A nap további része eseménytelenül telt. A tagok lassan haza szállingóztak, vagy kibújtak a stúdiókból, táncteremből. Csak Suga maradt el a társaságból, aki későn kezdve a napot, még a stúdiójában volt.

Egy közös vacsorát terveztünk a kertben, hisz nyár lévén az idő nagyon kellemes volt még este is. Jin bepácolta a húsokat, én pedig a keze alá dolgoztam, felvágtam a zöldségeket és elkészítettem a mártogatósakat. Taehyung egyszer megpróbált segíteni, de minek után majdnem magára borította a lisztes zsákot, kizavartuk. Csendben összehangolva dolgoztunk ketten Jin-nel. Egyikünk se szólt a másikhoz, de tudtuk mi a dolgunk.

Este kilencre készen lettünk az előkészületekkel, így egymás után elkezdtük kivinni a kertbe a tízszemélyes asztalhoz az edényeket. Nam Joon meggyújtotta a grillező alatt az szenet, de valószínűleg túl sok gyújtó folyadékot tehetett alá, mert ahogy a gyufa lángja megközelítette a grill alját, szinte azonnal hatalmas lángcsóva csapott fel. Leégetve RM fél szemöldökét.

-Hyung, nem is te lennél.- vihogott fel mellette Jung Koook.

-Ne szemtelenkedj az idősebbel!- szól rá Jin, és a grill tetejét lecsukva elzárta a lángok elől az oxigént.

-Nam, inkább vidd magaddal a kicsiket, és hozzátok ki a tányérokat és a poharakat. Lehetőleg épségben.- adta ki a legidősebb parancsba. Jimin-t kivéve, mindenki azonnal besietett az épületbe.

Chimchim a medence szélél üldögélt, lábát a vízbe merítve. Felváltva emelgette ki lábait és gyanúsan összpontosított a lábfejéről lecsordogáló cseppekre.

-Egy perc és jövök. - érintem meg finom Jin karját, aki a grill előtt állva ép a húsokat forgat meg a rácson. Érintésemre, mintha villámok cikáztak volna végig a karomon, és rögtön egy nem túl távoli emlék jutott az eszembe. Jin, ahogy öltözik. Meleg borzongás futott végig fejemtől egészen a lábujjamig. 

Nem törődve a kellemes érzéssel a medence szélén ülő felé fordultam.

Leültem Jimin mellé, és én is belemártottam rövid lábaimat a kellemesen hűs vízbe. Libabőrős lettem, ahogy pár pillanat alatt a hideg végig futott a testemen, lehűtve engem és az érzelmeimet, amit Jin megérintése okozott. Vajon sejti, hogy én voltam az aki akaratlanul is rányitott öltözés közben? Lehetséges, hisz a fiúk annyira közvetlenek egymással, nem zavartatnák magukat, ha valamelyik félig pucér. A víz tükrében felsejlett szemeimben a fiú tökéletes háta, és széles vállai. Csak egy pillanatra láttam, mégis szinte belevésődött az agyamba.

-Te is a szerelem gondolkodsz? – fordul felém a fakó lila hajú fiú. Meghökkenve nézek fel rá, hisz a szerelem eszembe se jutott. Csak a hormonjaim játszanak velem. És az nagyon messze van ettől az érzéstől.

-Te erre gondolsz? – kérdem vissza fele, ezzel kikerülve a választ.

-Szoktam. Folyamatosan elfoglaltak vagyunk, nagyon ritka, hogy van pár óra vagy nap szabadságunk. Mindig velünk van vagy a menedzser, vagy valaki aki kamerával követi minden mozdulatunkat. Csak itt a házban lehetünk egyedül, és itt se teljesen, hiszen mindig van itt rajtad kívül valaki.

Megértően bólogattam. Volt egy kis időm, így további videókat néztem róluk, és egyértelműen látszott, hogy minden percük meg van örökítve.

