lökte a kezem. - Én is örvendek! - mosolyogtam, miközben a hátsó ajtó felől víz engedés hangot hallottam. Ez biztos egy itt dolgozó lesz! Tőle talán megkérdezhetem, hogy bemehetek-e a páva udvarába. Egy kicsit félre húztam az ajtót megpillantottam egy sötét hajú férfit, aki az istálló mellett guggolt és vizet eresztett egy sötét vödörbe. - Jó napot! - szóltam, de a férfi nem fordult meg. Talán nem halott rendesen? Megköszörültem a torkomat, majd kicsit közelebb hajoltam. - Elnézést! - szóltam, de a férfi hirtelen megfordult és szó szerint az arcomra irányította a slagot. A csapból nem csak hideg víz folyt, de azonnal eláztatta a ruhám és az összefont szőke hajam. Miután a csapot elzárta, mély hangon elnevette magát. Ez már több a soknál! Mégis mit képzel?! Vizes kesztyűvel letöröltem az arcomat, kinyitottam a szemem és...és szembe találtam magam Frederik André Henrik korona herceggel, aki hirtelen átváltott egy "nagyon sajnálom, hogy ez történt stílusba".

- Hercegnő?! - hunyorgott. - Ó szent ég! - kezét meglendítette, ezért a vízsugár ismételten rám folyt.

- Zárja már el! Mégis mit képzel?! Folyik rólam a víz! - kiabáltam remegve, miközben Frederik visszafojtott nevetéssel elzárta a slagot. Ekkor egyenesen a szemembe nézett, de az átható pillantása miatt a lábam földbe gyökerezett. Istenem! Ez a férfi...amikor a szemembe nézett, hirtelen lecövekeltem és nem tudtam elkapni a tekintetem. A médiának és a cirkászoknak köszönhetően tudom, hogy a herceg születésétől kezdve heterokrómiás. Élőben viszont még nem láttam, ezért azonnal elpirultam. A bal szeme tengerkék volt, míg a jobb sötét barna. Szó szerint! Ezt a két ellentétes színt kiemelte a sötét haja, amely stílusosan hátra fele volt lakkozva. A borostája szigorúan apró és rendezett volt. Ez a herceg...a fene vigye el! Ki ez a félisten?! Próbáltam visszazökkeni a jelenbe, de előttem állt és fehér mosolyra húzta az ajkát. A pillantásától azonnal forrni kezdett a vérem, a mosolyától hevesen dobogott a szívem. A remegés ellenére csak rá tudtam figyelni, hiszen Dánia trónörököse, nem csak jóképű, de gyönyörű! A szó szoros értelmében gyönyörű!

- Nagyon sajnálom hercegnő! - zárta el a csapot. - Tudja, gyakran történik ilyen, hogy a slag önálló életre kel!

- Képzelem... - sziszegtem vacogva. - Vallja be, hogy direkt csinálta! - mondtam mérgesen, majd a hóba dobtam a bársony tasakot. - Pedig ajándékot is hoztam Azúrnak! - kiabáltam. - De maga miatt nem kapja meg! - a düh hatalmába kerített, ezért a föld felé hajoltam, két marékba vettem a havat és egyenesen a herceg képébe dobtam, akinek nem csak a haja, de a nyaka is havas lett. Az arcára mutatva elnevettem magam. - Látja? Így jár az, aki tiszteletlenül viselkedik egy hercegnővel! - eltitkolt mosollyal néztem, hogy mélyen a szemembe nézve lassan lesöpri magáról a havat, majd kezét a kabátjába vezeti és vesz egy mély, nyugtató levegőt. A helyzethez képest, majdnem elnevettem magam, hiszen a reakciója arról árulkodott, hogy most sikerült feldühítenem őt.

- Tudja hercegnő... - szinte lassított felvételben láttam, hogy a földre hajol, a vastag hóba markol és lassú mozdulatokkal hógolyót kezd gyúrni. Én azzal a lendülettel a fejemet ráztam és vacogva ellenkezni próbáltam. - Sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy a mai hercegek miért rajonganak annyira önért! - az ívelt szemöldökét felvonta, miközben elegáns mosolya mellett apró nevető gödrök jelentek meg. A sötét haja, az apró borostája és a gyönyörű szeme miatt gyorsan kalapált a szívem, de azt hiszem, hogy ez természetes. Frederik koronaherceg minden nő szívére ilyen hatással van. És, hogy miért? Mert ő nem olyan, mint a többi uralkodó fia. Frederik elvileg nem csak okos, de szeret dolgozni (mármint barkácsolni, festeni, takarítani és ültetni is), és azt hiszem, hogy ez egy ritka tulajdonság, hiszen ő egyáltalán nem kényes, vagy válogatós férfi. - És aztán rájöttem arra, hogy a rajongás nem is önért szól!

