Ma a hercegnek egy fontos eseményre kelett elutaznia. A parlementben fog tartani egy ünnepélyes beszédet, újságírók, lesifotósok és politikusok közt. Normál körülmények közt, az uralkodónak kelett volna elmennie rá, de látni akarja a fián az önnálóságot, ezért elküldte Edward - ot. Reggel egy fekete limuzinnal vitték őt, és négy darab telepjáró követte, hogy biztonságot biztosítsanak neki. Azt még láttam, hogy fekete helikopter is követte őket, az útlezárásokat pedig a rendőrök megcsinálták, akik féluton csatlakoztak az erősítéshez. Ezt onnan tudtam, hogy felhívott engem. Amikor beszéltünk elnevettem magam, mert nem értettem egy - két dolgot.

- Már a hercegeknek is biztosítanak szuper okos Iphone telefonokat és apple számítógepeket? - nevettem bele a készülékbe. Egy kis idő után jött a válasz.

- Kedvesem, ez nem az a század, amikor hintóval jártak az emberek reneszánszkori bálokra! - adta a tudtomra, én pedig a hasamat simogatva leültem az ágy szélére.

- Milyen a limuzinban? - érdeklődtem.

- Mindenhol testőrök ülnek. Az út levan zárva, elöttünk és mögöttünk is rendőrök vigyáznak rám! - mondta kifinomúltam.

- Szigorúan veszik a védelmedet! - mosolyodtam el.

- És a csatornákat is átnézték, hogy nem e találtak bombát, hogy még véletlenűl se valamilyen terrorista célpontja legyek - grimaszolta bele a telefonba, én pedig a plafon felé pillantottam.

- Benne leszel a tévében?

- Mindenhol ott leszek! - jött a válasz, miközben éjenző tömeg hangját hallotam.

- Mi ez a hang Edward? - kérdeztem.

- Átlagos emberek jöttek ki a parlament elé, zászlókkal és trombitákkal fogadnak. Gondolom vártak már rám! - sóhajtotta.

- Ügyes leszel! Egyébként mit kell csinálnod?

- Első sorban az állam ügyeiről kell beszédet tartanom, utána valamilyen szavazást kell felkomferálnom! - mondta határozottan. - Vigye el innen azt a sminkes készletet, nincsen rá szükségem! - hallotam a hangját.

- Kiakartak téged sminkelni? - nevettem hallkan.

- Le kell tennem! Vigyázz magatokra, és sétálj a levegőn! Kellemes idő van kint - mondta hallkan, én pedig bólintottam.

- Úgy lesz hercegem!

- És kerdűld az öcsémet!

- Ezt kérned sem kell! - mosolyogtam. - Szeretlek!

- De szerencsés vagyok!

- Edward!

- Énis szeretlek pillecukrom! - küldött egy puszit, majd bontotta a vonalat.

- Hát, apukádnak ma nagyon fontos napja van - simogattam a hasamat, és az ablak felé pillantottam. - Tehát vagy bent ücsörgünk, vagy kimegyünk az udvarra! - mosolyogtam, és a kimenésnél döntöttem.

- Miért van az, hogy akárhányszor kijövök ide, te mindig kint vagy? - néztem Cameron - ra, aki a padon feküdt, az arcát az ég felé fordította és egy könyvet olvasott. Nem válaszolt, csak lapozott egyett, és beharapta a száját.

- Ne haragudj kedves Sziren, hogy szeretek kint lenni a szabadban! - pillantott rám, majd a tekintete levándorolt a kerek pocakomra. - Hogy van a pici lány? - halvány mosolyra húzta a száját, én pedig megkönnyebbűlten felsóhajtottam.

- Egézséges, méhen belűl van, és ügyesen elhelyezkedett! - mondtam büszkén. - Tehát ügyes volt!

- Találtatok már neki nevet? - kérdezte kíváncsian.

- Még nem gondolkoztunk rajta. Annyi lehetne! - pillantottam a kék ég felé.

- Sofia - mondta ki hallkan. - A neve lehetne Sofia - nézett mélyen a szemembe.

- Nekem ez tetszik - mondtam őszintén, és felsóhajtottam. - Tehát szeretsz a szabadban...olvasni?

