Ma reggel szokatlan dolog vette kezdetét. Elsőre nem tudtam, hogy mit reagáljak, igazából nem tudtam, jogy mit mondjak. Az ágyamon egy hófehér doboz volt. Nem volt rajta masnyi, se cetli. Levettem a tetejét, és összeráncolt szemöldökkel vettem ki belőle, a lovagló ruhám póló részét. A darab világoskék volt, a gallérja pedig fekete. Fekete színű gombok díszítették a mell részét, a nadrág pedig sötét barna volt, hófehér zsebekkel. Halványan elmosolyodtam. A doboz alján egy apró cetli tátongott. Az ujjaim közé vettem, és halvány mosollyal az arcomon elolvastam azt.

Délelött tíz órakkor, várom magát az istállóban.

A fejemet ráztam, és a szám szélébe haraptam. Edward herceg írt nekem! Ebben biztos voltam. Az órára pillantottam, ami reggel nyolc órát mutatott. Letettem az ágyamra a pólót és az elegáns lovagló nadrágot, majd megigazítottam a fehér blúzomat. Tehát, ma délelött tíz óráig kell takarítanom. Megértettem. Legalább nem este fél tizenkettőig. Nem tudom, hogy mi vár rám ma, de talán bármi jobb a takarításnál. De a doboz melett volt még egy apró dolog. Egy gyógyszeres doboz. Arra pedig a következő cetli volt ragasztva.

Rendszeresen szedni szép hölgy!

A kezembe vettem a fogamzásgátló tablettát, és vissza dobtam az ágyra. Ez a része már kevésbé tetszett. Elsétáltam a felmosó rongyig, a vödörbe öntöttem, tulipán illatú felmosószert, és elkezdtem kitakarítani az első szobát. A fehér padlóig érő függönyöket elhúztam, az ablakot pedig résnyire kinyitottam. Nem értem, hogy miért van ennyi szoba a palotában, ha nincsenek vendégek. Mégis minden reggelemet azzal kezdem, hogy szobát takarítok. Bár én biztos nem kapok értesítést arról, hogy mikor jönnek vendégek. Leporoltam az antik váza, kerámia felületét, amibe díszes motívumok lettek égetve, és letakarítottam a mahagóni fa asztal felületét. A tekintetem megálapodott a fal melett terpeszkedő könyvespolcon, és oda sétáltam. Az ujjaimat végig vittem a könyveken, és kivettem egy vörös borítású vastag könyvet. Megsimítottam a borítóját, amin egy aranyozott korona volt, majd a leültem az asztalhoz, és kinyitottam a könyvet. Megsimítottam az első oldalon, és elolvastam a fülszöveget.

" Királyok vagyunk.
Uralkodunk amíg csak élünk.
A vérünk szent, a birodalmunk határtalan. "

Az apró korona alatt a következő felirat tátongott.

Fülöp Király, és a fia

Edward, Nicholas Antonio Herceg,

és édesanyja, Elizabeth Irína királyné.

A következő oldalon pedig egy bevezető szöveg volt írva.

Francia ország mostani uralkodója, és kincse, Fülöp Király, az egyetlen fiának szánja a trónt, és bízik abban, hogy Edward Herceg jó útra tereli az országunkat. Bízik abban, hogy tehetséges kezek közé fog kerülni az ország. Abban, hogy a nép nem nélkülözik semmiben, és abban, hogy a piacok, a boltok és a kereskedelem megnövekszik e országban. Fülöp Király azt is kijelentette, hogy büszke a Hercegre, hiszen Nicholas Herceg új törvényt hozott, miszerint egy hónapban egyszer, szavazást tart a palota falai közt, a város lakóit pedig széttárt karral várja majd.

( Keletkezett: 2017. Augusztus 09. )

Tehát majdnem egy éve, hogy ezt a könyvet megírták. Egy év alatt Edward Herceg még nem lépett a trónszékre. Talán vissza utasította azt, amit az édesapja kíván? Vagy a megfelelő időre várnak?

A lap szélei már megbarnúltak, néhol pedig szamárfüles volt..

