Szívem és akaratom nemes,

Mert uralkodók szíve mindig fényes,

Fényes és tiszta, ezért mindig tekintélyes,

Mert csupa erő, csupa lélek és örökké fenséges.

2016, Svédország (December 11)

A fekete Mercedes terepjáró hangtalanul hasított a vékony hófedte, szürke útszakaszon. Ujjammal folyamatosan az öltönyöm anyagára szúrt címert piszkáltam. Érdes felülete néha csiklandozta az ujjamat, ezért előre pillantottam és megragadtam a jól ismert dán pezsgőt, melynek hiteles neve: Veuve Clicquot Demi sec. A híres pezsgőt Svédország uralkodója ajándékozta édesapámnak, az ötvenedik születésnapja alkalmából. Az a szóbeszéd járja, hogy ezt a különleges pezsgőt, királyi vacsora keretein belül fogyasztották a híresebb uralkodók. Nem tudom, hogy mi olyan különleges benne. Az íze unalmas, illata egyhangú. Az átlagos dán pezsgőtől nem sokban különbözik. Az ára viszont jóval magasabb. A pohárba kortyoltam, miközben hüvelykujjammal az ajkamat piszkáltam. A sötétített ablakon keresztül összehúzott szemekkel fürkésztem a havas tájat. Ez szerettem Svédországban: a hosszú, kacskaringós utakat, a magas fenyőfákat és a tipikus svéd házakat a nagy kertekkel. - Egyszer meg kérhetnénk apát, hogy utazzunk ide egy időre! - a kisöcsém felé pillantottam, aki felém kapta tengerkék tekintetét és szórakozottan a szőke hajába túrt. A meleg miatt egy szürke, kockás pulóvert és vászon nadrágot viselt. - Szeretnéd! - biccentettem a magas dombok felé, miközben az emberek és a gyerekek nevetve leugrottak és a vastag hótakaróban szánkósztak. William apró mosolyra húzta az ajkát.

- Apa nem engedné, hogy így játszak! - a tíz éves öcsém azonnal hátrafordult és a sötét szélvédőn keresztül nézte a domb tetejéről csúszkáló gyerekeket. - Miért követ minket ennyi autó? - suttogta. Ekkor előre és hátra pillantottam. Három darab fekete terepjáró hasított előttünk. Mögöttünk is pont ennyi autó haladt. A vastag gumik felkavarták a havat és gumi nyomot hagytak a saras országúton.

- A biztonságunk miatt! Bár biztos vagyok abban, hogy apa órákon át tartana beszédet neked arról, hogy milyen fontos a királyi védelem és a testőrök maximális létszáma! - csóváltam a fejem, miközben a karórámra pillantottam. - Figyelmes a Svéd királytól, hogy ebédre hívott minket, nem gondolod? - gomboltam ki a zakómat, miközben William visszafordult és nagy szemekkel felém pillantott. Az öcsém nagyon okos fiú volt. Rendszeresen jár magántanárhoz és már több nyelven is beszél. Apám mindig erőlteti, azt mondja, hogy "a nyelv hatalommal jár." Részben igaza volt. Aki több nyelven beszél, az könnyebben kommunikál és ügyesebben adja elő magát. Számomra sem jelentene gondot Franciaországba utazni, hiszen folyékonyan beszélek franciául, illetve németül.

- És a mi biztonságunk miért fontos? - dőlt hátra a bőr ülésen. - Azért mert fontos emberek vagyunk? - fürkészte a magas fenyőfákat. A fenyőfák ágaira vastag hótakaró tapadt, ezért az ágak a föld felé hajoltak.

- Azért fontos, mert sokan nem szeretnek minket! Biztos vagyok abban, hogy ebben az országban is vannak olyan állampolgárok, akik nem látnak szívesen! Nem csak a rangunk miatt, de a politikában való döntéseink miatt! Úgy tesznek, mintha ismernének minket, mintha egy-két leadott cikk elolvasása után sok dolgot meg tudnak rólunk! - pillantottam a szemébe. - Elég a nevünk és az otthonunk ahhoz, hogy itélkezzenek felettünk! És persze ott vannak a veszélyes emberek, akiket megbíznak egy nagyon rossz dologgal! Rengeteg politikus merénylet áldozata lett!

- Mi az a merénylet? - ráncolta szőke szemöldökét.

- A merénylet egy akció , amely ismert emberek, politikusok, esetleg népcsoportok felé irányuló gyilkossági kísérlet! Ilyenkor általában az első cél a legjobban gyűlölt személy likvidálása! De ne félj, William! - suttogtam a fűtött terepjáróban. - Az érkezésünk miatt lezárták az utakat és rendőri kíséretet is kapunk! - pillantottam előre, hiszen a megbeszéltek alapján ebben a percben kellett volna csatlakoznia két rendőr autónak. Amikor áthajtottunk egy kereszteződésen, fél szemmel hallottam, hogy az egyik testőr az utolsó terepjáróban ülő fickóval beszél.

- Baj van? - suttogta William.

- Dehogyis! - simítottam hajára a kezem és jobban előre hajoltam. - Minden rendben?