-Szeretnél szerelmes lenni?

-Nem tudom. Voltam már szerelmes, de mind véget ért, így nem tudom, hogy igaz volt e valamelyik is.

-Az valóban nem igaz szerelem volt. Ha szerelmesek vagytok, akkor nincs az a menedzser, vagy kamera, amit el tudna titeket választani.

-Te voltál szerelmes? - szegezi nekem a kérdést. Kiemelem a lábaimat a vízből és a mellkasomhoz felhúzva a térdeimre teszem az államat, miközben átkarolom.

-Jó kérdés. Inkább azt mondanám tetszettek fiúk, jártam is egy-kettővel, de mivel pár hónap alatt vége szakadt, így nyugodtan mondhatom, hogy nem, nem voltam még szerelmes.

-Mi volt a leghosszabb kapcsolatod? – de kis kíváncsi hirtelen.

-Kilenc hónap. Már épp az összeköltözésen gondolkodtam, amikor észre vettem, hogy több vasat is tart a tűzben, ha érted amire gondolok. – csúnya szakítás volt. Rányitottam a lakásában, ahogy az egyik évfolyamtársával meztelenül zuhanyoztak. Valószínűleg a szexen már túl voltak addigra.

-Ez mikor volt? Volt azóta valaki? – úgy tűnik nem akar kifogyni a kérdésekből. Felsóhajtok. Ha már eddig kiteregettem, akkor már nem hagyhatom abba a felénél.

-Még az egyetem alatt. Az utolsó szemeszterben. És nem, azóta nem igazán érdeklődtem fiúk iránt. Talán, mert csalódtam és nem akartam a újra átélni azt az érzést. És meg nem is nagyon volt rá időm.

-Ki volt az idősebb? – szóval erre akar kilyukadni. Meg merjem neki mondani?

-Én. – változtatok az ülésemen, most törökülésbe rendezem a lábaimat. Rövid nadrágom kissé felcsúszik a combon, így lehajtott fejjel azt kezdem igazgatni.

-Mennyivel?

-Tényleg kell erre válaszolnom? – kezdett kicsit kellemtelenné válni a téma.

-Ha nem akarsz, nem kell. Bár tényleg kíváncsi vagyok. – emeli meg védekezőn kezeit maga elé. Érezhette a hangomban az élt.

-Rendben. De nincs több kérdés a témában! - adom meg magam.

-Ígérem. - feleli komoly arccal.

-Négy év. Én akkor végeztem, ő akkor kezdte az egyetemet. – engedem ki a levegőt a tüdőmből. Felállok, mint aki befejezettnek tekinti a témát. Jimin ültében felnyúl és megfogja a csuklómat. Sikeresen azt, amit Suga szorított meg még a délután. Fájt az érintés, de nem adtam jelét ennek. Csak összeszorítottam a fogamat és lepillantottam fogva tartómra.

-Noona, akkor szerinted nekem lehet esélyem egy idősebb lánynál? -  értetlenül állok a kérdés előtt. Jiminnek tetszik egy idősebb nő?

-Mielőtt beleszeretsz, előbb győződj meg a nő érzéseiről. A lányok kevésbé nyitottak a fiatalabb fiúk felé. – válaszolom, majd a kezemet kihúzva apró kezéből visszamegyek Jin-hez.

Vacsora nagyon jól sikerült. Az ételek isteni finomak voltak, büszke is voltam magunkra, hangulat pedig vidám volt. Egymás szavába vágva meséltek nekem különböző történeteket, kínos szituációkat, vagy érzelmekkel tele töltött pillanatokat. Hol a nevetéstől, hol a meghatódáságtól könnyeztem. A fiúk igazán közvetlenek és barátságosak voltak velem. Az egyik oldalamon Jimin ült, míg a másikon Taehyung. Velem szemben pedig Jin. Ha valamelyik mellettem ülő meg akart szólítani, mindig megérintette a vállamat, karomat vagy a kézfejemet. De mivel a vacsorához egy kis alkohol is társult, így a harmadik pohár soju után már nem zavartak ezek az apró mozdulatok, amik tényleg csak egy pillanatig tartott mindig. De volt egy furcsa érzésem, hogy versenyeznek, ki tud többször megérinteni.