Edward Herceg fényképe jelent meg a következő oldalon. A portré képen, egy fehér ing volt rajta, fekete öltönnyel. Az öltönyön pedig díszes, arany színű gombok tátongtak. A tekintete tekintélyt parancsoló, és nemes volt. Látszott az arcán, hogy nemesi vér csörgedezik az ereiben. Nem csak jóképű, de határozott gyönyörű és kifinomúlt férfi. A kép alatt volt egy bemutatkozó szöveg.

Végig néztem a bemutatkozó szöveget róla, és elmosolyodtam. Nem gondoltam volna, hogy a csillagjegye az Ikrek. Tehát májusban született. A kedvenc évszaka pedig a Tavasz.

Tehát ilyen egyszerű információkat is meglehet tudni Edward herceg - ről?

Becsuktam a könyvet, és szorgalmasan folytattam a szoba takarítását. Fél tíz után fejeztem be a felmosást, és fáradtan kifújtam magam. Vissza sétáltam a szobámba, levettem az egyenruhámat, és felvettem a lovagló ruhát, amit a Herceg készített elő nekem. Magamra húztam a pólót, és kiengedtem a szőke hajamat. Kétszer beletúrtam, és a lábamra húztam az egyetlen cipőmet. Azt amibe takarítani szoktam. Kiléptem a szobámból, de ekkor Grace - be botlottam bele.

- Szia! - intettem, mire tapsolva nézett végig a ruhámon. A kezét csípőre tette, a fejével pedig bólogatott.

- Lányom! Lányom! Mit csinálsz te az uralkodó fiával? - a szemembe nézett és mosolyra húzta a száját. A padlóra szegeztem a tekintetem, és megráztam a fejem.

- Semmit Grace - a fejemet ráztam, mire megsimította egy szőke tincsemet.

- Gyönyörű vagy. Egy igazi kincs. És talán már az ő kincse - bólintott mosolyogva, mire megfogtam a kezét.

- Mennem kell Grace!

- És volt már nemi aktus? - suttogta a fülembe. Ekkor határozottan a fejemet ráztam. - Nem? - lepődött meg.

- Na szia Grace! - léptem el tőle, és az ujjaimat tördelve sétáltam végig az aranyozott folyosón. A vörös szőnyegre szegeztem a tekintetem, miközben jobbra fordúltam, és biccentettem a biztonságiőröknek, akik kiengedtek a palota bejárati ajtaján. A szemem elé tettem a tenyerem, mert a vakító nap sugarai a szemembe sütöttek. Lesétáltam a lépcsőn, de egy morgás közepette, balra fordítottam a fejem. A királyi vadász barna kopója morgott rám, és támadásnak indúlt. Amikor felém futott, elkezdtem gőzerővel futni, a királyi istálló felé. - Hagyjál már! Jaj ne!! - futottam ahogy csak tudtam. Beviharoztam a kétszárnyú ajtón, és elbújtam az ajtó mögött. A kutya pedig kifutott a köves istálló túloldalán. Halványan megráztam a fejem, és előre sétáltam. Ló nyerítes csapta meg a fülemet, miközben a lovak meletti boxok elött sétáltam el. Amikor az első lóhoz értem, megálltam, és az orrára tettem a kezem. A névtábláján a Herkules név szerepelt. Gyönyörű ló volt. A többi box üres volt, mert a lovak a füves körkalámban élvezték a tavaszt. Ekkor megálltam az utolsó ló elött. A neve Felséges volt. Aprón meghajoltam elötte, a ló pedig prüszkölt egyett. Ekkor nyílt a fa ajtó, és Edward herceg lépett ki onnan egy vödörrel a kezében. Csak egy pillanatra néztem rá, de a lélegzetem azonnal elállt.

Fekete lovaglókesztyű védte a kezét, és fekete póló a testét, ami a hasára és a mellkasára simúlt. Fehér nadrág keretezte az öltözetét, és fekete lovagló csizma.

Ő is alaposan végig nézett rajtam, majd határozottan bólintott.