- Természetesen, felség! Öt percen belül a Svéd király palotájához érünk. Reméljük, hogy kényelmesen utaztak! - a sofőr visszapillantott a tükörből. Még mindig a lezárt úton haladtunk, amikor hirtelen lassítani kezdett.

- Ez érdekes! - szólt a testőr.

- Mi a probléma?

- Úgy látszik, hogy útépítés van! - ekkor elkerekedett szemekkel pillantottam előre. Előttünk három fekete terepjáró állt, de még így is láttam a munkásokat, akik nagy autóval elállták az utat. Itt valami nem stimmelt.

- Útépítés? Nem lehet útépítés! Most azonnal kerülje ki! - a mellkasomra simítottam a tenyerem és megfogtam William kezét, aki hirtelen előre mutatott.

- Frederik! - kiabálta, miközben váratlan robbanás, mély hangja hasított a levegőbe. Ekkor láttuk, hogy az előttünk álló terepjáró a magasba repült, majd szétrobbant és tűz lángjai között, darabokban az útra zuhant. - Azt a rohadt! - kiabáltam.

- A francba! Severó! Itt Ryan! Látok valamit?! - kiabálta a testőr, miközben oldalra pillantottam. A szívem a torkomban dobogott, az ingemet át izzadtam. Az életben vannak olyan pillanatok, amikor az ember megérzi a veszélyt. Ha a veszély közel van, akkor az ember is stresszes lesz. - Bazdmeg! Mesterlövész tizenegy óránál! - balra pillantottam, majd a másodpercek töredéke alatt azonnal a kisöcsémre feküdtem. A mozdulat közben éles fájdalom nyilallt a vádliban. A robbanás és a rakéta gyorsaságú töltény miatt tompán hallottam, csak azt éreztem, hogy valami folyik a vádlimon. - Újratölti! Kifelé! Kifelé! - az ajtót kilöktek, és az öcsémet a hótakaróra löktem. Hallottam, hogy sír és kiabál. Ismételten tompa hangot hallottam, a mély dübörgés közben a fekete ablak apró szilánkokra robbant és a hóra estek.

- William! - kiabáltam, miközben a vádlimra pillantottam. - A kurva életbe! William menj az autó mögé! - a mesterlövész által kilőtt golyó miatt kettényílt a vádlim. A csont nem csak eltört, de a húst és az ízületeket is szétszaggatta. Pokolian fájt, de az adrenalin miatt alig éreztem. A szívem a torkomban dobogott, minden végtagom remegett, de tudtam, hogy ebben a pillanatban minden megváltozik. Amikor sikerült kiszállnom a terepjáróból, a vastag hótakaróban fekve a terepjáró nagy gumijához szorítottam az öcsémet, de a mesterlövész töltényei a fejünk mellett repültek el.

- Ki kell vinnünk innen a herceget! A herceg élete most a legfontosabb! - üvöltötte a sofőr, aki azonnal mellénk futott, lehajolt és a terepjáró takarása mellett a fegyverét fogta. - Felség! Egy helikoptert küldtek önökért! Az első és a legfontosabb az, hogy maguk épségben ki érjenek a tűzharcból! Valaki keresse már meg, hogy melyik ablakból lő a mesterlövész! - a hat terepjáróból az összes testőr kiszállt és az autók takarásában visszalőttek. Pont így képzeltem el a fehér poklot: hideg, dermesztő és soha véget nem érő.

- Frederik! Vérzik a lábad! - kiabálta William, miközben lerántottam a zakómat és azonnal a hátára terítettem. - Nagyon vérzik!

- Te jól vagy?! - kiabáltam, miközben a fejünk mellett pár centire hasítottak el a töltények. - Épségben vagy?! - azonnal a testét tapogattam, miközben a fehér hó rétege beszívta a lábamból kifolyó vért. Újabb mély robbanás, aggasztó csend, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy a mellettünk álló terepjáró felrobban és a levegőbe repül. - William! Vigyáz! - kiabáltam, majd félre löktem az öcsémet. - Feküdj be a terepjáró alá! Most! - miután az öcsém sírva így tett, a két testőr mellé álltam. - Keressék meg azt a kurva mesterlövészt!

- Azon vagyunk! Ti láttok valamit, Severo?! - üvöltötte a fülesre helyezett ujjakkal. - Mikor érkezik már az a rohadt helikopter?! Egy tűzharc közepébe kerültünk! Nem tudunk harc nélkül távozni! - azonnal mellém állt, majd elém lépett és felső testemre biztosította a golyóálló mellényt. - Felség! Nem adnék, ha nem lenne életbe vágóan fontos! - fegyvert nyújtott felém, azért azonnal átvettem, de a lábam miatt szinte egy szempillantás alatt a hóba terültem. - A kurva életbe! A herceg megsérült! Ismétlem: a herceg nagyon csúnyán megsérült! Lábra tud állni?!

Miközben a hóban feküdtem és szememet összehúztam a fájdalom közben, rájöttem arra, hogy valaki a halálunkat akarja! Érezhető volt, hogy ezt megtervezték: a lezárt útszakaszon a munkások...csak azért voltak ott, hogy minket feltartóztassanak. A káosz és a lövöldözések közben megfogtam a kisöcsém kezét, aki sírva a fejét rázta.

