- Sss, Csillag! Semmi baj - a szürke telivér pofájára simítottam a tenyerem és a fekete szemébe néztem, miközben engedtem, hogy a gondolataim és az emlékeim eluralkodjanak rajtam. Újra éreztem a fájdalmat és a kételkedést. Az emlékek a múltba repítettek, de emellett tudtam, hogy a jelen helyzetben nem voltam a dolgok magaslatán, mégis hagytam magamnak időt. időt az emlékezésre, az emlékekre és egy cseppnyi boldogságra.

Frederik tizedik születésnapján hajókázni mentünk. A vitorlás szebesen szállt és a hullámokat követte. A tenger sós illata az orromba szökött, miközben a szél az ingembe kapott. Próbáltunk minél közelebb kerülni Svédország partjaihoz, ezért határozottan tartottuk a nagy vitorlást. William a hajó orránál egy távcsővel figyelte a partszakaszokat. A szőke hajába kapott a szél, a gyűrött ingét megállás nélkül szaggatta. Minden pillantásommal őt figyeltem, hiszen a korlát szélén állt. William mindig is szerette a tengert és a hajókat. Én már kevésbé, hiszen a gyomrom nem mindig bírja a hullámokat és a zörejt. De most muszáj volt ettől el tekintetem és az öcsém tizedik születésnapján egy hajóútra vinni őt. Az ő mosolya nekem mindennél többet ért. Az öcsém nevetése és folytonos mosolygása miatt megérte a sok hányinger. Körülöttünk szálltak a sirályok és a nyirkos sziklákra repültek. - Még innen is látni Koppenhága partjait! - a hátunk mögé mutatott, ezért kicsit megfordultam, hogy jobban szemügyre vegyem a kikötőt. Már messze jártunk, de még látni lehetett a hajók, és a halászhajók magas vitorláit, illetve árbócait. - Nemsokára Svédország partjaihoz érünk! Készüljön kapitány - nevetve mellém futott, de én mérgesen megragadtam a karját. Egyenesen tartottunk, ezért vastag kötéllel biztosítottam a kormány kereket, majd a fejemet csóváltam.

- Nagyon nagy hibát csináltál - mutattam a víztől fényes fedélzetre. - A fedélzeten nem szabad futni! - mutatóujjamat feltettem, ezért William fejét lógatva bólogatni kezdett.

- Értettem - sütötte le a szemét. - Köszönöm Frederik ezt az ajándékot! - váratlanul hozzám futott és szorosan átkarolt engem. Egy kicsit lehajoltam, majd puszit nyomtam a fejére.

- Nekem te vagy a legfontosabb! Legyen boldog a születésnapod, William herceg!

Karba helyezett kezekkel és üveges tekintettel az istálló közepén álltam, de Frederik annyira gondolataiba volt merülve, hogy nem érzékelte a jelenlétem. Lassú mozdulattal a lova homlokát simogatta, miközben kiszúrt egy pontot és azt nézte. Megszakadt rajta a szívem, hiszen láttam rajta, hogy sebzett és összetört. De emellett nem tudtam elfelejteni azt, amit ma csinált. Az ujjamon csillogó gyűrűre pillantottam. Még mindig nem tudtam felfogni azt, ami történt. Frederik hogy dönthetett nélkülem? Miért cselekedett a megkérdezésem nélkül? Ő az ellenségem, de most úgy érzem, hogy egyenesen gyűlölöm őt. Tudtam, hogy bántottam és ezt teljes szívemből bántam. Viszont nincsen joga elvenni a jövőmet és a szabadságomat.

Vörös ruhában és fehér szőrme kabátban sétáltam felé. Amikor megálltam mellette, összeráncolt szemöldökkel elhajolt, majd hátra lépett egy lépést. A különböző színű írisze a haragtól és a bosszúvágytól csillogott. Éjfekete haját még mindig hátra fele lakkozva hordta. A borostája szigorúan apró és rendezett volt. Végig néztem rajta, miközben próbáltam keresni azt a férfit, akivel a wellness központban csókolóztam. Aki ölelt és puszilgatott. Mi történt vele? Talán miattam lett ilyen? Az én hibám is?

- Beszélnünk kell! - határozottan felemeltem a fejem, de Frederik nem válaszolt, hanem a plafon felé pillantott. - Rengeteg kérdésem van amit nem mertem a szüleink előtt feltenni - mutatóujjal a macskakő felé böktem, hiszen ebben a pillanatban mérges és csalódott voltam. - Hogy dönthettél a megkérdezésem nélkül?! Mit műveltél? - tettem fel a kezem és a gyűrűre pillantottam.

- Rendbe hozok egy olyan problémát, amit szavakkal és egy bocsánatkéréssel már nem lehet elintézni - hátra lépett, elengedte a ló nyakát és a fríz lovak felé igyekezett.

