Még magamnak is féltem bevallani azt, hogy mit érzek a herceg iránt. Egyszerre volt ijesztő és mégis jó érzés. Féltem, hiszen az irántam érzett haragja most túl nagy. Mégis imádkoztam és bíztam abban, hogy az érzésem nem viszonzatlan. Még mindig abból a napból merítek erőt, amikor megcsókolt. Ott a wellness központban nem csak szenvedélyes volt, de a csókjában érezni lehetett a szeretetet. Annyira hiányzik! Hiányzik és vágyom rá. Mégis tiszteletben tartom azt, ami a szívében van. És, hogy mi van a szívében?

Talán nehéz lenne megfogalmazni vagy megérteni. Frederik szíve összetört, amikor elhunyt a testvére. Az ő története ezzel a tragédiával kezdődött. És a haragja azóta sem csillapodott. Elvesztette a vérét, az egyetlen embert, akinek teljes része hozzátartozott. És ezzel sem tudnám megmondani azt, hogy mi rejtőzik a herceg szívében. Talán harag, gyűlölet és megvetés. Talán szeretet, szenvedély és kitartást. Bármi lehet. Bármit érezhet. Érzem és tudom, hogy ez egy olyan időszak, ami nem csak pengeélen táncol, de vigyáznom kell arra mit mondok, vagy teszek.

Viszont az iránta érzett szerelmem felbecsülhetetlen. Úgy érzem, hogy ez a dolog az, amit nem vehetnek el tőlem. És Frederik is csinálhat bármit. Nem zavar, hogy nem vesz rólam tudomást, vagy távolságtartó. Nem létezik olyan szó, ami megölné az iránta érzett szerelmemet. Tudom, hogy mikor szerettem bele. Akkor, amikor első találkozáskor lelocsolt a hideg vízzel. Akkor, amikor elcsavarta a csapot és nem volt meleg vizem. Akkor, amikor együtt megmentettünk egy nyuszit. Amikor karácsonyfát díszítettünk és bolondot csinált belőlem. És akkor, amikor a wellness központban csókolt és ölelt.

Számtalan olyan dolog történt, ami miatt nem csak beleszerettem, de megismertem.

Aki jól ismeri őt, egyből az jut róla eszébe, hogy imádnivaló, de néha egy ördög tud lenni. Pontosan így jellemezném a herceget.

Éjszaka közepén furcsa mozgolódásra ébredtem fel. Alapjáraton nem vagyok jó olvasó, ezért kinyitottam a szemem és sötét falat fürkésztem, miközben váratlanul Frederik feküdt le mellém. Üveges szemmel néztem, hogy egy nagy párnát helyez kettőnk közé, majd sóhajtva oldalt fekszik. Ezután a hátára feküdt. Utána pedig a hasára. Meghúzta a takarómat, de elengedte, miután érezte, hogy be vagyok takarva. Végül elfordult és mély álomba zuhant. Egy kicsit felegyenesedtem, majd a nagy párnára helyeztem a kezem. Közelebb hajoltam hozzá. Bárcsak átkarolhatnám! Bárcsak magamhoz húzhatnám és szagolhatnám az illatát! Kezemmel kicsit félre löktem a párnát, majd át hajoltam hozzá és beleszimatoltam a fehér trikójába. Itt még Márciusban is nagyon meleg van, viszont éjszaka tíz fokra is lehűlhet a levegő. Az illatát mélyen beszívtam, de amikor fordulni kezdett, hirtelen én is megfordultam és úgy csináltam, mintha aludnék. A szívem a torkomban dobogott. Úgy éreztem magam, mintha egy tíz éves kislány lennék, aki első osztályban beleszeret egy kisfiúba. Frederik még nem aludt mellettem, ezért izgatottan fürkésztem a falat. Biztos voltam abban, hogy ébren van, hiszen vagy hatszor felsóhajtott. Mit sóhajtozik ez? Mi a baja? A hátamra feküdtem, majd felé pillantottam, de ekkor szembe találtam magam a dühös tekintetével. - Öhm... - suttogtam halkan.

- A kanapé miatt fáj a hátam.

