Korán reggel, még amikor pirkadt az égbolt. Amikor a sötét kilátástalan színt átvette a sárga árnyalat, én kint ültem a padon, és a szökőkút csobogását hallgattam. És azt hiszem, hogy szükségem volt egy kis egyedűllétre, a pici kislányommal. Magamra terítettem egy kendőt, és a szökőkút vizét néztem, aminek a felületén lassan megcsillantak a nap első sugarai. A hátamat, és a hajamat is cirógatta, miközben felszárította a párát a fűszállakról. Páratlan látványt nyújtott nekem ez. Békésnek és gondtalannak éreztem ezt a friss, harmatos reggeli időt. Amikor kimentem a szobából, Edward még aludt a mellkasomon. Ezért nehezen tudtam kibújni alóla. A szökőkút szélére ültem, az ujjaimat pedig a vízhez érintettem. Igézően hatott rám a hüvős, rideg érintése, talán egy kicsit magamhoz térített. Mégsem tudtam azt, hogy jelenleg hol ál az agyam.

Próbáltam logikusan gondolkozni, de annyira nem sikerűlt.

Mert az igaz, hogy Cameron szerelme mindkettő testvért magának akarta. De részben a herceg hibája is volt az, hogy Cameron szíve összetőrt.

Sajnos igazat kell adnom Cameron - ak. Ő volt itt az, aki a legtöbbet szendevett. Mert az a két ember hátbaszúrta őt, akiket a legjobban szeretett a világon. Megértem Rose - t, mert tényleg nehezen lehet nekik ellenálni. Hiszen mindkettő herceg, jóképű, és talán túlságosan is. Legalábbis én mindig elpirulok amikor Edward smaragd zöld szemébe kell néznem.

Biztos vagyok benne, hogy Rose - t elvakította a "hatalom", miszerint egy herceg figyelt fel rá. Ekkor pedig mát nem volt neki elég egy egyszerű herceg, hanem a legidősebbik trónörököst akarta, hátha így felmászhat a ranglétrá. Valószínűleg ott akart lenni ahol most én vagyok. De úgy, hogy közben egyik férfit sem akarta elveszíteni.

Mostmár kerek a kép.

Felsóhajtottam, miközben mozgást észleltem magam melett. Amikor felpillantottam rá, szomorú mosolyra húztam a számat, és megsimítottam a pocakomat. Csendben ült le mellém, miközben a nap sugarai megvilágították az arcát. Gyönyörűszép férfi volt. Tökéletes. Talán túlságosan is. Az arcomat a nyakához nyomtam, és lehunyt szemmel szívtam be az illatát. Ezentúl egy egyszerű póló volt rajta, amin apró koronák díszelegtek. Ez egy pizsama. Egy hercegnek. Ötletes.

- Soha többet nem szeretnék a múltadról hallani - suttogtam, miközben a földre szegeztem a tekintetem. - Nem érdekel, hogy miről nem tudok. Az sem érdekel, hogy hány ágyasod volt elöttem! - húztam magamra a kendőt, Edward pedig rezzenéstelen arccal nézett engem. - Elég volt! - fordítottam el a fejem.

- Felzaklattad magad! - mondta hallkan. - Kinyírom azt az idiótát! - pattant fel mellőlem.

- Edward! Hagyd már békén szegényt! Elég! - fogtam meg a karját, és végig néztem rajta. - Rád sem ismerek. Amióta Cameron vissza jött, teljesen megváltoztál - adtam a tudtára, ő pedig zsebre tette a kezét, és lassan bólintott egyett. - Miért kell őt bántanod?

- Nem bántom! Nemis beszélük egymással! - tárta szét a karját.

