Már éjfél is elmúlt, mikor összeszedjük magunkat és elindulunk szobáinkba. Si-Hyuk bácsi, haza vitte SeJin-t és feleségét, így újra csak nyolcan vagyunk a házban. Úgy érzem, beszélnem kellene Jimin-nel, de megígértem, hogy várok, és nem is akartam elrontani a hangulatot sem. Biztos lesz rá lehetőségem, amikor kettesben leszünk, és akkor majd megbeszélem vele ezt az egészet.

Már az ágyban fekszem és várom, hogy az álom megtaláljon, amikor valaki kaparászni kezdi ajtómat.

- Gyere! – szólók ki csendesen, hogy a mellettem lévő szobában tartózkodót ne keltsem fel, és felülök az ágyban. Mivel meleg az éjszaka, így alul csak egy bugyi van rajtam és egy vékony fehér spagetti pántos top. Mielőtt az ajtó kinyílna, takarómat az államig húzom, ezzel eltakarva hiányos öltözékemet.

Jin lép be, ruháját lecserélte egy fekete sortra és egy fekete pólóra.  Ahogy végig nézek rajta, érzem, hogy valami megmozdul bennem. Nagyot nyelek, és ha lehet, még feljebb húzom a takarót, nehogy észrevegye testem reakcióját. Leül kérdezés nélkül az ágyam szélére és kíváncsian méreget?

- Fázol? - kérdi felhúzott szemöldökkel

- Nem, csak nem számítottam vendégre. - pirulok el a válaszon és reménykedem, hogy ezt a témát nem feszegeti tovább.

Most rajta volt a sor, hogy nagyot nyeljen. Még a félhomályban is látom, hogy arcára pír költözik, ebből következően az én zavarom is látható lehetett.

- Miért jöttél? – kérdem, mikor már percek óta nem szólal, csak ül és nézelődik a szobámban. Még szerencse, hogy nem hagytam elől a melltartómat, ahogy szoktam.

- Csak jó éjszakát akartam kívánni. – válaszolja teljesen termesztésen.

- Értem. Akkor hát, jó éjt. – zárnám le a kínos jelenetet, de még mindig nem mozdul.

- Jin, szeretnél még valamit mondani? – kérdem gyanakodva.

- Igen.

- És?

- Tudod, úgy két hónapja bejött hozzám Jimin beszélgetni.

Kezdem sejteni, miről lesz szó, de türelmesen várom, hogy elmondja, amit már tudok.

- Elkezdett nekem mesélni egy lányról, aki nagyon tetszik neki. Hogy nem rég ismerte meg, de nem tudja, hogy mi legyen a következő lépés, mert úgy vette észre, hogy az egyik Hyung-ja is érdeklődik ugyanazért a lányért. És nem akarja, hogy a barátságuk tönkre menjen egy bizonytalan kimenetelű kapcsolat miatt.

- Értem. És? Mit válaszoltál?

- Hogy, a Hyung-ja szerintem megérti a helyzetet, és hogy valószínűleg a háttérbe fog húzódni, hogy neki is legyen esélye megmutatni magát a lánynak. – törökülésbe helyezkedik és a karjait a combjain pihenteti.

- És a lány megismerte, elfogadta őt? – kíváncsiskodom tovább, játszva a tudatlant.

- Nem tudom, mond meg te. – motyogja.

- Jin. Valami konkrétra szeretnél kilyukadni? – kérdem most már mosolyogva zavarán.

- Hee Yeon! Te...te kedveled Jimin? – dadogja.

- Igen.

Felkapja a fejét és kitágult pupillákkal, csalódottan néz rám. Nincs szívem tovább húzni az agyát.

- Igen, kedvelem, mint barátot. Vagy mint az öcsémet. – javítom ki magam.

Megkönnyebbülés hulláma fut végig az arcán és a merev testtartásából kicsit enged.

- Lehet nekem is kérdésem? – tudnom kell!

- Igen.

- Jimin Hyung-ja. Vele mi történt? Még a háttérben van, vagy teljesen feladott mindent.

Hirtelen, nem is tudja mit kérdeztem tőle. Értetlenül ül előttem és látom, ahogy gondolatok százai futnak át az agyán. Sok minden függ a mostani válaszától, ezzel ő is tisztában van.

- Nem, semmi esetre sem.

Most rajtam a sor, hogy értetlenkedjek. Ez most mit jelent. 

Észre sem veszem és a takaróm szélét kezdem tépkedni az ölemben. Jin kikerekedett szemei láttán újra az államig húzom. Basszus, nincs rajtam melltartó!

- Nem, nincs háttérben. Sőt, szerintem most rajta a sor. – válaszolja rekedt hangon. Válasza és hangszíne bombát robbant bensőmben. Legszívesebben az ágyon ugrálnék örömömben, mint egy tinédzser.