- Látja Szirén? Már tudom a méretét is - közvetlen mellém állt, és a szemembe nézett. Nyeltem egyett, miközben elvesztem a smaragd szeme csillogásában. Ekkor megráztam a fejem.

- Köszönöm a ruhát. Nagyon kényelmes - hajoltam meg, mire a szemöldökét ráncolta. Nem tudtam, hogy mi a baj, hiszen abban a ruhában jöttem ki, amit ő nekem adott. Feltette a mutatóujját, a kezével pedig az ajtóhoz invitált.

- Tudtam, hogy maga egyedül nem fog sportolni, ezért időt szakítok magára. Érezze magát megtisztelve. Viszont egy lovaglócsizmát nézzünk magának szép hölgy! - invitált be az oldalsó helyiségbe, ahol kantárok, csillogó nyergek, lovaglócsizmák és sisakok lógtak. - Mi a mérete? - mutatott a lábamra.

Ó te jó ég! Alig hiszem el, hogy Edward herceggel vagyok az istállóban és egyre közelebb enged magához. Ez több mint lehetetlen.

- Harminchét és fél! - ültem fel az asztalra, mire a tarkójára tette a kezét.

- Harminchét és fél - bólogatott, majd az egyik polcról levett egy barna női lovagló csizmát. Egy darabig nézte, majd váratlanúl letérdelt elém. A szívem majd kiugrott a helyéről. Nem mertem levegőt venni, miközben az elöttem térdelő uralkodó fiát néztem. Mi a manó?! - Ha megengedi - óvatosan átfogta a vékony bokámat, és levette rólam a cipőmet. Az arcát néztem, de semmit sem tudtam leolvasni róla.

Vajon mire gondol, ha engem néz?

Vajon mit gondol, ha hozzám ér?

Van konkrét terve velem?

Talán szép nőnek tart engem?

- A hercegnek mi a terve velem? - tettem fel a kérdést, miközben a keskeny vádlimon felhúzta a csizmát. Ekkor megköszörűlte a torkát, és kihúzta a mellkasát.

- Ugyan az a célom magával, mint a többi ágyasommal. A különbség az, hogy maga nem adja könnyen magát. Mert dacol ellenem. De ez hamarosan változni fog - hírtelen hozzám hajolt, a két kezét pedig megtámasztotta melettem. Olyan közel volt hozzám, hogy szinte elvesztem a nyaka és az arca szép bőre vonalaiban. - Másrészt pedig valamilyen szinten megkell tanulnunk együtt működni - suttogta hallkan.

- Miért? - kérdeztem vissza hallkan. Ekkor a kezével felém nyúlt, és lassan hátra söpörte a hajamat.

- A szex miatt - fürkészte a nyakamat, majd hozzám hajolt, az orrát pedig a fülem alatti részhez érintette.

- A herceg milyen parfümöt használ? - szimatoltam a bőrét, mire elhajolt tőlem. A szemembe nézett, és beharapta a szája szélét.

- A neve szappan - kijelentette, és feltette a lábamra a másik csizmát is.

- Hát persze. A hercegek miért is használnának parfümöt? - suttogtam, de nem hallota, mert a lovához ment.

- Jöjjön szép hölgy! Jöjjön csak! - szólt utánam, mire kifutottam hozzá. Ekkor a fejét rázta. - Tanulnia kéne egy kis kifinomúltságot. A tartása mint egy kecskéjé. A járása mint egy tehéné. Páratlan testalkata van, de nem tudja, hogy mit csináljon vele. Jut eszembe! - tette fel a mutatóujját és vissza fordúlt hozzám.- Van G - pontja? - kérdezte, mire pislogás nélkűl néztem rá. Ekkor hallkan elnevette magát. - Vicceltem. Minden nőnek van. Na! Jöjjön csak! - invitált ki, miközben melette sétáltam. A tekintetem pedig véletlenűl a fenekére tapadt. Ó szent ég! Ez gyönyörű!

- Lovagolni fogok? - hasogattam el a gondolataimat.