- És ezért sóhajtozol úgy, mint aki idegösszeroppanást kap? - tettem a fejem alá a kezem. Ő csak apró mosolyra húzta az ajkát, majd elfordult tőlem.

Reggel a legközelebbi bungalóban kezdtem a napomat. A hosszú pultnál ültem és a szakácsot figyeltem. A szakács pont a reggelinket készítette akkor, amikor Frederik belépett. A fa padlón egyenesen felém sétált, majd a magasított széken helyet foglalt. Egy - két szót váltott a szakáccsal, aki illedelmesen meghajolt és folytatta a rántotta készítését. - Hogy aludtál? - kérdeztem mosolyogva. Frederik levette a napszemüvegét, majd fekete karikás szemeivel válaszolt.

Nem nekem való ez az élet. Egész éjszaka a tenger zörejét és a macskák párzását hallgattam. Öt percre nem tudtam lehunyni a szemem, arrol pedig ne is beszéljünk, hogy a kanapé hol kényelmetlen, hol pedig kemény volt. Hosszú gondolkodás után feküdtem a hercegnő mellé. Ott szinte azonnal elkapott az álom, és még arra sem ébredtem fel, hogy két macska belopózott a bungallóba. - Két macska? - kérdeztem vissza.

- Komolyan - Natalie, ujjai közé vette a fekete szívószálat, majd a koktélba mártotta és a jégkockák között megkeverte vele az italt. - Aludtál mint a bunda - adta a tudtomra. - Az egyik macska vörös volt, a másik pedig fekete - emlékezett vissza, miközben végig néztem rajta. Natalie...te jó ég! Össze kell szednem a gondolataimat, mert érzem, hogy a farkam gondolkodik helyettem. A hercegnő elképesztő volt. Hófehér, bokáig érő ruhát, fehér karláncot és bokaláncot viselt. A lábkörmeit szintén fehéren lakozta. A szőke haját, laza kontyban viselte. A konty szélén rózsaszín virág volt. Ez a rózsaszín virág illet a szintén rózsaszín sminkjéhez és a körme színéhez. A bőre napbarnított lett, ezért csak szebben csillogott a zöld szeme.

Minden férfi figyelmét elrabolta, köztük az enyémet is. Viszont a kettőnk kapcsolata bonyolult. Bonyolult mert megbántott, mert egymást bántottuk. Megsértve és megbántva éreztem magam. Natalie észre sem vette, hogy pusztán a szavaival egy tört szúrt a szívembe. Itt nem csak a büszkeségemről van szó, ezért érthető, hogy miért nem közeledek felé. Miközben elénk tették a reggelit, addig a pult felé fordultam és elvettem a kért italomat. Szívószálat az ajkaim közé helyeztem, majd előre pillantottam. - Mit fogsz ma csinálni? - kérdeztem, hiszen kezdett aggasztó lenni a csend. Natalie kifejezetten csendes és visszafogott volt ma. Elvolt a saját világában és a gondolataiban.

- Szerintem kipróbálom a ház mögött található tavat - ráncolta a szemöldökét, mire sziszegni kezdtem. A kék vizű tavat én is ki akartam próbálni, viszont több dolog miatt meggondoltam magam. Az első az, hogy nagyon mély és hirtelen merül. A másik az, hogy ezt a tavat szürke színű hegyek és zöldövezet veszi körbe. Nem turistáknak való hely. Az átlátszó viz, fehér homokos tó valóban a természet szülötte.

- Biztonságos? - kérdeztem.

- Tudok úszni!

- Oda az nem elég - vontam fel a szemöldökömet. - Az a tó nagyon mély, hirtelen mélyül és azt hallottam, hogy kígyók is vannak ott - sütöttem le a szemem.

- Te féltesz engem? - fordult felém. - Frederik - tette fel a kezét, mire nyelni is elfelejtettem. - A kényszerházasságunk egyetlen pozitívuma ez a gyönyörű, nem mindennapi sziget - suttogta. - Szeretnék mindent megnézni és kipróbálni. Nézd meg - tette közénk a karját. - Le vagyok barnulva, a hajam pedig szőkébb mint valaha.

- És göndör - mondtam ki, mire elpirult. A gyengém. Kurvára a gyengém. A szőke göndör haja...elvarázsol és elcsavarja a fejem.