- Sétálni, olvasni, futni ha kell...- sorolta, majd megdörzsölte a szemét. - Jah, én nem vágyok eleganciára mint a testvérem. Tudod, hogy mit ennék most? - húzta össze a szemét.

- Nem, de úgyis elmondod! - néztem a smaragd zöld szemébe. Kezdem megszokni azt, hogy úgy néz ki mint Edward. De mégis van köztük különbség. Lehet, hogy ezek a különbségek aprók, de egypetéjű ikrek esetén, sem nézhetnek ki egyformán. Mert Edward orra vékonyabb, a szemöldöke pedig más formájú mint Cameron - é. Edward öltönyöket visel, Cameron pedig...azt a pólót amit tegnap. - Ez a tegnapi pólód?

- Ez? - csípte meg a nyakánál a pólóját, majd elnevette magát. - Hát igen, khm...- nyelt egyett. - Tojás rántottát akarok enni szalonnával és majonézzel! - csukta össze a könyvét, és elsétált elöttem, de amint eszembe jutott valami, a szám elé tettem a kezem, és utána sétáltam.

- Nem mehetsz így be a konyhába! Azt hiszik, hogy te vagy a herceg! - szóltam utána.

- Szerintem az nemis lenne olyan nagy baj. Ha megtanulok olyan szigorúan nézni mint ő, akkor tuti nyerő ügyem van! - Jó munkát! - biccentett a testőrök felé, én pedig meglepetten néztem utána. Istenem! Annyira más! Annyira ellentéte a hercegnek! Cameron más! Utálni fogom magam ez miatt, de az ő személyisége illik hozzám jobban. De ez nem számít.

Amint beléptünk a konyhába, olyan dolog történt, amire én számítottam. Szinte kuncogtam, amikor mindenki abba hagyta azt amit csinált, és mélyen meghajoltak Cameron elött, persze a többiek nem tudták, hogy ő nem Edward. De a meghajlás egyébként is ért. Mert ő is herceg. - Köszönöm, köszönöm, igazán nem szükségem! - mosolyodott el, majd a fülemhez hajolt. - Jól csinálom? - suttogta. - Csak mert rég volt már ez így...

- Nemigazán! - néztem végig a gyűrött pólóján, de ekkor a torkát köszörűlte.

- Nyugodtan folytassák a munkát! Én itt sem vagyok! - mondta ki, majd...majd a hűtőhöz sétált, és kinyitotta. - Hm, kell tojás, meg szalonna...- szinte belebújt a hűtőbe, miközben az alkalmazottak pislogás nélkűl néztek rá. Vajon tudták azt, hogy ő nem Edward? - Ezt megfogná kérem? - tette a szakács kezébe a majonézt, aki kisebb sokkot kapott a megszólítás miatt. - Nagyon kedves! Mondja csak, hol találom pontosan a serpenyőt?

- Ott...a púlt al...alatt - remegő kezekkel a púlt felé mutatott. - Öhm...őfelsége! - hajolt meg mélyen, Cameron pedig rám pillantott, én pedig összehúztam a szememet.

- A herceg parancsa, hogy most minden alkalmazott tartson egy órás szünetet! Kellemes pihenést kívánok! - mondta Cameron, a konyha pedig fél percen belűl üres lett.

- Edward nem mondaná azt, hogy a herceg...- sétáltam hozzá közelebb.

- De én nem Edward vagyok - a gázra tette a serpenyőt, majd meggyújtotta és tett bele olajat. Fogadni mertem volna, hogy Edward még meggyújtani sem tudta volna a gázt. Ó jaj, a szívem bajban lesz. Cameron a kezébe vett egy hagymát, egy vágódeszkát és egy kést. Néztem, ahogy meghámozza a hagymát, leteszi a vágódeszkára, kettévágja, majd apró darabokra vagdossa.

- Csak nem sírsz? - vigyorodtam el.

- Most ne szólj hozzám! - tette fel a kezét, majd a kezébe vett egy konyharuhát, és megtörölte vele a könnyes szemét. - Egek! - motyogta, majd a csuklójával tovább dörzsőlte a szemét.

- Gondolom te nem ehetsz ilyet! - pillantott rám a konyhapúlt tetején ülve, miközben az egyik kezében tartotta a tálat, és abból evett. A fejemet ráztam, majd a tisztes távolságot megtartva, felsóhajtottam és bólintottam.