- Velem biztos - húzta össze a szemét. - Egyébként a pózok közűl az egyik kedvencem. Páratlan látványt nyújt. Kíváncsian várom a pillanatot Szirén - bólintott, miközben megálltunk a korlát melett. Egy foltos ló hegyezte felénk a fülét, és amint meglátott minket; hozzánk sétált. A herceg feltette a kezét, a ló pedig oda döntötte a homlokát.

- Mi a neve? - érdeklődtem.

- Névtelen. Maga adhatna neki egy nevet - nézett a szemembe.

- Legyen Remény - húztam ki magam, miközben felmásztott a korlátra, a lábát áttette, és leugrott a túloldalon. A lovat felém vezette, én pedig megsimítottan a nyakát.

- Legyen Szirén - bólintott, és halvány mosoly bújkált az arcán.

- A szürke ló a Hercegé? - mutattam az istálló felé.

- Felséges? - vonta fel a szemöldökét. - Mit gondol? A neve elég egyértelmű, jól mondom? - fordúlt fél testtel felém.

Olyan kifinomúlt tartása van. A tekintete pedig gyönyörű. Annyi magabiztoságot táplál, hogy az már felháborító. Minden mozdulata előkelő és szép.

Valaha énis nézhetek így ki?

Ebéd időig kint voltunk, és lovagló leckéket adott nekem. Két órán keresztűl lovagoltam a körkarámban, és nagyon elfáradtam.

- Elég lesz mára - bólintott, a ló pedig megtorpant, én pedig bólintottam.

- Oké - suttogtam, és próbáltam leszállni a ló hátáról, de valamiért nem sikerűlt. - Segítene? - kérdeztem. A kérdésem hallatán hátra hökkölt, látszott rajta az, hogy ilyet még nem kérdeztek tőle. A kezemet nyújtottam, miközben oldalra pillantott, jelezve, hogy nem tudja, hogy mit kéne csinálnia. - Mindegy! Én egyedűl is megoldom - átfogtam a ló nyakát, az egyik lábamat pedig felemeltem, és lassan remegve áttetem a túloldalra. Ekkor két kéz átfogta a derekemat, és lassan lesegített a ló hátáról. Megálltam vele szembe, és lassan bólintottam. - Köszönöm - suttogtam, mire az ujjai közé vette egy szőke tincsemet, és a fülem mögé tűrte azt. Egy pillanatra, mintha elveszett volna. Mintha máshol járt volna. Nem értettem, hogy mire gondol, ha rám néz.

- Menjen! Este pedig a szobámban akarom látni magát! Remélem, hogy elsajátította a mozdulatokat - mutatott a ló hátára, és ellépett tőlem.

A szememet forgattam, és kisétáltam a kőrkarámból. Körbe néztem, hogy nincs - e a közelben a vadász kopója, majd besiettem a palotába. Végig sétáltam a folyosón, beléptem a szobámba, becsuktam magam mögött az ajtót, és elterűltem az apró ágyamon. A plafon felé fordítottam az arcomat, és fáradtan lehunytam a szemem. Már ebéd időre elfáradtam. Mégis, hogy fogom kibírni az éjszakát? Feltehetőleg, ha lesz valami éjszaka.

- Kösz Marco! - vettem el a tányéromat, miközben a konyhában leültem Grace mellé, aki csendben evett. Megkóstoltam a levest.

- Minden rendben lányom? - kérdezte Grace. - Egy percen keresztűl csak ásítasz - bólogatott.

- Igen Grace! - ásítottam. - Minden rendben van!

- Mi a baj Szirén? Nem aludtad ki magad az éjszaka? Vagy valaki más ágyában fetrengtél? - pillantott rám Sarah és Veronica, mire a szemöldökömet ráncoltam.

- Ugyan, miről beszéltek? - kérdeztem.

- Mi semmiről! - kuncogtak fel.

- Miről beszélnek Grace? - néztem a szemébe.

- Én senkinek nem szóltam! - tette fel a kezét védekezve. Felsóhajtottam, majd ott hagytam a levest, és kisétáltam a konyhából. Talán máris fény derűlt a titkomra? Hiszen csak Grace tud róla. Ő pedig senkinek nem mondaná el a titkaimat.