- Ő az öcséd! Az egypetéjű testvéred! Együtt voltatok az anyukátok pocakjában! - tettem a halántékomra a kezemet. - Felfogod te azt, hogy mennyire kellene őt óvnod és szeretned?! - léptem egyett hátra, Edward pedig a nap felé fordította az arcát. - Úgy tudom, hogy az ikrek között olyan kapcsolat van, amit mások nem érthetnek meg. De nálatok én nem látok ilyet! - adtam a tudtára szomorúan.

- Mindennap ez lesz? Cameron lesz a téma? Bejön neked? - húzta össze a szemét, mire a pupillám kitágúlt.

- Tessék? - tettem a pocakomra a kezemet.

- Jobban illene hozzád mint én? - tette a szívére a kezét, a tekintete pedig a könnyektől csillogott. A fejemet ráztam.

- Nem. Persze, hogy nem - suttogtam hallkan.

- Akkor miért beszélsz még mindig róla?

- Mert kicsesztél vele! Tessék! Kimondtam! Ezt akartad hallani? Hátba szúrtad! - mondtam, miközben a bejárti ajtónál Cameron ácsorgott, és minket nézett. Tudtam azt, hogy mindent hall, hiszen közel állt hozzánk. - Tudtad, hogy szereti azt a lányt! Miért kelett tönkre tenned az ő boldogságát? - kérdeztem, miközben Cameron a szemét dörzsölte a csuklójával. - Miért nem tudtál annak örülni, hogy az öcséd boldog? - suttogtam csalódottan.

- Mert én ilyen vagyok Sziren! Ilyen a személyiségem! - tárta szét a karját. - Nem tudom a múltat megváltoztatni! Mondjam azt, hogy hibáztam? Tudom! De ezzel semmit sem hozok helyre!

- Szeresd az öcsédet Edward! Lehet, hogy ő is ezt szeretné!

- Hm, igazából már egy ideje nem! - szólt közbe Cameron.

- Ne most! - mondtuk egyszerre, mire behúzta a nyakát. Összefontam magam elött a karomat, és megráztam a fejem.

- Igaz! A múlt, az a múlt. Mi pedig a jelenben élünk. De nem vagyok rád büszke. Nem vagyok büszke a kicsi babám édesapjára - mondtam ki, majd Edward könnyes szemébe néztem, és elsétáltam melette. A járdát néztem, miközben felsétáltam a lépcsőn.

- És, forgolódik már a pici lány? - vigyorgott Cameron.

- Hagyjál békén! - morogtam, majd becsuktam magam után az ajtót, és végig sétáltam a lépcsőn. Becsuktam magam után a lakosztályom ajtaját, és befeküdtem az ágyba. Magamra húztam a takarót, és a baba sarkot néztem, amit Edward készített a kislányunknak. Valamiért már nem látom azt az elegáns és büszke férfit, akit eddig láttam. Mintha teljesen kifordúlt volna önmagából. Mégis teljes szívemből szeretem őt. Ez a szerelem pedig nem múlik el. Lehet, hogy néha elhalványúl, de még mindig a herceg az, akiért az én szívem dobog.

Egy kis idő után nyílt az ajtó, majd becsukta maga után, és befeküdt mögém. Éreztem azt, ahogy lassan felemeli a takarómat, de én azt hírtelen lefogtam. Biztos, hogy most nem fog velem bebújni egy takaró alá. Használja a sajátját. Hol maga felé húzta a takarót, hol én húztam vissza. Olyan volt az egész mint egy kötélhúzó verseny. De ekkor megcsikizte az oldamamat, én pedig lesöpörtem magamról a kezét, de ekkor bebújt mellém, és nagykifli pózban, csendben csak feküdt.

- Haragszok rád. Menj arrébb - suttogtam a falat nézve. Nem jött válasz, és nem jött semmi. Ekkor megfordúltam, és vele szembe fordúltam. A tekintetéből semmit sem tudtam kiolvasni. Szomorú volt, ez tény.