- Kivele! Miért toloncóltak téged ki? - kérdezte.

- Milyen meglepő! Tudni akarod? - ivott bele a vízbe.

- Tudni akarom azt, hogy mit csináltál!

- Nem értenéd meg! Nem éreznéd át! - lesütötte a szemét.

- Ne hazudj nekem! Ennyi!

- Nem szokásom hazudni! Én nem az a fajta testvér vagyok! - evett tovább.

- Mármint? - ráncoltam a szemöldökömet.

- Mindegy! Nem szeretnék ebbe bele menni! - rázta meg a fejét lassan.

- Mond el nekem! - sétáltam közelebb hozzá, ő pedig a számat nézve, felsóhajtott.

- Hosszú!

- Cameron! - léptem mellé, és a fejemet ráztam. - Nem foglak elitélni!

- Nemis lenne miért! - suttogta, majd leszállt a konyhapúlról, megállt melettem, és összefonta maga elött a karját. - Minden három évvel ezelött kezdődött - nézte a padlót. - Rose - nak hívták - suttogta csillogó szemekkel. - Rose egy gyönyörű, ártatlan lány volt, aki a palotában dolgozott. Egyszer találkoztam vele, de a szépsége azonnal elvarázsolt. Mintha egy másik világban lettem volna. A szívem pedig azt súgta, hogy ő kell nekem. Ezért udvaroltam neki. Rózsákat tettem a szobája elé, és beszélgettem vele - suttogta, én pedig rosszat sejtve lehunytam a szemem. - Szerelmes lettem belé. Mert ő olyan különleges volt. De Rose...- rázta meg a fejét, és a plafon felé pillantott. - Nem tudta, hogy kit akar. Mert nem csak engem szeretett!

- Uramisten! - motyogtam.

- Egyik éjszaja elsétáltam a testvérem szobája elött, és ők ketten...! - a tarkójára fonta a karját, és könnyes szemmel megrázta a fejét. - Hol velem, hol pedig vele csinálta. Erről én pedig nemis tudtam! Magamtól jöttem rá - folytatta tovább. - Úgy ahogy voltam, teljes egészében széttőrtem. Mert Edward elvette őt tőlem! - fordúlt felém, majd szinte lassított felvételben láttam azt, hogy az egyik hajszálamhoz nyúl, és a számat nézi.

- Most pedig én vagyok Rose? - suttogtam könnyes szemmel. A fejét rázta, és közelebb hajolt hozzám.

- Szerinted én képes lennék elvenni azt, ami már a testvéremé? - hajolt közelebb hozzám, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Ezért mentél el? Mert a szíved összetőrt? - suttogtam szomorúan.

- Ő volt az egyetlen nő, aki kelett nekem! De Edward őt elvette tőlem! Mert magának akarta!

- Ez nem vall a hercegre!

- Látod? A neve is erről árulkodik! Hatalom! - hajolt még közelebb, az orra pedig súrolta az én orromat, az illata pedig kegyetlenűl elvarászolt. Mert ő nem a herceg. Ő nem tökéletes. - Amikor megtudtam, hogy elvette a szerelmemet, én...- rázta a fejét. - Összeestem. Mert Rose a világot jelentette nekem.

- De ez nem csak a herceg hibája! Ez Rose hibája is!

- Azért mert mindkettőnkkel dugott? - húzta össze a szemét. - Szerinted Edward nem tudta azt, hogy az én szerelmemet érinti? Azok után, hogy elmondtam a saját testvéremnek azt, hogy szerelmes vagyok! - emelte fel a hangját. - Szerinted mennyire tőrte a saját testvérem össze a szívemet!? Szerinted mennyire szúrt hátba? Miért pont azt a nőt akarta, aki az enyém?

- Cameron, kérlek...- suttogtam könnyes szemmel.

- Miért, szerinted miért vonzódsz hozzám? - rázta meg a fejét.

- Most nem erről beszélünk!

