Egyszerűen imádom őt!

Imádom és nem tudok betelni vele! Néha úgy viselkedik, mint egy öt éves fiú, néha pedig nagyon komoly és férfias tud lenni. Egész nap be nem állt a szája. Csak mondta és mondta. És ezt csodáltam benne. Jó volt érezni, hogy lépésről lépésre nem csak kitárta nekem a szívét, de nem félt megmutatni, hogy milyen valójában. Ez alatt az egy hét alatt Frederik gyökeresen megváltoztatta az életem. És nem csak megváltoztatta, de neki köszönhetően betekintést nyertem a szerelem legszenvedélyesebb oldalába. És ezt nem csak boldogan fogadtam, de többet és többet akartam belőle. Frederik nem félt kezdeményezni akkor, amikor szeretkezni akart. Nem számított, hogy a konyhában, a fürdőszobában, vagy az erkélyen vagyok. Letámadott mint egy vad, az áldozatára. Az sem számított, hogy állok, vagy ülök, mert mindig az volt a vége, hogy ő bennem volt, én pedig szét karmoltam a hátát.

- Úgy gondoltam, hogy behívom Ryant és Dimitrit egy ebédre - Frederik lesétált a lépcsőn, miközben szürke pólóját magára húzta és lassan végighúzta a testén. Elzártam a levest, majd fejemet csóválva meg támaszkodtam a pulton. Olyanok voltunk mint két kisgyerek, akik most fedezték fel egymás testét. Minden alkalmat kihasználunk akkor, amikor a másik vetkőzik. Tegnap éjszaka a hálószobába öltöztem. Amikor elkezdtem, Frederik a zuhanyzóban volt, de egy szempillantás alatt az ágy közepén feküdt és összehúzott szemmel, vigyorogva végig nézte a jelenetet.

- Jól teszed - nyitottam ki a konyhaszekrényt. - Ez az utolsó napunk itt és nem is értem, hogy miért nem tetted meg hamarabb - szóltam felé a vállam felett.

- Azért mert mindig benned voltam - a kanapén ülve felhúzta a fekete bakancsát, majd nyaka köré tekerte a barna, illetve szürke sálat. - Nem így van, babám? - kacsintott, majd kilépett a házból. Én csak megrészegülve pillantottam utána, hiszen valóban nem tudtam betelni vele. Ő isteni. Az egész pasi...egyszerűen isteni! Lehet, hogy le kéne állnom Frederik folytonos isntenítésével.

Amikor Frederik eltűnt, hirtelen megszólalt a telefonom, ezért levettem a kötényt, majd a pultra dobtam. Meglepődtem, amikor édesanyám testvére, Agnes hívott. Nem számítottam a hívására, ezért mosolyogva fülemhez emeltem a készüléket. - Szia! Hogy vagytok? Annyira meglepődtem, amikor hívtál!

- Szia, kicsim - szólalt meg lelkesen. - Már rég beszéltünk, ezért úgy gondoltam, hogy ideje egy jót csacsogni! Nagyon jól vagyunk! A gyerekek mindennap játszanak, esténként pedig pizsama partit rendeznek, szóval jó ötlet volt, elhívni a hugodat - magyarázta a tőle megszokott, monoton hangon. - Jut eszembe! - bökte ki hirtelen. - Mi ez az eljegyzés az interneten? És én erről miért nem tudok? Egyszer sem említetted nekem, hogy beleszerettél a dán hercegbe!

- Pedig így van - bólintottam határozottan. - Beleszerettem - sütöttem le a szemem, hiszen anyáék soha nem említették neki azt, hogy eredetileg csak formalitást jelentett a házasságunk. Agnes megbízható, viszont ha ő beszélgetésbe elegyedik, akkor nem lehet megállítani. És ezeknek mindig az a vége, hogy mindent elmond, amit tud.

- Na de, Dánia hercegébe? Az a pasi egy szoknyavadász! - sikította, mire felsóhajtottam. - És mióta vagy állapotos? - folyatta, de én csak szorosan lehunytam a szemem. Ezek szerint valóban értesült a pletykákról. Ebből valahogy ki kell másznom. - Szívem, még csak huszonöt éves vagy! Nem gondolod, hogy korai gyermeket nemzeni?

- Az a cikk csak egy pletyka - sütöttem le a szemem. - Frederik és én nagyon szeretjük egymást, de egyelőre még nem tervezünk gyereket - mondtam óvatosan, hiszen képes minden kimondott szavakat félre érteni. - A házasságunk gyönyörű és nem rég utaztunk haza a nászútról.

- Igen, olvastam. A Maldív-szigetek remek választás volt, drágám! - csettintett a nyelvével. Agnes mindig is ilyen volt. Nagyon szeretett beszélgetni és mindig elvárta azt, hogy ő legyen a középpontban. A vörös hajával, a zöld szemével néha pont olyan volt mint egy kígyó. De szeretem őt. Hiába van néha rossz természete. - De akkor sem fér a fejembe! Miért pont Dánia hercege?

- Miért pont Dánia hercege? - nevettem. - Ezt úgy mondod mintha magához a sátánhoz mentem volna feleségül - fogtam vissza magam, hiszen Agnes a megsértődésben is remekelni szokott. - Frederik nem olyan, mint amilyennek a bulvárlapok és a cirkászok előállítják! Értelmes, komoly és céltudatos.