- És mi lesz a következő lépés? – mosolyogva várom válaszát, de ahelyett, hogy mondana bármit is, feláll, és átsétál az ágy másik felébe, ahol én ülök. Itt újra leül velem szemben, tőlem pár centire és mélyen a szemembe néz. Szívem hangosan verni kezd, és félek, hogy Ő is meghallja. Olyan hangos, hogy képes lenne az egész házat felverni. Közelebb hajol, és én elfelejtek levegőt venni.

-Ez a következő lépés. – mire feleszmélek, hogy válaszolt, lecsap ajkaival a számra.

Nem volt gyengéd. Inkább követelőző, kiéhezett. Kezével a hajamba túr és még közelebb húzz magához. Ha akarnék, se tudnék menekülni előle. Nyelve benyomakszik a számba és végig simít felső fogaimon. Teljesen elengedem magam, azt csinálhat velem, amit akar. Nyelvemmel hívogatom, csalogatom, hogy jöjjön beljebb, hogy többet akarok, és ne kíméljen.

Levegő után kapkodva válunk szét. Ajkaink fel vannak duzzadva a vad csóktól, de egyikünk se bánja. Zihálva vesszük mind a ketten a levegőt. Keze még a hajamat fogja és csak egymás arcát nézzük. Újra közelebb húz, de ez a csók már sokkal gyengédebb, gondoskodóbb. Finom puha ajkai nem követelnek, csak kérnek. És én adok.

Reggel mosollyal az arcomon kelek. A felkelő szeptemberi napfény vidáman süt a szemembe, madarak csicseregnek az ablakom alatti fa ágain, hirdetve a reggel szépségét.

Lerúgnám magamról a takarót, de valami megakadályoz benne. Vagyis valaki. 

Jin lábai, ami az enyémekkel van összekulcsolva. 

Vigyorogva fordulok felé, és nézem finom vonásait, ahogy szuszogva alszik. Meg tudnám szokni, hogy minden reggel erre a látványra keljek fel.

Park Hee Yeon! Megőrültél! Most szegted meg a bácsinak tett ígéretedet, és te többet akarsz? Hátra fordulok és a kezeimmel eltakarom az arcomat. Az ígéret, a parancs. 

Nagyot sóhajtok és megpróbálom kibogozni lábaimat Jin lábai közül, de ezzel csak azt érem el, hogy el kezd mocorogni, majd kettőt cuppantva kinyitja szemeit.

- Jó reggelt, Szépségem! - mosolyog rám fél oldalasan és menten elolvadok a látványtól. Úgy érzem, hogy rajongója lettem Jin-nek. 

Látva a menekülési szándékomat, derekam után nyúl és szorosan magához ölel. Hátára fekszik és úgy húz maga után. Fejem a mellkasán pihen, hallgatva szabályos lélegzését és szívének dobbanásait. Kezeivel szorosan tart és közben apró köröket ír le meztelen derekamon, amin a top igen csak felcsúszott az éjszaka folyamán. 

Bár neki nem változott a szívverése, de az enyém egyre gyorsabban zakatolt, minden egyes köröcske után, ami forró nyomot hagyott maga után. Ha így fojtatja, nem fogom kiengedni egész nap az ágyból.

Várjunk csak. 

Mennyi az idő?

Rémültem kapom fel a fejemet a kidolgozott mellkasáról és a faliórára pillantok. Fél tíz van.

- Jin, kelj fel azonnal. - bökdösöm meg. - Mindjárt fent van mindenki. Ki kell menned innen, különben lebukunk.

Újabb cuppogás volt a válasz és egy még szorosabb ölelés.

- Gondolod a többiek nem tudják, hogy itt vagyok? - kérdi és ártatlan mosollyal az arcán lenéz rám.

- Jimin is? - nem szabad így meg tudnia. Előbb beszélnem kell vele.

- Yeon. Tegnap este beszéltem vele erről a helyzetről. Nem volt boldog, de megértette.

- Ezt most nem mondod komolyan? Mindenki tudja, hogy együtt töltöttük az éjszakát? - hogy nézek így a szemükbe? - Jin, szólhattál volna! - csapom meg finoman a karját.

Hangos trappolásra leszünk figyelmesek, majd kivágódik az ajtóm és Si-Hyuk bácsi sétál be nem túl boldog arccal.

Miért is lett volna boldog? Tegnap megígértette velem, hogy türelmesen várok, erre tessék, itt fekszem szinte teljesen meztelenül Jin karjai közt.

Csak abban bízhatok, hogy a családomra tekintettel lesz és csupán kirúg, nem fog beperelni szerződésszegésért sem engem, sem Jin-t