- De nemis tagadod! - ellépett tőlem, és végig nézett rajtam. - Rose volt számomra a legfontosabb a világon. Ő volt az a nő, akit mindentől óvtam. Aki mosolyt csallt az arcomra. De az nap éjszaka, amikor meghallotam őket...- harapta be a száját és megrázta a fejét, majd a szemembe nézett. - Nem toloncóltak ki! Hanem elmenekűltem a szívfájdalom elől, amit a testvérem okozott nekem! - lépett hozzám közelebb, majd váratlanúl lassan, és óvatosan, a pocakomra simította az ujjait. A fejét rázta, majd a tenyere is óvatosan beterítette a pocakomat. Az ő érintése más volt. Ó de még mennyire. A legrosszabb pedig az volt, hogy a pici babám is reagált az érintésére. Mert azonnal megmozdúlt. - Én nem veszem el azt ami Edwardé - nézett a szemembe. - De ez nem jelenti azt, hogy nem ragaszkodok hozzá - hajolt közelebb hozzám, én pedig a mellkasára tettem a kezem.

- Én nem Rose vagyok. Őt már nem kaphatod vissza - suttogtam könnyes szemmel.

- Jól tudom - mondta ki, majd elvette a kezét a pocakomról, és a szemét eltakarva kisétált a konyhából, engem pedig annyira lesúlytott ez a dolog, hogy mozdúlni sem mertem.

Cameron nem követett el semmit.

Hanem elmenekűlt a fájdalom elől, amit Rose és Edward okozott neki. Elmenekűlt attól a hátbaszúrástól amit kapott.

De lehet, hogy itt nemis Cameron a rosszfiú?

Alig vártam azt, hogy Edward haza érjen...

De ezen kívűl tudni akartam a végét. Tudni, és érteni akartam azt, hogy Cameron min ment végig. Tudom, hogy távól kellene maradnom tőle. De nekem ez nem elég. nem elég az, hogy volt egy szerelme akit a herceg elvett tőle. Tudni akartam végét. Ezért a főlépcső elött utolértem őt.

- És mi történ Rose - al? - néztem fel rá, miközben vissza fordúlt hozzám, és lelépett egy lépcsőfokot. A tarkójára tette a kezét, és lassan bólintott. - Rose kit szeretett végűl? Meséld el.

- Rose nem tudott választani! - mondta ki. - Mert mindkettőnket szerette. Mert volt valami Edward - ban, amihez ő vonzódott. De ez melett engem is szeretett. A személyiségemet, és a szívemet!

- Úristen! Ez egy...

- Egy szerelmi háromszög. Pontosan az, amire gondolsz.

- Akkor már értem azt, hogy miért fájt neked. Fájt neked az, hogy a nő akit te szerettél, a testvéredhez is elkezdett vonzódni! - simogattam lassú körkörös mozdulatokkal a pocimat, és a babámat.

- Persze, hogy fájt - tárta szét a karját szomorúan. - Milyen dolog ez? Mire volt jó? Megszerettem utába pedig elhagyott a testvéremért - lépett még közelebb hozzám.

- És Rose honnan tudta azt, hogy melyikőtöket szerette jobban? - kérdeztem. Ekkor megrántotta a vállát.

- Nem tudta. Ő is sajnálta azt ami lett. Ő nem akarta mindketőnket szeretni. De a szíve egyikőnket sdm akarta elengedni - folytatta hallkan.

- És mi lett Rose - al? - kérdeztem.

- Amikor menni készűltem, vissza akart engem tartani. Mert nem akart elveszíteni. Azt mondta, hogy elfelejti Edwardt - ot, csak maradjak vele.

- De te már nem tudtál maradni - tettem hozzá. - Milyen volt? Mármint Rose.

- Mogyoróbarna hajú, barna szemű, és nagyon gyönyörű - bólogatott lassan. - Kellemes hangja volt, és nagyon cserfes volt. Egy kicsi hasonlít rád - nézett a szemembe. - De Rose végűl elengedett engem. De a saját csapdájába esett, mert miután én elmentem, ő sem maradott sokáig a herceggel. Mert nem tudta elviselni azt, hogy Edward - nak több ágyasa is van.

- Tehát, amíg te hű lettél volna hozzá és szeretted volna, addig Edward is szerette, de nem annyira mint...te - fejezte be a gondolatmenetét.

- Okos vagy - hajolt hozzám, majd váratlanúl egy lassú puszit nyomott az arcomra. Amikor elhajolt tőlem, a szemébe néztem, ő pedig az én szemembe, és csak ezt tudtam mondani.

- Sajnálom azt, ami veled történt.