- A lényeg, hogy a rossz dolgoktól eltekintve én nagyon jól érzem magam - ette meg a tojást. - Akkor gyere velem - kérte, mire elnevettem magam.

- Azt hallottam, hogy madárpókok is vannak!

- Majd elijeszted őket. Elég rájuk nézned - vigyorgott, mire lehorgasztottam a fejem. - Frederik! - hirtelen felém fordult és megragadta a kezem. Annyira meglepődtem, hogy ajkammal elengedtem a szívószálat, majd nagyot nyeltem. Mi ütött ebbe a nőbe? Mi változott tegnap óta?

- Igeen? - biccentettem oldalra a fejem.

- Igaz, hogy a Maldív-szigeten világít a tenger? - suttogta, majd elnevette magát. - Mármint nem a szó, szoros értelmében - tette hozzá, mire bólintottam.

- Igaz! - mondtam. - Az apró élőlények bizonyos időszakokban a nagy hullámzások következtében csapódnak a partra nagyobb mennyiségben, melyek az erőteljes sodródás következtében foszforeszkáló fényt bocsátanak ki magukból és kéken csillognak a vízben vagy a part menti homokban - magyaráztam, hiszen ez a jelenség, nem csak emlékezetes, de gyönyörű. Ezek az állatok, valóban sötétkék színben világítanak. Szabad szemmel még én sem láttam, de a Bahama-szigetek is ismert erről a jelenségről.

- Ha lesznek nagy hullámok, akkor megvárjuk? Szeretnék látni egyet!

- Be nem áll a szád! Inkább egyél - csóváltam a fejem, majd a baconbe haraptam, de egy kis idő után Natalie folytatta.

- Jó, de akkor eljössz velem fürdeni? - kérte.

- Nem! Hívj magaddal valaki mást!

- Biztos vagy te ebben? - kérdezte felvont szemöldökkel, miközben egyszerre pillantottunk a szakács felé, aki Natalie szemébe nézett, majd pajzánul kacsintott egyet.

- Eszébe ne jusson - tettem fel a mutatóujjam, majd felsóhajtottam. Natalienak igaza volt. A házasságunk pokol és nem szerelemből házasodtunk össze. Mindent érdekből tettünk és politikai szempontból döntöttünk. Talán ennyi jár neki. Igaza volt, mikor azt mondtam, hogy döntöttem a jövője felett. Akkor olyan könnyű volt elképzelni ezt az egészet. Bele sem gondoltam abba, hogy a látszat házasságunk ennyire rossz lesz. Mert az! Ilyenkor a friss házasok egész nap kefélnek és ki sem jönnek a házból. Becézik egymást, ölelkeznek és csókolóznak. Viszont mi minden ötödik percben vagy veszekszünk, vagy nem értünk egyet. Ez részben szórakoztató, hiszen nekem is vannak gyenge pillanataim. Nem haragszom rá mindig. Ha tehetek valamit, ami kis boldogságot hoz ebbe a színtelen kapcsolatba, akkor ez legyen ez. - Elmegyek veled - fújtam ki magam. - De ha meglátok, vagy meghallok egy kígyót, akkor én ott hagylak - pillantottam a zöld szemébe.

- Habozás nélkül? - suttogta. - Ott hagynál?

- Mint a huzat! Se perc alatt - vontam fel a szemöldökömet. Natalie végignézett rajtam.

- És ha kígyó helyett, pókot látnál?

- Akkor ide hívnám a repülőt és haza mennék! Vissza se néznék!

- Utálatos vagy!

- Te pedig idegesítő.

- Szóval ez azt jelenti, hogy félsz a kígyóktól és a pókoktól?

- Miért kell nekünk ennyit beszélni egymással? Nem elég neked az, hogy elmegyek veled?

- Végülis de - rántotta meg a vállát, majd a koktélt a kezébe vette és magamra hagyott. Sóhajtva felé fordultam és nagy szemekkel néztem a vékony csípőjét és a vonzó fenekét.

- Jó nő, mi? - vigyorgott a szakács. Natalie fenekét figyeltem, majd visszafordultam és elnevettem magam.

- Az nem kifejezés - fújtam ki magam.