Este nyolc órára úgy néztem ki mint egy mosotrongy. Hiába zuhanyoztam le, és hiába fedtem el a szemem alatti karikákat, úgy néztem ki mint, akiben nincsen élet. Lassan nyomtam le a Herceg ajtajának a kilincsét, és szinte hangtalanúl léptem be a szobájába. Szokás szerint égtek a villanyok, a szobában most is hallk hegedű dallam szólt. A boltíves ablak mentén, a függönyök szálltak a levegőtől. Ásítottam egyett, és fogtam magam, majd kiskifli formába, lefeküdtem a herceg ágyára. A kezemet a fejem alá tettem, és nézegettem a kerámia váza díszes motívumait.

- Szép hölgy! Sikerűlt meglepnie! - a herceg sétált ki a fürdőszobából. Egy selyem póló és egy boxer alsó volt rajta. Ekkor éreztem, hogy mögém fekszik, felvette a nagykifli pózt, a tenyerét pedig a combomra tette, és lehunyt szemmel érzékeltem, hogy lassan feljebb viszi. - Készen áll az aktusra? - kérdezte, a keze pedig a hállóingem alá férkőzött, és a bugyim szélét kereste.

Ekkor hírtelen lefogtam a kezét, és a szemébe néztem. Amit csinálok az hiba. És tilos. Tisztában voltam vele, és a következményekkel.

- Nem akarom - mondtam határozottan, mire a szájába harapott, egy darabig a szemembe nézett, a tekintete pedig megváltozott. Megijedtem a szeme csillogásától. Ekkor oldalra nézett, és áthajolt felettem lekapcsolta a villanyt, és levette a pólóját.

- Vegye le a hállóinget - sétált el az ágy melett, a szobát pedig egy apró világítás törte meg. Ijedten néztem rá, mire a szemembe nézett. Ekkor fölém mászott, a hállóinget pedig egyszerűen letépte a testemről. Az anyag hangosan szakadt, én pedig a szám elé tettem a tenyerem.

Hiba volt nem - et mondanom. Tudom.

Nem gondolkoztam azon az éjszakán, és nem éreztem semmit. Megkaptam azt, amit érdemeltem. Nem emlékszek semmire, egy idő után már nemis sírtam. A fájdalom volt az, ami a legroszabb volt. Mert a Hercegtől azt kaptam ezen az éjszakán, amit egy nő sem érdemel meg. Elvette. Elvette azt, amire én büszke voltam. Hiába kértem azt, hogy álljon meg, mert fáj. Hiába kértem azt, hogy óvatosabban csinálja. Mert nem figyelt rám. Ha tudtam volna, hogy ma éjszaka ez fog történni, akkor be se jöttem volna a szobába. Mert a herceg határozott módon rontott meg engem. A Herceget a vágyai irányították. Én pedig az első behatolástól kezdve, remegve és rettegve éltem át az átkozott perceket.

Az éjszaka közepén, felültem az ágyon, a testemre takartam a véres lepedőt, és a könnyeimet törölve néztem a padlót. - Kifelé! - nem nézett rám. Utasított arra, hogy menjek ki. - Nem akarom magát töbször ebben a szobában meglátni! Mondom kifelé! - felemelte a hangját, én pedig a szám elé tettem a kezem, és sirva kirontottam a szobából. A paplant húztam a padlón, ami eltakarta a testemet. Az ártatlanságom elvesztése pedig még mindig belenyilalt a méhembe. Mert a herceg bosszút állt rajtam. Ezt pedig kegyetlenűl tette meg.

Benyitottam Grace szobájába, aki felült az ágyon az érkezésemre. Felkapcsolta a villanyt, és a szája elé tette a kezét.

- Szirén? - suttogta, mire összeszorítottam a lábamat, és a vér foltra pillantottam.

- Nagyon rossz volt Grace - leborúltam a földre, a könnyeim pedig patakokban folytak.

- Ó kicsim! - könnyes szemmel letérdelt elém.

- Mindent elvett tőlem - suttogtam a könnyeimet törölve.