- Mégpedig?! - biccentettem oldalra a fejem, mire Frederik a levegőbe dobta az összegyúrt hógolyót, majd felvont szemöldökkel elkapta.

- A státuszáért, kisasszony! A politikusok és a celebek is csak a rang miatt udvaroltak önnek! Hiszen valljuk csak be! - lépett közelebb. - Sokan szeretnének magasabbra állni a ranglétrán!

- Tudja mit?! Most már értem, hogy a nők miért nem szeretik magát!

- Engem szeretnek a nők! Az már más kérdés, hogy nem mernek megszólítani! Hiszen nézzen rám! - ekkor a kezét széttárta és enyhén meghajolt. - Különleges vagyok!

- A tekintete az egyetlen dolog, ami különleges! - vágtam rá. - Különben maga különlegesen visszataszító!

- Pedig kegyed vonzódik hozzám!

- Tessék? - nevettem, közben észre sem vettem azt, hogy elmúlt a vacogás.

- Vizes ruhában, a mínusz fokban itt áll és velem vívott szócsata közben öt alkalomból, háromszor pillantott a számra! És tudományosan bizonyított tény, hogy ez a vonzódás egyik alap jele!

- Maga...na jó elég! - a kezemet feltettem és elpirulva a fejemet ráztam. Ez a férfi...ez a HERCEG egy öntelt, egoista, akinek tökéletes és különleges külseje alatt egy démon bújt el. - Nem vonzódom magához! És tudja mit? Maga egyenesen taszít engem!

- Kifejtené, kérem? - közelebb lépett, ezért az illata azonnal megcsapott. Próbáltam nem az illatára figyelni, de nehéz volt, hiszen magával ragadott. Volt benne egy kis fenyő, szappan, csoki, talán egy kis fűszeres aromával. Hm...a karácsonyra emlékeztetett. Miközben engem nézett, zsebembe vezettem a kezem és felszegtem az államat.

- Taszít, mert öntelt és barátságtalan velem! - ekkor végig nézett rajtam, majd apró mosolyra húzta az ajkát. Ajaj! Azt hiszem, hogy ez a mosoly semmi jóról nem árulkodik.

- Kegyed, talán jobban örülne annak, ha inkább barátságos lennék?

Azt hiszem, hogy a választ alaposan meg kell fontolni. Az első perctől kezdve megtanultam róla azt, hogy mindig tudja, hogy mi a következő lépés. Olyan ez az egész, mintha egy forgatókönyv alapján cselekedne. Előttem állt egy jóképű, sötét hajú herceg, aki már pofátlanul jóképű és egyetlen egy hiba nincs az arcán. - Mondjuk úgy, hogy inkább kössünk fegyverszünetet! - mondtam ki. - Legalább az itt létünk alatt próbáljunk megférni egymás mellett! Ha szerencsénk van, akkor csak pár napról van szó! És utána soha nem látjuk egymást! - nyújtottam a kezem.

- Hm! Adja az ég, hercegnő! - nyújtotta a kezét, majd kezet ráztunk. Az ő keze meleg, míg az enyém hideg volt. A hideg is kirázott, hiszen ebben a percben az érintése szinte felolvasztotta a lefagyott porcikáimat. - Ó, és még valami! - tornyosult fölém, majd lassított felvételben láttam, hogy a nagy hógolyót a fejem fölött széttöri. A hó egyenesen a hajamra, nyakamra és a dekoltázsomba esett. - Üdvözlöm az országomban! Én Frederik André Henrik, koronaherceg vagyok, az ország hivatalos trón örököse!

- Oh, szegény ország! - válaszoltam, majd mellkasához dobtam Azúr ajándékát és remegve hátat fordítottam neki.

- Kegyed bájos, amikor dühös!

- Hagyjon! Hagyjon! Magából ennyi bőven elég mára! - kiabáltam.

- Ez még csak a kezdet, hercegnő! - kuncogott a hátam mögött.

Dánia trónörököse, mi? Ezt a húzást még viszonozni fogom, kedves herceg!

És már tudom is, hogy mit fogok csinálni!