Ahogy fogyott az alkohol, úgy nőt a társaság jó kedve és a hangerő. Suga egyszer ki is kiabált az ablakon, hogy kussoljunk már, de mi csak még hangosabban felröhögtünk. Ebben a pillanatban senki nem félt a morgó rappertől.

Jin-nel többször is összeakad a pillantásunk, de szinte azonnal zavartan kaptuk el egymásról tekintettünket. Ő ilyenkor kicsit hangosabban kacagott fel, és hosszú görbe ujjaival az asztal lapján dobolt.

Már tíz üres üveg hevert az asztalon és legalább egy kartonnyi üres sörös doboz, amikor Jung Kook, aki J-Hope mellett ült, valamit a fülébe suttogott, majd mind a ketten felkuncogtak. Mindenki mással volt elfoglalva, így csak nekem tűnt fel, hogy a két kissé részeg fiú valamire készül. Nem telt bele sok idő, és megtudtam, hogy ellenem terveztek merénylete.

-Nam Joon, hogy lettél te a vezető a csapatban?- fordultam mit sem sejtve a rám váró csapdáról.

-Ez nagyon egyszerű.- húzódik szája félmosolyra. - Én vagyok a legokosabb.

Természetesen mindenki felröhögött erre a válaszra RM-el együtt. Szemem sarkában látom, hogy a két cinkos kissé imbolyogva feláll, és a hátam mögé lép. Még annyira volt időm, hogy Jin-re nézek, aki aprót bólintva megadta a jelet és gonosz vigyorra húzta ajkait. Szóval, ő is benne van a tervben!

Ebben a pillanatban a két fiú a karomat megragadva felállítottak és a medence felé kezdtek el húzni. Na, azt már nem. Küzdöttem, ahogy spicces elmémmel tudtam, csíptem, rúgtam, sőt még Hope karjába is haraptam kicsit, de erősebbnek bizonyultak. Kookie megunva a küzdelmet, egy, mozdulattal a vállára kapott. Hiába ütögettem a hátát sikongatva, de mintha meg se érezte volna szép komótosan a medence széléhez sétált. Segélykérőn néztem a többiekre, de ők csak hasukat fogva nevettek a jeleneten. Utolsó mentsvárként Jin szemébe néztem, és mielőtt Kook egy mozdulattal ledobott volna a válláról a medence vizébe, számmal artikulálva, hang nélkül küldtem az utolsó üzenetet..

-Nem tudok úszni. – és elnyelt a víz.

Majdnem két méter mély volt a medence, így esélyem se volt talpra állni. Csak lebegtem a kivilágított vízben összeszorított szemmel és reménykedtem, hogy Jin értette amit mondtam neki, vagy valakinek feltűnik, hogy nem bukok fel a víz felszínén.

Már legalább egy perce tartottam vissza a levegőt, de már nem bírtam tovább és ösztönösen levegő után kaptam, de csak klóros víz nyomult be a nyitott számon, végig égetve a torkomat, tüdőmet megtöltve. Riadtan nyitottam ki a szemem és rúgkapálni kezdtem a víz felszíne felé. A medence széle távol volt tőlem, így még abba kapaszkodva sem tudtam kijutni a víz fogságából. Pániklova kavartam magam körül a vizet, hogy feljebb jussak, de csak azt értem el vele, hogy még mélyebbre süllyedek.

Az adrenalin elfogyott, és kezdtem az eszméletemet elveszíteni. Utolsó kép, amit láttam, hogy valaki a vízbe ugrik, így reménykedve, hogy megmenekülök veszítettem el eszméletemet.