- Három évvel ezelött teljesen más voltam. Fiatalabb és nem vettem komolyan az élet fontos kihívásait. Olyan voltam mint Cameron. Akkoriban pedig mindent magamnak akartam, mert a hatalom elvakított engem - suttogta, majd folytatta. - A történtek után nem mertem Cameron szemébe nézni. Tudtam azt, hogy bántottam őt. De mégsem kértem tőle soha sem bocsánatot, ezért ez a dolog tovább sodródott az árral, most pedig a felszínre tőrt - folytatta. - Amit akkor csináltam, az nem egy herceghez méltó cselekedett volt - sóhajtotta, majd az ujjai közé vette az egyik hajszálamat és azt nézegette. - Szeretem Cameron - t. Bármire képes vagyok őérte. Csak egyszerűen nem találtam meg a módját annak, hogy tisztázzam vele a múltban történteket. És nem azért mert nem akarom tisztázni. Hanem mert nem akarom azt, hogy neki újra rossz legyen - fejezte be, én pedig az arcára tettem a kezem. - Mert Cameron nagyon érzékeny. Hiába mutatja magát erősnek. Nagyon érzékeny.

- Nem vagy rossz ember. Egyáltalán nem vagy! - tettem hozzá. - És ha most is rád vár? - suttogtam. - Arra, hogy ennyi év után újra beszéljetek? - simogattam a mellkasát, mire halvány mosolyra húzta a száját.

- Akkor én...- pillantott az ablak felé. - Én...khm....- ráncolta a szemöldökét.

- A szó amit keresel, "bocsánatot kérni" érintettem az orromat az orrának.

- Nem ismerek ilyen szót! - vigyorra húzta a száját, majd a szemembe nézett. - Köszönöm - mosolygott, majd kimászott az ágyból, és kisétált a szobából. Megsimítottam a párnáját és mosolyra húztam a számat. Ő az én hercegem.

Az erkélyen ácsorogtam, a nap simogatta az arcomat, miközben mosolyra húztam a számat. Cameron a padon ücsörgött, Edward pedig elötte térdelt, a testvére kezét fogta, majd a kezei közé fogta az arcát, és puszit nyomott a homlokára. Szinte potyogtak a könnyeim, amikor Cameron elsírta magát, és átölelte a testvérét. Edward Cameron fejét fogta, és lehunyt szemmel ölelte magához azt az embert, aki hozzá a legközelebb áll.

Mostmár látom.

Most látom igazán azt, hogy Edward ki. Egy herceg.

Egy héttel később

- Angard herceg! - mondta Edward, miközben a fejére húzta a maszkot, és a kezében található vívó pálcát maga elé tette. Vigyázz állásban állt, a másik kezét pedig a háta mögé tette.

- Angard herceg! - mondta ki Cameron, a maszkot a fejére húzta, majd szinte egyszerre kezdtek el vívni, én pedig a pálcák csattanása közepette, elmosolyodtam, de a szám elé tettem a kezem, amikor Edward hátra esett, és elterűlt a padlón. Egyszerre vették le a maszkot, Cameron pedig lehajolt hozzá, és a kezét nyújtotta.

- Miért van az, hogy te jobban vívsz mint én? - fogadta el a kezét Edward.

- Így te tanulsz a legtöbbet! - húzta fel őt Cameron, majd átkarolta Edward nyakát.

- Jó titteket így látni! - simítottam a kezemet, a nagy pocakomra, miközben a kislány fordúlt egyett.

- Már ideje volt - mondta Edward, de Cameron nemigazán tudott rá oda figyelni, mert amikor nyílt az ajtó, és belépett rajta egy lány, Cameron szeme felcsillant, és még a pálcáját is Edward kezébe adta, aki mögém sétált.

- Oh, igen! Úgy hallotam, hogy felvettek egy új alkalmazottat a helyemre - mosolyogtam, miközben Cameron a vörös hajú lányt nézte, aki a virágokat öntözte. Karcsú volt, aranyos kislányos arca volt, pici szeplők díszítették az arcát, a szeme szinte zölden csillogott.