- Állj meg! Nem menekülhetsz el tőlem - azonnal megragadtam a csuklóját és határozottan megfordítottam. Frederik kirántotta a kezét, majd dühösen távolságot tartott. - Ott az étkezőben esélyt sem adtál arra, hogy nemet mondjak! - emeltem fel a hangomat. - Mindent úgy csináltál, hogy a válaszom igen legyen - suttogtam csalódottan.

- Nem tartozom neked magyarázattal - fekete kabátját végig cipzározta, majd csípőjére helyezte a kezét. - A két ország múltbeli viszonyát és a gazdaság érdekeit néztem - tárta szét a karját. - És valóban van olyan dolog, amit szavakkal nem lehet rendbe hozni, vagy elfelejteni!

- Szavakkal?! Egyszer sem hallottam tőled, hogy bocsánatot kértél volna amiatt, hogy az édesapámat okoltad! - kiabáltam.

- Te sem kértél bocsánatot tőlem - megragadta a csuklómat és közelebb húzott magához. - Pont erről beszéltem. Tennem kellett valamit. A házasság miatt kénytelenek leszünk megmaradni egymás mellett!

- Ez egy kényszerházasság! De ez miatt elraboltad a jövőmet is - mondtam suttogva.

- Nem szeretjük egymást, hercegnő - suttogta. - De meg kell tanulnunk együtt élni. Egymás mellett enni, ébredni és egymás mellett megjelenni - húzta össze a szemét, mire a fejemet ráztam. - Én sem repestek az örömtől, de nézd a jó oldalát - megfogta a kezem, majd fejével a gyűrű felé bökött. - Dánia legdrágább kincse van az ujjadon. Ez az ékszer milliárdokat ér - szemrehányóan elengedte a kezem, majd hátat fordított nekem, de úgy éreztem, hogy a beszélgetésünknek még közel sincs vége. Tudnom kellett, hogy mit érzett akkor, amikor megcsókolt. Tudnom kellett, hogy azt miért tette. Miért tette, ha mégis ennyire utál?

- Ha ennyire utálsz, akkor a wellness központban miért csókoltál olyan szenvedélyesen? - kérdésemre megtorpant, majd néztem, hogy a plafon felé emeli a fejét. Fekete kesztyűbe rejtett kezét ökölbe szorította, majd megfordult és apró mosolyt erőltetett magára.

- Ott a farkammal gondolkodtam. Kár, hogy nem jött össze az az éjszaka - végig nézett rajtam, majd tekintete villámokat szórt és kilépett az istállóból.

Aznap este anya lépett be a szobámba, hiszen sok olyan dolog volt, ami magyarázatra szorult. A történtek miatt senkivel sem akartam beszélni, de ezt nem halogathatom. Az ágyam közepén ültem, miközben anya leült mellém és felsóhajtott. - Mégis csak maradunk - suttogta, miközben megsimogatta a kezem. - Édesapád huga veszi át addig az ország irányítását - adta a tudtomra, mire felvontam a szemöldököm.

- Szívesebben lennék otthon, mint itt - suttogtam. - Eddig ezek a falak barátságosak voltak és melegség áradt belőlük. Most úgy érzem, hogy átengedi a hóvihart és nem érzek mást, csak hideget - húztam mellkasomhoz a térdemet. - Nem ilyennek képzeltem a jövőmet! Minden nő szívesen lenne a helyemben, hiszen Frederik nem egy átlagos férfi - csóváltam a fejem. - Viszont most úgy érzem, hogy a viselkedésével csak jobban eltaszít magától.

- Meglepett engem amikor megkérte a kezed - fürkészte a rubint gyűrűmet. - Ha engedélyt kért volna, akkor nem engedtem volna - magyarázta, majd felsóhajtott. - De utána beszéltem Frederikkel és mindent megértettem. Megértettem, hogy miért tette és miért döntött úgy, hogy egyesíteni akarja a két családot.

- Mindent a két ország miatt tett!

- És az édesapja állapota miatt - mondta, mire a szemöldökömet ráncoltam.

- Ezt hogy érted? - jobban felültem, majd hátra túrtam a hajam. - Mi a baj Magnus királlyal?

- Ingadozik a vérnyomása és gyakran vannak rosszullétei - suttogta. - Szerintem Frederik nem akart több feszültséget és konfliktust - sóhajtotta. - Ezért is kérte meg a kezed.

- Nem tudtam. Nem avat bele a gondolataiba.

- Frederik herceg nem olyan, aki könnyen közel engedi magához az embereket - rántotta meg a vállát. - Így kell őt elfogadni!

- És akkor most mi lesz? - nevettem könnyes szemmel. - A férjem lesz? Frederik a férjem lesz? - pillantottam az ablak felé, hiszen kint hóvihar volt. Nem láttam most, csak a hatalmas pelyheket, amik megállás nélkül estek a sötét éjszakában és csak jobban kirajzolódtak a lámpa fénye alatt.

- Ez csak formalitás lesz - nyugtatott meg.

- De akkor is a férjem lesz! Én pedig a felesége...