- Haza akarok menni! - kiabálta, miközben váratlanul nagy hang csapta meg a tűzharcot. Messziről láttam, hogy a hófelhők között egy fekete helikopter egyenesen felénk tart. Az ég felé nézve hálát adtam az istennek és megköszöntem, hogy a poklot túléltük. Amikor a helikopter közeledett, kihúztam az öcsémet és a golyóálló mellényt rátettem. - És veled mi lesz?! - fejét rázta és tiltakozni próbált. Én csak megfordítottam és intettem, hogy felénk jöjjenek. A fekete ruhát viselő emberek leugrottak a helikopterről, miközben Ryan mellénk lépett.

- Felség! Megjött a helikopter! Most! Most! - üvöltötte és vállamnál előre nyomott és futni kezdtünk. Én fedeztem Williamt, aki sírva a helikopter felé futott. - Gyerünk! Gyerünk! Szedjétek le a mesterlövészt! - kiabálta hátra, miközben hallottam, hogy új töltény hasít a levegőbe. A golyózápor és a felszökött pulzusom miatt először nem vettem észre, csak akkor, amikor William futás közben a hóba zuhan. Sírva felkiáltottam és a hótakaróba hasaltam.

- William! Will! - kiabáltam, fejét magamhoz húztam, de az öcsém nem reagált. - Nem! Ez nem történhet meg! - amikor megfordítottam, láttam, hogy nyakából temérdek vér folyik. Abban a pillanatban a saját erőm is elhagyott és a réten fel üvöltöttem.

- Felség! El kell mennünk! Most! - Ryan maga után húzott, de én sírva magamhoz szorítottam az öcsém testét. Miért történt ez? Miért velünk történt? Miért most? Egy átlagos ebéd meghívás, hogy eredményezhetett ekkora poklot?! Mindent elborított a vér...a mi vérünk. A királyi vér Svédország területén! Ez örök haragot és gyűlöletet fog hozni családjainkra nézve.

- Kicsi testvérkém! - az ölembe húztam és hideg arcát puszilgattam. - Gyönyörű, kék szemű hercegem! - nyakamhoz húztam őt, éreztem, hogy szívem fájdalmát a testem már nem bírja el. Ott törtem én apró darabokká, miközben a halott kisöcsém testét tartottam. - Megígérem! Megígérem, hogy minden kiderül! Nem nyugszok, amíg meg nem tudom a halálod okozóját! - egy mozdulattal lehúztam pici gyűrűjét, és a golyózápor közben a helikopter felé löktek. - Istenem! - amikor felugrottam, Ryan fedezett engem és kiabált a pilótának, hogy indulhat. A másodperc töredéke alatt, a havas országúton parkoló terepjárók felgyulladtak. Az öt tűzcsóva a levegőbe kapott, miközben az utolsó jármű felé futottak a testőrök. Amikor a helikopter felszállt, könnyeken keresztül a vastag hóban fekvő öcsém felé pillantottam. - Mert míg élek szeretni foglak és gondoskodni fogok arról, hogy neved soha ne kerüljön feledésbe!

Egy merénylet, egy jól megtervezett rajtaütés és az életem fenekestül felfordult. Az biztos, hogy ez királyi merénylet volt, valaki az én halálomat akarta. De megfogadom, hogy egyszer mindenre fényt derítek! És akkor magyarázkodhat a Svéd király, hogy miért nem rendelte el teljes körű biztonságunkat. Mert az biztos, hogy az ő keze is benne volt...

- Felség, a lába!

- Nem érdekel a lábam, hiszen elvesztettem az életem értelmét! - motyogtam, majd éreztem, hogy előre zuhanok és körbe vesz a teljes sötétség.

"Frederik André Henrik, koronaherceg részese volt, a Svédországban történő merényletnek, amely hat áldozatot követelt. A merénylet jól megtervezett és kitalált volt! Sajnos az elhunytak között volt, a Dán család második fiúgyermeke: William koronaherceg, aki tragikus körülmények között életét vesztette. Egész Dánia, és az emberek fájó szívvel gyászolják a kisfiú hihetetlen halálát. A Dán királyi család összeomlott és bezárták Glücksburg-ház kapuit. Frederik André, Henrik koronaherceg is jelen volt a merénylet pillanatában, aki összezuhant és saját testi felépüléséért küzd. A kirobbanó botrány miatt a két uralkodói család ellenségként tekintenek egymásra, bár a Svéd király szerint nincsen köze a merénylethez. A média és a sajtó közelében is csend van, hiszen senki nem tudja, hogy mi történt azon a napon. Egyedül Frederik koronaherceg tudna beszámolni, de a herceg elzárkózott a napvilág elől.

Vajon lesz újra béke a két királyi család között, vagy fennmarad az örökös gyűlölet és viszály egy olyan merénylet miatt, aminek okozóját senki nem ismeri?"

2016, december 11 Berlingske Tidende - társadalmi hírek.