- Oh igazán? - sétált a lány felé, miközben összenéztünk a herceggel. Szinte lassított felvételben láttam azt, ahogy Cameron a lány mögé sétál, de ekkor a lába kicsúszott a teste alól, és hátra zuhant, a lány pedig a nagy puffanás közepette, hátra fordúlt.

- Ó, te jó ég! - a szája elé tette a kezét, és letérdelt Cameron mellé, aki hírtelen a bordájára tette a kezét.

- Úristen! Jaj nekem! A bordám! Eltőrt a bordám! - motyogta a vizes padlón feküdve. - És a lábam! Nem érzem a lábamat! - pillantott felénk, majd kaccsintott egyett.

- Segíthetek? - a lány a kezét nyújtotta, Cameron pedig vigyorogva elfogadta.

- Persze! - mondta, a lány pedig a szemöldökét ráncolta. - Mármint, a bordán! Au! Au! - ugrált egy lábon, miközben a lány átkarolta a derekát, és az ajtó felé sétáltak. - Hogy hívják a szép hölgyet?

- Chloé vagyok - suttogta elpirúlva, majd kiléptek az ajtón, de még Cameron vigyorogva intett nekünk. Ezt nem hiszem el!

- Biztos, hogy az ikertestvéred?

- Elvileg! - pislogott nagyokat Edward.

- Gyere ide pillecukrom! - Edward átkarolt hátulról, miközben a meleg zuhany ráömlött a testünkre. - Milyen szép kerek vagy már - a két kezét a hasamra simította, miközben hátulról a meztelen porcikái az enyéméhez nyomódtak.

- Szép? - suttogtam, és énis a hasamra tettem a tenyerem, és együtt simogattuk a kisbabánkat.

- Nem szép, hanem gyönyörű! - válaszolta. - Egyre nagyobb és kerekebb! És egyre jobban érzem őt! - puszit nyomott a nyakamra, miközben a testét a csempéhez nyomta, és engedte azt, hogy az ő testéhez dőljek. Mosolyra húztam a számat, a kezemmel pedig megmarkoltam a férfiasságát, mire lehunyta a szemét.

- Egyre gyakrabban vagyok fáradt. És egyre többet alszok - fordúltam felé, miközben fel és le játszottam vele, és minden érzékeny részét megsimítottam.

- Ah ez túl jó! - a fejét a csempének döntötte, de ekkor ismeretlen hangot hallotunk, Edward pedig a számra tette a kezét. Kinyitotta a zuhany fülkét, le nézett, majd a fejét rázva, magára tekert egy törülközőt, és egy köntöst is magára vett, biztos ami biztos, hogy a dudorodása nem látszik. Kiléptem a zuhanyzóból, énis magamra vettem egy köntöst, és megálltam a fürdőszoba ajtajánál, és Cameron nézett vissza ránk.

- Bocs! - tette fel a kezét.

- Kell valami? - kérdezte Edward, a kezét szigorúan maga elé téve.

- Igazából, csak kéne egy ing! - mondta hallkan.

- Nocsak! Minek neked egy ing tesó? - húzta Edward vigyorra a száját.

- Hát tudod, nekem csak lesz valami este....- simogatta a tarkóját.

- Akkor valami különleges ing kéne! Mellé pedig egy öltöny is. Jól mondom? - sétált Edward a szekrényhez, és kivett onnan egy szürke inget, és egy fehér öltönyt. - Biztos, hogy jó a méret! - adta neki át.

- Kösz! További jó szórakozást! - sétált az ajtóhoz.

- Sok sikert a randihoz! - kuncogtam.

- Hehe! Hehe! - intett, és kilépett az ajtón. Ekkor Edward szemébe néztem, és elmosolyodtam.

- Na, hol is tartottunk? - nyújtottam a kezem.

- Megmutatom! - megfogta a kezem, és vissza sétáltunk a zuhanyzóba.