- Rendben életem, értem én! Vágytál egy jóképű, sármos hercegre. Te is fiatal vagy. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy gyönyörűszép! A hercegek odáig vannak érted!

- Szóval erre megy ki a játék. A sok herceg közül, pont Frederiket választottam!

- Hát, lett volna jobb is, nem igaz?

- Nem igaz!

- Ott van David herceg, Norvégiából - szólalt meg hirtelen. A szemet forgattam, hiszen tudtam, hogy mire megy ki a játék, de kár a bele vetett erőfeszítésnek.

- Mikor beszéltél anyuval utoljára? Nem szeretnéd felhívni őt? Szerintem szívesen beszélget veled egy jót...

- Ez igaz! El is felejtettem az én gyönyörűszép hugomat - visította vékony hangom. - Később visszahívlak, Natalie!

Ne tedd...

- Már alig várom, puszi! - mondtam, majd gyorsan bontottam a vonalat. Sóhajtva a pultra csaptam a telefont, hiszen ettől a nőtől egyszerűen nem lehet szabadulni. Egy normális mondatot nem mondhat neki az ember, hiszen valami azonnal eszébe jut és már mondja és mondja. Akkor kaptam fel a fejem, amikor Frederik és a két testőr lépett be az ajtón. Ryan és Dimitri azonnal levették a cipőket, majd a kabátokat.

- Jöjjenek csak - invitálta őket Frederik, miközben az asztalra helyeztem a tányérokat. A forró, gőzölgő levest középre helyeztem, majd a lelkükre kötöttem, hogy nyugodtan szedjenek amennyit csak akarnak. Dimitri pofátlanabb volt (de csak jó értelemben), azonnal repetát kért és a második tál levest kérte. Ryan csak ráérősen evett, közben többször is megdicsérte a főztömet.

- Ő megdícsérte - pillantottam Frederik felé, akinek valamiért nem akart fogyni a leves. Felvont szemöldökkel nézett rám, miközben a két férfi alig láthatóan elvigyorodott.

- A kelbimbó az oka - köszörülte a torkát.

- A kelbimbó? - kérdeztem vissza, ő pedig visszafogottan folytatta.

- Furcsa ízt ad a levesnek - szinte lassított felvételben láttam, hogy lassan leteszi a kanalat és kicsit megszeppenve néz rám. - Persze ez nem azt jelenti, hogy nem ízlene, csak éppen...

- Szerintem ezt már elrontotta, felség - vágta rá Dimitri.

- Pontosan! - mondtam Dimitri felé. - Szégyeld el magad - szipogtam szomorúan.

- Nagyon finom, babám! - tárta szét a kezét.

- Akkor edd meg - kértem halkan, miközben a két testőr a civakodásunkon nevetett.

- Nevetés helyett mellém kéne állniuk - Frederik, Ryan felé, aki védekezően feltette a kezét.

- Az a helyzet, hogy nekem nagyon ízlik ez a leves. Az anyám is jó sok kelbimbóval szokta csinálni. Isteni lett, hercegnő - mosolygott kedvesen. Én csak büszke mosolyra húztam az ajkam, miközben szemezgettem Frederik gyönyörű tekintetével. Leplezni sem tudta volna gondolatait, ezért álltam a tekintetét. Mintha vihar csapott volna az elmémben és felkavarta volna az állóvizet. Minden szeretkezésnél ezzel a tekintettel szokott nézni. Istenem! Bárcsak ketten lennénk!

Estére természetesen megbékéltünk egymással. Egy forró zuhany után a kanapén feküdtünk. Frederik ölében pihentettem a fejem, ő pedig a hajamat simogatta. Netflixen néztünk egy filmet, de nem tudtam a filmre koncentrálni. Ferederik szokott a jövőn gondolkodni, ezért lesütött szemmel vettem tudomásul, hogy eltanultam tőle egy-két dolgot. A megismerkedésünk óta annyi dolog történt, hogy még én magam sem hiszem el, hogy végre teljes életet élhetünk. - Feszült vagy? - suttogta, miközben ujja köré csavarta a hajam, majd lassan elengedte. Az érintése miatt vévig futott rajtam a libabőr, ezért a hátamra fordultam és a szemébe pillantottam.

- Nem is tudom... - lábamat felhúztam, majd a plafont fürkésztem. - Sok minden történt. Néha úgy érzem, hogy túlságosan sok minden. Holnap vissza utazunk a palotába és kicsit félek - vallottam be őszintén.

- Mitől félsz?

- Attól, hogy a szüleink haragja hatással lesz ránk. Félek, hogy elválasztanak minket egymástól.

- Pedig ők pont azt akarják, hogy végre együtt legyünk - cirógatta a halántékomat.

- Tudom és igazat is adok neked - simogattam a combját, majd felültem és közel hajoltam hozzá. - Lehetne, hogy a közeljövőben csak egymással foglalkozunk? - kérdeztem aggódva. - Nem szeretnélek elveszteni.

- Nem is fogsz - csóválta a fejét.

- Megígéred?

- Megígérem - nyomott egy puszit a homlokomra.